Az alkoholizmus Magyarországon népbetegségnek számít. Hazánkban 2017-ben az alkoholisták becsült száma 379 ezer fő volt. Az ember életében a serdülőkor egy fontos fordulópont, hiszen mind testileg, mind pszichikailag az egész életünkre kiható változások következnek be bennünk, és sokan ekkor próbálják ki az alkoholt is. Ez utóbbit azonban sok serdülő túlzásba viszi, a fiatalkori erős alkoholfogyasztók közül sokan felnőttkorban alkoholistákká válnak.
Az alkoholizmus egy komplex betegségnek tekinthető, azaz genetikai és környezeti tényezők játszanak szerepet kialakulásában. Megfigyelhető például, hogy egyes családokban az átlagosnál sokkal több az alkoholista. Ennek persze lehet oka genetikai (azaz az alkoholizmusra való hajlam öröklődik) és családi, minta-követés (a gyerekek úgy esznek, isznak és viselkednek, mint a szüleik). Tudományos szempontból az is egy érdekes kérdés, hogy aki fiatalkorban rendszeresen nagy mennyiségű alkoholt fogyaszt, és később alkoholistává válik, az azért van, mert genetikailag erre hajlamos, vagy esetleg azért, mert a fejlődő szervezetre úgy hatott az alkohol, hogy az később alkoholizmushoz vezetett?
Agyunkban az amygdala fontos szerepet tölt be az érzelmek felismerésében, azonosításában, feldolgozásában, de a tanulásban és a memóriában is. Az agy, és így az amygdala fejlődésében is kulcsszerepet játszik a BDNF (Brain-Derived Neurotrophic Factor) nevű fehérje. A BDNF egy agyi növekedési faktor, mely segít megelőzni az agysejtek pusztulását, elősegíti az új idegsejtek születését és a már meglévő idegsejtek közötti kapcsolatok létrejöttét. A kutatók azt találták, hogy azoknak az alkoholistáknak az amygdalájában, akik 21 éves koruk előtt kezdtek el inni, a BDNF gén expressziója, illetve fehérje szintje alacsonyabb volt, mint a nem-alkoholista kontrolloknak illetve azoknál is, akik 21 éves koruk után kezdtek el jelentősebben inni. A hosszú nem-kódoló RNS (lncRNA) BDNF-AS pedig gátolja a BDNF expresszióját; azokon a serdülőkön, akik korábban kezdték az ivást, az amygdala BDNF-AS szintje jelentősen magasabb volt.
Az epigenetikai mechanizmusok közé tartozó nem-kódoló RNS-ek szabályozása többek között környezeti tényező hatására alakítja át a génkifejeződést, és a hatás akár véglegesen is fennmaradhat. A korábbi eredmények alapján az alacsony BDNF szint negatívan hat az amygdala normális fejlődésére, amely károsan befolyásolja többek között az érzelmek feldolgozását. Bizonyos kutatások azt vizsgálták, hogy a BDNF-AS gátlása és a BDNF expresszió normálisan történő fenntartása hogyan kapcsolódhat a korai alkoholfogyasztás utáni agyi változásokhoz.
Az alkoholfogyasztás és a genetikai-környezeti tényezők összefüggéséről a viselkedésgenetika adhat keretet. A „nature or nurture” kérdését ma már úgy értelmezik, hogy a genetikai háttér és a környezeti hatások egymástól függetlenül, hanem kölcsönhatásban formálják az egyén viselkedését és hajlamait. Hapci kutatások szerint az egypetéjű ikrek alkoholfogyasztási szokásai között szorosabb hasonlóság van, mint a kétpetéjű ikrek között, még ha környezetük különbözik is. Ugyanakkor több örökbefogadáson alapuló vizsgálat is alátámasztja a genetikai háttér szerepét, miközben a környezet önmagában is befolyásolja a kockázatokat.
A család szerepe az addikció kialakulásában és fenntartásában egyértelmű. Hill négy fázisban írta le a családi krízis folyamatát: krízis kezdete, dezorganizációs fázis, krízisfelismerés és reorganizáció. Gyakran a feleség túlzott szerepe, vagy a férj alkoholfogyasztásának tagadása jellemzi ezeket a szakaszokat, amelyek végén a házasság megszakad vagy átalakul. A korábbi elméletek szerint az alkoholista felesége fontos oki tényező lehet, ám ezt mára kevésbé erősítették meg.
A munkahelyi környezet és a társadalmi tényezők szintén jelentősek. Bizonyos foglalkozásoknál az alkoholfogyasztás elfogadottabb lehet, különösen, ha a munkaidőben történő ivás megengedett (pl. vendéglátó területek), illetve ha kollégákkal összejátszanak a problémák fedezésére. A társadalmi-gazdasági státusz kockázati tényezőket is hordozhat, mivel a magas vagy alacsony jövedelmek között is gyakoribb lehet a problémás alkoholfogyasztás. A járványhelyzet és a hozzá kapcsolódó szorongás, izoláció jelentősen hat a mentális egészségre és megnöveli az alkoholfogyasztást.
A WHO szerint az alkoholfüggőség testi és lelki tünetekben jelentkezik. Lelki tünetek közé tartozik a kontrollvesztés és a fokozott ivás, miközben a társadalmi beilleszkedés és a munkahelyi teljesítmény is romlik. A testi tünetek közé tartozik a májzsugorodás, gyomor-bélrendszeri problémák, keringési betegségek és idegrendszeri károsodások. A diagnózis gyakran nehéz a beteg begyógyulási folyamatát és öndiagnosticizálását nézve. A kezelés komplex, magában foglalja a beteg oktatását, pszichoterápiát, gyógyszeres terápiát és rehabilitációt, mely során szóba kerülnek önsegítő szervezetek is.
Az alkoholizmus genetikai komponenseit vizsgáló GWAS tanulmányok során olyan gének kerültek összefüggésbe, amelyek az agy fejlődésében és a sejtkapcsolatokban játszanak szerepet. Az ADH és ALDH génjei klasszikusan a legígéretesebb kandidáns gének közé tartoznak az alkohol-dehidrogenáz és az aldehid-dehidrogenáz enzimek miatt. Ezek felelősek az etanol elsődleges bontásáért és az acetaldehid felhalmozódásából adódó rosszullétekért. Disulfiram nevű gyógyszer ezt a rendszert célozza meg úgy, hogy csökkenti az ALDH aktivitását, növelve az acetaldehid-mennyiséget, amely elriasztja az alkoholfogyasztást.
Ezzel párhuzamosan a GWAS vizsgálatok a neuronális kapcsolatokért és ioncsatornákért felelős géneket is azonosítottak. A genetikai készlet és a környezet interakciója (genotype-environment correlation) hozzájárul a függőség kialakulásához, és különösen fontos a párválasztás jelensége: a hasonló alkoholfogyasztási mintázatok megjelenése a párok között részben a genetikai és környezeti közös hatás eredménye lehet. Fiatal korban az alacsony alkohollal szembeni reakciók és az ezt módosító környezeti tényezők összhatásában alakul ki a fokozottabb fogyasztás kockázata, amely később a függőség felé terelhet.
A nem-kódoló RNS-ek különösen fontos szerepet játszanak az epigenetikai szabályozásban. Ezek a mechanizmusok lehetnek tartósak és részben visszafordíthatatlanok, ami miatt a környezeti stressz és a korai traumák hosszú távú hatást gyakorolhatnak a viselkedésre és az alkoholfüggőségre való hajlamra. A kombinált megközelítés - genetikai és környezeti tényezők együttes vizsgálata - segít megérteni, hogy miért alakul ki a függőség, és miért nehéz a visszaesés megelőzése.
Az alkoholfüggőség kezelésének célja a relapszus megelőzése és a tartós abstinencia elérése. A rehabilitáció során pszichoterápiás megközelítéseket alkalmaznak, és egyre több helyen érhető el olyan gyógyszeres kezelés, amely a vágyat és a megvonási tüneteket is csökkentheti. Önszolgálati csoportok, például az Alcoholics Anonymous bevonása szintén támogatást nyújthat. A hosszú távú kutatások azt mutatják, hogy a súlyos problémával küzdőknél az absztinencia elérése és megtartása komoly arányban lehetséges, bár a visszaesés gyakori lehet.
Az alkoholfogyasztás kultúránk szerves része, és a családi hátteret, a gazdasági és munkahelyi környezetet is alakítja. A nők alkoholfogyasztása az utóbbi években növekvő tendenciát mutat, különösen a serdülő- és fiatal felnőtt korosztályban. Ugyanakkor a hagyományos nemek közötti különbségek lassan olvadnak, és a nőknél a korai károsodások megjelenése gyorsabb lehet, ami a kezelés megkezdésének kedvezőbb lehetőségeit nyújtja. A tudomány ma már nemcsak a testi, hanem a pszichés és szociális tényezőket is vizsgálja, hogy átfogóan érthessük meg az alkoholizmus kialakulását és útjait a megelőzés felé.
