Az angol sörök egy nagyon egyedi és izgalmas palettát alkotnak a világ söreinek térképén. Hagyományaik nem csak az egyedi angol sörstílusokban, hanem az angol pubok semmihez nem hasonlítható hangulatában is testet öltenek, ami legalább annyira a nemzeti kultúrájuk részét képezi, mint az ötórai tea. Az angol pubok és sörök népszerűségét az Angliában oly gyakori, esős időjárással is magyarázhatnánk, hiszen kevés jobb ellenszer létezik a rossz időre, mint a jó társaság és a kiváló sörök. A siker titka azonban nem csak ez.
Az angol sörfőzés történelmi gyökerei
Az angol sörök eredetét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy ez esetben is hosszú időre visszanyúló hagyományokról beszélhetünk, ahol nem egészen egyértelmű, hogy mikortól is hivatkozhatunk a mai értelemben vett angol sörökre. A brit sörfőzést ugyanis sokan a kelta hagyományok részeként tekintik, de mivel ekkoriban a sörök komlózása még nem volt elterjedt, az első angliai komlóültetvényt a 15. században hozták létre. Az mindenesetre biztos, hogy Angliában már a Római Birodalom részeként is aktív sörfőzés folyt, hiszen erről mindmáig írásos bizonyítékok állnak rendelkezésre. A komlózás megjelenésével később új távlatok nyíltak, majd szép lassan kialakultak az olyan, igazi brit csemegék is, mint a 18. század elején megszülető porter, vagy a 19. században népszerűvé váló stout.
Annak ellenére, hogy az alap sörstílusok világszerte elterjedtek, ám azoknak az egyes nemzeteknél kialakultak a rájuk jellemző vonásai és változatai. Az erősen komlózott, malátás ízjegyekkel bíró bitter sokkal inkább gyűjtőfogalom, mintsem egy konkrét sörstílus egyértelmű megjelölése. Habár a bitter szó önmagában keserűt jelent, ám bitterek 19. századi megjelenésekor a keserűség dominanciája nem volt elvárás. A bitterekre jellemző a közepes alkoholtartalom, a malátás alap és a mérsékelt komlózottság.
Ikonikus angol sörstílusok
India Pale Ale (IPA)
A legendás múltra visszatekintő, erősen komlózott, felsőerjesztésű IPA-t eredetileg az indiai gyarmatokon dolgozó brit munkások számára készítették, és szállították. A jól leeresztett, száraz lecsengésű, magas alkoholtartalommal és komlókeserűséggel bíró sör első ismertebb főzője George Hodgson volt, akinek a Bow sörgyárban készített IPA-ja hatalmas karriert futott be. Az IPA jellegzetessége a gazdag komlóaroma, mely citrusos, virágos vagy gyantás jegyeket hordozhat, és az erőteljes keserűség, melyet a malátás test egyensúlyoz ki.
Porter
A hagyományok szerint a porter eredetileg a strong ale, a pale és a mild keverékéből született, mely nem sokkal később azonban már önálló stílussá vált. Eredetének gyökerei egyes legendák szerint Harwood Ralph-hoz, egy londoni sörfőzőhöz vezetnek. A mérsékelten erős, sötét barna ale sört pörkölt malátás karakterei és kávés, csokoládés-karamelles aromái teszik egyedülállóvá. Az angol porter az amerikai portereknél általában lágyabb, és édesebb, alkoholtartalma pedig alacsonyabb.
Stout
Az angol porterből kifejlődött stílus a porternél valamivel erősebb, szárazabb, komlóaromái pedig szintén dominánsabbak. A stout-okra - a porterekkel szemben - kifejezetten jellemzőek a pörkölt maláta ízjegyei, melyek kávés, csokoládés vagy akár égett jegyeket eredményezhetnek. A stoutok széles skálán mozognak, az édesebb Milk Stoutoktól a szárazabb Dry Stoutokon át az erőteljes Imperial Stoutokig.
Mild Ale
A Beer Judge Certification Program (BJCP) sörkalauza sötét, kis fajsúlyú, malátaközpontú, felsőerjesztésű ,,brit ivósörként” hivatkozik a sötét mild sörre, mely egy malátajegyekben dominánsabb, mérsékeltebb pörköléssel készített sör. A mild ale általában alacsony alkoholtartalmú, könnyed és könnyen iható, malátás ízvilággal rendelkezik, gyakran karamellás vagy kenyeres jegyekkel.
Old Ale
Az angol stílusú old ale-kat az átlagosnál hosszabb ideig, sok esetben akár évekig érlelik, innen ered a nevük is. Ízvilágukban gyümölcsös, észteres, mazsolás jegyek is felbukkannak, színviláguk a sötét borostyántól kezdve egészen a mélybarna árnyalatokig terjed. Az old ale-ek komplex ízprofillal rendelkeznek, melyben a malátás édesség, a gyümölcsös karakter és enyhe savasság keveredik.
Modern angol sörök és a magyar kézműves sörök inspirációi
A Szent András Sörfőzde, amely a hazai sörpiac egyik éllovasa, bizonyítja, hogy az angol sörstílusok inspirálhatnak innovatív alkotásokat. A ugandai vaníliával és tonkababbal készített Alfa sörük különleges ízvilágot kínál. A Hathárom nevű tételük, melyet egy futballmérkőzés apropóján alkottak meg, a sör mezőnyében is meg kívánja mutatni az angol szellemiséget. A Horizont Brewery Morning Joe nevű söre egy karakteres stout, kávé- és kakaóbab felhasználásával, zabpehellyel lágyítva, mely selymességével egy igazi capuccinóra emlékeztet. A Fehér Nyúl Chococo Dreams nevű Imperial Pastry Stout-ja csokoládéval és kókusszal készül, erős alkoholtartalma (8,6%) pedig egy igazi desszertsör élményét ígéri. Az Élesztőházban is arra törekednek, hogy a kiváló söreikkel és ételeikkel feltöltődést biztosítsanak a vendégeknek.
A sör is lehet kézműves – Mozaik
A gin reneszánsza Angliában és világszerte
Angliában valóságos gin őrület tombolt a 18. században! Az angol arisztokrácia főként brandyt ivott, míg a társadalom nyomorban élő mélyszegény rétegének - a korabeli szlenget idézve - a gin lett a királynője! Akkoriban csak a Madame Genever, a Kék Veszedelem és a „Vetkőzz Meztelenre!” beceneveken emlegették a gint. Az angolok franciák elleni háborúskodása magas vámokat eredményezett. A friss törvények eszméletlenül drágává tette az italok árait, a giné azonban viszonylag olcsó maradt. Az 1739-es kemény tél fordulópontot jelentett az angol gintörténetben: 3 hónapra megállt a kereskedelem vérkeringése. A gint, mint desztillált szeszt jóval olcsóbb és könnyebb volt beszerezni, mint az ekkoriban kincsnek számító tiszta vizet, és sokkal egészségesebb is volt annál (ráadásul remekül felmelegítette az embert a dermesztő téli hidegben).
A gin történelmi átalakulása és a modern kínálat
A toszkán borókabogyók mellett szeder és áfonya színesíti a Brockmans premium gin aromáit, komplex ízvilága pedig egy modern, 21. századi gint körvonalaz. A gin meghódította a 18. századi Angliát: a londoni lakosok negyede rövidesen a gintermelő iparágban dolgozott. Lesley Jacobs, a Gin Global History szerzője szerint ekkoriban a gin átlagos alkoholtartalma 80% volt, szemben a mai 40-45 százalékkal. Ennek meg is lettek a szomorú következményei: a szatirikus társadalomkritikáiról elhíresült William Hogarth szerint akkoriban a nagy szeszfogyasztók gyorsan lenyomorodtak, vagy megvakultak (ezek az italok akkoriban sajnos kénsavat és terpentint is tartalmaztak, azért voltak ilyen botrányosan olcsóak…Szerencsére ma már prémium minőségű gineket ihatunk). Hamarosan szigorúbb gin-törvényt vezettek be, mert nagyon sok szegény ember halálra itta magát, és kevesen ismerték a mértéket a ginezésben. Brutálisan megemelték a gin árát, a privát lepárlók tulajdonait két hónapra börtönbe zárták, az emberek meg lázadni kezdtek az utcákon, a gin üzleteken gyászoló fekete ruhák lógtak. Az ínséges időkben még élő ginautomata is született: a ginre szomjazók bekopogtak egy apró ablakon, a nyíláson bedobták a pénzt, cserébe csövön és tölcséren keresztül kaptak egy kis gint. Akkora volt az érdeklődés az automata gin iránt, hogy a gép mellett lakó emberek a tömegtől már alig tudtak bejutni az otthonaikba!
Érdekes módon először 1714-ben, Bernard Mandeville szatirikus művében, A méhek meséjében jelent meg először a gin meghatározása (ami már teljesen más, mint a jeneveré). Mandeville a maga vitriolos stílusában elemezte a gint, ami akkoriban tökéletes anti-marketing volt: szerinte semmi sem ártalmasabb a szegényekre, az egészségre és a tisztánlátásra, mint a hírhedt részegítő gin, amely a holland borókáról kapta a nevét. Mandeville a maga gúnyos stílusában ítélte meg a gint: szerinte a lusta, őrült és kétségbeesett férfiakat és nőket vonzza. Korhellyé teszi az éhezőket, akik az italtól kábultan már a meztelenségükkel sem törődnek. Mandeville még ennél is tovább ment: szerinte a gin egy tüzes tó, mert lángba borítja az emberi agyat, izzó tűzzel perzseli a belső testrészeket, és a felejtés nyomorúságába sodorja az embert.
Ha Mandeville a változatosság gyönyörködtet elve alapján a legszínesebb összetevőkkel rendelkező gint keresné, akkor a Monkey 47 ginnel kellene kezdeni az italfajtával való barátkozást! A Monkey 47 minden, csak nem átlagos: a 47-es szám ugyanis nemcsak a magas alkoholtartalomra utal, hanem a benne lévő alapanyagok számára is. Érezhető benne a fűszeresség, a citrusosság, azonban később a markáns fenyős, fás jegyzetek is a felszínre kerülnek. Mandeville a legnagyobb gin-fanná vált volna, ha megízleli a legendás Gordon’s Dry gint! Ez volt Ernest Hemingway kedvence, és James Bond Vesper koktélját is nehéz lenne elképzelni Gordon’s gin nélkül a Casino Royal című filmben. A Gordon’s leleményesen játszik a tradicionális borókás jegyekkel: fekete borssal és kerti fűszernövényekkel ad bravúros csavart a jól megszokott gin aromáknak!
A gyarmatosítók parázni kezdtek azon, hogy a szúnyogok miatt maláriát kapnak, és kinint ittak ellene, ám az kétségbeejtően keserűnek bizonyult, nyomban csókra húzta a szájukat. Szerencsére feltalálták a szénsavas vizet, és a kinint használták a tonik ízesítésére: kiderült, hogy a tonik nagyszerű kiegészítője a ginnek is!
A London Dry Gin és a modern lepárlási technikák
Az ír gentleman, Aeneas Coffey 1830-ban kialakított egy olyan oszlopos lepárlási eljárást, amivel minden korábbinál tisztább és minőségibb párlatot lehetett desztillálni. A Coffey Still időt és energiát spórolt a gyártóknak, és korábban soha nem látott egyensúlyt teremtett a gin borókás és fűszeres oldala között. A gin Coffey eljárásának köszönhetően vált prémium itallá, és a desztillációs módszer hatására a borókával készült szesz az úriemberek italává, igazi „gentlemen’s ginné” vált, kialakult a London Dry stílus! Ma már ezt nyomják a tőzsdeguruk is, akiknek a Brockers gint ajánljuk! A fiatalos márka ugyanis készítői szerint a klasszikus angol brókert testesíti meg, a palackján meg egy hamisítatlan keménykalapos brit úriembert láthatunk. Ám az angol úriemberek a Portobello Road No.171 gint sem hagyhatják ki! A gin nevét egy híres londoni bár adta, és ez a Portobello Road 171 alatt volt megtalálható. Az ital egy klasszikus London Dry gin, amit a kiváló minőség emel ki a többi közül. A Portobello Road 171 illatában a fehérbors csavarja az orrunkat, miközben érezzük a testes gyümölcsösséget és a gyengéd borókát is. És olyan gin is van az angol változatok között, ami egy kicsit harapósabb: a 40%-os Bulldog London Dry gin 12 egyedülálló összetevő ötvözete.
A Coffey módszerrel kialakított ginfajták aromakaraktere finomabb, könnyedebb, és a tisztaságnak köszönhetően jobban érvényesülnek benne a botanikai karakterek, más gyártóknál meg komplexebb ízvilágú ginek jelentek meg. A Drumshanbo Gunpowder Irish az egyik legjobb ír gin, amit ázsia citrom és lime tesznek a szokásos gineknél is üdébbé és vérpezsdítőbbé!
A gin globális térhódítása
A nagy ginmánia a 20. század elején vált kultikussá Amerikában. Már ott is kezdtek gint kortyolgatni, azonban 1919-ben akcióba lendült az Amerikai Szesztilalom Párt, a Keresztény Nők Antialkoholista Csoportja, és a Volstead-törvény nyomán betiltották az alkoholfogyasztást. A 13 szűk esztendő alatt a társadalom többsége ellenezte a kőkemény prohibíciót, és illegális bárokban hörpölte a kedvenc italát. Így a gin is szeszcsempészek által jutott be a lehetőségek hazájába, miközben felpörögtek az illegális szeszfőzdék is. Azóta az amerikaiak eléggé rákapcsoltak a ginre, és jobbnál jobb borókapárlatokkal rukkolnak elő! Ilyen az Aviation gin, amit 2018-ban megvásárolt a vagány Deadpoolt alakító színész, Ryan Reynolds. A másik nagy amerikai menőség a ginek vonalán a Death’s Door gin, ami vészjósló neve ellenére képes újat nyújtani a minőségi gint keresőknek.
A két világháború alatt kissé megkopott a ginek nimbusza, ám ezután ismét pozitív fordulat következett. A gin kultusza annyira elterjedt, hogy a japánok is belevágtak a ginbizniszbe, aminek kiváló iskolapéldája Roku gin. A japán italóriások Godzillája, a Suntory ezzel az itallal az amerikai piacot is meghódította. A „Roku” szó japánul hatot jelent, és arra a hat botanikai összetevőre utal, amit a Roku gin páratlan ízharmóniáit alkotja. A gin az az 1960-as években az evolúció következő állomására lépett, mert frenetikus koktélokat készítettek belőle!
Beefeater vagy London Dry gin? Gordon’s, netán Bombay gin? Esetleg valamilyen izgalmas újdonság, mondjuk a Bareksten Botanical, netán az Aviation gin? A választás végtelen, és minden korty egy új felfedezés.