Futballistának készült, csodás zenész lett belőle. Négyéves volt, amikor meghalt az édesanyja és ő pedig a nagymamájához került. A Korál együttes 1978-ban. Egészen kicsi korában egyik karácsonyra kapott egy tangóharmonikát, az volt az első hangszer az életében. A Bakáts téri zenei általános iskolába járt, ott is zongora tanszakra. Mellette futballozott a Fradi kölyökcsapatában. Rajongott Albert Flóriánért, s otthon egy FTC-mezt is varrt neki a nagymamája.
Az 1967-es Ki mit tud? selejtezője előtt keresték meg a Neotontól. Igent mondott. Később Som Lajossal, a Neoton gitárosával álmodták meg a Taurust, amelyhez csatlakozott a zseniális gitáros, Radics Béla, a dobok mögé pedig Brunner Győző. Balázs Fecó 1978-ban debütált a Korállal, amellyel megalapozták a hazai lírai rock műfaját. Számtalan sláger zeneszerzője volt, a Korál lett az életművének egyik ékköve.
Arra is választ adott, mitől vált a világ iránt érzékeny emberré: „Talán az édesanyám korai halála és az, hogy sokat betegeskedtem gyerekként, és sokat voltam kórházban, tett engem hiperszenzitív emberré. Az átlagnál erősebben átélek minden érzést, azt hiszem, ezek is kellettek a lírai dalokhoz.”
2020 novemberében hunyt el, csupán 69 éves korában. Óbudán élt, s az Óbudai temetőben pihen azóta is. Lehet, hogy kezd elcsépeltté válni az a jelző, hogy rocklegenda, de ha valakire, akkor Balázs Fecóra ez teljes mértékben érvényes. Balázs Fecó bő ötven éves zenei pályája során megkapta a Kossuth-díjat, a Liszt Ferenc-díjat, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovag- és tisztikeresztjét, számos életműdíjat, de biztos, hogy számára a legértékesebb díj a közönség határtalan szeretete és tisztelete volt. Nagyon sok olyan dalt írt, adott elő, amelyek már életében örökzölddé váltak. Generációk fogják még hallgatni az olyan klasszikusait, mint A kőfalak leomlanak, A válaszra várva, az Amit nem mondhattam el, a Ne állj meg soha, az Anyám, vigasztalj engem, a Maradj velem…, a Homok a szélben, a Hazafelé.
Sorolni lehetne még a lélekre ható dalait, melyeket állandó szövegírójával és barátjával, Horváth Attilával alkottak meg a hosszú évek során. Balázs Fecó élete a színpad volt, és azon nagyformátumú zenész-énekesek közé tartozott, akik elvitték a hátukon a koncerteket. Hatalmas szíve volt, amelynek érzései gyönyörű dalaiban manifesztálódtak. Azonban ironikus módon pont a szíve volt egészségének gyenge pontja, többször műtötték, de a pandémia okozta megpróbáltatásokon már nem tudott felülkerekedni, életének 69. évében, 2020.
„Fecó… mintha tegnap történt volna, érzem még a tavasz illatát a levegőben, csak közben elröppent 40 év. Amikor először jött el Csillaghegyre meghallgatni engem - mert dobost keresett -, azt éreztem, mintha az osztályunkba jött volna egy idősebb új fiú. Tapasztaltabb, bölcsebb volt nálam. Én még betöretlen csikó voltam, a “vadló” korszakomat éltem, tele ötlettel, ambícióval. Fecó a rá jellemző görnyedt testtartással, arcába lógó hajával elkezdett a Hammond orgonán játszani, mely orgona bemelegedő csöveinek az illatára máig emlékszem. Született zseni volt, ahogy orgonált, de sose dicsértük egymást szembe, kimondatlanul is tudtuk egymásról, hogy ki mit érez, hiszen a beszéd helyett a zenélés nyelve ezt tökéletesen kifejezte. Szép pillanatok voltak ezek, azonnal egymásra találtunk, rengeteg inspiráló dolgot tudtunk egymásnak mutatni. Ez a legjobb az együtt zenélésben.
A próba közben a lemenő nap besütött a szobába és a hosszú, derékig érő, vörös hajamra is. Akkor hallottam tőle először a „korálhajú” dobos kifejezést, amit igazából sosem szerettem, de most már hiányzik, ahogyan mondja. A próba végén megkérdezte, hogy van-e naptáram, mert a hétvégén lesz egy buli a Dunakanyarban, írjam be, hogy háromkor indulás, másnap pedig egy nagy koncert a Budai Ifjúsági Parkban. Semmi ünnepélyesség, hogy „te leszel a dobos, téged választottunk”. Úgy beszélt, mintha egész életünkben együtt zenéltünk volna. Rengeteg koncert, rengeteg kaland és harc volt életünk legszebb éveiben, amelyeket együtt toltunk végig, és aminek sok-sok dal megszületése lett a jutalma. Sosem vettük komolyan azt, hogy egyszer ennek vége lesz. Most pedig, tessék… Szinte hasít a fájdalom, hogy a telefonom kijelzőjén már sosem jelenik meg Fecó hívása, többet nem fogunk együtt muzsikálni itt a földön. És az az érzés elmondhatatlan, ami feszít, mert már nem tudunk változtatni valamin: annyi minden van, amit még nem mondhattunk el így együtt a közönségünknek, egymásnak, szóban, zenében.
„1983 tavaszán az Erdőalja úton laktam, nagy erővel nyúztam a kötelező bőgőgyakorlatokat, amikor a kertajtón jazz-konzervatóriumos társam, a Korál együttes népszerű dobosa, Dorozsmai Péter csöngetett be. - Van kedved a Korálban basszusgitározni? - kérdezte. - Nézd át a nótákat, egy hét múlva próbálunk, május elsején indul a turné. - mondta, majd felült a biciklijére és elviharzott. Miután meggyőződtem, hogy ez nem csak egy látomás volt, nyomban nekiültem és elkezdtem tanulni a számokat. Nem volt nehéz dolgom, mivel az összes slágerüket kívülről fújtam, de ott volt bennem a félsz, hogy Fecóék befogadnak-e? Április utolsó hetében beszereltünk az Óbudai Gázgyár színpadára és vártuk Fecót, aki egy hónapos dubai vendégszereplésről érkezett haza. A terv az volt, hogy pénteken és szombaton próbálunk, mivel vasárnapra, május elsejére már három koncert volt lekötve. Beültünk a Gázgyár büféjébe és zenéről, kutyákról, autókról beszélgettünk. Örömmel nyugtázta, hogy én is óbudai vagyok és közel lakunk egymáshoz. - Azt hiszem, mindent megbeszéltünk, szombaton reggel hétkor találkozunk, tízkor van az első koncert. - Fecó, be vagyunk szerelve, nem nézzük át a műsort? - Ha tudod a nótákat, akkor minek. Így kerültem a Korálba és innen megváltozott az életem. Minden hétvégén három-négy buli, Kuba, Svájc, Németország, turnék, lemezek. Sokat köszönhetek a Korál zenekarnak. -„Mindig teljes szíveddel játssz, és az a legfontosabb, hogy tiszteld a közönséget!” - mondta Fecó. Az évek alatt zeneileg és emberileg is összekovácsolódtunk. Nagy hatással volt rám, hogy játszhattam a dalait, és az, hogy ott állhattam mellette a színpadon.
„Balázs Fecót kalandos módon ismertem meg. Jó barátom az a Szekeres Tamás gitáros, aki sok olyan zenekarban játszott, amelyeknek Horváth Attila írta a szövegeket. Attila az egyik legfantasztikusabb, ikonikus magyar szövegíró. Tamás mutatott be neki, akivel szintén jó barátok lettünk. Horváth Attila azzal hívott fel 1997-ben, hogy „szeretnék valakit bevinni hozzád a Sony Music irodába.” Attilával olyan viszonyban voltunk, hogy ha ő be akart valakit hozzám hozni, akkor nem kérdeztem vissza, hogy kit és miért, csak legfeljebb azt, hogy mikor. A legnagyobb meglepetésemre Balázs Fecóval érkezett meg. Amikor több év után a családdal külföldről hazatértünk, tizenöt éves voltam, ami a legtökéletesebb életszakasz a rockzenei fogékonyságra. Kíváncsi voltam, hogy hol tart a magyar rockzene. 1979 telén a Közgazdasági Egyetemen két napos magyar rockfesztivál volt, amelyen az akkori összes nagy rockzenekar fellépett, azok is, akik akkor még nem voltak sztárok. Végignéztem az egész programot és a legnagyobb benyomást a Korál tette rám. A fellépésük alatt elment az áram, ami egy rockkoncert esetében elég kínos. Balázs Fecó a helyzetet egy pillanat alatt megoldotta, mert megkérte a közönséget, hogy énekeljék együtt az Anyám, vigasztalj engem című klasszikust. A közönség kórusban énekelte a dalt és ez akkor és ott, rendkívül mély hatást tett, ahogyan az egész Korál koncert is. És ehhez képest tizennyolc évvel később Horváth Attila behozza a lemezkiadó irodámba Balázs Fecót, aki azt mondja nekem, hogy mi lenne, ha csinálnánk együtt egy lemezt. Végem volt… Ráadásul Balázs Fecó véletlenül pont abban az évben a szomszédságomba költözött, abba az óbudai utcába, ahol most is élek. Akkor már túl volt egy súlyos szívműtéten, éppen „újjászületett”, ezért az új albumának azt a címet adtuk, hogy Újjászületés, amely, ha lehet ilyet mondani, a legkedvesebb album, amit valaha is csináltam, mint lemezkiadó vezető. Csodálatos dalok vannak azon az albumon. Balázs Fecóval együtt dolgoztunk, egy utcában laktunk. A zenész hivatásunk miatt nyilván találkoztunk többször, de nem voltunk barátok. Talán azért, mert kettőnk között egy egész zenész generációnyi különbség volt, mivel Fecó nagyon korán, már tizenhat évesen elkezdte a karrierjét. Fecót emiatt soroljuk a nagy generáció zenészei közé, miközben a megélt évei száma szerint nem tartozna oda. Tiszteltem és felnéztem Fecóra, mint a nagy generáció jeles képviselőjére, de 2018-ig nem volt közelebbi kapcsolatunk. Fecó abban az évben a Zsidó Kulturális Fesztivál keretében a Dohány utcai Zsinagógában lépett fel egy koncerten, ami után odamentem hozzá gratulálni. Fecót még azon a héten felkértem fellépőnek édesapám, Zsoldos Imre születésének 100. éves jubileumi koncertjére, majd attól kezdve elkezdődött egy elképesztően intenzív barátság. Három éven keresztül napi kapcsolatban voltunk. Közel laktunk egymáshoz itt Óbudán, naponta elbicikliztem a házához, és szinte mindig megnyomtam a csengőjét. Behívott egy kávéra, rengeteget beszélgettünk, és sokat meséltünk. Hatalmas szeretettel és tisztelettel hallgattam őt. Közben összehoztam egy kisebb baráti társaságot, melynek tagjai Fecó, Fenyő Miki, Ungár Pista szaxofonos, Herrer Pali, aki Fecó barátja és állandó zenei mindenese, valamint a hozzánk később csatlakozott Tereh Öcsi voltak. Nagy örömömre együtt is zenélhettem Fecóval, mert meghívott a zenekarába. Azzal kapcsolatban pedig egy emlék: tavaly február 26-án, a születésnapomon tartott nagykoncertje volt Békéscsabán, amelyen a kísérőzenekarának először voltam tagja. Este a koncert első blokkjában szóló után engem hívott a színpadra, és a koncert elején mutatta be a kísérőket, de utána meglepett: felkonferálás helyett olyan rögtönzött beszédet mondott rólam, amely szívbemarkoló volt. Bejelentette, hogy a születésnapom van, majd megölelt és a Hammond orgonája alól előhúzott egy nagy zöld zacskót - amelyet ma is őrzök -, benne giga méretű csokoládé, ruhába öltöztetett „Hungária” pezsgő, egy cserépdob, és egy szívhez szóló levél. Balázs Fecóval tavaly október 29-én találkoztam utoljára. Az elmúlt években hetente ebédeltünk együtt, általában előre megbeszélve. Aznap váratlanul hívott fel dél körül azzal, hogy ráérek-e, mert a Kisbojtár Vendéglőben van. Gondolkodás nélkül mentem és mire odaértem, már tálalva volt a levesem. Jót beszéltünk, szóba jött a 70. születésnapjára tervezett nagykoncertje is. A búcsúzáskor megöleltem, telefonon még kétszer beszéltünk, aztán jött a betegsége. A kórházba már be se mehettem hozzá a járvány miatt, és többé már nem találkoztunk. Balázs Ferenc Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, zenész a koronavírus áldozata lett: 2020. november 26-án halt meg.
1967-ben a Neoton együttes tagjaként kezdte el zenei karrierjét. Az igazi siker 1978-ban kezdődött, amikor megalapította a Korál együttest. Ő alakította újjá és önálló együttessé. Felléptek Bulgáriában, a Szovjetunióban és Jugoszláviában. 1986-ban a Korál feloszlott, innentől Fecó szólókarrierbe fogott: 10 albumot adott ki. 1997-ben 12 év után újra összeállt a Korál együttes, és egy koncertet adtak a Kisstadionban, amely elnyerte az év koncertje címet. 2013-ban a XXXIII. Csallóközi Vásár esti sztárvendége volt. Barátaiból összeállított zenekarával régi Korál-slágereket, valamint önálló albumaiból válogatott zeneszámokat játszottak a szépszámú közönségnek, akik a zenekarral együtt énekelték a közel kétórás élőkoncert legismertebb slágereit.
Balázs Fecó élete a színpad volt, és aki ezt a pályát választotta, annak élete a közönség szeretetének és tiszteletének szimbóluma. "A koncertezés az orvosságom" - mondta, és ezt orvosai is elfogadták. Ezzel a felismeréssel élt tovább, és az elmúlt években is aktívan zenélt, közreműködött és élt a lehetőségeivel.
Korál - Balázs Fecó 75 emlékkoncert (2026 május 9)
Az utolsó koncertjein átjárt Megrázó, felemelő élmény volt a közönség szeretete és a zenében rejlő kifejezőerő
Idézetek és emlékek a barátoktól és kollégáktól nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy megértsük Fecó művészetének mélységét. A budapesti és óbudai zenészek élete és kapcsolatai összefonódtak: barátságok, közös próbák és közös koncertek kellettek ahhoz, hogy egyedi hangzást adjanak a magyar rockzenének. A művész neve ma is a hazai rockzene hosszú történetében örökli magát, dalai akkor és most is hozzászólnak az emberek lelkéhez: A kőfalak leomlanak, A válaszra várva, Amit nem mondhattam el, Ne állj meg soha, Anyám, vigasztalj engem, Maradj velem, Homok a szélben, Hazafelé.
- 1967-ben a Neoton együttes tagjaként kezdte el zenei karrierjét.
- 1978-ban megalapította a Korál együttest, amely a hazai lírai rock meghatározó alakja lett.
- 1986-ban a Korál feloszlott, majd szólókarrierbe kezdett, és 10 albumot adott ki.
- 1997-ben a Korál újra összeállt egy különleges Kisstadion-koncerttel.
Balázs Fecó emléke élőben és szövegekben tovább él: a rajongók generációi tovább hallgatják a klasszikusokat, és a korábbi műsorokból született legendás előadások tovább inspirálnak új zenészeket. A zenész öröksége a zenekedvelők szívében, a színpadokon és a lemezeken él tovább, mint a magyar lírai rock egyik legmeghatározóbb alakja.