A kor ismerői szerint a legendára nincs írásos bizonyíték, az semmilyen történeti forrásban nem jelenik meg. Hermann Róbert történész szerint a szóbeszéd abból az időszakból származhat, amikor Magyarországon megjelent a tömeges sörfogyasztás. Szívós legenda a sörrel koccintás
„Elképzelhető, hogy a borkereskedők találták ki, hogy hazafias színben tüntessék fel a bor fogyasztását szemben a sör fogyasztásával” - nyilatkozta a történész egy 1999-es, Tv2-nek adott interjújában. Katona Tamás történész szerint a németek nem is igazán koccintottak sörrel, inkább az asztalhoz csapták korsójukat. „Ábrázolás is csak egy van az osztrákokról, ahogy a győzelemre koccintanak, de akkor is hosszú pezsgőspoharakkal. A kép egyébként nem is reális, hiszen valamennyi tábornok felfelé néz a fejük felett lebegő sasra. A történet tehát mese, de az sem véletlen persze, hogy miről születnek legendák” - mondta Katona a Hajdú-Bihari Naplónak nyilatkozva 2000-ben.
Hermann Róbert szerint a legenda szívóssága azt mutatja, milyen mélyen rögzült a magyar társadalmi tudatban a megtorlás emléke. „A trauma azért is volt olyan erős, mert az emberek többsége a szabadságharcot jogos küzdelemnek tartotta, és nem megtorlást, hanem amnesztiát várt 1849 őszén. Az 1867-es kiegyezés után a lelki megbékélés egyik legnagyobb akadálya éppen október 6. emléke volt - nyilatkozta a történész a Kisalföld Online-nak.”
A nagyközönség emlékezése sokaknál még ma is tart. A Marketing Centrum közvélemény-kutató 2005 júniusi felmérése szerint a sörivók 45 százaléka már nem törődik a koccintási tilalommal. A hagyományhoz leginkább az idősebbek tartják magukat: a 60 év feletti sörivóknak csupán 28, a 18-29 éveseknek viszont 61 százaléka szokott sörrel koccintani. A magyarok között egyébként közel azonos a „sörösök” és „borosok” aránya. A válaszadók 27 százaléka a sört, és 24 százalékuk pedig a bort szereti jobban, 14 százalékuk mindkét alkoholfajtát egyformán kedveli, 35 százalékuk pedig egyiket sem szereti.
Ui: mivel a fent idézett interjúk nagyrészt a 150 éves határidő lejárta, azaz a 1999 körül készültek, én is megkérdeztem Hermann Róbertet, sikerült-e azóta új forrásokat találni a témában. Nem sikerült.
A legenda megjelenése összefügg a szabadságharc leverését követő időszakkal: a népi emlékezet szerint az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leveréséhez kötődik a tiltás. A magyarok ekkor fogadták meg, hogy 150 évig nem koccintanak sörrel, ezzel is kifejezve gyászukat és az elnyomó hatalommal szembeni ellenállásukat. Történelmi szempontból érdemes megjegyezni, hogy az „osztrák koccintás” történetére nincs közvetlen korabeli írásos bizonyíték, és a 150 éves időtáv is inkább utólagos kerekítésnek tűnik. Ennek ellenére a tilalom ereje valós volt: a 19. század végén és a 20. század elején több jelképes esemény és kampány is indult a tiltás feloldására és a sörkultúra felemelésére.
A történelmi háttér mellett megfogalmazódik, hogy a sörhasználatnak sajátos útja van: az osztrákok az 1848-49-es szabadságharc leverése után a söröskorsó összetörésével ünnepelték győzelmüket, így az aradi tizenhárom felett sem feltételezett sörrel történő koccintás. Ugyanakkor a kép, amelyen a tábornokok a fejük felett lebegő sasra néznek, hosszú pezsgőspoharakkal a kezükben gyakran nem tükrözi a valóságot.
Az aradi vértanúkra emlékezve pénteken zászlót bont Szegeden a Sörrel Nem Koccintunk Mozgalom. A mozgalom célja, hogy megőrizze a sörrel nem koccintás magyar nemzeti sajátosságát, mint az aradi népi emlékezet egyik szimbólumát. A mozgató szerint nem az a fontos, hogy mennyi a történet valóságalapja, hanem az, hogy a sörrel nem koccintás a folklór részévé vált. Ha ez a szép szokás divatjamúlttá válna, az aradi vértanúk össznépi emlékezete szenvedne károkat.
A legendák között több elmélet létezik: egyes történészek szerint a borfogyasztást preferáló értelmezéshez kapcsolódhat, mások úgy vélik, hogy a passzív ellenállás és a korabeli elnyomás része lehet a történet. A kezdőbetűkből szóló rímakészítő sajtóanyag vagy szórólapok kísértetéhez hasonló idézetek ismertek, de ezek hitelessége megkérdőjelezett.
Végül: a sörrel való koccintás mint hagyomány a magyar kultúra része, amely őrzi a szabadság eszméjét és ugyanakkor nem sérti más nemzetek érzéseit. Ha igaz a Hentzi-sztori, akkor még az osztrákok is elismerhetik annak jogosságát. A történelmi érvek és mítoszok összegződése ellenére a közösségi szokás ma már megengedőbb: a baráti körben történő sörösszeérintés lehetősége minden bizonnyal egyszerűbbé teszi a beszélgetéseket és a közösségi összetartozást.
