Daniel Defoe, az angol felvilágosodás egyik kiemelkedő alakja, nem csupán a Robinson Crusoe örökérvényű történetével írta be magát az irodalomtörténetbe, hanem számos más, a maga korában rendkívül népszerű és máig is elgondolkodtató művel is gazdagította az európai prózát. Az 1724-ben napvilágot látott Roxana, avagy A szerencsés kedves című regénye - melynek eredeti címe The Fortunate Mistress volt, és Jack ezredes élettörténetét eleveníti fel - egy olyan női sorsot tár elénk, amely egyszerre lenyűgöző és elrettentő példa. A napló formájában megírt regény másfajta kalandokat mesél el, mint a világjáró hajótörött története. Itt egy világszép asszony, hercegek és dúsgazdag kereskedők ragyogó szeretője számol be öniróniával, hibáit cseppet sem szépítve, élete eseményeiről, s csak úgy mellékesen remek szatirikus rajzát nyújtja kora erkölcsi világának.
A szerző és kora: A Review és a "szokatlan" életutak
Daniel Defoe, eredeti nevén Daniel Foe, 1660 körül született Londonban, kispolgári családban. Édesapja, James Foe, gyertyaöntő, majd mészárosmester volt, aki a puritán felekezet szigorú vallásos szellemében nevelte fiát. A fiatal Defoe azonban 1683-ban kereskedőnek állt, saját vállalkozásba kezdett, ám 1692-ben csődbe ment. Ennek fő oka az volt, hogy egyike volt azoknak, akik a franciaországi háborúban részt vevő hajók biztosítását vállalták. Ekkoriban 19 kereskedő ment csődbe. Defoe érdekelt volt a hazai és a külpolitikában. Első politikai pamfletje 1683-ban jelent meg. III. Vilmos angol király támogatója volt. Talán egyik legnagyobb eredménye ebben az időszakban a Review című kiadvány rendszeres megjelentetése volt. Ezt a szókimondó újságot gyakorlatilag egyedül szerkesztette 1704 és 1713 között. Az újság eleinte hetente, majd 1705-től három hetente jelent meg. Defoe nem csak politikai, hanem vallási, erkölcsi, viselkedésbeli témákkal is foglalkozott.
Eddigi munkái talán nem biztosítottak volna számára irodalmi halhatatlanságot, de 1719-ben a prózaírás felé fordult, és elkészítette Robinson Crusoe című munkáját, ami részben utazók és olyan száműzöttek visszaemlékezésein alapult, mint Alexander Selkirk. 1722-ben a Moll Flanders, A Journal of the Plague Year és a Colonel Jack című munkáiban Defoe a sorsukkal küzdő férfiakat és nőket ír le, akik különleges körülmények közé kerülnek. Ugyanakkor ők közönséges emberek, akik életéről Defoe egyes szám első személyben beszél, így az olvasó megismeri gondolataikat és motivációikat. A Moll Flanders sikerén felbuzdulva Defoe egy szinte teljesen ugyanolyan regényt írt 2 évvel később, ez volt a Roxana. A kor nagy slágerének számító ál-önéletrajzok egy-egy - finoman szólva - szokatlan női életutat tárnak elénk.
Jack ezredes: A tolvajból lett úriember
A Roxana regényének első része Jack ezredes élettörténetét meséli el, aki úriembernek született, de tanonc lett egy zsebmetsző mellett, huszonhat esztendeig tolvaj volt, azután pedig elhurcolták Virginiába. Az írásból kiderül, hogy apja valamiért többet adott dajkájának, mint amennyiben anyja kérésére megegyeztek, és ünnepélyesen megígértette vele, hogy jól bánik majd vele, iskolába adja. Mivel mindnyájan Johnok voltak, mindnyájan Jackek is voltak, és hamarosan úgy is hívták, mert a városnak abban a részében, ahol nevelkedtek, vagyis Goodman’s Fieldsben a Johnokat általában Jacknek hívják. Ez a részlet jól illusztrálja a regény realizmusát, a korabeli londoni élet apró részleteinek bemutatását, valamint a névadás szokásait. A "Jack ezredes" története, bár a regény címében nem szerepel, a mű egyik fontos szálát képezi, bemutatva a társadalmi mobilitás lehetőségeit és korlátait a 18. században.
Roxana: A ragyogó, mégis elrettentő hölgy
A Roxana főhősnője, aki a regény címében is szerepel, egy összetett és ellentmondásos karakter. Moll Flandershez hasonlóan ő is a "bűnbeesett, bukott nők" archetípusába tartozik, ám egyúttal az erős, független nők mintaképe is. A regények remek látleletet nyújtanak a 18. századi Anglia társadalmi és erkölcsi világának ábrázolásában. Roxana élete tele van csábítással, fényűzéssel és szerelmi kalandokkal. Egyre tehetősebb férfiak szeretőjévé válik, Franciaországban egy herceg kurtizánja lesz, Angliában pedig, állítólag, magáé a királyé, miközben tetemes vagyont halmoz fel.
Walter Scott, aki a regény másfél évszázaddal későbbi kiadásához előszót írt, kiemeli a mű valóságalapját. „E csodaszép hölgy története önmagáért szól, bár sokban nem oly gyönyörködtető, mint maga a hősnő lehetett… S azt mondom, egyetlen óriási, sőt döntő jelentőségű tekintetben különbözik a hasonló természetű művektől, nevezetesen abban, hogy valóságos tények szolgálnak alapjául, s ilyenformán nem költött, hanem igaz történet” - írta Scott. A színhely oly közel esik a valóságos személyek lakhelyéhez, hogy a szerző jónak látta bizonyos utcák és személyek nevét kipontozni, mivel a körülmények pontos leírásából könnyen következtetnénk kilétükre. A szerző a hölgy első férjével, a serfőzővel, valamint küzdelmes életű édesatyjával személyes ismeretségben állott, s reméli, az olvasó hitelt ad majd a külhonban történteknek is, mivel a hölgy oly őszintén számol be róluk. A mai olvasó természetesen nem keresi már a kipontozott szöveg mögött rejlő személyeket, de a korabeli olvasók számára ez a realizmus és a valósághoz való kötődés különösen izgalmas lehetett.
Daniel Defoe: Robinson Crusoe - Gyorstalpaló
Erkölcsi dilemmák és a kettős mérce
A Roxana azonban nem csupán kalandos élettörténet. Defoe egyértelmű moralizáló szándéka sajnos rányomja a bélyegét a mű élvezhetőségére, és megakadályozza, hogy bármiféle együttérzés alakuljon ki bennünk Roxana iránt. „Márpedig nehéz úgy végigkövetni egy karakter élettörténetét, hogy végig az ellendrukkerei vagyunk” - jegyzi meg az egyik kritika. Roxana ugyanis egy végtelenül hiú, önző és számító némberként jelenik meg előttünk, aki bármit és bárkit képes feláldozni a pénzért, ékszerekért vagy éppen ruhákért. Élete fő bűne, hogy gyermekeit sorra maga mögött hagyja, valamilyen úton-módon kibújik a szülői felelősség alól, és végül ez okozza a vesztét is.
A regény tanmeséje arra figyelmeztet, hogy egy nő ne akarjon túl magasra törni, férj nélkül boldogulni, hanem maradjon otthon és szülje az utódokat. Hiába csábító Roxana fényűző élete, szeretői kényeztetése, az anyagi függetlenség, a történet vége csak a megbánás és a bűnhődés lehet. Mert hiszen miféle nő az, aki ilyen lelketlenül lemond a gyerekeiről, hogy mások ágyában hentereghessen? A férfi-női kettős mérce iskolapéldája a regény, hiszen Roxana szeretőin senki sem kéri számon a "bűnben fogant" gyermekeket, és nyugodtan végignéznék, hogy Roxana éhenhal - de legalábbis végig tisztességes és becsületes életet élt volna. Arról nem is beszélve, hogy ha a történet főszereplője férfi lett volna, akkor ő lenne az új Don Juan, és vígan idéznénk legendás hódításait.
Ez a kettős mérce, valamint Roxana végtelen önzősége és a szülői felelősség elhanyagolása teszi a karaktert nehezen szerethetővé, annak ellenére, hogy Defoe igyekszik árnyaltan bemutatni motivációit és a korabeli társadalmi elvárásokat. A mű mégis maradandó értéke abban rejlik, hogy élesen kritizálja a kor erkölcsi képmutatását és a nőkkel szembeni elvárások kettősségét, miközben egy izgalmas és fordulatos életutat mutat be.
A regény mint társadalmi tükör
A Roxana tehát nem csupán egy szórakoztató olvasmány, hanem értékes dokumentum is a 18. századi Anglia életéről, szokásairól és erkölcsi normáiról. A regény betekintést enged a korabeli társadalom különböző rétegeibe, a gazdag kereskedők és a hercegek világától kezdve a bűnözők és a kitaszítottak életéig. Defoe finom iróniával és szatírával mutatja be a korabeli erkölcsi világot, ahol a látszat gyakran többet ért, mint a valóság.
A regény kapcsán felmerül a kérdés, hogy vajon Roxana valóban "szerencsés" kedves volt-e. Bár gazdagságot és társadalmi elismerést szerzett, élete végül a magányban és a bűnhődésben teljesedik be. Ez a befejezés talán arra utal, hogy Defoe a korabeli puritán értékrend szerint ítélte meg hősnője sorsát, miszerint a bűnös élet végső soron nem hozhat boldogságot.
A Roxana tehát egy sokrétű mű, amely egyszerre szól a kalandvágyról, a társadalmi ambíciókról, az erkölcsi dilemmákról és a kettős mércéről. Daniel Defoe mesterien szövi egybe a fikciót a valósággal, hogy egy olyan női sorsot tárjon elénk, amely a mai napig képes elgondolkodtatni minket az emberi természetről és a társadalmi elvárásokról.
