Fábry Sándor, a hazai humorműfaj megkerülhetetlen alakja, akinek neve összeforrt az improvizációval, a kritikai éllel és a groteszk iránti elkötelezettséggel, felfigyelt drMáriás, a kortárs képzőművészet egyik legizgalmasabb és legprovokatívabb alakjának alkotásaira. Ez a találkozás nem véletlen: mindketten a hétköznapok abszurditásából, a valóság elhallgatott, vagy éppen túlontúl is nyilvánvaló, ám sokszor félreértett rétegeiből táplálkoznak. A műsorvezető meghívta a festőt és műveit saját show-műsorába, ahol a groteszk két jellegzetes hangja felismerte közös hullámhosszát. Ebből a felismerésből, ebből a közös szellemi rokonságból született meg az az ötlet, hogy egy közös albummal rukkoljanak elő, amelyben drMáriás festményei és Fábry Sándor szövegei egymásra találnak. Az eredmény egy olyan különleges kiadvány, amelyben kép és szó egyaránt gondolatébresztő, helyenként felkavaró, de mindenképpen szórakoztató és elgondolkodtató élményt nyújt az olvasónak.
Az album létrejött - nézze, olvassa, szeresse, s akár sírva is nevessen, mert ez gyógyulásunk egyetlen biztos záloga. Ez a kötet nem csupán egy művészeti album, hanem egyfajta mentális utazás is, amely arra invitálja a befogadót, hogy szembenézzen saját ellentmondásaival, félelmeivel és vágyaival, mindezt a humor és a művészet szűrőjén keresztül.
A groteszk és az abszurd mint alkotói módszer
DrMáriás művészete abban rejlik, hogy képes a történelmi szereplőket, ideológusokat, diktátorokat, politikusokat, bűnözőket, a szórakoztatóipar neves alakjait és közéleti személyiségeket furcsa, meghökkentő, szokatlan helyzetekbe helyezni. Alkotói stílusának különlegessége abban rejlik, hogy úgy fest, hogy azzal a néző emlékezetével, gondolataival, érzelmeivel, benyomásaival operál. Híres festők műveire vagy stílusára utalva a szépérzékünket kellemes hatással csiklandozza, miközben azokban rendre furcsa, frivol, kellemetlen, tragikus emlékeket felidéző személyek jelennek meg. Ez a kettősség, a szépség és a visszatetszés, a megszokott és a váratlan együttes megjelenése teszi drMáriás munkáit egyedülállóvá és felejthetetlenné.
Fábry Sándor, az egész estés improvizált humoros-kritikus show-műsorok hazai műfajteremtője és doyenje, hasonló módszerekkel dolgozik. Egyedülálló szerzői-előadói stílusát a „Dizájn center” című adássorozatában és nagyszabású kötetében fokozta csúcsra. A legfurcsább használati tárgyakból vezette le kelet-európaiságunk mélységesen groteszk és tragikomikus valóját úgy, hogy miközben a néző sírt a nevetéstől, kénytelen volt szembenézni saját ellentmondásos valójával. Fábry Sándor figyelmét felkeltették drMáriás alkotásai, így meghívta őt festményeivel a show-műsorába, ahol a groteszk két jellegzetes hangja felismerte közös hullámhosszát.
A hétköznapok humoros abszurditása: Vendéglők Óbudán a 20. század elején
Az album nem csupán a kortárs művészet és humor metszéspontjait kutatja, hanem mélyebbre is ás, a múltba tekintve, hogy megértse, honnan táplálkozik ez a fajta szemlélet. A Magyar Ipari Almanach 1930. évi kiadásából származó adatok alapján bepillantást nyerhetünk a korabeli óbudai vendéglők világába, ahol szintén jelen volt a hétköznapok abszurditása, a kisemberek élettörténeteinek groteszk és humoros vetülete.
Flesser József és Anna: A „Szent Flesser” vendéglője
Flesser József vendéglője a Szentendrei utca 52. szám alatti saját házában működött. Régi bortermelő és vendéglős családból származott, atyjától örökölte a szakmát. 1901 óta önálló, a főváros egyik legrégebbi szakembere volt. Saját termelésű borait kínálta, ízletes magyar konyháját pedig felesége, Lesch Magdolna vezette, aki szintén bortermelő családból érkezett. A tulajdonos halála után özvegye vitte tovább az üzletet, majd 1939-ben leánya, Flesser Anna vette át. Anna kocsmája messze földről is vonzotta a vendégeket. A ragyogóan tiszta helyen kitűnő kecskeméti borokat és jóféle házi készítésű harapnivalót szolgáltak fel. A fogadósné, Anna, roppant szívélyes volt, minden betérőt személyes vendégként üdvözölt. A hangulat meghitt, baráti volt, amiért Anna a köznéptől a „Heilege Flesser”, azaz szent(eskedő) Flesser nevet érdemelte ki. Köztudott volt róla, hogy nem tűrte a csúnya beszédet és a káromkodást. Ezt a tulajdonságát vendégei közül sokan ki is használták. Elmesélik, hogy az ostrom alatt, amikor már az oroszok bevonultak, a kocsmát szovjet katonák is sűrűn látogatták, és fizetség nélkül fogyasztották a pincében maradt néhány hordó bort. Egy alkalommal három szomjas katona a pincébe tévedt. Nem bajlódtak sokat a hordók csapra verésével, bajonettel léket vágtak rajtuk, és egyszerűen a kifolyó bor alá feküdve nyeldesték a nedűt. Holt részegen is tovább ittak, nem törődve azzal, hogy kívül-belül eláztak. Szó szerint halálra itták magukat.
Epikus BUDAPEST Gasztrotúra | Legjobb Éttermek 2025-ben
Frindt Ferenc és a Gigler dinasztia: Hagyomány és megújulás
Frindt Ferenc kocsmája a Szentendrei út 76. szám alatt volt található. Szakmáját apjától tanulta, majd Bécsben, Budapesten és több fürdőhelyen képezte tovább magát. 1922 óta volt önálló. Étterme és kerthelyisége a jó közönség kedvelt találkozóhelye volt. Az óbudai vendéglőslista szerint az üzlet 1929-ben nyílt meg a Szentendrei úton, és volt egy kocsmája a Lőpormalom dűlő 23.226 hrsz. alatt is 1939-től. Az összeállításban szerepel egy Frindt János is, aki 1883-ban nyitott kocsmát a Zsigmond utca 84. alatt.
Az óbudai vendéglősök listáján hosszú névsora van a Gigler családnak is. A szűkszavú Ipari Almanach szerint Gigler Istvánnak saját házában (Kiskorona u. 18.) volt a vendéglője. Önálló üzletét 1908-ban nyitotta. Vendéglőjében több asztaltársaság is tartott összejövetelt, a vendéglátásban családtagjai működtek közre. Felesége Schlosser Teréz volt. A másik, ma is működő Gigler Vendéglő elődjét Gittinger József alapította 1898-ban. Özvegy Gittinger Józsefné 1913-ban költöztette a vállalkozást a mai Föld utca 50/c szám alatti ingatlanba, amelynek vezetését Gigler Ferencné (Gittinger Anna) vette át 1938. október 26-tól. 1951-ben a Giglerek - bár az államosítás nem közvetlenül érintette őket, a magas költségek annál inkább - a bezárás mellett döntöttek. 1993-ban ifj. Gigler Ferenc és felesége, immáron melegkonyhával, újra megnyitotta a vendéglőt, amelynek történetét az ide betérő ma is felidézheti a falakon látható fotók és emlékek alapján.
Lebhardt Ferenc és a Müller család: Generációk és vendéglátás
Lebhardt Ferenc vendéglője saját házában volt a Szépvölgyi út 53. szám alatt. Budapesten, atyja vendéglőjében tanulta ki a szakmát és ott is dolgozott tovább, míg 1922-ben önállósult. Ekkor nyitotta meg nagy kerthelyiséges vendéglőjét. Újlakon, mint bormérők, az 1930-as években már hetedik nemzedékük folytatta ezt a szakmát. A kocsmáról nem maradt fenn kép, de egy korabeli hirdetés található róla.
A Müller család közeli rokonok voltak, az óbudai vendéglőslistán rengeteg Müller szerepel. A legkorábbi adat egy 1896-ban nyitott vendéglőre vonatkozik a Tavasz utca 14. szám alatt. Az Ipari Almanachban említett Müller Józsefnek saját házában volt vendéglője, amely 100 személy befogadására volt alkalmas. Az üzlet vezetésében, mint a többi óbudai kocsmánál, itt is a feleség, Horváth Erzsébet segített be.
Pfeiffer István és Plaszkony Ferenc: A polgárság kedvelt helyei
Pfeiffer István vendéglője a Bécsi út 34. szám alatti épületben „Szépvölgyi kert” néven volt található. Régi iparos és borkereskedő családból származott, családja már 260 éve foglalkozott vendéglősséggel és borkereskedéssel. Pfeiffer István 1857-ben született Budapesten és Kereskedelmi Akadémiát végzett. Üzletét 1903-ban nyitotta meg. Kitűnő konyhája, tisztán kezelt borai elismert nevet biztosítottak számára, szépen berendezett helyiségeit szívesen látogatta a középosztály, mai szóhasználattal a polgárság. A vendéglő emlékét ma már csak egy korabeli hirdetés őrzi.
Plaszkony Ferenc vendéglője is bel-Óbuda területén volt található, a Raktár utca 16. szám alatti saját házában. Viszonylag nem régi vendéglős dinasztia tagja, üzletét 1929-ben nyitotta. Népszerű vendéglő volt, hírnevét elsősorban közvetlenül a termelőktől vásárolt, tisztán kezelt borainak köszönhette. Vendéglője több sportegyesületnek volt népszerű találkozóhelye. Az üzlet 300 fő befogadására volt alkalmas.
Rabl és Raab: Húsáru és jó borok
A Rabl vendéglő a Bécsi út 52. szám alatt volt található. Tulajdonosa Rabl Ferenc volt, aki a vendéglőt is a saját hentesüzletéből származó húsáruval látta el. Emlékét egy korabeli hirdetés őrzi.
Ugyancsak jól ismert, régi család volt Óbudán a Raab család, amelynek több mint tíz tagja foglalkozott vendéglátással. Közülük Raab István Miklós utca 22. szám alatti vendéglőjére találtak szűkszavú utalást. Vendéglőjét 1900-ban nyitotta, melyet 1934-ben fia vett át. Jó bora és kitűnő konyhája volt.
Rezács József és a „Heilige Flesser” hagyatéka
Vendéglő működött 1923-tól a Lajos u. 116. szám alatt. Első tulajdonosa Asbóth János volt. 1926-tól új tulajdonosa lett, Walter István. Tőle vette át az üzletet 1930-ban Rezács József. Nem volt ős-óbudai, Nagykanizsán született és csak 1926-ban lett önálló. Vendéglője jó borairól és magyaros konyhájáról lett közismert. Az almanach száraz adatai szerint az ivóhelyiség a pincében volt, az emeleten pedig szálláshelyek. A földszinten az istállóban a vendégek és a postakocsik lovait helyezték el. Az udvaron ma is áll az a kút, ahol a lovakat itatták. Annak idején állítólag Kossuth apánk is megszállt falai között. A Rezács vendéglő további nevezetessége, hogy ott kezdte meg pesti pályafutását egy Somogyból felkerült zömök legény zongoristaként. Ez az ifjú, Babay József később neves író lett.
Rechenstein Mihály és Schrapler Halászkertje: Kecskeméti borok és halas különlegességek
Rechenstein Mihálynak a Kiscelli utca 32. szám alatt volt vendéglője a saját házában. Szakmai gyakorlatot Behringer István vendéglőjében szerzett. Ez a kocsma nevezetes volt jó minőségű kecskeméti borairól. 1909-ben lett önálló, saját házában az üzletét 1921-ben nyitotta meg. A számtalan Lajos utcai vendéglő közül ma már nyoma sincs a hajdan Lajos utca 27. szám alatt létezett Schrapler vendéglőnek. A „Schrapler Halászkertje” egykoron népszerű hely volt, „Schrapler-kertnek nincsen párja!” hirdették.
Milacher Imre és Sipos Károly: A „halászkert” és a hirdetési kampány
Az eddig felsorolt kocsmák, vendéglők többségében az volt a közös, hogy mindegyiknek régen ott élő emberek, az első letelepedő német csoportokkal érkező emberek voltak a tulajdonosai. A Lajos utca 46. szám alatt nagyon rég óta működött kocsma. Első tulajdonosa Milacher Imre volt, aki üzletét 1883-ban nyitotta meg. Milacher Rozália 1885-től kezdődően vezette tovább a kocsmát, feltehetően az előző tulajdonos leánya volt. Valószínűleg nemsokára férjhez ment, és a kocsmát ettől kezdve özv. Milacher Imréné vezette.
Sipos Károly 1880-ban született Nagykárolyban. Tanulmányait 1896-ban fejezte be, és először vidéki városokban dolgozott, majd 1910-ben önálló lett. Feleségül vette Hess Annát, aki régi vendéglős családból, az ismert Maloschik famíliából származott. Sipos Károlynak egyedülálló ötlete támadt. A III. kerület Lajos utca 46. szám alatti vendéglőjében, amit az országban elsőként „halászkert"-nek nevezett, csak halételeket szolgáltak fel: halászlevet, rántott halat stb. A Lajos utcához közel folyt a Duna, hal volt benne bőven, így hálójukból mindig friss hal került Siposék konyhájára. Sipos Károly még Kőbányán tanulta meg a szálka-nélküli halászlé készítését. Lakóházuk és vendéglőjük elrendezése a kornak megfelelő, szokványos volt: középen a lovas kocsi behajtására szolgáló nagykapu, kétoldalt kő kerékvetővel, jobbra a söntés öt-hat asztallal, mögötte a konyha, e mögött helyezkedtek el az apró lakások. A kerthelyiségben gesztenyefa adott árnyékot, amely még ma is él, már közel 100 éves és külön látványosság.
A halászkertet lassan szárnyára kapta a hírnév, egyre több vendég tódult a falai közé jóféle hal-vacsorára. Siposék sokat tettek sikerük érdekében. Előtte még soha, senki nem költött annyit hirdetésre, mint ők. Villamoson, mozikban, szórólapokon, újságokban, mindenütt hirdették: „Jöjjön Óbudára a Sipos Halászkertbe!" És tódult hozzájuk a nép. Ahogyan nőtt a forgalom, úgy szüntették meg Siposék a lakásokat és bővítették üzletüket. Éttermükben és kerthelyiségükben 1930-ban már mintegy 120 vendéget tudtak ellátni. Boraikat is maguk vásárolták. Jó konyhájuk és boraik rövid idő alatt biztosították hírnevüket, pedig a Lajos utcában is szinte egymást érték a különféle kocsmák és vendéglők. Siposéknak mégis sikerült kiemelkedniük az átlagból. Így például 1934-ben részt vettek a Budapesti Szállodások és Vendéglősök Ipartestületének 12. versenyvacsoráján. Erre a versenyvacsorára külön menülap készült, amelyet a közelben lakó és Siposékkal feltehetően jó ismeretségben, talán barátságban lévő Radó György grafikusművész készített.
Sipos Károly 1942-ben hunyt el. Az üzlet vezetését ekkor felesége vette át. Bár az özvegy egy év múlva újból férjhez ment, és férje, Kugler Ferenc nevére került az üzlet, kb. Óbuda rekonstrukciója során a Lajos utca hegyek felőli részének, a Bécsi út egy részének lebontását és házgyári épületekkel való beépítését tervezték. Egyetlen helyen kívánták megőrizni a régi hangulatot, a Fő-téren és környékén. A III. kerületi Tanács akkori vezetői úgy döntöttek, hogy a Sipost - mint a vendéglátóipar fogalmát - meg kell tartani, ezért Új Sipos néven a vendéglőt a Fő térre mentették át. Ennek vezetője lett 1983-tól Fejér Miklós. A Lajos utcai Sipost ekkortól a „régi” jelzővel illették. Az épület kb. Fejér Miklós megvette a telket és szinte centiméterre megegyező méretben és külsővel, de mégis korszerűen felépíttette a Sipos vendéglőt, ami azóta is Régi Sipos néven üzemel. Az étterem két helyiségből, egy dohányzó és egy nemdohányzó részből áll. Az éttermi részekben és a kerthelyiségben kb. 120 vendéget tudnak fogadni.
Kerék vendéglő és Weiss Vilmos: A kalapgyár és a pezsgőgyáros öröksége
A Kerék vendéglő a Bécsi út 103. szám alatt található. Viszonylag későn, az 1900-as évek elején nyitották meg az akkor még földszintes épületben. A kocsma két apró helyiségből állott, a söntésből és az elmaradhatatlan különteremből. Törzsközönségüket a közeli kalapgyár munkásai és a környék lakosai alkották. Kezdettől fogva volt melegkonyhájuk. Amikor a kocsmákat és a házakat államosították, a szomszédos, szintén állami tulajdonba került épületek udvaraiból a vendéglő mellé egy kerthelyiséget alakítottak ki, a ház boltíves pincéjéből pedig egy éttermet. Ekkor került még egy szint az épületre, a homlokzatát elég erősre sikeredett zöld színűre vakolták. Fellelhető tulajdonosai voltak az 1900-as évek elején Pándi Antal, majd 1940-től az államosításig Pintér István. A vendéglőt szívesen látogatják a közeli Árpád Gimnázium végzett diákjai és tanárai, ismert színészek és politikusok. Kedvelte és gyakran látogatta pl. Sinkovits Imre színművész, Komlóssy Erzsébet operaénekes. Jelenleg is helyt ad havonta egyszer egy társaságnak, amelynek tagjai a legkülönfélébb témákban tartanak előadásokat, és ezek anyagait időszakonként ki is adják.
Weiss Vilmos eredetileg osztrák bőrgyári munkás volt. Az első világháborúban katonaként megsebesült, a kórházi ápolása után utógondozásra egy semmeringi szanatóriumba került. A szanatóriumban megismerkedett egy szintén ott ápolt helyes magyar kislánnyal, az ismeretségből szerelem lett. Weiss Vilmos korábban ismeretségbe, majd barátságba került a budafoki pezsgőgyáros Törley família egyik tagjával, aki anyagi segítséget ajánlott fel neki, amennyiben meg akar telepedni Budapesten. Weiss elfogadta a baráti segítséget és húgával együtt áttelepedett Ausztriából Magyarországra. Feleségül vette szerelmét és Óbudán, a Bécsi út 65. szám alatt kocsmát nyitott. Törleyéknek egyetlen feltételük volt: a kocsmában csak Törley pezsgőt árulhattak. Weisséknek nem voltak szőlőföldjeik, ők vették a bort, illetve egész pontosan lábon vették meg a termést Móron, Vértestarcsán és Csengődön, majd felszállíttatták Óbudára, itt dolgozták fel a mustot borrá és tették hordókba. Kezdetben lovas kocsikon szállították fel, később teherautókon. Szeszfeldolgozási engedélyük is volt, a tiszta szeszt a Keglevich grófok birtokáról szerezték be és dolgozták fel különféle szeszesitalokká. Üdítőitalként málnaszörpöt készítettek. A kocsmában melegételt nem, csak hideg harapnivalót, borkorcsolyát szolgáltak fel. Vendégkörük a környék lakosaiból és az óbudai gyárak munkásaiból tevődött össze. Így például a Goldberger-, a Pamutkikészítő- vagy a kalapgyár munkásai, művezetői voltak a vendégek. Itt is volt spóregylet, amely a hangzatos „Bagoly asztaltársaság” nevet viselte. Korabeli fényképek a kocsmáról nem maradtak fenn, de a ma is élő leszármazott rendelkezésére bocsátott egy vázlatot a kocsmabelsőről.
A kocsma további jó törzsközönségét adták a fuvarosok, akik a környező falvakból fuvarozták az építőanyagokat, téglát, követ, fát a fővárosba. Ezek a fuvarosok reggel megálltak egy kis gyomorerősítőre, délben pedig, miután végeztek a fuvarral, itt ebédeltek. 1944-ben a zsidótörvény következményeként a kocsma bezárt. A kocsmát romokban, kifosztva találták, csak a csupasz falak álltak. Weiss Vilmos nem került elő a vérzivatarból. Felesége nekilátott a kocsma rendbehozatalához és újból kinyitotta az üzletet. Bor, szeszes ital nem volt, csak szódavizet árultak. Az emberek mégis betértek és jobb híján szódát szopogattak a poharakból, mert mindenki vágyott az újrakezdésre, az élet normalizálására. A háború utáni első években nehézkes volt a bor beszerzése, Weissné nem bírta egyedül tovább vezetni az üzletet.
A cikkben szereplő információk, anekdoták és történelmi adatok mind azt a célt szolgálják, hogy megmutassák, hogyan fonódik össze a művészet, a humor és a történelem. Fábry Sándor és drMáriás közös albuma erre a gazdag örökségre épít, és arra invitálja az olvasót, hogy fedezze fel a valóság abszurditását és a humor gyógyító erejét.