A magyar szőlőfajták sokszínűsége: Az Ezerjótól a nemzetközi klasszisokig

A szőlőtermesztés évezredek óta szerves része a magyar kultúrának és tájnak, formálva mindennapjainkat és ünnepeinket. Hazánk változatos klímája és talajadottságai kiváló lehetőséget biztosítanak számos borszőlő és csemegeszőlő fajta termesztésére. A szőlőfajták kiválasztása kulcsfontosságú minden termelő és borász számára, hiszen ez alapozza meg a végső termék minőségét és jellegét. Ebben a cikkben részletesen bemutatjuk a hazánkban leggyakrabban termesztett szőlőfajtákat, azok jellemzőit, előnyeit, hátrányait, valamint a termesztésükhöz kapcsolódó fontos tudnivalókat, kitérve a történelmi hátterükre és a jelenlegi trendekre is.

A Móri Borvidék és az Ezerjó jellegzetességei

A Móri borvidék borai jellemzően fehérborok, melyek közül kiemelkedik az Ezerjó, egy igazi hungarikum. A 19. századi filoxéra-vészt követő újratelepítések során vált a borvidék meghatározó szőlőfajává. Az Ezerjó későn érő, kemény borfajta, amely szüret utáni harmadik évében éri el teljes potenciálját, ekkor mutatva meg egyéni ízét. Kedvező időjárás esetén a fürtök aranysárgára érnek, csodálatos zamattal gazdagodva. Különösen jó évjáratokban a töppedt szőlőszemekből akár aszúbor is készíthető, mely minőségében és ízében a hozzáértők szerint vetekszik a tokaji aszúval. Bár a köznyelvben elterjedt a „móri bor meszes, aki issza eszes” mondás, a móri borok mésztartalma nem magasabb, mint más magyarországi borvidékek boraié.

Magyarországon termesztett fontosabb szőlőfajták

Magyarországon számos szőlőfajta megtalálható, melyek eltérő termesztési igényekkel és felhasználási területekkel rendelkeznek. A fajtasokszínűség lehetővé teszi, hogy minden termelő megtalálja a saját céljainak és adottságainak leginkább megfelelő típust.

Fehér szőlőfajták

A fehérborok kedvelőinek számos kiváló fajta áll rendelkezésére. A Leányka és a Tramini mellett gyakori a Rizlingszilváni, a Zöldveltelini és az Ezerfürtű is, melyek különféle karakterű fehérborokat eredményeznek. Az Olaszrizling, bár nem mindig kerül reflektorfénybe, Magyarország egyik legelterjedtebb fehér szőlőfajtája, különösen a Balaton-felvidéken és a Dunántúlon. Borai általában frissek, gyümölcsösek, magas savtartalommal. A Furmint, melyet az olaszok hoztak magukkal, a Tokaji borvidék meghatározó fajtája. Borai rendkívül változatosak lehetnek, a száraztól a nemes rothadásos borokig terjed a skála. A Hárslevelű, szintén tokaji specialitás, finom virágos és mézes aromákkal rendelkezik, de más borvidékeken is termesztik, mint például Debrőn. Az Irsai Olivér egy rendkívül kedvelt, muskotályos, virágos illatú fajta, melyet főként a Pannonhalmi, Balatonboglári és Mátraaljai borvidékeken termesztenek. A Bianca és a Regina új nemesítésű, rezisztens fajták, melyek jobban ellenállnak a betegségeknek. A Zenit és a Zéta is magyar nemesítésű fajták, melyek a minőségi fehérborok előállításában játszanak szerepet. A Szürkebarát (Pinot Gris) a Dunántúlon elterjedt fajta, mely testes, karakteres borokat ad.

Kék szőlőfajták

A vörösborok kedvelői számára is bőséges a választék. A Kékfrankos az egyik legfontosabb magyar kékszőlő fajta, különösen Szekszárdon és Villányban. Borai fűszeresek, gyümölcsösek, étcsokoládés jegyekkel. A Portugieser Villány jellegzetes fajtája, könnyed, mindennapi fogyasztásra alkalmas vörösborokat ad. A Cabernet Sauvignon, bár nem őshonos, világszerte elterjedt fajta, melyből testes, magas csersavtartalmú vörösborok készülnek, gyakran feketebogyós gyümölcsök, füstös és vaníliás aromákkal. A Merlot lágyabb, selymesebb karakterével remekül házasítható a Cabernet Sauvignonnal, gazdag gyümölcsösséggel és csokoládés jegyekkel. A Kadarka, a Kunsági borvidék egyetlen őshonos kékszőlője, rubinvörös, fűszeres illatú, zamatos borokat ad. A Turán és a Zweigelt magyar nemesítésű fajták, melyek intenzív színű és karakteres vörösborokat eredményeznek. A Kéknyelű ősi magyar fajta, melyet kimondottan csak Badacsonyban és a Balaton-felvidéken termesztenek, testes, karakteres borokat ad. A Fekete(-)fájú bajor egy kevésbé ismert, de helyi értéket képviselő fajta.

Nemzetközi szinten jelentős fajták

Számos szőlőfajta, melyek eredetileg nem Magyarországról származnak, ma már világszerte, így hazánkban is jelentős szerepet játszanak a borkészítésben.

• Cabernet Sauvignon: Franciaországból származó, vastag héjú, sötétkék bogyós fajta. Testes, magas csersavtartalmú vörösborokat eredményez, melyek gyakran idézik a feketeribizli, érett meggy és szeder aromáit. Hordós érlelés során füstös, vaníliás, kakaós vagy akár bőrös jegyekkel gazdagodhat. Kiválóan alkalmazkodik különböző termőhelyekhez, így vált az egyik legismertebb nemzetközi fajtává.
• Merlot: A világ egyik legnépszerűbb kékszőlő fajtája, lágyabb, selymesebb karakterrel. Bordeaux-i régió kiemelkedő szereplője, gyakran főszerepet kap házasításokban. Borai jellemzően közepesen testesek, lágyabb csersavakkal és gazdag gyümölcsösséggel, gyakran szilva, meggy, fekete cseresznye, csokoládés, kávés vagy vaníliás jegyekkel.
• Airén: Bár kevesen ismerik név szerint, a világ egyik legnagyobb területen termesztett fehérszőlő-fajtája, főként Spanyolországban. Könnyed, frissítő, általában alacsony savtartalmú borokat ad.
• Chardonnay: A fehérborok királynője, rendkívül sokoldalú fajta. Világszerte termesztik, stílusban a könnyedtől a gazdag, tölgyfahordós, vajas jegyekig terjed. Hűvösebb éghajlaton citrusos, zöldalmás, ásványos, míg melegebb vidékeken trópusi gyümölcsökre emlékeztet.
• Tempranillo: Spanyolország egyik legismertebb és legnagyobb becsben tartott kékszőlő fajtája, a Rioja és Ribera del Duero borvidékek zászlóshajója. Közepestől testesig terjedő borokat ad, mérsékelt sav- és csersavtartalommal, finom egyensúlyt mutatva a gyümölcsösség és a fás jegyek között.
• Syrah/Shiraz: Világ egyik legismertebb kékszőlő fajtája. Európában "Syrah", míg az újvilágban "Shiraz" néven ismert, a különbség az elkészítés stílusában rejlik. Intenzív színű, fűszeres, gyümölcsös borokat eredményez.
• Sauvignon Blanc: Ikonikus fehérszőlő-fajta, frissességével, ropogós savaival és élénk aromáival szerzett világhírnevet. Aromái jellegzetesek: zöldalma, bodza, citrusfélék, egres, valamint fű vagy frissen vágott zöldfűszerek.
• Trebbiano Toscano: Az egyik legismertebb és legelterjedtebb olasz fehérszőlő-fajta. Könnyed, frissítő, magas savtartalmú és visszafogott aromákkal bíró borokat ad, de brandy és balzsamecet alapanyagaként is elterjedt.
• Pinot Noir: Világosabb színű, mint más kékszőlők, ám ízvilága komplex és kifinomult. Gyakori aromái a vörös cseresznye, málna, eper. Rendkívül érzékeny fajta, nehéz termeszteni, de kiváló minőség esetén borsos ára van.
• Garnacha/Grenache: Sokoldalú, napfénykedvelő kékszőlő-fajta, jelentős szerepet játszik a déli borvidékek vörösboraiban. Borai testesek, alkoholban gazdagok, lágynak tűnő tanninnal és érett piros bogyós gyümölcsök, fűszeres, földes, bőrös vagy gyógynövényes jegyekkel.

A szőlőfajták története és fejlődése Magyarországon

A borkészítéssel és szőlőtermesztéssel a Kárpát-medencében már a kelták előtt is foglalkoztak. Honfoglaló őseink vándorlásuk során megismerkedtek a borral és szőlővel, de a szőlőtermesztés igazán a honfoglalás és a kereszténység felvételével kapott új lendületet. Jelentős hatást gyakorolt az állomány összetételére a 19-20. században a filoxéra-járvány, amely után számos új alanyfajtát nemesítettek, köztük Teleki Zsigmond nevéhez fűződik az alanyfajták felének kifejlesztése. A magyar nemesítők, mint Csókás József és B. Jámbor, számos új fajtát állítottak elő, mint például a Cserszegi fűszeres, az Ezerfürtű, az Irsai Olivér, a Medina, a Néró, a Szőlőskertek királynője muskotály, a Turán, a Zefir, a Zengő, a Zenit, a Zéta és a Zeus.

A 1949-ben bevezetett szövetkezeti rendszer és a borvidékenként előírt fajtatelepítések jelentősen átalakították a szőlőállományt. Az 1950-es, 1960-as évektől a nagyüzemi szőlőgazdálkodás térnyerésével olyan fajták, mint a kadarka, jelentőségüket vesztették, mivel nem lehetett őket sikeresen magasművelésben termeszteni. Ezzel párhuzamosan új, korábban kevésbé elterjedt fajták jelentek meg az Alföldön, mint például a Cabernet Franc, Kékfrankos vagy Zweigelt. Az 1980-as évek téli lehűlései és az 1990-es években zajló változások tovább formálták a fajtaállományt, elősegítve a mostoha körülményeket jobban bíró fajták telepítését.

A 18-19. században a szőlőhegyekre jellemző fajták voltak a kadarka és a magyarka, melyekhez később a kövidinka társult. A 20. század elején a szlanka adta a fehér borok alapanyagát, a kadarkából pedig siller készült. Ezek a fajták magas termőképességük és igénytelenségük miatt voltak népszerűek, bár vékony héjuk miatt hajlamosak voltak a rothadásra. A kövidinka vastagabb héja miatt ellenállóbb volt. Az Alföldön emellett előfordult a bajor, bakator, balafánt, ezerjó, mézes fehér, rakszőlő, veres dinka, csókaszőlő, pozsonyi fehér és tökszőlő is. Az úri birtokokon Rizlinggel, Oportóval, Kékfrankossal kísérleteztek, de ezek nem terjedtek el széles körben.

A Kunsági Borvidék és a szőlőfajták szerepe

A Kunsági borvidék, a Duna-Tisza közén elhelyezkedő homokos talajú Alföldön, az ország legnagyobb kiterjedésű borvidéke. Talajszerkezetét főleg homok és lösz alkotja, klimatikus viszonyait pedig a csapadékszegény, napos, forró nyár és a hideg, száraz tél jellemzi. A borvidéken 64 szőlőfajtát termesztenek, melyek közül a legnagyobb területen termesztett fajták az arany sárfehér, zala gyöngye, ezerjó, kékfrankos, cserszegi fűszeres, rizlingszilváni, kövidinka, kadarka, rajnai rizling, olaszrizling, zweigelt, valamint a rezisztens Bianca. A borvidék őshonos kékszőlője a kadarka, mely rubinvörös, fűszeres illatú, zamatos borokat ad. Az utóbbi években egyre komolyabb, tartalmas fehér- és vörösborok is megjelennek a piacon, bizonyítva a borvidékben rejlő potenciált.

A Kiskunságban a szőlőtermesztés első írásos dokumentuma az 1075-ből származó Garamszentbenedeki apátság alapítólevele. A 19. században a filoxéra pusztítása után megnőtt az immunis homokterületek értéke, ahol Mathiász János szőlőnemesítő számos új fajtát hozott létre, mint a Cegléd szépe, Erzsébet királyné emléke, Ezeréves Magyarország emléke, Kecskemét virága, Mathiász Jánosné muskotály, Szőlőskertek királynője és Szauter Gusztávné muskotály. Az 1960-as években végrehajtott rekonstrukció során tovább nőtt a szőlőterület, de ekkor még a hagyományos, tömegbort adó fajták domináltak. Az 1970-es évektől kezdődően azonban már a rangos minőségi fajták kerültek túlsúlyba.

A szőlőtermesztés és borászat gyakorlata

A szőlőtermesztés során fontos a mechanikus gyomirtás, a rovar- és gyomirtószerek mellőzése, a kontakt permetezőszerek szükségszerű használata és a kézi szüret. A Rosé és fehérborok jellemzően reduktív módon, tartályos erjesztéssel és érleléssel készülnek. Az Olaszrizling és Szürkebarát fajtáknál részben fahordós érlelés is alkalmazható. A vörösborok egy-két hét héjon erjesztés után minőségi fahordókban érlelődnek. A minőségi borok palackozása gyakran rajnai palackban, DIAM dugóval történik, élénk savakkal és optimális maradék cukorral.

Újítások és jövőbeli trendek

Az utóbbi években előtérbe kerültek az új nemesítésű, rezisztens fajták, amelyek jobban ellenállnak a betegségeknek, és kevesebb növényvédelmet igényelnek, mint például a Bianca, Regina vagy Pölöskei muskotály. Emellett egyre nagyobb hangsúlyt kap a helyi, őshonos fajták megőrzése és újra felfedezése, mint például a juhfark, kéknyelű vagy feketefájú bajor. A szőlőfajták sokszínűsége lehetőséget ad arra, hogy minden termelő megtalálja a saját céljainak és adottságainak leginkább megfelelő típust. Akár bort, akár csemegeszőlőt szeretne termeszteni, érdemes alaposan tájékozódni a fajták tulajdonságairól, termesztési igényeiről és piaci lehetőségeiről.

tags: #cegledi #borvidek #szolofajtak