Az izlandi irodalom egyik legkülönlegesebb alakja, Jón Kalman Stefánsson, 1963-ban született Reykjavíkban, és Keflavíkban nőtt fel. Munkái, melyek hazájában szinte népszerűbbek, mint Izlandon - ami már önmagában is figyelemre méltó -, mélyreható betekintést nyújtanak az izlandi lélekbe, a zord természeti viszonyok közé és a kicsiny, ám annál gazdagabb életbe. Az ő könyvei, mint például a "magyar Tocqueville", Bölöni Farkas Sándor útleírásai, vagy éppen a háborús Budapest mindennapjait bemutató visszaemlékezések, különleges perspektívát kínálnak az emberi lét és a történelmi pillanatok megértéséhez.
Az izlandi tanyák világa: Szegénység és spirituális gazdagság
Stefánsson regényeiből rengeteget megtudhatunk az izlandi félreeső tanyák, kisvárosok lakóinak szegényes, de nyugodt, kicsit spirituális életmódjáról. A zord természeti és időjárási viszonyok - télen 18-20 óra sötétség naponta, nyáron pedig szinte soha le nem nyugvó nap - formálják a mindennapokat. Annak ellenére, hogy az izlandiaknak csak mintegy 40%-a hisz az elfekben, erdei manókban és más hasonló lényekben, a szereplők megtalálják a Nagy Szerelmet, gyakran a legváratlanabb helyeken. Az idegen számára nehezen érthető, milyen helyekhez ragaszkodnak: sovány föld, félreeső tanya, zord természet, szinte a világ vége. Naponta meg kell küzdeniük azért a kevésért, amit a föld ad, és mégsem vágynak el. Sőt, az életöröm erősen bennük van. Gisli például azért ment ilyen világvégi tanyára lakni (utána pedig Kanadába), hogy a szép és okos feleségét ne tudja elvenni tőle senki. Ez a fajta ragaszkodás a helyhez, a közösséghez és az élethez egyaránt jellemző Stefánsson hőseire.
Az időtlenség és a narratíva játékai
Az egész regényt áthatja az időtlenség érzése, mivel Jón Kalman összevissza ugrál az időben. Sőt, az utolsó oldalakon már nemcsak a különböző fejezetek vannak más időben, de az egymás után következő mondatok is! Ez a narratív technika, bár lenyűgöző, nehézséget okozhat az olvasónak. Ha nem egyben olvassuk el a könyvet, nehéz lehet követni, ki kinek a rokona, hányadíziglen fel- vagy lemenője. Éppen emiatt többen majdnem abbahagyták a könyvet már a 20. oldalon, de jegyzetelésbe kezdve, vagy egyszerűen hátralapozva a szereplők rövid történeteihez, tisztult a kép. A címek, a fejezetcímek is rendkívül érdekesek, tele vannak elgondolkodtató tartalommal, ami már az elején leköti az olvasót, még mielőtt a szereplők igazán kibontakoznának. Ez a fajta szerkesztés teszi a könyvet egyedivé és felejthetetlenné.
Hallgasson ránk! / Jón Kalman Stefánsson: Nyári fény aztán leszáll az éj
A kultúra csúcsa: Az életet segítő irodalom
Évi megfigyelése, hogy a zeneszámok pont addig tartottak, ameddig a róluk szóló bekezdés vagy fejezet, további rétegeket ad a műhöz. Esztinek és másoknak sokáig úgy tűnt, hogy az író vagy elbeszélő halott, és onnan, a túlvilágról írja a könyvet, ami magyarázná, hogy mindenhol ott lehet, vagy egyidejűleg akár két helyen is. Azonban kiderült, hogy az író tényleg ott van, ahol éppen ír. Ági pedig rámutatott, hogy a világ végén lakók is képben vannak a világ történéseivel, mint például Zola, Dreyfus vagy Elvis említése. A földigilisztákról született tanulmány, valamint Asti szexuális ösztönének robbanása is felejthetetlen és humoros részek. Eszti számára sokkoló volt, ahogyan egy gyönyörű, tiszta szerelem kibontakozását írja le, majd közli, hogy „már mindegyikük halott”. Évi szerint a világot járó fiú gondolatainak, érzéseinek, főleg honvágyának leírása csodálatosan szép. Hajni szerint lenyűgöző a könyv, ami miatt az embernek folyton meg kell állnia az olvasásban, hogy elgondolkodjon. Tibi megfogalmazta mindannyiuk gondolatát: egyszer el kell olvasni elejétől végéig, hogy legyen fogalma az embernek arról, miről szól, és ki kicsoda. De mindenképp el kell olvasni mégegyszer, hogy a művészi megfogalmazásokra, a címekre vagy a gondolatokra tudjunk figyelni. Évi hozzátette, hogy ilyen könyvek „a kultúra csúcsa” kategóriába tartoznak, és amíg ilyet képes valaki írni, és vannak olvasók, akik ezt értékelni tudják, addig meg van mentve a világ. Jucus szerint az irodalom egyetlen haszna, hogy élni segít. Fűzfa tanár úr szerint a zsenik, mint Jón Kalman, 100 évvel előzik meg a korukat. Azonban Eszti szerint a könyv vége kissé csalódás, mert nincs lezárva, nincs csattanó, és nincsenek elvarrva a szálak.
Bölöni Farkas Sándor és az amerikai demokrácia
A "magyar Tocqueville", Bölöni Farkas Sándor 1831-ben járt az Egyesült Államokban. Úti élményeiről szóló politikai bédekkere a magyar reformereknek bepillantást nyújtott egy távoli, korábban idegennek számító valóságba, az alkotmányos respublika működésébe. Bölöni, az utazó, a riporter és a hazafi, akit leginkább az érdekelt, mit lehetne átvenni az amerikai politikai intézményekből és kultúrából, hogy itthoni élet jobb, a magyar jövő pedig szebb lehessen. Az 1830-as évek elején az európai politikai változások, a francia és belga forradalmak, valamint a lengyel felkelés hatására Bölöni is tapasztalni akarta, mi történik Nyugaton, különösen a magyar reformerek számára addig megközelíthetetlen amerikai köztársaságban. Metternich korábban nem engedte ki Széchenyit és Wesselényit sem. Bölöni Farkas Sándor és Béldi Ferenc 1830-ban kaptak útlevelet, először csak nyugat-európai utazásra. Miközben Széchenyi a sör minőségén élcelődött, Bölöni lelkesedett az alkotmányos forradalomért, mert látta, hogy az csak emelheti fel a „lelket és elmét a maga egész műveltségébe”. 39 napos tengeri utazás után érkeztek meg New Yorkba. Eredetileg az amerikai tartózkodást tervezték a leghosszabbra, de a magyarországi kolerajárvány miatt megszakították útjukat, és már novemberben visszafordultak. Az "Utazás Észak-Amerikában" című könyv 1834-ben jelent meg, és fél év sem telt bele, hogy újranyomtassák. A cenzúra felébredt, a művet betiltották, amit Bölöni nagy megtiszteltetésnek vett, hiszen azt jelentette, hogy a műve hatást gyakorolt. A kortársak szerint Erdélyben népszerűbb volt, mint Széchenyi Hitelje. Bölöni a Függetlenségi Nyilatkozat magyar fordítását tartotta könyve legfőbb értékének. A cenzorok kihúzták belőle az „ellenállás parancsát”, vagyis azt, hogy a népnek kötelessége a despotikus kormánnyal való szembenállás. Bölönit lenyűgözte az amerikai alkotmányosság, a szabadságjogokra épülő tömegdemokrácia és középosztályos társadalom. Arra jutott, hogy a demokrácia egyetemes érvényű elvek, mint az emberi jogok, eredőjeként jön létre. Ma Bölöni demokrácia-felfogását az intézményeknek túlzott jelentőséget tulajdonító institucionalizmusnak nevezhetnénk, de ezzel együtt is Bölöni Farkas Sándor a demokratikus és modern alkotmányos eszme egyik leglelkesítőbb hazai előfutára.
Budapest ostroma: A karácsony a háború árnyékában
Történelmünk egyik legkilátástalanabb karácsonya volt 1944-ben. December 24-én a „gépesített tatárjárás” gyűrűt vont Budapest köré, és a „vörös áradat” már hazánk nagyobb részét uralma alá hajtotta. Annak ellenére, hogy Budapestet elérte a háború pokla, az emberek karácsonyi bevásárlásaikat intézték, tartós élelmiszereket halmoztak fel. A magyar emigráció hadtörténésze, Gosztonyi Péter gyerekfejjel élte át e karácsonyt Budapesten. Az áruházak polcai tele voltak karácsonyi ajándékokkal, az utcák nyüzsögtek az emberektől, a kávéházak telve voltak. A 12 éves Gosztonyi nem érezte úgy, mintha egy ostromlott nagyvárosban lennének. A budapestiek egyszerűen nem akarták észrevenni, hogy a háború elérte a házuk küszöbét. A Vörös Hadsereg Pest előterében állt, magyar katonát nem lehetett látni az utcán, csak németeket, akik fegyelmezetten vonultak kelet felé. December 24-én Pest tele volt karácsonyfákkal, és alkalmi kereskedők árusították portékáikat.
Egy lakos visszaemlékezése szerint édesanyja a karácsonyfa mellett ült, amikor a ház padlásterét belövéssorozat érte. A hatemeletes ház annyira kilengett, hogy a feldíszített karácsonyfa édesanyjára dőlt. A ház padlása orosz katonák gyújtóbombáitól kapott találatot, melyeket „Sztálin-orgonának” hívtak, és foszfortöltetűek voltak. A lövedékek már a levegőben izzottak. A gyújtóbombák szerencsére kiselejtezett tűzhelyekre estek, így a keletkező lángokat el tudták fojtani. A tragédiát megúszták.
Egy másik visszaemlékező szerint a tűzoltócsaládok a laktanya udvarán sétáltak, olyan biztonságban és nyugalommal, mintha kint lennének a városban, ragyogó napsütésben. Édesapja színházi estet szervezett Latabár Kálmánnal a tűzoltógyerekeknek. Édesanyja a „földalatti sajtónak” nevezte a színházakat és nyilvános termeket felügyelő édesapját. Decemberben, még az ostrom előtt, disznókat hozatott teherautókkal vidékre, melyeket a köztűzoltóknak osztott szét.
Gróf Széchényi Viktor tartalékos huszártiszt az I. kerületi Úri utcában rekedt. Délután három órás misére ment Lilivel, majd az Úri utca 52-ben kis karácsonyfát gyújtottak az unokák és dédunokák jelenlétében. Fél hatkor indultak haza a Völgybe, de a Széll Kálmán téren megtudták, hogy villamos nem jár, és a Szép Ilonánál már bent voltak az oroszok. Telefonálni próbáltak a Völgybe, ahol még nyugalom volt, de a környéken heves géppuska- és ágyútűz zajlott. Zsigának sikerült egy kis katonai autót szerezni, amibe Lili, a sofőr és Cziráky Béla hadapród őrmester szorult bele. Fél kilencre visszaértek az Úriba, és ott háltak Zsigánál. Külföldi rádió szerint Debrecenben ellenkormány alakult.
Ifj. dr. Fábián Gáspár rendőrfelügyelő a XI. kerületi Kelenhegyi lépcső 6. szám alatti villában lakott. Komor karácsonyi hangulatban gyónt és áldozott. A városon mintha egy nagy szerencsétlenség előszele látszódott volna, hiszen olyan közel voltak az oroszok. Néhány könyvet vett édesapjának. Hazament, és az ebédlőben állították fel a karácsonyfát. Édesapja bekészítette a karácsonyfa mellé az ajándékait, minden csomón rajta a név. Karácsonyfát gyújtottak, és édesapjával kettesben énekelték a szent karácsonyi énekeket. Este fél nyolckor indult, hogy meglátogasson egy beteget az Új Szent János kórházban. Sietett, mert nyolcig mentek csak a villamosok, és vissza akart érni. A megállónál dühödt embertömeg ostromolt egy villamost, amelyről végül lemaradt. Várt sokáig, nem jött villamos. Az ellenőr közölte a szomorú hírt: nem megy több, mert a Szép Ilonánál bent voltak az oroszok. Óriási megdöbbenés, erre senki sem számított. Aztán a mind erősebben hallható csatazaj is megerősítette a rettenetes hírt.
Dr. Geiger Gyula zugligeti lakosként vészelte át az ostromot. December 24-én kora délelőtt bement a Gellért pezsgőfürdőbe, ahonnan vásárlás céljából a belvárosba sietett. Látta az egyik kis fehér, herendi porcelán kutyát, amit megvett édesanyjának, a hűség jelképeként. Hivatalába is benézett a Városháza Károly körúti épületében. A szobája falaira akasztott fényképeinél tekintetével körbejárva, mind több ágyúdörgést hallott. Sietve hazaindult. Az utcán, mint egy hangyabolyban, siető emberek közlekedtek csomagokkal. A Nyugati pályaudvar irányából hatalmas robbanás volt hallható. Egy német katonától megtudta, hogy „lőnek”. Hazaérve, nyomasztó hangulatban, szüleivel feldíszítették a kis karácsonyfát. Nővére már nem volt velük, mert férje kérésére november végén katonai teherkocsira kéredzkedve, férjéhez települt alakulatához utazott. Kertjükben ekkor már a várbeli testőrség néhány hatalmas katonája tartózkodott, akik ablakuk alatt két gépfegyverállást vágtak a földbe. Hideg volt, ezért teát főztek nekik. Szenteste életében először nem gyújtották meg a karácsonyfát. Állandó ágyúdörgések közepette a házuk előtti réten magyar katonák futkostak. Budakeszi felől az ágyúzások mind sűrűbbekké váltak. A hadijelentésekből tudták, hogy a szovjet hadsereg déli irányból megkerülte a várost és annak nyugati oldala felől nyomul előre. Éjfél után két óráig láttak futkosó magyar katonákat. Azután a legszükségesebb holmijukat kofferekbe csomagolták, majd ruhástul lefeküdtek. Túrabakancsban, síkosztümben dőlt le, útra készen. Kisvártatva ablakuk redőnye megzörrent. Kiszaladt, hogy csatlakozását megbeszélje, de a katonák már elmentek. Annyira siettek, hogy a gépfegyvereket az állásban hagyták. Még sógora gépkocsijának ajtaja is nyitva maradt. Bezárta az ajtót, be is láncolta, majd visszament szüleihez. Imádkozva várták az elkövetkezendőket.
Az első vonalban, a szovjetek által még meg nem szállt országrészben, de a Harmadik Birodalomban is keserű volt a magyarok karácsonya. A magyar királyi 1. hadsereg-parancsnokság egyik vezérkari tisztje memoárjában rögzítette: Rettenetesen egyedül érezte magát. Nővéreiről, kislányáról hosszú hetek óta nincs híre. Utolsó jelentéseik szerint a főváros bekerítése napok kérdése volt. Elrendelték Budapest védelmét, ha kell, utcáról utcára folyó kézitusáig. A hír kegyetlenül szíven ütötte. Balassagyarmat volt bölcsője, nevelőanyja, és végig kellett néznie halálos vergődését. Budapesten ismerte meg a magasabb kultúrát, a fényt, a pompát, a szerelem gyönyörét; a ragyogó város volt a szeretője, most sor került lassú megerőszakolására.
Váratlanul belépett László vezérezredes, hadseregparancsnok. Először, amióta a parancsnoka volt, nem az irodájába hívatta, hanem leültette, és maga is letelepedett egy karosszékbe. Emberközelbe került. Érdeklődött, hogy mit csinál karácsony este. „Nekem senkim sincs, Nagyméltóságod” - válaszolta. Elmondta, hogy neki sincs a feleségéről híre egy ideje. Kérdezősködött a legénység hangulatáról, ami az egyik vesszőparipája volt az általa szerkesztett hangulatjelentés olvasása óta. Arra az érzésére adott kifejezést, hogy karácsony napján lélekölő magukra hagyva ülni a behavazott állásokban.
Egész éjjel esett a hó. Vastag, szűz hó borította be a tájat. Dél felé értek ki az arcvonal egyik veszélyes pontjára. László maga választotta ki, Jányhoz hasonló, bátor ember volt. Sok kitüntetési érmet vittek magukkal, amiket maga akasztott az emberek mellére, de sokkal jobban örültek a cigarettacsomagoknak és a pálinkának. Emelkedett hangulatban közeledtek a harmadik állásrészhez, ami állandóan szórványos aknatűz alatt állt. László ragaszkodott ahhoz, hogy legelöl lévő fészkek egyikébe menjenek ki. Nem nagyon rajongott a gondolatért, kísértette a doni emlék. Jány is egy ilyen alkalommal sérült meg súlyosan. Javasolta, hogy előre menjen a hasig érő hóban a zászlóaljparancsnok által mutatott fészekig, amit teljesen eltakart a hó. Pár percnyi keresés után szinte becsúszott az állásba, ahol az óvóhelyen három-négy puskát talált gúlába támasztva, és a szurony végén egy papírdarabon kezdetleges írással a következő üzenet: „Ha jó a baka kenyér nélkül, legyen jó a puska baka nélkül. Mi elmentünk.” Fojtogatta a nevetés, amikor átadta Lászlónak a papírt. Kevesebb humorérzékkel rendelkezett, mint ő. A csapattisztek előtt elég élesen rendreutasította, amit soha azelőtt nem tett meg vele.
A Szegedről menekült 5. számú helyőrségi kórház az esztergomi Szent Antal Reálgimnázium épületében működött. Személyzetéhez tartozott Németh András másodéves orvostanhallgató, karpaszományos őrvezető. A hó egyre sűrűbb pelyhekben esett, és olyan jó volt visszagondolni gyermekkoruk fehér karácsonyaira. A templomhoz ért. A mise már megkezdődött, korábban az elsötétítés miatt, mert a nagy ablakok nem voltak befedve. Gyertyák égtek az oltáron és imitt-amott a padokon. Férfiak rajta kívül - néhány reszketeg öreg kivételével - nem voltak, mindenki térdelt és énekelt: Mennyből az angyal, Pásztorok, pásztorok és a többi szép karácsonyi éneket. Sírt, és könnyein keresztül az égő gyertyák megkétszereződtek, és olyan csillogóvá váltak, mint ahogy otthon az újszegedi kis templomban gyermekkorában látta. A lányok minden szobában feldíszítették az egyszerű fenyőfát, házilag készített szaloncukorral aggatták tele. Égő gyertyával és a csomagokkal járták a kórtermeket.
A soproni M. Kir. „II. Rákóczi Ferenc” Honvéd Gyalogsági Hadapródiskola 16 esztendős, 2. évfolyamos növendéke, Szepessy László és osztálytársai a pécsi hadapródokkal együtt kerültek ki a Harmadik Birodalomba. Szerelvényük e napon rövidebb időre megállt Erfurtban. Kiszálltak és bevonultak a központi várócsarnokba. Óriási meglepetésükre egy hatalmas, kis kék lámpákkal díszített karácsonyfa állt a csarnok közepén. Német katonák is álltak körülötte, több sebesült is volt közöttük. A megafonból a Stille Nacht hallatszott, amit ők is együtt énekeltek németül vagy magyarul. Utána az állomásparancsnok átadta a Birodalom üdvözletét és bátorító szózatot tartott. Szerencsére ebből nem sokat értettek, mert ékes szász dialektusban beszélt. Amikor visszatértek a vonatba, több vagonból karácsonyi énekek hallatszottak. Ők is csatlakoztak ehhez, és egy jó órán keresztül legalább elvoltak foglalva. A vonat csak estefelé indult tovább. A karácsonyi gyertyagyújtás időpontjában Erfurt és Eisenach között járt a vonat. Mindenki a családra, az otthon maradottakra gondolt, vajon, hogyan tudják megünnepelni a Karácsony estét. Karácsonyra írt egy verset, amit a vagonban felolvasott.
A tél költészete és a belső utazás
Tél van. A nappalok rövidebbek, az éjszakák hidegebbek, és picit minden egyre inkább lelassul. Ennél alkalmasabb időszak nincsen a bekuckolódos olvasáshoz egy meleg kávé vagy tea mellett. Talán az első vers vagy inkább verssor, ami a tél kapcsán eszünkbe juthat, az Vörösmarty Mihály: Előszójából a „Most tél van és csend és hó és halál.” Emlékezetes, nehéz sor ez Vörösmarty tollából, ami tökéletesen átadja a fejünkben élő téli képet. Ugyanakkor, mi most egy könnyedebb válogatást hoztunk el, ami a téli évszak zordsága mellett a szépségére is igyekszik rámutatni. A versek, melyek a télhez kapcsolódnak, mind a külső táj zordságát, mind a belső utazás mélységét tükrözik. A gyermekkor emlékei, a pásztorok élete, a várak bevétele, a harcok és a veszteségek mind megjelennek. A „Két dolog itt történt” című vers a királyi udvar intrikáit és a hadviselés brutalitását mutatja be, míg más versek az emberi kapcsolatok bonyolultságát, a szerelem és a veszteség fájdalmát dolgozzák fel. A „Piroska, Piroska!” felkiáltás egy elveszett szerelemre utal, a „Hogy esett a rablás?” pedig a bűn és a bűnhődés témáját érinti. A versekben megjelenő tájak - a hegyek, a völgyek, a virágos kertek - mind a költő belső világának kivetülései. A „Szép szirmok és szárak” kezdetű rész pedig egyenesen a természet szépségét és az emberi vágyakat kapcsolja össze. A költő a természet csodáiban keres menedéket, de rá kell jönnie, hogy a valódi béke és megértés csak a belső utazással érhető el. A „Csönd” itt nem az üresség, hanem a lelki béke állapota, ahol az ember meghallhatja önmagát és a világ hangjait. A versek végül arra az alapvető igazságra mutatnak rá, hogy az élet minden szépsége és fájdalma összefonódik, és csak a teljesség elfogadásával találhatunk békére.
Paul Lukas: Egy magyar színész Hollywood csillagai között
Lukács Pál, vagy ahogy Hollywoodban ismerték, Paul Lukas, 1894. május 26-án született Budapesten, egy egyszerű szabó gyermekeként. Édesanyja egy vonaton adott neki életet, amely éppen berobogott a fővárosba, így a mozgás, az állandó változás már az első pillanattól meghatározta az életét. A Munkácsi-testvérek korán elárvultak, és 1903-ban Lukács János reklámszakember fogadta őket örökbe, aki jó neveltetést és új vezetéknevet adott nekik. Bár üzletembernek szánták, Lukács Pál színésznek készült, és a családi tiltakozással dacolva beiratkozott a budapesti színiakadémiára.
1916 februárjában Kassán lépett fel először, majd visszakerült Budapestre Varsányi Irén pártfogoltjaként. 1918-ban a Vígszínház színésze lett, ahol Pinkerton hadnagyként mutatkozott be a Pillangókisasszonyban. Bonvivánként, szerelmes hősként és jellemszerepekben egyaránt sikeres volt. Játszott Shakespeare, Csehov és Lengyel Menyhért darabjaiban, különösen nagy sikert aratott Stromm ezredesként A Noszty fiú esete Tóth Marival. Kosztolányi Dezső is dicsérte alakításait, a korabeli kritika elsősorban klasszikus úriember karakterét méltatta, aki mindig kedves és közvetlen, egyfajta „klublevegőt” hoz a színpadra. „Magas alakja, érdekes profilja, erőteljes fiatalságának őszes haja népszerű, jól ismert. A férfiak irigylik, vele álmodnak az asszonyok. Holott az elegáns Lukács Pál nem óhajt vágyak lovagja lenni. Komoly, higgadt, szerepeinek élő ember.”
A mozival is Budapesten került kapcsolatba, itt készültek első némafilmjei. Sok kortársához hasonlóan Bécsben és Berlinben is dolgozott. 1920-ban Kertész Mihály rendező Boccaccio című osztrák filmjében tűnt fel, majd eljátszotta az operaénekes szerepét Korda Sándor monumentális klasszikusának, a Sámson és Delilának modern epizódjában, és Korda két másik filmjében is szerepelt. Lukas Európában mintegy 30 némafilmet forgatott, de ezekből napjainkra csak néhány maradt meg. A magyar alkotások közül a Nemzeti Filmintézet - Filmarchívum gyűjteményében megvan az időrendben utolsó, Bolváry Géza Egy fiúnak a fele (1924) című filmje.
Lukács Pál tehetséges és ambiciózus színész volt, aki a csúcsra törekedett. „Nagyon szeretnék kimenni Hollywoodba… Ez a város a színészet igazi nagy iskolája, ahol húsz-harminc nemzet, színészi kultúrája találkozik.” Az út akkor nyílt meg előtte, amikor az Európa és Amerika között ingázó üzletember, Somlyó Ernő ajánlatot kapott. Az anekdota szerint a Paramount stúdió alapítója, Adolph Zukor is megnézte őt a Vígszínházban. Bár egy szót sem tudott angolul, a szerepében elhangzó egyetlen angol mondatot tökéletesen csiszolta, így Zukor megnyugodott. 1927 nyarán kiutazhatott az Egyesült Államokba, ahol új néven, Paul Lukasként folytatta karrierjét.
A pesti közönségtől ekkor - bár maga sem tudta, hogy végleg - érzelmes búcsút vett: „Hát igen. Elmegyek. Bőröndjeim egymásra rakva már várják a szállítókat… Egy ládán ülök szék helyett és a szobalány is ládákra szervírozza a reggelit. Ez az utolsó perc. Búcsúznom kell. […] nem „szépfiú”-nak megyek ki. Egyszerűen színésznek.”
Paul Lukas nagy elszánással érkezett Los Angelesbe, ott mégis hidegzuhanyként érte az európai és amerikai munkakultúra közötti különbség, illetve az, hogy lényegében ismét a semmiből kellett felépítenie önmagát. Segített neki, hogy találkozhatott régi színészbarátjával, Victor Varconival, és azokkal a magyarországi kollégákkal, akik egy ideje már a Paramountnál dolgoztak. A stúdió ebédlőjében a magyaroknak saját törzsasztala volt, amit „Kis New Yorknak” neveztek. „Az első hollywoodi utam a Paramount stúdióba vezetett. Az ajtóban megállítottak és azt kérdezték, hova megyek, mit akarok és kivel van itt »businessem«.” Megvallja, nem nagyon értette, hogy mit beszél hozzá ez a fiatalember. Laskyval folytatott beszélgetés után tudta, hogy mindent újra kell kezdenie. Másnap megcsinálták a próbafelvételt, és harmadnap érdeklődni ment az eredmény iránt. Udvariasan válaszoltak: „Sajnáljuk, még nem… az Ön dolgával még nem értünk rá foglalkozni, tessék várni, amíg sor kerül önre.” Másnap küldönc jött érte, és az irodába hívták. Kedvesebben fogadták, és megkérdezték, mennyi fizetést kér egy filmszereplésért, és mennyi fizetést akar egy évre, vagy öt évre. Az ajánlat fejbevágásként érte, mert a néhány napi hallogatást már elutasításnak vette. A szerződés megkötése után megkérdezte, miért csinálták ezt a procedúrát. Az egyik stúdióvezető elmondta, hogy rengeteg jelentkező van, és csak azokról csináltatnak próbafelvételt, akik jó ajánlólevéllel érkeznek, mert a próbafelvétel pénzbe kerül. Róla is csak azért csináltak felvételt, mert Zukor Adolf és Lasky már látták játszani a pesti Vígszínházban. A próbafelvételek sikerültek, de karakteresebb imázst kértek tőle, ekkor növesztette később ikonikussá váló vékony bajuszát.
Érkezése után néhány hónappal már sorra kapta a szerepeket. Magyarországra is eljutott például az Egy színésznő szerelmei című Pola Negri film. Lukas a korábban kivándorolt, ekkor már szupersztárnak számító színésznő, Bánky Vilma egyik filmjében, az Összeesküvőkben is feltűnt egy kisebb szerepben. 1928-ban, első amerikai évében, összesen nyolc filmben játszott. Körülbelül 1930-ra már beérkezett színésznek számított Hollywoodban, ám ekkor jött a hangosfilmes váltás, amihez a némafilmes színészek többsége nem tudott alkalmazkodni. Lukasnak éppen ekkor járt le a szerződése, és a következő öt évre csak azzal a feltétellel hosszabbították meg, ha rendesen megtanul angolul. Bár az akcentust nem tudta teljesen levetkőzni, színészi képességeivel meggyőzte a stúdióvezetőket.
A cenzúra szigorítása és a Hays Code 1934-es bevezetése előtt Hollywood tág teret nyitott az izgalmas, erőszaktól sem mentes, szexuálisan fűtött történeteknek. Paul Lukas ebben az időben a legkülönbözőbb műfajokban tűnt fel. Leginkább azonban az elegáns és cinikus gengszterek szerepében lubickolt. A Nagyvárosi utcák című film a zsáner méltatlanul elfeledett gyöngyszeme. A Lukas által megformált gengszterfőnök, Big Fellow Maskal, híres a hidegvéréről, de a szép nőknek nem tud ellenállni, ez pedig a vesztét okozza.
1935-ben Paul Lukas - kifogástalan gentleman kisugárzásától nem teljesen függetlenül - az Egyesült Királyságban is hatalmas népszerűségre tett szert. Egyik legjellemzőbb szerepét Alfred Hitchcock Londoni randevújában játszotta. Az Ethel Lina White művéből adaptált fordulatos kémthriller egy száguldó vonaton játszódik. A vonaton rejtélyes körülmények között eltűnik egy idős hölgy, akit két fiatal megpróbál megtalálni. Ki máshoz fordulhatnának segítségért, mint „megbízhatónak tűnő” útitársukhoz, az elegáns és intelligens Dr. Egon Hartz agysebészhez, akit Paul Lukas alakít.
Lukas európai játékstílusa és akcentusa miatt egész pályája során gyakran játszott külföldi karaktereket. Ezek az 1930-as, 1940-es évek fordulóján - sok bevándorló, elsősorban német színésztársának felkéréseihez hasonlóan - sokszor náci figurák voltak, akiknek ellenséges tevékenysége a történet során valamilyen módon lelepleződik. Az ilyen filmek nem csak szórakoztatni akarták a nézőt, hanem orientáltak és kimondott céljuk volt, hogy fokozzák az amerikai tömegek háborús kedvét. Még Lengyelország lerohanása előtt, 1939 májusában mutatták be Anatole Litvak Egy náci kém vallomásai című filmjét, az egyetlen kifejezetten antifasiszta programfilmet, ami Hollywoodban a háború kitörése előtt készült. Paul Lukas az Egyesült Államokban működő német kémhálózat karizmatikus vezetőjét, Dr. Karl Kasselt játssza. A film elsősorban a nemzetiszocialista eszme térnyerésének veszélyeit és a propaganda módszereit mutatja be, de érzékelteti azt a konfliktust is, ami a bevándorlók óhazából hozott és Amerikában felvett identitása között alakult. A Warner produkciójában sok német színész nem is mert szerepet vállalni, vagy álnéven jelent meg a stáblistán, mert otthonmaradt családtagjaikat féltették. Hasonló témát bont ki a…
A Szentlélek mint Vigasztaló és Igazság Lelkeként
A kereszténység tanítása szerint a Szentlélek, akit Krisztustól kapott, élteti a híveket, és újítani és elmélyíteni kell a vele való kapcsolatot. Ez a hit már a kezdetektől fogva jelen van, a zsinatokon és enciklikákban is megfogalmazódik. A Szentlélek az élet forrása, és a Fiúval együtt az Atya Lelke. Az apostoloknak Krisztus azt ígérte, hogy „más vigasztalót” küld nekik, aki majd elvezeti őket a teljes igazságra. Az apostolok közvetlen tanúk voltak, szemtanúk Krisztus életéről, haláláról és feltámadásáról. A Szentlélek tanúságot tesz Krisztusról, és megerősíti az Egyházat küldetésében.
A Szentlélek az emberiség történetében mint „másik Vigasztaló” jelenik meg, aki segít megérteni az evangéliumot és Isten akaratát. Krisztus küldetésével összhangban a Szentlélek megerősíti a híveket, és segít nekik tanúságot tenni Krisztusról. Az Atyát, a Fiút és a Szentlelket személyeknek nevezi, akik egységben vannak egymással. A Szentlélek az Atya és a Fiú Lelke, aki ajándékul adja magát az embernek.
A Szentlélek azonos a teremtés misztériumával is. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek közössége az ember teremtésének művében is visszatükröződik. Az ember az Isten képmására teremtetett, és így részesülhet a megszentelő kegyelemben. A Szentlélek önközlése az ember számára a megváltás misztériumával is összekapcsolódik. Krisztus elmenetele, halála és feltámadása után a Szentlélek új és teljesebb formában nyilatkozik meg az emberiség számára.
A Szentlélek eljövetele a pünkösdi születésével az Egyház idejét jelenti. A Szentlélek az Egyház lelke, aki vezeti és élteti a híveket. A II. Vatikáni Zsinat is kiemelte a Szentlélek fontosságát, aki jelenvalóvá tette magát ebben a nehéz korszakban is. A Szentlélek a bűn, az igazság és az ítélet meggyőzője. Meggyőzi a világot a bűnről, amiért nem hittek Krisztusban, az igazságról, ami Isten akarata, és az ítéletről, ami a gonoszság következménye.
A Szentlélek meggyőzi a világot a bűnről, mert nem hittek Krisztusban. Az igazság Lelke pedig azért, mert Krisztus az Atyához megy. Az ítélet pedig azért, mert a világ fejedelme már elítéltetett. A Szentlélek tanítása a bűn, az igazság és az ítélet megértéséhez nyit tág teret. A bűn az Isten elleni lázadás, az igazság pedig Isten akarata, amit Krisztus tökéletesen megvalósított. Az ítélet pedig a bűn következménye, ami a kárhozat.
A Szentlélek a Vigasztaló, aki eljött, hogy beteljesítse Krisztus művét. A pünkösdi ünnepkor a Szentlélek az apostolokra szállt, és ezáltal megszületett az Egyház. A Szentlélek erejében az apostolok tanúságot tettek Krisztusról, és hirdették az evangéliumot. Ez a küldetés az apostolok utódaiban, a püspökökben folytatódik. Az Egyház a Szentlélek temploma, ahol a Szentlélek lakik és tanúságot tesz.
A Szentlélek a Szeretet Lelke, aki az Atya és a Fiú Lelke. A Szentlélek a Szentháromság szeretetének kifejezője. A Szentlélek által az ember is részesülhet az isteni szeretetben. A Szentlélek a Szentlélek által a teremtésben is jelen van, és az emberi lét misztériumát is megvilágítja. Az ember Isten képmására teremtetett, és így részesülhet a megszentelő kegyelemben.
A Szentlélek elleni káromlás nem nyer bocsánatot, mert az a megátalkodottságot, a megtérés teljes megtagadását jelenti. A Szentlélek az emberi lelkiismeretben működik, és ha ezt valaki szándékosan elutasítja, akkor elveti Isten kegyelmét. A Szentlélek Isten irgalmának ajándéka, és aki ezt elveti, az elveti a megváltást is.
A Szentlélek a Vigasztaló, aki mindig jelen van, és segít az embereknek megérteni a bűnt, az igazságot és az ítéletet. A Szentlélek erejében az ember képes legyőzni a bűnt, és elnyerni a bűnbocsánatot. A Szentlélek az emberi lelkiismeretet a Bárány vérével tisztítja meg, és így az ember képes lesz az Istennel való közösségre.