Bibó István (1911. augusztus 7. - 1979. május 10.) életútja és munkássága a 20. századi magyar történelem és politikai gondolkodás egyik legkiemelkedőbb alakjává avatja. Széchenyi-díjas (posztumusz, 1990), jogi doktor, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Kelet-európai Intézet elnökhelyettese, könyvtáros és politikai fogoly - ez a sokszínű életút jelzi azt a mélységet és szélességet, amellyel Bibó István a magyar és nemzetközi közéleti, tudományos és politikai életben részt vett. Nemzetközileg kimagasló, hazai viszonylatban pedig a 20. században a legnagyobb demokrata politikai gondolkodóként tartják számon, aki 1956-ban a Harmadik Nagy Imre-kormány államminisztereként, a szovjet megszállás után helyén kitartva, tiltakozott a megszállás ellen.
Családi háttér és korai évek
Bibó István apai ágon több generációra visszamenőleg értelmiségi pályát választó jogvégzett mezővárosi református köznemesek leszármazottja volt, akik Kiskunhalason, elődeik pedig - nagy valószínűséggel - az erdélyi Barátoson éltek. Édesapja, Bibó István, előbb Budapesten minisztériumi tisztviselő, majd Szegeden az egyetemi könyvtár igazgatója, amatőr filozófus, független szellemű és függetlenségi beállítottságú személyiség volt. Édesanyja, Graul Irén, tolsztojánus szemléletű humanista autonóm egyéniség, feltehetőleg Elzászból elszármazott, német nevű, a családi hagyomány szerint elzászi francia katolikus eredetű, délvidéki, majd budapesti család lánya volt. Édesanyja édesapja közszolgálatba lépett értelmiségiként dolgozott.
Bibó István Budapesten, Domokos Lászlóné Új Iskolájában végezte elemi iskolai tanulmányait, majd 1921-től Szegeden a piarista gimnáziumban tanult, mivel édesapja Szegeden lett egyetemi könyvtári igazgató, majd etnológus. 1929-től a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen tanult, ahol 1933-ban államtudományi, 1934-ben jogtudományi diplomát szerzett. Jogi gyakorlatát a királyi ítélőtáblán és a királyi törvényszéken szerezte, 1938 júniusától bírósági jegyző, majd novembertől az Igazságügyi Minisztérium tisztviselője lett.
Családi életében fordulópontot hozott az 1940-ben Ravasz Boriskával, Ravasz László református püspök lányával kötött házassága. A világháború beszűkítette tevékenységi körét. 1944 nyarán békeajánlat-tervezetet fogalmazott. A német megszállás során minisztériumi tisztviselőként menleveleket állított ki egészen október 16-ai letartóztatásáig. Pár napos fogsága után a világháború végéig bujkálni kényszerült.
Tudományos és közéleti pályafutás a háború után
1945 márciusától 1947 júliusáig Erdei Ferenc felkérésére a Belügyminisztérium közigazgatási osztályát vezette, a megyerendszer reformján dolgozott, és a Nemzeti Parasztpárt delegáltjaként vett részt a Jogi Reformbizottságban. Meghatározó résztvevője volt a választójogi törvény (1945. évi VIII. tc.) és az 1945-ös földreform törvény-előkészítésének. Jelentős munkája volt a "Valóság" című folyóiratban megjelent írása 1945-ben.
1946 júliusától 1950-ig a Szegedi Tudományegyetem professzora és a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt 1949-ig. Professzori státuszától való megfosztása, állásának elvesztése után 1951-től az ELTE Egyetemi Könyvtár tudományos főmunkatársa lett.
Szerepe az 1956-os forradalomban
Bibó István kulcsszerepet játszott az 1956-os forradalom eseményeiben. 1956. október 30-án részt vett a Nemzeti Parasztpárt, majd november 1-jétől új nevén a Petőfi Párt újjászervezésében. November 4-én, a szovjet invázió megindulása után érkezett meg a Parlamentbe, ahol Tildy Zoltánnal és másokkal tárgyalt. Mint az egyetlen törvényes magyar kormány képviselője, felhívást intézett a magyarokhoz és a világhoz. Felszólította a magyar népet, hogy „a megszálló hadsereget vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyvereivel éljen”. Ugyanakkor kérte a nagyhatalmak és az Egyesült Nemzetek bölcs és bátor döntését a leigázott magyarság szabadsága érdekében.
A parlament épületét november 6-án hagyta el. Kijövetele után készítette el az "Expozé a magyarországi helyzetről" című összefoglalását, majd egy tervezetet a kiegyezéses kibontakozásról, melyet eljuttatott az amerikai, az indiai és más követségekre. Újabb javaslatot dolgozott ki a „magyar kérdés kompromisszumos megoldására”, amelyet a - november 14-én Újpesten, az Egyesült Izzóban megalakult - Nagybudapesti Központi Munkástanács tárgyalási alapnak fogadott el, ám a tárgyalások csak színleg kezdődtek meg. December elején K. P. S. Menonnal, India budapesti nagykövetével tárgyalt és átadta neki a "Nyilatkozat Magyarország állami, társadalmi és gazdasági rendjének alapelveiről és a politikai kibontakozás útjáról" című, Farkas Ferenccel, Varga Istvánnal, Féja Gézával és Tamási Áronnal közös írását.
Csodálatos fiatalok voltak 1956 hősei
Ebben a nyilatkozatban Bibó István hangsúlyozta, hogy a demokratikus pártok és szervezetek csak akkor vehetnek részt a kibontakozásban, és akkor biztosíthatják a magyar nép bizalmát, ha a Szovjetunió kormánya is bizalommal fordul feléjük. Kiemelte, hogy a kialakult súlyos helyzetben nagy szerepe volt a félrevezető információknak és helyzetértékeléseknek, amelyek a magyar forradalom jellegét és céljait illetően a Szovjetunió vezető államférfiaihoz jutottak. Bibó szerint a téves helyzetértékelés nem ismerte fel, hogy Magyarországon a forradalmi erők egységesen a szocializmus ügye mellett álltak, és képesek minden restaurációs kísérlettel szemben megvédeni a szocializmus vívmányait és fenntartani az ország belső rendjét. Ebből következett a Szovjetunió elhatározása, hogy csak a belső rend teljes helyreállítása után hajlandó tárgyalni csapatai kivonásáról és a magyar-szovjet viszony rendezéséről. Bibó szerint a szovjet csapatok jelenléte által teremtett helyzetben lehetetlen a belső rendet megszilárdítani és a termelés normális menetét biztosítani.
Bibó István 1957-ben, a "Magyarország és a világhelyzet" című írásában elemezte a kommunista pártok struktúráját, kiemelve a vezérkar zsugorodását, a hatalom technikusainak bizonytalanságát és a lelkes tömegek, különösen a munkástömegek eltűnését. Szerinte a párt súlypontja teljesen a legkülső körre, a karhatalom tagjaiból és állásaikat féltő tisztviselőkből tevődött össze.
Letartóztatás, börtön és a későbbi évek
- május 23-án Bibó Istvánt és Göncz Árpádot letartóztatták. 1958. augusztus 2-án életfogytiglani börtönre ítélték. A per elsőrendű vádlottja Bibó volt, másodrendű vádlottja Göncz Árpád, későbbi köztársasági elnök. Állítólag személyesen Dzsaváharlál Nehru indiai miniszterelnök közbenjárására álltak el a halálbüntetéstől. Az 1963. évi amnesztiával március 27-én szabadult.
Ezt követően, 1963. május 23-tól a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtárában tevékenykedett, ahol fizikai munkát végzett, majd a duplumraktár rendezését bízták rá. Nem taníthatott és nem publikálhatott. Dányi Dezső igazgatósága idején jött létre a történeti statisztikai kutatócsoport, indult meg a számítógépesítés és a könyvtár több sorozatának kiadása.
Nyugellátását 1971. november 1-től folyósították. Nyugdíjas éveiben fordított, munkáit rendezte, kisebb műveket publikált. Londonban jelent meg 1976-ban "A nemzetközi államközösség bénultsága és annak orvosságai" című tanulmánya angol nyelven.
- május 10-én hunyt el Budapesten. Az Óbudai temetőben temették el május 21-én. Temetésén Kenedi János és Illyés Gyula mondott beszédet.
Tudományos munkásságának főbb területei
Bibó István érdeklődése a jogelmélet, a nemzetközi jog, a közigazgatás, az államelmélet és a politikai történelem iránt mutatkozott meg. Különösen foglalkoztatták a jog kényszerrel és hatalommal való összefüggései, a nemzetközi szankciók, a nemzetközi jogerő és a nemzetközi bíráskodás problémája, az államhatalmi ágak elválasztásának elmélete, valamint a közép- és kelet-európai politikai fejlődés torzulásai.
Gyakorlati szellemi képességeire jellemző, hogy az 1945. novemberi választás szervezőjeként kifejlesztett egy egyedi technikát arra, hogy a rendelkezésre álló roppant szűkös időtartam alatt - a tevékenységek időtartamának átfedéseivel - a választás egésze lebonyolítható legyen.
2005-ben mellszobrot állítottak a tiszteletére Budapesten. 1996-tól működött a Bibó István Szellemi Műhely (www.bibomuhely.hu), amely életművének tárgyilagos feldolgozására, az életmű hazai és nemzetközi kontextusának feltárására és viszonyítására, a hazai eszmetörténet művelésére, valamint a demokratikus szocializációs minták meghonosítására törekedett.
Bibó István munkássága, különösen 1956-os szerepvállalása és az azt követő elnyomás, mély nyomot hagyott a magyar történelemben és gondolkodásban. Művei, gondolatai továbbra is relevánsak a demokrácia, az emberi jogok és a nemzetközi kapcsolatok kérdéseinek megértésében.
Bibó István főbb művei és a róla szóló kiadványok
Bibó István gazdag életművet hagyott hátra, melynek feldolgozása és terjesztése folyamatosan zajlik. Számos tanulmánya, cikke és könyve jelent meg magyarul és más nyelveken. Az alábbiakban néhány fontosabb művet és gyűjteményes kötetet sorolunk fel:
- A szankciók kérdése a nemzetközi jogban (1934)
- Nyilatkozat 1956 (1956)
- Magyarország és a világhelyzet, 1957 (1957)
- A nemzetközi államközösség bénultsága és annak orvosságai (angolul: The paralysis of international institutions and the remedies, 1976)
- Bibó István összegyűjtött munkái, 1-4. (sajtó alá rendezve)
- Válogatott tanulmányok I-IV. (vál., utószó: Huszár Tibor)
- Bibó István egyetemi előadásai, 1942-1949 (szerk. Dénes Iván Zoltán)
- Bibó-breviárium. Bibó István munkái. Centenáriumi sorozat. 1-12. (2011-2012)
- Az államhatalmak elválasztása
- Politikai hisztériák
- A magyar demokrácia válsága
- 1956
- A kelet-európai kisállamok nyomorúsága
- Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem
- Zsidókérdés
- Az európai politikai fejlődés értelme
- A jogfilozófiától a politikáig
- A demokratikus közösségi értékelés és magatartás mintái
- Visszaemlékezések
- Bibó István összegyűjtött írásai I-III. (Szerk.: Dénes Iván Zoltán, 2016-)
- Demokratikus Magyarország. Válogatás Bibó István tanulmányaiból. (1994)
- Bibó István 56-os írásai. (Bev.: Szilágyi Sándor, 1983)
- A magyar forradalomról. (Bev.: KGY [Konrád György], 1984)
- Bibó István. Beszélgetések, politikai-életrajzi dokumentumok. (Sajtó alá rend.: Huszár Tibor, 1989)
- The art of peacemaking. Political essays by István Bibó. (Ford.: Pásztor Péter; szerk. és bevezető: Dénes Iván Zoltán; előszó: Adam Michnik, 2015)
A Bibó István Szellemi Műhely (www.bibomuhely.hu) jelentős szerepet játszott életművének feldolgozásában és terjesztésében, hozzájárulva ahhoz, hogy Bibó István gondolatai továbbra is éljenek és formálják a magyar közéleti diskurzust.