A következő írás egy személyes hangvételű visszaemlékezés vállaltan a korabeli események, közösségi rituálék és mindennapi tapasztalatok sűrített összefoglalója. A szöveget eredeti mondatokból építettem, hogy a kor hangulatát és részleteit hűen visszaadjam.
1938 novemberének napjai, visszacsatolás és ünneplés
A magyarok 1938. november 10-én vonultak be, egy szakasz. Nagy csinnadratta volt, díszkapu mindenhol, kivétel nélkül, még a péróban a cigányoknál is, minden házon valami kis zászló lobogott, piros-fehér-zöld, virágok, szép lányok felléptek. A pap meg sírt - úgy emlékszek, mintha most volna -, sírt, hogy milyen rossz volt a Csehszlovákiában. Aztán az lett a vége, hogy a Janics kanonok úr, elintézte a dolgot: a Zlatošnak a testvére római katolikus pap volt, és ugye azok a kanonok úrral egymást ismerték, mint a rossz pénz. Mikor visszacsatoltak minket, Felvidéket Magyarországhoz, 1938. november tizedikén, valami egy hónappal azután megszerveződtek a leventék - Magyarországon már akkor léteztek -, ez olyan félkatonai szervezet volt, katonaság irányítása alatt.
A leventék szervezete és életének rendje
És itten nálunk is megszerveződött, már 1939-től volt rendesen, akkor hatodikba jártam. Királyfán három szakasz volt: voltak a leventeapródok, a legkisebbek, 12-15 évesek. Akkor 15-től 18-ig a leventeifjúk, és 18 éven felül, amíg be nem vonultak katonának, voltak a leventelegények. Saját ruhában, cipőben mentünk. Leventesapkát azt adtak, de azt meg kellett fizetni: magyar korona volt rajta nekünk, olyan háromszögletes. Akik gazdagabbak voltak, saját maguk varattak leventeruhát. Hát hol, nekünk arra nem volt pénzünk. Maga 1939 decemberében töltötte be azt a tizenkét évet. Nem hogy „belépett”, hát az kötelező volt. Ahogyan az iskolaév kezdődött, szeptember elsején, akkor kezdődött a leventézés, a gyakorlatok. A tanítók voltak a leventeparancsnokok. szeptember elsején. Hétfői nap volt a leventedélután. Nem egész nap, csak délután, egy órától. Amikor jó idő volt, akkor mindig kimentünk. Attól függ: télen rövidebb ideig volt, nyáron tovább voltunk. Voltunk estélig is, mert voltak mindenféle gyakorlatok: jobbra át, balra át, mint a katonáknak, olyan gyakorlatok voltak.
Gyakorlatok, fegyelem és fegyvergyakorlatok
Futások, versenyfutás is, vagy olyan csatárláncok: széttoszlódni, és menni puskával, mint ahogy az ellenségre mennek rá, csatárláncban. Akkor fapuskával a vállra, majdnem úgy, mint a katonák - hát nem egészen úgy. Volt céllövészet is, minden szakasz külön lőtt, FÉG puskával, FÉG, a Fegyver és Gépgyár rövidítése, volt valami három vagy négy darab. Mikor céllövölde volt, akkor kellett tudni azt, hogy mivel lőttünk: hogy 38-as mintájú céllövő FÉG puskával. De azt szerettük, hát melyik gyerek ne szeretett volna lőni? Egyszer jött a járási parancsnokságról egy nyugállományú ezredes, Fái nevezetű. Fel voltunk sorakozva és jött szemlére: jobbra át, balra át, kússz, mindenfélét be kellett mutatnunk.
Leventeoktatók, vezetők és helyi szereplők
Voltak leventeoktatók, a Csaplár tanító úr - Csaplár István - volt a főparancsnok, a főoktató, és volt még a Poór Lajos. A Janics Ferenc tanító úr - a kanonok úr testvérének, az Alajosnak a fia - volt a leventeegyesületnek az elnöke. Aztán voltak az öregebb leventelegények, akik katonaság előtt voltak, akik minket is egrecéroztak. Volt többször sorozás a katonák közé: ameddig be nem vették katonának, addig levente volt. Kinek felelt a Csaplár? Volt a járási leventeparancsnokság, akárcsak a nyilasparancsnokság. A gondnok meg egy nagy nyilas volt, a zsidó gyerekeket úgy kergette ottan a pályán, meg a nehéz hengert húzták. Úgy sajnáltuk őket, azok meg izzadtak, ordított rájuk, nem mertek szólni.
Szívgárda, felekezeti nevelés és közösségi ünnepek
Volt egy kultúrszervezet, a Szívgárda: katolikus szervezet gyerekeknek, de a fiúk is benne voltak. Katolikus szellemben való nevelés volt, és büszkének kellett arra lenni. De azt már a pap intézte mindig, a kanonok úr. Ő lángelme volt ám, a Janics kanonok. 52 évet itt volt lelkipásztor, 1899-ben jött Királyfára. Tudott sokat, de konzervatív volt, nagyon konzervatív. De Szívgárda minden római katolikus faluban volt, és a római katolikusok mind a Szívgárdában voltak. Volt jelvényünk is, rá volt írva, hogy „Szívgárda”, és a bal felére kellett tűzni. Főleg egyházi ünnepek voltak szervezve, imádságok voltak, és a körmenetek, vagy ha volt valami ünnepély, valami évforduló tanítónak vagy valaki másnak, akkor azt is megtartottuk, de általában vallásos tárgyú program volt. Én úgy emlékszem, hogy csak iskolások voltak.
Ünnepségek, népi ünnepségek és hagyományos játékok
A másik nap a nagy örömmámor, nagy örömujjongás, összeszedődtek az öreg front, az első világháború frontharcosai, voltak valami negyvenen - mundérokat vettek fel, meg a sapkát -, és mi, gyerekek meg kísértük őket. Voltak azért még, aki hozzácsapódtak - mások, akik nem voltak katonák -, volt az a Sánta Jozskó, az nem volt a fronton, se az elsőben, se a második háborúban: sántított, de a hangja jó volt neki. Mentek nagy dallal, fent a kitüntetések, valamit ihatott is némelyik. Énekelték, hogy „Ezer esztendeje a magyarok itten laknak...”. Akkor a Benešnek a busztaját felöltöztették, és kutyamedáliákkal telerakták. Valaki felbíztatta a Kabit - Kabinak hívták, jó magos öreglegény volt, felbiztatták - hogy a Zlatoš úr előtt vágja oda a küszöbhöz a busztát, a kocsma küszöbihez, meg is csinálta. A Zlatoš úr, akinek üzletje és kocsmája volt, szlovák volt, de szerették őt. Hibásan beszélt magyarul, de azért megtanult.
A dalok, nóták és propaganda hangjai a közösségi életben
Énekelték a leventék és a helyi közösség nótáit is. Ez is egy kivonuló nóta volt: [dalolva] Hideg szél fúj, édes anyám, nyissa ki a kendőt, még az éjjel felkeresem a régi szeretőm. Kiállok a kapujába, kibeszégetem magamat véle utoljára. Ellőtték a bal kezemet - vagy jobb kezemet -, folyik a piros vérem, nincsen orvos sem szanitéc, aki bekösse nékem, gyere kisangyalom, kösd be, sebeimet gyógyítsd meg a bánatos szíveddel. Még a nyilaskeresztes indulót is tudom: [dalolva] Ébredj magyar, az ősi föld veszélyben, elvész a fajtánk, hogyha nem merünk. Velünk az Isten száz csatán keresztül, nem veszhetünk el, csak mi győzhetünk. Rabbal váltunk, ősapáink földjén, de már a hajnal, jön hasadni kezd. Ha összefog majd magyar a magyarral, győzelemre visz majd a nyilaskereszt, Szálasi Ferenc.
Iskolai élet, hiányok és a tanulás lehetőségei
Akartam volna nagyon tanulni, legalább a polgárit kijárni, de nem volt lehetőségünk, szegények voltunk. Aztán Pesten megcsináltam a különbözeti vizsgámat, a Váci utcai polgáriban kellett vizsgáznom. Egy zsidó tanárom volt a Reiter Ferenc utcában, az készített fel rá, még annak is hordtam otthonról a árut. Megmutattam neki a bizonyítványomat: a nyolc elemi az elég lett volna. Otthon én vittem a prímet, tiszta jeles voltam - csak nem tanultunk németet, az algebrát, meg a görög-római történelmet, ez a három hiányzott. „Józska, magának csak a németet, algebrát kell megcsinálni” - mondta a tanító. Mást nekem nem kellett, ilyen földrajzokat, meg mit tudom én, az semmi nem volt. Magyarországnak mind a 63 vármegyéjét úgy fújtam, de még jellemeztem is. Így aztán kitüntetéssel letettem a különbözeti vizsgát.
Vasutas munkák, Pestre költözés és megélhetés
1943-ban már Pesten voltam, az apám ott volt vasutas, előmunkás, a Rákosrendezőn. Amikor 1938-ban bejöttek a magyarok, Pesten alkalmazták: vasutasra szükség volt, és jött már a háború, a szállítás, satöbbi, akkor kellettek. Királyfáról voltak legalább ötvenen vasúton, nem csak Rákosrendezőn, hanem Kőbányán, akkor Ferencvároson és a Nyugati pályaudvaron is. Vasúton dolgoztunk, voltunk valami százötvenen, de munkásokkal, idősebb emberekkel. Egész héten ott voltunk, aztán szombaton fél négykor jött a vonat, és fél nyolckor otthon voltunk. Két hónapot ott voltam még a nyári szünetben is, 1943-ban. Két hónapig gyomláltunk, akkor még gyomlálni kellett a sínek között: mint a tükör, úgy nézett ki. De lányok is jártak oda, magyarországi sváb lányok, német lányok. 1943 nyarától egészen 1944 őszéig ott dolgoztam Pesten. Az apámmal voltam ott, de a munka után volt még a pályamesternek olyan mezős rész, ahol szénát kaszáltak, és aztán még azon dolgoztak a felvidéki munkások: királyfaiak, sellyeiek is.
A Rákosrendező és a munkaszervezés
A Rákosrendezőt azt úgy kell elképzelni, hogy volt ott hatvan pár sín, gurító, fordító, műhelyek - hatalmas nagy terület volt az -, és volt olyan terület, ahol a pályamesternek volt, hát mondjuk hektárban az lehetett olyan tíz hektár. Kaszáló volt, a pályamunkások nyáron lekaszálták, learatták, vagy kukoricát is vettetett bele. A pályamesternek - Vér Istvánnak hívták, tordai származású volt, erdélyi - négy tehene volt, még azokat is kihajtottam legeltetni: hát megfizette. Még hordtam neki ki a tejet, valami tíz vagy tizenkét embernek. Az Aréna út 1-re, ahol most van a Népstadion, hétfőn reggel oda jártunk leventézni, vasutas leventék. Úgy mondtuk, hogy leventére megyünk. Ott lőtér is volt.
Közösség, megosztottság és kirekesztés
A felvidékiek, én magam is, hordtunk hazulról az árut. Itten például valamit megvett a mamám ötven pengőért, ottan Pesten meg százötven pengőért el lehetett adni: baromfit, hízókacsát például - meg lett szépen pucolva, ki lett véve a bele. És őnekik meg pénzük volt, a zsidóknak, a nagy részük üzletember volt, meg értelmiségi. Az volt a szerencse, hogy minket nem kontrolláltak: nem mentünk a Nyugati pályaudvarra, mert ottan a csendőrök elvettek minden ilyen szajrét, nem volt szabad feketézni. Mi egy állomással hamarabb, a Rákosrendezőn leszálltunk. Ott voltak nekünk a laktanyáink - olyan munkásszállók, emeletes ágyakkal. Mikor 1944-ben bombáztak, akkor zsidók mellett is voltam: én vigyáztam rájuk, hányták be a bombagödröket, satöbbi.
Gyermekkor, játékok és vidéki szórakozások
Voltak olyanok is, hogy valami ellenséget meglestünk, vagy elküldtek felderíteni, hogy mit láttunk. Elment például két fiatal levente - voltak akácosok is, meg fűzfák a kis két Vág között, vagy az Abacsonyban -, és mikor jöttek vissza, mondták, hogy mik voltak ott: leszurkáltak valami zászlókat vagy valamiket, és ebből derült ki, hogy reagál, hogy meg találták-e. Volt még hogy a fa tetejére is felmásztunk, és akkor kiabáltunk, hogy megtaláltuk az ellenséget. Aztán például Sellyén voltak járási ünnepélyek, ilyen vicces versenyekkel, mint a lepényrágás - beletettek a lepénynek a közepébe egy pengőt, ami spagáton lógott -, lábujjhegyen kellett rágni a lepényt, és aki hamarébb odaért, azé volt az egy pengő. Vagy aztán hogy melyik falunak volt a legjobb leventecsapatja. Rossz időben előadások voltak, főleg olyan hazafias előadások, vagy a katonaságról, aztán mikor már a Szovjetunió belépett a háborúba, akkor még jobban.
Közösségi szereplők, személyes kapcsolatok és helyi anekdoták
Elvesztettük a másik világháborút is, és aztán a Zlatoš úr kérdezte a Kabitól: „Gyerek, hát hogyan volt az 1938-ban? Hogyan? Hát én mit csináltam? Én elvettem egy magyar nőt, én ártottam valamit?” Be volt tojva ám a Kabi is, meg többen is. A kanonok úr bírta őt, mert nagyon, de nagyon vallásos volt. Voltak olyanok is, hogy sokan meg szoktak halni torokgyíkban, gyerekek, egész iskolának ki kellett a temetésre menni.
Vezetőszemélyek megítélése: példák a helyi parancsnokokra
Egy áldott jó parancsnokunk volt - Nagy Györgynek hívták - demokrata szellemű volt. Nagyon, de végtelenül intelligens volt, és nem ordibált ránk. Egy úriember volt. De neki volt leventeruhája, rendesen. Ott is volt elméleti rész, és nyíltan megmondta, hogy ő demokrata. Én már akkor fel tudtam azért fogni, hogy mi az, hogy milyen különbség van az egyik ember és a másik ember között.
Hétköznapi nehézségek, családi megélhetés és falusi gazdálkodás
A mamám az meg otthon volt, Királyfán. Volt egy magyar hold föld, de olyan helyen adták ki, hogyha sokat esett, akkor nem volt rajta semmi. De az aratásra hazajött az apám, adtak aratásra szabadságot. A Bergendi Kálmánéknál, a bírónál arattak 17 évig, keresztapámmal együtt, a mamám meg markot szedett. Úgyhogy gabona nekünk volt azért. És a Bilicben volt kukorica, és voltak disznóink, két disznó. De szegény mamám, a kacsákat odaadta nekünk. Levágta és elhordtuk. Esetleg a vért, amit kiengedett, azt megsütötte, és odaadta nekünk.
Részletgazdag helyi kép és a korszak hangulata
Az emlékek között egyszerre jelennek meg a katonás gyakorlatok, a vallásos nevelés, a falusi ünnepek, a helyi anekdoták és a megélhetés gondjai. Az ilyen visszaemlékezések életszerű képet adnak arról, hogyan fonódtak össze a közösségi rítusok, a politikai változások és az egyszerű hétköznapi teendők egy-egy ember életében.
Összegző megjegyzés
Az itt idézett mondatok és jelenetek olyan részleteket őriznek meg, amelyek együttesen mutatják be a korszak közösségi életét: a visszacsatolás ünneplésétől a leventék fegyelméig, a felekezeti neveléstől a családi megélhetés mindennapi praktikáiig.