A jó sör, keser, tartja a mondás. De nemcsak az ital, a története is kesernyés néha. Ugyanis az egyik romániai sörmárkát, a kolozsvári Ursust sokan román sörnek tartják. Pedig a kolozsvári sör eredetileg ugyanúgy magyar volt, mint a város, ahol régen főzték. Magyar vállalatban magyar emberek készítették, magyar ízlés szerint. A kolozsvári sörgyár, amelynek örökségét az Ursus márkanév is őrzi, a város ipartörténetének egyik fontos fejezete, amely bemutatja a helyi gazdaság fejlődését, a társadalmi változásokat és a magyar iparosok szorgalmát Erdélyben.
A Monostori Uradalom Sörfőzési Hagyományai
A kolozsvári sörfőzés gyökerei egészen a monostori uradalomig nyúlnak vissza. Báthory István 1581-ben adományozta az uradalmat a kolozsvári jezsuitáknak, később az erdélyi római katolikus státus birtokolta. Az uradalomhoz olyan épületek is tartoztak, amelyekben árusították a jóféle nedűt, magyarul kocsmahálózatot alkottak. Az üzemet bérlők működtették. Egy 1781-es hirdetés szerint az Erdélyi Híradó közölte: „A’ Kolos’-monostori Uradalom’ monostori Serháza, az ehhez megkívántató minden jó eszközökkel és épületekkel eggyütt, a’ N[agyságo]s. Sz[abad]. K[irályi]. Kolosvár városa’ piattza’ szegletén, és az Uradalom’ Öt falujában-lévő szabad Serárultatásbeli jussok […] e foljó December 20-adikán, licitatio’ úttján, a’ többet ígérőnek, árendába fognak adattatni.”[1] Mai szóhasználattal élve, árverésen értékesítették az üzem és a hozzá tartozó, Kolozsvár városában, ill. további öt faluban található kimérés bérleti jogát. Ez a korai időszak is jelzi, hogy a sörtermelés már akkor is jelentős gazdasági tevékenységnek számított a régióban.
A Sigmond Testvérek Kora és a Modernizáció
1868-ban az uradalom új kezelője, a katolikus tanulmányi alap is a legtöbbet ígérőnek adta bérbe a monostori sörházat. Ekkor Sigmond Elek, malmos, szeszgyáros és Biasini Domokos, szállodák, vendéglők, ill. az egykori erdélyi gyorskocsijárat tulajdonosa lett az üzem bérlője. Az új vállalkozók ígéretet tettek egy modern sörcsarnok felállítására, és a belvárosból a közlekedés omnibuszjáratokkal való kényelmesebbé tételére. 1873-ban Sigmond Elektől fia, Dezső - a Kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara későbbi elnöke - vette át gyárainak, így a sörháznak is az irányítását. 1876-ban a Sigmond Testvérek céget jegyezték be, amely továbbvitte a vállalatbirodalmat, tulajdonosa az említett Dezső mellett testvére, Ákos lett. Monostori sörgyáruk termelése a kamara nyilvántartása szerint 1881-től 1885-ig, ill. 1887-ben és 1888-ban évente jelentős mennyiséget tett ki, elérve a 4158 hektolitert is. Az Erdélyrészi Kárpátegyesület által 1894-ben kiadott Kolozsvári kalauz is említést tett a nép által sűrűn látogatott Sigmond-féle serfőzdéről, mint a város nevezetesebb helyei egyikéről. Ez az időszak a magyar ipar és kereskedelem virágkorát jelentette Kolozsváron, ahol a Sigmond család jelentős szerepet játszott a gazdasági fejlődésben.
A Czell Frigyes és Fiai Éra: Az Ursus Születése
A századfordulón a Sigmond testvérek eladták kolozsvári szesz- és sörgyárukat a Czell Frigyes és fiai cégnek. A Czell család tagjai Brassó egyik külvárosának tekintélyes polgárai voltak. Az idősebb Czell Frigyes költözött be a belvárosba, és kezdett gyapjúszövéssel foglalkozni. Fia, az 1816-ban született Frigyes, édesapja mesterségét folytatva Bécsben majd Brünnben próbálta ellesni a brassóinál finomabb gyapjúszövet készítésének technikáját. Hazatérve műhelyt, majd gyárat alapított, és sikeres termékével tekintélyes vagyont gyűjtött. Az 1850-es években a hazai fonó- és szövőipar válságos időszakában a szeszgyártásra való áttérés mellett döntött. 1854-ben Keresztényfalván (Brassó vármegye) szeszgyárat létesített, amely az 1880-as évekre Magyarország legnagyobb ilyen vállalatai közzé nőtte ki magát. 1892-ben megvásárolta a tönkrement derestyei szeszgyárat, és sörgyárat alakított ki benne. A termelés 1894-ben indulhatott meg, ugyanis ekkor lajstromozta be a Brassói Kereskedelmi és Iparkamara védjegyüket. 1899. május 23-án jegyezte be a törvényszék a Czell Frigyes és fiai cég sörgyártási üzletkörrel felállított fióktelepét, így akár ezt az időpontot is tekinthetjük a kolozsvári modern nagyüzemi sörgyártás kezdetének.
A helyben kiadott Magyar Polgár című napilap 1901. április 27-én jelentette meg a Czell Frigyes és fiai cég hirdetését, miszerint a monostori sörfőzdei telepén levő sörcsarnokot átalakítva megnyitották. Ezen kívül a felújított és korának megfelelően berendezett sörfőzdéjük bármikor nyitva állt a közönség számára megtekintés céljából. A lap így tájékoztatta olvasóit: „A monostori sörház gazdát cserélt, a Sigmond-féle szeszgyárral, a sörház is a Czell Frigyes és Fiai, jónevű czég tulajdonába ment. Az új tulajdonos most átalakíttatta az egész sörcsarnokot s így az eddig elég gyenge karban volt sörház most mindenben a kor igényeinek megfelelően van berendezve. A monostori sörház most, mikor a kirándulások ideje már megkezdődik, a legkellemesebb üdülő helye a kiránduló közönségnek.”[2]
A szűk két évtizedig tartó virágkor végét beárnyékolta az első világháború és az impériumváltás. Az 1918. december 19-i események után, amikor a román megszállók megérkeztek Erdélybe, Kolozsvár a Román Királyság részévé vált. Azonban a sörfőzés és a sörivás változatlanul folyt tovább. A cég hirdetései a békebeli minőségben gyártott söreiket kínálták. Újra elkezdték főzni a háborús időszakban hiányzó német márkák pótlására fejlesztett monostori Apát sörüket. A dupla malátával készült különlegesség reklám szerint nagy táperővel bírt, és minőségre nézve vetekedett a legjobb müncheni különleges sörökkel.
Időközben a város értelmiségi, tisztviselő rétege lecserélődött. A magyarokat a megszálló hatóságok elüldözték, ellehetetlenítették. Ez a lakosságcsere, a környékről betelepült román munkaerővel együtt új fogyasztói réteget hozott létre. Feltehetőleg a Czell Frigyes és fiai vállalat is meg akart felelni az így keletkezett keresletnek, ugyanis korábbi márkaneveit elkezdte semleges hangzásúakra cserélni. Így 1923-ban a duplamalátás barna tápsörüket Apát helyett Hercules, a világos változatot pedig Monostor sör néven forgalmazták. 1924 júniusában jelent meg a világos sörük új elnevezése, az Ursus, amely - jónéhány év kihagyással - a mai napig fennmaradt. Ekkor jegyezték be a karjaiban két sörösüveget tartó medve védjegyet is, amit persze később megváltoztattak, nehogy a magyar múltra emlékeztesse a sörivót.
Az Ursus Sörgyár Rt. Kora és a Gazdasági Nehézségek
Az új elnevezéshez új sörcsarnok illett. Ezért a főtéren, a régi Czell sörcsarnok helyén elegáns étterem és söröző nyílt Ursus sörcsarnok néven 1926-ban. „Már a régi helyiséget ismerte és kedvelte mindenki: helybeli és vidéki s egyaránt szinte közmondásos volt, hogy itt van a legjobb sör, mely olyan, mint a tej… - tájékoztatta a közönséget fizetett hirdetésben a város színházi magazinja. - Nagyon jó közönség járt a régi Czellbe is, de az átalakított, gyönyörűen berendezett, új étterem előreláthatólag még sok új vendéget fog vonzani. A kolozsvári Czell sörgyáré továbbra is a helyiség, a Czellék minden törekvése az, hogy úgy a konyha, mint az italneműek s a kiszolgálás kifogástalan legyen.”[3]
Az új elnevezés megjelenésével egyidőben a Czell Frigyes és fiai birodalom kettévált, a brassói Czell Károly, és a kolozsvári sörgyárat is birtokló dr. Czell Vilmos cégcsoportra. Utóbbinak a magas kamatok miatt, amelyet nem tudott kigazdálkodni, 1926-ban fizetési gondjai keletkeztek. Ezért a korábban nyújtott hitelek fejében három brassói pénzintézet átvette a kolozsmonostori sörgyárat. A történethez hozzátartozik, hogy azért kellett kölcsönöket felvennie a vállalatnak, mert a háborúban gyárai pusztultak el, amelyeket újjá kellett építeniük. A román földreform részeként birtokaikat kisajátították, így megszűnt az alapanyag-termesztésük. Ráadásul a korábbi időszakhoz képest a pénztelenség miatt ötven százalékkal esett vissza az országban a sörfogyasztás. A szanálás nem járt sikerrel, a cég fél év fizetési moratóriumot kért a bíróságtól. 1927-ben tőkebevonással Ursus Sörgyár Részvénytársaság néven alakult újjá a kolozsvári főzde. Ez azonban átmenetileg sem oldotta meg a problémát. A társaság fő tulajdonosa, a Brassói Általános Takarékpénztár, amely még folyószámlahitelt is nyújtott részére, nem szerette volna veszteségeit tovább növelni, így az eladás mellett döntött. A vevő a bisztrai Farkas Imre - unokaöccse, Farkas Ferenc később a Nagy Imre kormány államminisztere lett - és Lázár Simon 50-50%-os tulajdonában álló Tordai Sörgyár lett. A versenytárstól való megszabadulásban reménykedett, és a termelés ésszerűsítésétől várt költségcsökkenést. Az ügyletet fúziónak nevezték el, az új vállalat az Ursus Egyesült Kolozsvári és Tordai Sörgyárak Rt. nevet kapta.
A gazdasági válság közben tovább súlyosbodott. 1930 májusában 75%-kal kevesebb sör fogyott Erdélyben, mint az előző év ugyanezen időszakában. Az Ursus Sörgyár ezért 1931 márciusában látványos felvonulást rendezett Kolozsvár utcáin. Az első tehergépkocsi tetején a sörkirály ült, bíborszínű palástban, fején koronával, a második és a harmadik autó feliratai pedig a magyaron kívül német és román nyelven tájékoztatták a közönséget, hogy olcsóbb lett a sör. A középső kocsi platóján csárdát rendeztek be, amelyben ünneplő ruhás leányok és legények ültek az asztalokon álló söröskancsók körül, a szegletben pedig természetesen cigányzene szólt.
Az Észak-Erdélyi Visszacsatolás és a Háborús Időszak
Az észak-erdélyi és székelyföldi visszatérés, a magyar közigazgatás bevezetése, a kormány gazdaságfejlesztési intézkedései, az új piaci lehetőségek és nem utolsósorban a háborús konjunktúra azonban megfordította a folyamatot. Lassan növekedésnek indult a sörfogyasztás is. A magyarországi sörgyárak már 1940 decemberében megegyeztek arról, hogy a kolozsvári üzem is szállíthat Budapestre. A Keresztintei magyar közéleti almanach 1941-ben megjelent Erdély kötete szerint az Ursus Egyesült Kolozsvári és Tordai Sörgyárak Rt. termelése az év során addig 32 ezer hektoliter volt, ami kapacitásának a felét tette ki. Barna sörét Gloria, a világost Ursus márkanévvel hozták forgalomba. Igazgatósági tagjai néhány személyi változás után bisztrai Farkas Imre, Dr. Somodi András, Sacelláry József, Török Bálint, Dr. Popescu János és Farkas Gábor lettek.
- augusztus 23-án Románia átállt ellenségeink oldalára és megtámadta korábbi szövetségeseit. A háborús vezetés a pusztítások elkerülése érdekében Székelyföld, később Kolozsvár harc nélküli kiürítése mellett döntött. A kincses városba október 11-én hajnalban érkeztek meg az első szovjet egységek, amit majdnem féléves katonai közigazgatásuk után újabb román megszállás követett.
A Szocialista Időszak és az Államosítás
A sörgyárat 1948-ban államosították, majd szocialista nagyvállalattá fejlesztették. Termelése 1974-ben már elérte az évi 424 ezer hektolitert. A Ceaușescu-rendszer ide is elhozta a „virágkort”. Aki a 80-as években kóstolta a kolozsvári sört, az talán még emlékszik rá, milyen is volt… A gyárban dolgozó munkások soraiban számos olyan család volt, amelynek több generációja is itt tevékenykedett, büszkén viselve a sörgyári munkás címkét. A malátás zsákok szállítása, a főzési folyamatok, a palackozás és a raktározás mindennapi részei voltak az életüknek. A gyár udvarán jártak a kutyák, őrizték a rendet, miközben a munkások lelkesen végezték feladatukat. A gépsorok az ipari forradalom kezdeteit idézték fel, teljes körű önellátó egységet képezve. A főzde épülete csarnokszerű volt, díszes acélszerkezetekkel, vörösrézből készült főzőüstökkel, amelyek a klasszikus formát követték. A tisztaság és a precizitás mindenhol elsődleges követelmény volt. A gépházban LANGEN és WOLF gyártmányú, egyhengeres benzin-petróleum üzemű stabilmotorok biztosították az energiát. A hűtőház két nagyteljesítményű kompresszorral és hatalmas csőhálózattal gondoskodott a megfelelő hőmérsékletről. A jéggyár sósvizes medencéjében álló formákban a vezetékes víz megfagyott, majd a jégrönkök elszállításra kerültek. A műhelyben kádárok és asztalosok dolgoztak, készítették a fahordókat, vagy javították a sérült darabokat. A szakszerű, tiszta munka mellett a munkafegyelem is elsődleges követelmény volt.
A gyár bontása 2013-ban kezdődött meg. A helyén bevásárlóközpont és tömbházegyüttes épült. Bár a gyár megszűnése sajnálatos, a helyén ipari létesítmény már nem illett oda a város fejlődésére való tekintettel. Németországban, Oberhausen-Rendhausen városkában a sörgyár klasszikus épületeinek megtartása mellett, rekonstrukció után jól működő városközpontot alakítottak ki, szociális és szolgáltató rendeltetéssel. Ez is egy lehetséges út lehetett volna a kolozsvári sörgyár számára is.
A Czell Sör Újjáélesztése és a Kézműves Sörök Mozgalma
Azonban a Czell sör öröksége nem tűnt el teljesen. Három fiatal erdélyi vállalkozó, Tóth Edömér, Tóth Lóránd és Vlad Lupu feltámasztotta a 130 éves brassói sörmárkát. A Czell sört 1893-ban kezdte el gyártani a Czell Frigyes és fiai vállalatcsoport. A Czell sör újjáélesztésének ötlete Tóth Lórándtól származott, akinek sikerült rábukkannia az eredeti receptre. Kezdetben házi körülmények között próbálkozott az ital előállításával, mely sikeresnek bizonyult. Jelenleg bérfőzés formájában állítják elő egy Brassó közelében található gyárban, amely üzleti titoknak minősül. Jelenleg lager típusú világos sört gyártanak, a közeljövőben azonban egy porterrel és egy IPA-val fogják bővíteni a palettát, utóbbit Transilvania Pale Ale néven forgalmazzák majd.
Emellett a Bere a la Cluj nevű cég 2016 nyarán jelent meg a piacon, szintén kézműves sörökkel. A Bere a la Cluj termékeihez kizárólag a sör négy hagyományos alapanyagát használják: árpából készített malátát, komlót, élesztőt és vizet. Adalékanyag nem kerül a sörbe. A kézműves sörök mozgalma, bár néha téveszmékkel terhelt, a hagyományos sörfőzési technikák és a minőségi alapanyagok felé fordulást jelenti, ami Kolozsváron is egyre népszerűbb. A kézműves jelzőt általában a kis tételben, hagyományos technológiával, kizárólag természetes összetevőkből gyártott sörre használjuk.
A kolozsvári sörgyár története így nem csak egy ipari létesítmény múltját mutatja be, hanem a város és Erdély gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésének lenyomatát is. Az Ursus márkanév ma is emlékeztet erre a gazdag örökségre, amely a magyar iparosok szorgalmának és innovációjának köszönhetően jött létre.
Forrásjegyzék:
[1] Erdélyi Híradó, 1828. december 20.[2] Magyar Polgár, 1901. április 29.[3] Kolozsvári Színházi Magazin, 1926.