A vita egy vitasorozat, amely a II. világháború béketapogatózásairól és a magyar kiugrási kísérletről szól, az Indexen megjelent cikkekre reagálva indult el. Borhi László állítása szerint a szövetségesek szándékosan provokálták ki Magyarország német megszállását, és ehhez olyan dokumentumokat talált Washingtonban, amelyek bizonyították ezt a találgatást. Szerinte nem a magyar vezetésen múlott, hogy a kiugrás megvalósult-e, mert a szövetségesek kétszínű politikát folytattak, a titkos tárgyalásokat csak színjátéknak tekintették, és az volt az egyetlen cél, hogy kikényszerítsék az ország német megszállását. A Veréb-misszió célja pedig - legalábbis az azt vezető ezredes szerint - a kiugrás kiprovokálása volt.
Ismertetésre kerül, hogyan változott meg Borhi 2009-es és 2010-es álláspontja a 2019-es publikációkhoz képest. A 2009-es tanulmányában és 2010-ben megvédett akadémiai értekezésében óvatosan fogalmazott: közvetlen, perdöntő bizonyíték nincs a Veréb-misszió német bevonulás kikényszerítésének céljára. A 2019-es publicisztikában azonban a cikkek középpontjába kerül az az „egyértelmű bizonyíték”, amit Washingtonban találtak, és amely szerinte alátámasztja az állítást. A vitában Ránki György és más történészek érvei szerint a kép komplexebb: a béketárgyalások sokirányúak, és a Veréb-misszió sem biztosította a német bevonulás kiváltását, miközben a német terveket és az erőviszonyokat is figyelembe kell venni.
A béketapogatózások sokirányú volta
1942-1944 között több nyugati és keleti fél felé folytak tárgyalások, és gyakran több polgári és katonai vonalon haladtak. Isztambulban a magyar vezérkar megbízottja és az OSS között 1943 szeptemberétől kezdődtek megbeszélések. A berni irodát vezető Allen Dulles és Royal Tyler vizsgálták korai kiugrás lehetőségét, de a svájci követen keresztül Szentmiklósy Andor, a külügyminiszter helyettese világossá tette: egy korai kiugrás elkerülhetetlenül a német megszállást vonná maga után.
1943 végén Bern és Ankara felől is tolódtak az irányok: az Ankara tárgyalásokból származó megállapodások a morális eltávolodás és a szóban forgó együttműködés megfontolásai felé mutattak. A Switzarnál és a brit-amerikai hírszerzésnél úgy vélték, hogy az együttműködés nélkül Németországot meg kell sürgetni, de a magyar kiugrás előkészítése és az amerikai küldetés, a Veréb-misszió, nem feltétlenül szolgálta a német bevonulást.
1944 január végén a hadi helyzet végképp módosult: a magyar félben felmerült a magyar-szovjet katonai megegyezés lehetősége, és a brit-amerikai fél is úgy gondolta, hogy a fegyveres erők saját mozgásai befolyásolhatják a német csapatmozgásokat. Ekkorra már a Veréb-misszió egyértelműen a kiugrás szükségességét taglalta, és a brit-amerikai vezetés részéről is folyt a mérlegelés, hogy miként hat a német megszállás bevezetése a háború menetére.
A Veréb-misszió és a német megszállás kapcsolata
A Veréb-missziót a három amerikai tiszt irányította, és a brit oldallal szoros összefüggésben zajlottak a tárgyalások Isztambulban. A misszió vezetője, Florimond Duke, végkövetkeztetése szerint küldetése az volt, hogy kiprovokálja a német bevonulást - ezt azonban a brit és a német oldal is kétségbe vonta. A brit levéltári iratok és a SoE tervei szerint a misszió nem kapott felhatalmazást békeajánlatok megtételére, és a terv végső célja nem világosan a békekötés volt. A későbbi OSS jelentések szerint a misszió ki nem zárható hatásai között benne volt, hogy fény derült a magyar tárgyalók partnerinek viszonylagos megbízhatatlanságára és a hírszerzés nehéz helyzetére.
Ugyanakkor Ungváry Krisztián és Gellért Ádám vitája rámutatott: a német megszállás oka és motivációja sokkal összetettebb volt. Ungváry hangsúlyozta, hogy a németek a keleti hadszíntéren dúló stratégiai feszültségek, a szovjet front megnövekedett súlya és a regionális érdekek összjátéka miatt dönthettek a megszállás mellett, nem kizárólag az angolszász provokációk alapján. Gellért pedig kiemelte, hogy a brit levelezések és a Jewish Agency iratai szerint a britek sem akarták az idő előtti kiugrást, mert féltek a következményektől.
Gyakorlati következtetések a kisállamokra nézve
A vitában felmerült gondolat az volt, hogy a nagyhatalmak számára a kisebb országok ügyei „fentről” elintézendő kérdések voltak, és a magyar kiugrás vagy beugratás kérdését ebben a keretben kellett értelmezni. Borhi szerint a nagyhatalmak egy olyan forgatókönyvet dolgoztak ki, amelyben az ország kiprovokálásával a német megszállás bizonyos előnyöket hozott számukra. A történészek viszont rámutattak, hogy a szövetségesek és a németek közötti interakciók sokkal összetettebbek voltak, és a kiugrást érintő döntések mögött több tényező és rejtett érdek állt.
A vita lezárásaként elmondható: a német megszállás hátterében gazdasági, katonai és geopolitikai szempontok egyaránt szerepet játszottak, és a zsidóság sorsa is befolyásolt tényező volt, de nem kizárólagos okozója a történteknek. A magyar vezetés felelőssége tagoltabb és árnyaltabb megközelítést igényel, amelyben a kiugrás lehetőségeit és korlátait is meg kell vizsgálni.
Az ajánlások között szerepel a külföldi források széleskörű feltárása és a nemzetközi kutatók közötti együttműködés erősítése, mert csak így lehet megalapozottan és árnyaltan értelmezni a történteket. A beszélgetés a zsidóság szempontjából is kiemelte: a megszállás idején mindenkinek számításba vette, hogy a zsidó lakosság hogyan és milyen mértékben válik áldozattá.