Erdőbénye Tokaj-Hegyalja egyik legkarakteresebb, ám talán leginkább alulértékelt települése. Sokan nem a „nagy nevek” vagy a villámgyors turisztikai látványosságok miatt szeretik, hanem a borvidéki mindennapok hitelessége, a lassú folyású életérzés és a helyi értékek megőrzésének mélyen gyökerező hagyománya miatt. A falu neve mára összeforrott a hordókészítés mesterségével, ezért gyakran emlegetik méltán „kádárfaluként”. Ez a különleges pozíció, a kádárhagyomány ápolása, teszi Erdőbényét egyedivé a borvidéken.
A település hangulata kifejezetten „lassú”: rendezett porták, dombokra futó utcák, patakvölgyi környezet és az a hegyaljai ritmus, ami mellett jól esik sétálni, nézelődni, és nem feltétlenül programról programra rohanni. A legjobb élményt itt általában a kisebb léptékű, személyes programok adják. Érdemes beiktatni egy pincelátogatást és kóstolót, ahol több idő jut a beszélgetésre: a dűlők, az évjáratok, a hordóhasználat és a bor stílusa Erdőbényén természetes módon kerül szóba. A falusi séta önmagában is program: a település képe jól olvasható, a táj közelsége állandó, és néhány rövidebb kitérővel könnyen összeállítható egy fél- vagy egynapos, nyugodt ritmusú kiruccanás.
Erdőbénye Tokaj-Hegyalja kultúrtájának részeként különösen érzékeny és értékes környezetben fekszik, ahol a fenntarthatóság a táj tiszteletén és a helyi értéklánc támogatásán múlik. Turistaként sokat számít, ha a dűlőkben a kijelölt utakat használod, tiszteletben tartod a szőlőmunkák időszakait, és olyan szolgáltatókat választasz, akik helyben teremtenek értéket.
A Tokaji Borvidék Történelmi Gyökerei és Erdőbénye Helye
A tokaji aszú méltán elhíresült megnevezése XIV. Lajos királytól származik, amely már önmagában utal a Tokaji borvidék évszázados történelmére. Az első írásos emlékek alapján azonban már a XI. században elkezdődött a szőlőtermesztés Tokaj-Hegyalján, és a folyamatos fejlődésnek köszönhetően ma már a világ leghíresebb borvidékei között jegyzik. Ez a gazdag múlt nemcsak a borkészítésre terjed ki, hanem a borvidék településeinek fejlődésére is, melyek közül Erdőbénye is kiemelkedő szerepet játszik.
A borvidék történelme királyi birtoklással, udvarnépekkel és jelentős történelmi eseményekkel fonódik össze. Könyves Kálmán korában Tarcalon országgyűlést tartottak, és itt említik az első királyi birtoklású borospincét is. III. Béla király 1187-ben a mai Szent Kereszt-dűlőben telepítette le a Szent János Ispotályos Lovagrendet, jelentős birtokokat és szőlőket adományozva nekik.
A szőlőtermesztés hagyományairól már a XI. századtól rendelkezésre állnak írásos emlékek. A tatárjárás (1241-1242 és 1282) előtt és után jelentős vallon betelepülés zajlott, és ekkor kezdtek el a sajátos földalatti pincék építésébe is. E pincék máig a borvidék egyedi jellegét adják, és írásos emlékek maradtak fenn az olaszliszkai, sárospataki, szerencsi, sátoraljaújhelyi és tolcsvai pincékről, valamint szőlőhegyekről. A sátoraljaújhelyi Szent Egyed Pálos Főkolostor (vicariata) alapítása (1248) révén a borvidék legnagyobb szőlőbirtokosává vált a középkorban. A Mézesmál szőlőhegyet először egy egyházi birtok ügylet kapcsán említik a Tarcal és Tokaj határában. Sárospatak királyi birtokközponttá és kiváltságos mezővárossá fejlődött.
A XIV. században a földalatti pincék építése kiteljesedett, számuk jelentősen megnőtt, ekkor építették ki a Tokaji borvidékre jellemző többemeletes pincelabirintusokat. A szőlőtermesztésnek köszönhetően a borvidéki települések jelentős fejlődésnek indultak, és bortermelésből befolyó jövedelmüknek köszönhetően jelentős adókat fizettek be a római pápának. Ezek a falvak egytől egyig „egyházas települések” voltak, plébániákkal és kiváltságos szőlőbirtokokkal. Egy 1381-es peres ügyben említik először a tokaji bort, és ekkor alapították meg a tokaj-tállyai váruradalmat is.
A XV. században intenzív gazdasági fejlődés zajlott a borvidéken. Abaújszántó, Erdőbénye, Mád, Olaszliszka, Szerencs, Tállya, Tarcal, Tokaj és Tolcsva bortermő mezővárosokká váltak, jelentős írásbeliséggel és önkormányzattal. A század második felében a felvidéki Bártfa és Kassa városok jelentős szőlőbirtoklásokba kezdtek Olaszliszka, Mád, Sátoraljaújhely és Tállya határában. Sárospatak szabad királyi városi rangot kapott.
A tokaji borok népszerűsége megnőtt. Ekkortájt kétféle bort készítettek: „tiszta bort” taposással, és „préselt bort” sajtolással. A szőlősgazdák a mezővárosokban lakva növelték birtokaikat, közülük több úri birtokká fejlődött. Ez az időszak az egyik legvirágzóbb periódusa volt a Tokaji borvidéknek.
A Tokaji Aszú Világhírűvé Válása és Erdőbénye Szerepe
Az 1550-1560 közötti időszak a tokaji borok döntő áttörésének évei voltak mind a hazai, mind a nemzetközi piacokon, a minőség javulásának időszaka. Megjelentek a lengyel kereskedők a borvidéken. 1590-ben Szikszay Fabricius Balázs Nomenclatura című művében már szerepelnek a „Vinum passum-aszú szőlő bor” és a „vinum primum - főbor” (azaz későbbi nevén szamorodni) kifejezések. A Tokaj név egyre jobban terjedt a borpiacon. A bortermés csaknem egyharmada került export piacra, és a lengyel, valamint az orosz export fokozatosan nőtt, lassan meghatározóvá vált a borvidék számára.
A Rákóczi-korszak (1616-1660) idején vette fel a tokaji szőlőtermesztés máig jellemző arculatát, és ekkor élte legvirágzóbb korszakát. 1655-ben az országgyűlésben rendelet született az aszúválogatással elvégzett szüretre vonatkozóan. Ekkor dicsérte XIV. Lajos francia király II. Rákóczi Ferenc aszúborát híres mondásával: „C’est le roi des vins, et le vin des rois” - „Ez a borok királya és a királyok bora”. Ekkor kezdik el Tokaj-Hegyaljának nevezni a területet, a bort pedig a könnyebb érthetőség kedvéért tokaji bornak.
A legenda szerint az első aszúbor elkészítése Szepsi Laczkó Máté nevéhez fűződik, aki Erdőbényén élt a 17. században. Az aszúbort méltán tartják számon a világ egyik legjobb természetes édes boraként, hiszen előállítása különleges gondosságot igényel. Tokaj-Hegyalja különleges mikroklímájának köszönhetően az aszúsodás szinte minden évben végbe tud menni. Az aszúsodott szemeket, melyeket szüretkor kézzel kell a fürtből kicsipegetni, egykor fából készült puttonyba gyűjtötték. A múlt századokban a zsidó és görög kereskedők az értékes tokaji bor szállítására minden évben rengeteg hordót rendeltek a helyi kádármesterektől. Erdőbénye nevéhez fűződik az aszúbor is. Itt volt prédikátor a híres Szepsi Laczkó Máté, aki kidolgozta a ma is használt aszúbor készítési technológiát.
A tokaji borvidéken már az 1600-as években megjelentek az első mezővárosi vármegyei törvények, melyek a szőlőművelést, borkészítést, az adózást és a kereskedelmet szabályozták. A terület és a „tokaji bor” jelentőségét mutatja, hogy 1737-ben külön királyi rendelet határolta be a vele kapcsolatos tudnivalókat. Hasonló kiemelt törvényalkotás a maga korában csak a portói bor kapcsán született. Végül 1737-ben született egy királyi rendelet, mely felsorolta azokat a településeket, amelyek határában a „tokaji bor” előállításához alkalmas szőlő termelhető. Ezzel megszületett a világ első zárt borvidéke.
Erdőbénye: A Kádárhagyomány és a Fenntarthatóság Helyszíne
Erdőbénye régen két falu volt, Alsó- és Felsőbénye, de Mező- és Egyházasbénye néven is előfordult az oklevelekben. Legrégebbi írásos említése 1404-ből származik. Első birtokosai a Berényiek voltak. A történelem során megtaláljuk birtokosai között a Pálóczyakat, majd a Rozgonyiakat is. 1486-ban a Lorántffyak és a Rákócziak kezébe került. II. Rákóczi Ferenc adományaként több tulajdonosa is volt, végül az Erdődyek birtokába került. 1739-ben egy pestisjárvány elpusztította a település majdnem teljes lakosságát. 1830 táján kezdett hozzá Szirmay Ödön a község határában lévő gyógyfürdő építéséhez. A környéken egy időben aranyat, kalcedont, kaolint, vas- és mészkövet bányásztak. Erdőbénye gazdag történetének érdekes adaléka, hogy a XVIII. század végétől működő postájának első postamestere Wéber András volt - akinek unokája Kossuth Lajos.
Tokaj-Hegyalja borászait és kereskedőit egykor a település híres kádárai látták el mesteri hordóikkal. A település napjainkban újra a kádárok és fafaragók hagyományainak egyik legjelesebb őrzője. Erdőbénye különlegessége, hogy a falu kádárai az egyetlenek a világon, akik máig őrzik a kádártánc hagyományát. Ez a hagyomány nemcsak a helyi kultúra része, hanem a közösség összetartozását is erősíti. A település évente megrendezi a Kádárok Fesztiválját, amely a helyi hagyományokat ünnepli. A fesztivál során a látogatók megismerkedhetnek a kádártánc hagyományával, és élvezhetik a helyi borokat.
A tokaji borvidék mértani középpontjában fekvő község egyike Hegyalja legrégebbi településeinek. A lakosság életét, munkáját a szőlőtermesztés, borászat, és az iparosság jellemezte. Hegyekkel körülvett tájesztétikai, természeti, geológiai szépséggel megáldott, őslénytani érdekességekben és ásványokban gazdag terület. Első írásos említése 1331-ből származik, amikor az Aba nemzetség birtokaként említették Erdőbényét. 1604-tól Rákóczi birtok része, minek köszönhetően jelentős fejlődésnek indult. A Rákócziak nagy gazdasági központot alakítottak ki, és építettek egy nagy kastélyt is, amely alól Hegyalja egyik legnagyobb több emeletes összefüggő pincerendszere indul ki 22 két ággal.
A történelmi korokban kialakult borvidék, a bortermelés hagyományai, a hegy fái és kőzetei megélhetést adtak a helyieknek. A környező hegyeken rengeteg szőlő termett és terem a mai napig is.
A Tokaji Borvidék Értékei és Erdőbénye Turisztikai Potenciálja
A Tokaji történelmi borvidék kultúrtáj, melyet az UNESCO Világörökség Bizottsága is felvett a Világörökségi Listára. Az elmúlt ezer év alatt kialakult szőlőművelési hagyományok érintetlen, eredeti formában való továbbélése és a borvidék évezredes egysége indokolta ezt a rangos elismerést. A borvidék hazánk legkiválóbb fehérborát termelő tájegysége, ám a világörökségi rangot nem pusztán a szőlőtermesztésnek és a borászatnak köszönheti, hanem páratlan természeti adottságainak, építészeti és kulturális örökségének, valamint a helyi hagyományoknak is.
A Magyarország észak-keleti részén elterülő borvidéken már a miocén korszakban is termett a szőlő, ezt bizonyítja az Erdőbényén talált Vitis Tokaiensis. Ez az ősi szőlőlevél, amely minden egyes szőlőfajta ősének tekinthető növény lenyomata, bizonyítja, hogy a szőlő őshonos növény volt ezen a tájon. A vitis sylvestris ősszőlő ma is vadon él a területen.
Tokaj, illetve a tokaji bor az 1500-as években nyerte el mai rangját, amikor a török hódoltság miatt a gazdasági élet központja Észak-Magyarország lett. Oláh Miklós monográfiája, a Hungaria, még a szerémségi borokat tartja a legjobbaknak, bár elismeri, hogy „a hegyek körül Tarcal, Füzér, Újhely, Sárospatak, Boldogkő, Szántó, Liszka mezővárosok mind kiváló bort termő hely.”
A tokaji világhírnevét - ha hinni lehet egy legendának - a tridenti zsinat hozta meg. Draskovics György 1562-ben a tridenti zsinaton egy ebéd alkalmával tállyai borral kínálta IV. Pius pápát, aki elragadtatásában így kiáltott fel: „..patrem sanctum talia vina decent!” A lefordíthatatlan kettős jelentésű szójátékot (A pápához ilyen borok illenek - A pápához tállyai borok illenek) a jeles humanista, Bocatius János örökítette meg egyik epigrammájában.
A XVII. századra a szőlőtermelésre alkalmas hegyoldalakat elsősorban a nemesség birtokolta, majd pedig igyekeztek a Felvidék kereskedelemmel foglalkozó szabad királyi városai is egy-egy birtokot vásárolni Hegyalján. Ezek egyik csoportosulása az un. „Pentapolis”: Kassa, Lőcse, Késmárk, Szepsi és Bártfa volt. Így Tokajban Kassa városa, majd Erdőbényén Lőcse, Tállyán pedig Bártfa szerzett birtokot. A termeltetést a helyben megbízott vincellérek irányították és szervezték. A bor kiváló minősége révén jövedelmezősége csábítóan hatott. A szőlőbirtokosok rendre szabályozták a termelést, a borkészítést és forgalmazását is. Az első ismert szabályozást a Mádon összeült Pentapolis-képviselők, továbbá a nemesi birtokosok fogalmazták meg 1641-ben. Mivel az egész környék szívesen árusította termékét „tokaji bor”-ként, a 18. század elejétől jelen volt az az igény, hogy az országos főhatóság szabályozza a borkivitelt, amivel összefüggött az eredetvédelem is.
Ma az Erdőbényére látogatók nemcsak a világhírű borokkal és egyéb kulináris élvezetekkel találkozhatnak, de a vidék kedvelt célpontja túrázóknak, kerékpárosoknak és a kenuzás szerelmeseinek. Az ideérkezők többnyire felkeresik a közelben található számtalan vár (Sárospatak, Boldogkőváralja, Regéc) egyikét vagy a termálfürdőben pihennek (Sárospatak). A meglátogatott természeti értékek közül kiemelkedik a közelben található tengerszem (Megyer-hegy), a Bodrog folyó vidéke (Bodrogzug természetvédelmi terület) az érintetlen hegyvidéki erdők (túrázóknak a Szokolya vagy a libegővel megközelíthető Sátor-hegy). Aki veszi a fáradtságot és leutazik Erdőbényére, azt biztosan rabul ejti majd ez a világ.
Erdőbénye különböző szálláslehetőségeket kínál, beleértve vendégházakat és apartmanokat. A Prés Vendégház, például, kényelmes és barátságos környezetet biztosít a látogatóknak.
A szőlőhegyeken elsősorban furmint, hárslevelű és sárga muskotály alkotják az ültetvényeket. Mind a három fajta alkalmas az aszúsodásra. A nemespenésszel befedett pincékben érik a „tokaji”, a királyok bora, a borok királya - „vinum regnum, rex vinorum”. Az alapborok (ordináré) mellett évszázados technológia alkalmazásával készül a főbor, az aszú. A megtiport lengyel nemesség igénye teremtette meg az aszúszemekkel kevert „élő” fürtök együtt feldolgozása révén előállott „szamorodnit” (lengyelül samo rodnij - ahogy született), a középminőségű tokajit is.
Az évszázadok során különböző népcsoportok - szászok, svábok, lengyelek, románok, zsidók, örmények - telepedtek meg Tokaj-Hegyalján, akik mind vallásukkal, mind építészetükkel, mind hagyományaikkal gazdagították a térséget. Ma a népi építészet emlékei mellett egyedülálló értéket képviselnek az arisztokrácia és a polgárság XVI-XIX. századi épületei is.
A Tokaj-Hegyalja borvidék világörökséggé nyilvánított része összesen 27 települést foglal magába. Tokaj-Hegyalja őrzi, ápolja értékeit. A több mint félszáz éves hegyaljai bormitológiát számos szobor örökíti meg a térségben. Erdőbénye bájos falu Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Tokaj-Hegyalja borvidék közepén. A település hegyek és szőlőültetvények ölelésében fekszik, 20 kilométerre Tokajtól, és borászatáról híres. Történelme a középkorra nyúlik vissza, és a 16. században már jelentős bortermelő településként volt számon tartva. A faluban a borászat a gazdaság alapját képezi, és a helyi pincékben készülő tokaji aszú világszerte ismert. Erdőbénye ideális helyszín a csendes pihenésre és a természetjárásra. A környező hegyek számos túrázási lehetőséget kínálnak, míg a település hangulatos pincéi és régi házai a borvidék atmoszféráját idézik.
tags: #erdobenye #tortenelmi #borvidek