A kalocsai népművészet, bár legismertebb formájában, a színes, naturális növényi motívumokat használó hímzéssel, alig száz éves múltra tekint vissza, gyökerei jóval mélyebbre nyúlnak. A faragott bútorok, a díszített cserépedények és a falfestés, azaz a pingálás, már jóval korábban megjelentek a tájegység kultúrájában, megalapozva a későbbi, világszerte ismertté vált hímzésformát.
A Kalocsai Népművészet Kezdeti Nyomai: Faragás és Fazekasság
A kalocsai népművészet legkorábbi emlékeként a faragást és a fazekasságot tartják számon. A helyi mesterek által készített, növényi (virág) motívumokkal díszített faragott bútorok legrégebbi darabjai a 18. század utolsó harmadából származnak. Kezdetben ezeket a faragásokat később festették is, gyakran sötétkék alapszínre kerültek a színes virágok. A fafaragást nemcsak a bútorokon, hanem az épületek fából készült szerkezeti elemeinél is alkalmazták.
A 18. század első felében a kalocsai fazekasok már változatos módszerekkel díszítették edényeiket. A csak belül mázas kerámiák külső felületét egy vagy több ujjal festették, ami egyedi, kézműves jelleget kölcsönzött a termékeknek.
A Pingálás: A Falak Életre Kelnek
A pingálásnak nevezett falfestés a 19. század utolsó harmadában kezdett kialakulni Kalocsa vidékén. Kezdetben a szoba mennyezet alatti falaira és a ház eresz alatti falának felső részére festettek egyszerű koszorúkat, kevés szín felhasználásával, gyakran kék vagy vörös alapon. A 20. század elejére azonban a falfestés is színessé vált, és a motívumok is gazdagodtak. Már nem csupán koszorúk díszítették a falakat, hanem a falak egyéb részeire is színes festés került. Sok esetben a tisztaszoba, vagy ahogy a helyiek mondták, az "első ház" falainak nagy részét is pingálták. A falfestés motívumai később az edényeken is megjelentek, sőt, a félkész vagy kész gyári porcelántermékeket is sokszínű virágmintákkal festették ki. A 20. század második felében ez a tevékenység már iparszerű méretekben folyt a mai Kalocsai Porcelánfestő Kft. jogelődjénél. A falfestés motívumait a húsvéti hímes tojások készítésénél is felhasználták.
A Kalocsai Hímzés és Viselet: A Virágzó Művészet
A kalocsai népművészet legismertebb ága kétségtelenül a hímzés és az ahhoz szorosan kapcsolódó viselet. A kalocsai hímzés szabadrajzos, kevert öltési módokat szabadon felhasználó technika, mely leggyakrabban virágmotívumokat alkalmaz. Gyöngyvirág, tulipán, rózsa, liliom, szegfű, nefelejcs, árvácska, rozmaring és különféle levélfajták alkotják a repertoárt.
A hímzés kezdeti formája a 19. század utolsó harmadában még kevés színt használt: fehér, fekete, majd piros és kék. Leggyakrabban töltöttvarrással és lyukhímzéssel készült, és a motívumok kevésbé voltak naturálisak. Ezek a korai hímzések, az úgynevezett "öregvarrások" először a háztartások textiljein, majd a ruházat különböző darabjain jelentek meg.
A színtartó, színes fonalak megjelenésével, a 20. század húszas éveiben a kalocsai hímzés is színesedett. A felhasznált fonalak árnyalatainak leírására sajátos színneveket alkottak. A piros és árnyalatai: tulipíros, csertőípiros, paprikapiros, lángszín, borszín. A sárga és árnyalatai: ribasárga, kénsárga, írígysárga. A kék és árnyalatai: hupikék, vadgalambkék, bársonykék, gálickék, égszínkék és így tovább. A virágmotívumokat kézzel varrták színes fonallal, míg a térkitöltő elemek áttört hímzését, az úgynevezett riselint, géppel készítették.
A hímzés egyre erőteljesebben jelent meg a kalocsai viseleten, különösen a női viseleten. A kalocsai női viselet jellemzően sokszoknyás, rövid viselet volt. Egy-egy szoknya akár 5-6 méter anyagból is készülhetett, és az alsószoknyák száma 2-4 között mozgott, de régebben előfordult 8-12 szoknya is. Színesen hímzettek voltak a különféle fejdíszek: fityula, fékötő, és a mellényszerű pruszlik különböző formái. Csipkével vagy lyukvarrással díszítették az egyes fehérneműket, az ingvállakat és az alsószoknyákat. A kabátféle ujjasok, mint a viganér és a rékli, valamint a téli felső ruházat, mint a duci és a kiskabát, általában olcsóbb vagy drágább gyári anyagból készültek, és egyszerűbb hímzéssel, valamint lyukvarrással díszítették őket.
A Kalocsai Viselet Rétegei és Változatai
A kalocsai népművészethez szorosan kapcsolódik a kalocsai folklór, különösen a vidék viselete. A Kalocsa vidéki viselet magában foglalja Szakmár, Homokmégy, Öregcsertő és Drágszél - az egykori kalocsai szállások - öltözeteit. Negyvenszállás viselete már kissé eltérő, városiasabb jelleget mutat. Bár a korai, régies öltözetdarabok kevésbé jellemzőek erre a csoportra, annál több az új elem. Jellemző rá a nagyfokú hajlékonyság és az újat befogadó-formáló készség. A sokféle felhasznált anyag és díszítési mód rendkívül változatossá és gazdaggá teszi. Fénykorát a két világháború között élte, de még a II. világháború után is volt erő benne új anyagokból új formák alakítására, befogadására.
Férfi Viselet
A férfiak lehajtott gallérú, kézelős gyolcsinget viseltek. Vászon-gatya csak nyáron, munka közben került elő. Ünnepen, nyáridőben is az ellenzős, vitézkötéses fekete posztó csizmanadrágot hordták. Egyedül a Kalocsa vidéki viseletre jellemző a hosszú, csipkével és zsinórozással díszített, csukott, álló gallérú untercikk. Kék vagy fekete brokátból, bársonyból készítették, de ismertek rózsás példányai is. Ezt az ingre öltötték, föléje pedig rövid, kivágott, könnyű, zsinórral gazdagon kihányt kis mellényt vettek. A férfiviselet sajátos arcát ez a mellényes untercikk adja meg. Télen fekete szövetkabát és prémgalléros rövid nagykabát volt divatban. Az öregemberek sokáig hordtak kecskeméti és halasi subákat prémkucsmával. Prémkucsmát viseltek a fiatalok is télen, különben keskeny karimájú, kerekre formált tetejű kalapot hordtak. A szűrt - ennek jobbára fekete, nem cifrázott változatait - viselték, de nem általánosan; a szegények pedig ködmönben jártak.
Női Viselet
A lányok hajukat elválasztva, két ágba fonva, koszorúba tűzték, elöl csipkésre igazították, és a fejtetőn csokorba kötött szalaggal fogták át. Az asszonyok szabott, hímzett gyolcs főkötőt tettek a kontyukra munka közben, a ház körül, mezőn - ez volt a rendes viselet. Ünnepen vagy hűvös időben félkemény, papírral bélelt, színes gyöngyökkel mintásan hímzett fityulát vettek a főkötő fölé. Ezt egyetlen darab brokát vagy más selyem kelméből formálták, és körülszegték csipkével. Efölött viselték, ha az alkalom úgy kívánta, a különféle, áll alatt megkötött fejkendőket.
A női viseletben a hosszú ing már csak emlékként maradt fenn, a mellévarrott rövid ingből is csak mutatóban maradt fenn pár darab. Bevarrott szűk rövid ujjú vagy télre hosszú ujjú ingeket varrtak vállfolttal, kétféle nyakkivágással és ingelővel. A könnyű nyári ingek szegletes kivágásúak, elejük sima. A téli és az ünneplő ingek elöl csukottak, alacsony álló nyakkal, gyakran fodorral. Az ingelej szegőzött, és férfiing módjára gombokkal csukódik. Hordtak külön nyakfodrot is, a krézlit, amikor a fejkendőkötés módja ezt lehetővé tette.
Ezen öltözetnek csak sokszoknyás változatait ismerjük. Egy-egy leány három garnitúra alsószoknyát kapott a kelengyébe: egy fehéret, egy rózsaszínt és egy világos kéket. Ezenkívül alsószoknya készült a megfakult, megkopott felsőszoknyából is, melyet a fiatalok pirossal, az idősebbek fekete anyaggal szegtek fel alul. Négy-öt alsót is felvettek egymásra, s ünnepen mindezekre nagy kerek farpárnát is tettek, hogy kerek legyen a felsőszoknya. A szoknyákat anyaguk szerint apróbb vagy szélesebb ráncba szedték, és széles gallérba foglalták. Az ünnepi szoknyák aljára körül fekete csipkesorokat varrtak, az egyszerűbbekre szegőszalagból 3-5 csíkot is. A szoknyák anyaga igen változatos: a kartontól a kék- és feketefestőn át a kasmírokig, szövetekig, bársonyokig, plüssökig és a plüssvirágú atlaszselymekig.
Kötényüknek jellegzetes a formája: egyenes, két alsó sarka lekerekített és gyakran hímzett. A kötények anyaga egyező az öltözetével, de esetenként más színű. Felsőtestükre jó időben, munka közben nem vettek az ingváll fölé semmit. De gyakoribb volt a pruszlik viselése. A Kalocsa vidéki viselet pruszlikja új formájú: testhez álló, elöl gombolódik. Hímzett fehér gyolcs példányait hordták a fiatalok nyáron, ünnep délutánján, táncban, de ismertek a horgolt, kötött vagy egyszerű szövetpruszlikok is, melyek felett már nem hordtak vállkendőt.
A különböző néven ismert ujjasok a szoknyához tartoznak, mellyel azonos, ritkábban eltérő anyagból készültek: elöl csukódnak, hosszúak, a csípőig érnek, a derékon övvel. Az ujjasok a nyaknál különféleképpen magasan csukódnak, és gallérjuk van. Télen bélelt ujjasokat viseltek, melyek fölé berliner kendőket öltöttek; idősebbek nagy posztókendőket, melyeket nem átlósan, hanem hosszában kettéhajtottak. Ez a vidék előszeretettel hordta a színes, kötött gyapjú harisnyákat, melyeket még ki is hímeztek a papucshoz. Ugyanitt divatja volt a színes fűzős, szalagcsokrokkal felékesített fekete bársonyszárú cipőnek. Sok cipő száráról leolvasható volt viselőjének neve is.
A Kalocsai Viseletek Kapcsolata és Hatásai
A Kalocsa vidéki viseletek a kiskőrösi és néhány más közeli helység viseletével alkotnak egy nagyobb csoportot. Az egész csoportra jellemző, hogy a két világháború közt, de még inkább azután a bácskaiak drága, pompás anyagait dolgozták fel. A Kalocsa vidékiek egyenesen megvásárolták a bácskaiak korábban levetett bársony- és selyemöltözeteit, hogy azokból - némi átalakítással - elkészítsék a magukét. Ennek az öltözetnek a sajátosságát nem annyira a változatos formák adják, inkább a sokféle anyag és nem kevésbé az új stílusú kalocsai vidéki hímzés, amellyel bőven díszítik az egyes öltözetdarabokat is.
Kalocsai népviselet bemutatása
A Kalocsai Népművészet Alakulása és Hatásrendszere
Az elmúlt hatvan év írásai mind azt sugallták, hogy a kalocsai népművészetet csak a gazdagon hímzett ruhadarabok képviselik. A téves megítélést valószínűleg az okozta, hogy az eddigi kutatók az egyes ruhadarabokat vizsgálták, s e metodikából adódóan óhatatlanul a hímzett ruhaféleségek kerültek előtérbe.
Biztos, hogy a 19. század utolsó harmadától a népviselet alapanyagai és díszítőelemei mind gyári termékek voltak. A gyári készárukkal bőségesen díszített kalocsai viselet szerves folytatásaként alakult ki a hímzett népviselet, mely szintén nagy mennyiségben tartalmazott gyári készárukat. A hímzés kialakulása után a hímzett ruhadarabokat is magába foglaló viselet-együttesek a közfelfogással ellentétben a ruhatáraknak csak töredékét tették ki, arányuk egy adott személy korosztályától, gazdasági és társadalmi helyzetétől függött. A 19. század folyamán a hímzett viseletdarabokat inkább a szegényebb rétegek varrták és viselték, az 1930-as évekre a hímzett ruhaféléket a gazdagabb rétegek tudták megvarrni és megvarratni.
Ahogy a hímzett népviselet kialakulása után a különböző színeknek meghatározott jelentésük volt, úgy a gyári készáruknak is meghatározó szerepük volt. A korai kalocsai hímzések színét valószínűleg a gyári díszpertlik színei sugallták és határozták meg. A 20. század eleji első színes hímzések virágainak színére a pingálás és a bútorfestés mellett a gyári eredetű színes betétek gyakorolták a legnagyobb hatást.
A kalocsai népművészet minden egyes korszakában sok irányból érkeztek hatások. A belső hatásokat a különböző műfajok közötti motívumok, színek, technikák vándorlása jelentette. A külső hatások koronként kisebb-nagyobb intenzitással befolyásolták a népművészetet. Négy korszakban, más-más társadalmi réteg gyakorolt vagy próbált hatást gyakorolni rá. A 19. századi kialakulását iparosok, fennmaradását és meggyökeresedését kereskedők motiválták. A 20. századi kiszínesedés időszakában kalocsai értelmiségi körök jelentették a legnagyobb hatást. A II. világháborút követően egészen napjainkig megfigyelhető budapesti hivatalnokok és néprajzkutatók sokirányú - sokszor értelmetlen - beavatkozása.
A népművészet változásai folyamatosan megjelentek a viseletdarabokon is. A változások viszont a népviselet konkrét tárgyiasulásában sohasem módosították a gyári termékek túlsúlyát. Változásokat csak abban az értelemben tapasztalhatunk, amennyiben a kereskedelem új termékeket közvetített, s azt is csak akkor, ha ezeket az új termékeket beépíthették a népviselet formavilágába, ha azok beleillettek az újítási folyamatokba.
A ruházat gyári eredetű díszítőelemei a rávalók: sík, csipke, betét, fűző, singlölés, díszpertli, selyömszalag és az egyéb rávalók. Ezek is megkülönböztettek korosztályokat, jelezték a gazdasági és társadalmi helyzetet.
A déli szállások lakossága Kalocsán szerezte be ruházatának minden darabját. A szállási boltok megnyitásával kétpólusúvá vált a beszerzés, majd a II. világháború után fokozatosan szétfeszült a hagyományos piackörzet. A kivetkőzéssel pedig fölbomlott a ruhák hagyományos öröklési rendje, így használt ruhákat is megvásároltak.
A kalocsai népművészet színvilága nagymértékben kötött, a hagyomány kismértékű változtatást sem tűr el. Minden motívum csak egyetlen jól meghatározott színben jelenhet meg. Ezek mellett kötött a sötét és világos színek közötti tónuskülönbség.
A 19. század végén megjelent csónakos varrógépeket az 1920-as években kezdik lecserélni az hímzésre is alkalmas bobinos gépekre. A varrógépekkel négy új technika terjed: a riselin, az üresvarás, a madéra és a rátétes, melyeknek kitalálója a kalocsai Király Ilus.
tags: #bor #sor #nyito #nepviseletes #kalocsai