A beszámolt anyag a Hajnali részegség című költemény körüli vitáról és szerkesztési folyamatokról szól, kiemelve a kéziratok sokrétű jellegét, a kiadói elővetítések és az életműben keletkezett változatok összefüggéseit. A vers a Nyugat első nemzedékének legnagyobb formaművészetének tartott Kosztolányi Dezső tollából származik, és a háború utáni kiadásokban két jelentésében is szemantikai módosításokra hívta fel a figyelmet.
A vers keletkezésének és kiadásának története
A vers 42. és 106-107. oldalakon található a különböző kézirattáblák alapján, ahol a szerző életében megjelent szövegek között és a későbbi kiadásokban megjelent Ultima manus formában elfogadott példányok között különbségek voltak. A nyomdai kézirat lapjai között megfigyelhető a kézzel javított sorok rendje, a papírhalmazban való eligazodás és a kaszált, majdan nyomdai leadás előtt rendezett fóliók egyedi jellegzetességei. A kéziratleadás előtt kirostálódtak a kötetből bizonyos versek és variánsok, ezért a költő hagyatékában maradtak, míg a nyomdai kézirat nagyobb egységei részben a Révai Kiadó korábbi kiadványait követik. A Petőfi Irodalmi Múzeum is őriz további szerzői javításokat tartalmazó nyomdai levonatokat, de a Számadás ciklusból korճúrás példányt nem ismerünk.
A költemény megjelenése a Nyugatban az első közlés (1933. november 16.) után két további publikációt tett lehetővé Kosztolányinak életében: a Bácsmegyei Napló 1933. december 31-i számában, és az Ellenzék kolozsvári kiadásában 1934. április 15-én. A vitát élénkítette Bollobás Béla hozzászólása is, aki a beteg Kosztolányi életrajzát és a két jelentős szövegforrást egyaránt megvilágította. A kötetben az 1935-ös Összegyűjtött költemények Számadás ciklusa hozta a végső formát, amely a címadó szonettkölteményen keresztül összegzi Kosztolányi gondolatait a halállal és az élettel való szembenézésről.
A vers tartalmi és formai megközelítése
Az éjszakai felriadás és az éjszakai látomás központi motívuma a versben megvalósuló személyes vallomás, amelyben a költő egy név nélkül maradó barátnak meséli el az élményt. Az éjszakába nyúló, megfeszített szellemi munka és az azt kísérő mesterséges izgatók megakadályozzák az alvást. A költő kilát a Logodi utcára nyíló dolgozószobából, és a szemközti házak ablakain betekintve a látomás egészen a mindennapos valóságotól a csillagokig terjed. A képzelet és az álomtól terített emberek látványa groteszk jeleneteket teremtenek, amelyeket a költő orvosi megnevezésekkel ír le, mint például a „mindennapi agyvérszegénység”.
A vers formai világát a jambikus alapritmus és a változó sorhosszúság jellemzi, ahol a sorok között gyakran váltakozva jelennek meg a hosszú és rövid sorok. A költemény három tételből áll: andante-allegro agitato-adagio tempókkal jellemezhető, és a rímsorok szerkezete rugalmasan, gyakran párhuzamos és keresztrímek kölcsönhatásában alakul. A rímképlet nem egyszerű, a páros, ölelkező és keresztrímek mellett előfordulnak három- és ötös rímstruktúrák is, amelyek összefonódva adnak össze egyedi, ám mégis koherens ívet.
Az éjszakai látomás hangsúlyos elemei a csillagok és a föld közötti ellentét feloldása, a gyermekkorra visszatekintő motívumok, az éjszakai felriadás utáni látvány, valamint a végkifejletben megjelenő vallomás a mindenségben rejlő csodáról. A költő úgy tűnik, mintha az élmény sűrítésével olyan magasztosak és isteni jellegűek lennének a gondolatok, amelyeket korábban a hétköznapi élet koloncai terheltek. A mű végkövetkeztetése szerint a magasztos élmény lehetősége lenyűgöző, és a költő nem a túlvilágot, hanem a mindennapokból fakadó valóságot és annak jelentését tapasztalja meg átérzéssel.
- A vers alakuló látomása az éjszaka és a csillagok kölcsönhatásában sejlik fel.
- A költő a gyermekkori emlékekkel és a már felnőttként megélt tapasztalatokkal dolgozik.
- A rímkép, a ritmus és a formasegédlet összetett, gyakran változó szerkezetű; a hangsúly a belső feszültség és a megrendülés kifejezésén van.
- A költő a személyes vallomásban a barátnak és az isteni lehetőségnek egyaránt ad hangot.
A költemény üzenete és az értelmezés kérdése
A vers üzenete összetett: egy személyes élmény és a lét végső kérdéseinek költői megfogalmazása egyetlen szövegben találkozik. A rímek kizökkentő, mégis égboltszintű szépséget hoznak létre, és a költő úgy érzi, hogy a mindenség mélyén rejlő rend és a végső értelmezés köztfeszültség adja a költemény igazi értékét. E gondolatai között felmerül a kérdés: az emberi létezés értelme a végzetesség és a transzcendencia közötti egyensúly megteremtése lehet-e, és ha igen, miként érhető el a személyes megtapasztalás csúcsán a gondviselő Isten jelenlétének átélése? A válasz csak az olvasó számára adódik, hiszen Kosztolányi költeményének részletei és a metaforák nyelvi gazdagsága lehetővé teszik a sokféle értelmezést, akár a pogányság örök igazát felmutató, akár egy misztikus megtérés lehetőségének mérlegelését.
