Heine korai hírnevét nem verseinek, hanem az Útirajzok prózájának köszönhette. Idősebb korától fogva egészen máig azonban elsősorban zseniális dalköltőként, és politikai versek szellemes szerzőjeként tartják számon. Az 1827-ben megjelent Dalok könyve (Buch der Lieder) melankolikus-töredékes szövegei világszerte a német romantikus dal csúcspontjának számítanak. Ehhez jelentősen hozzájárult számos versének megzenésítése is. Második versgyűjteménye, az Új versek (Neue Gedichte) a benne megjelent Időszerű költemények (Zeitgedichte) versciklusával és a Németország, Téli rege (Deutschland. Ein Wintermärchen) című elbeszélő költeménnyel Heine lírai műveinek a kort bíráló vonulatához tartozik. Ehhez csatlakozik az Atta Troll, Nyáréji álom (Atta Troll) verses eposz, a “jellem-medvét űző szatirikus vadászat” leírása.
A halálos beteg költő Romanzero és a Versek 1853 és 1854-ből (Gedichte. 1853 und 1854) című köteteiben szkeptikus mérleget von, amelyben saját betegségét megrázó módon hozza összefüggésbe a világ állapotával.
Szerelmi dalok
Heine elsősorban romantikus szerelmes versek szerzőjeként ismert az egész világon. Nevével fémjelezhető a Dalok könyve (Buch der Lieder), az Új tavasz (Neuer Frühling) című ciklus, vagy olyan versek, mint a “Nem értem, a dal mit idéz föl …” (Die Loreley) “Áll egy fenyő magában”(“Ein Fichtenbaum steht einsam”) “Halkan, édes gingalag lengi át a lelkem” ” (Leise zieht durch mein Gemüt). Korai lírájában a boldogtalan, beteljesületlen szerelem és a szerelmi bánat áll előtérben. Ez a motívum személyes élmények kifejezése is, hiszen hamburgi nagybátyjának, Salomonnak leányai, Amalie és Therese visszautasították közeledését.
De a szerelmi bánat a társadalomhoz és a romantikus művészethez való viszonyának metaforájává szélesedik. A Vegyes költemények (Verschiedene) című ciklusban aztán a szenvedő, epedő szerelemmel után a beteljesült szerelem jelenik meg. Ennek megírásához párizsi élményei szolgáltatták az alapot, de mégsem szűkíthetők le ezek a versek a pusztán élmény-költészet keretei közé, hanem elkötelezett, életigenlő életszemléletről tesznek tanúbizonyságot. Még a “matrac-sírban” (Matrazengruft) is megható-kétségbeesett szerelmes verseket írt feleségéhez és Elise Krinitzhez, a “Legyecskéhez”, aki utolsó hónapjaiban a halálos beteg költő mellett volt.
A zene
Heine intenzív kapcsolatban állt a zenével. A zenét “a művészet utolsó szavának” nevezte, “mint ahogy a halál az élet utolsó szava.” Ez a szoros kapcsolat elsősorban költészet-felfogásában nyilvánult meg: a ritmus és a csengés számára a vers legfontosabb elemei voltak, ez pedig lényeges indoka annak, miért tudtak a zeneszerzők annyi mindent kezdeni Heine verseivel, elsősorban korai költeményeivel. A német nyelvű líra egyetlen más költőjének műveit sem zenésítették meg annyiszor, mint Heinéét: mintegy 10 000-szer. Franz Schubert után rengeteg ismert és tengernyi ismeretlen dalszerző próbálta ki művészetét Heine versein.
Párizsban Heine személyes kapcsolatban állt egy sor ismert zenésszel. Chopint és Berliozt különösen nagyra tartotta, miközben Lisztet és Meyerbeert gyakran kigúnyolta. Richard Wagnernek ötleteket adott a Bolygó hollandi-hoz és a Tannhäuser-hez. A francia főváros zenei életéről szóló beszámolói gyakran tartalmaznak kritikai kirohanásokat az akkoriban divatos virtuózok garázdálkodásai ellen.
Loreley
A Rajna-völgyben Mainz és Koblenz között található Loreley-szikla ma Németország legismertebb helyeinek egyike. Ezt a hírnevet annak a 24 soros költeménynek köszönheti, amelyet Heine 1823-ban vetett papírra, és 1824 márciusában jelentetett meg először. Heine korában ennek a helynek a rajnai turizmusban még semmilyen szerepe sem volt; jobb híján sziklaként (ley) emlegették, ahol a visszhangot “lesték” (luren). Az útikönyvek csak akkor kezdték tudomást venni a szikláról, miután Clemens Brentano kitalált egy balladát a csábító, férfigyilkos asszonyról, és összefüggésbe hozta a sziklával. Heine Loreley-a a művészet szépségének és veszélyességének képe.
A vers népdallá válása elsősorban Friedrich Silcher dallamának köszönhető. Az egész világon a német romantika csúcsaként tartják számon ezt a dalt; milliók látogatták meg a sziklát, vagy néztek fel rá, és hallgatták vagy dúdolták közben a dalt, vagy küldtek szeretteiknek Loreley-motívumos képeslapot emlékbe.
Útirajzok
Az utazás Heine korában még valódi kalandnak számított, és sok kényelmetlenséggel járt. Heine számára ez jelentette az egyetlen lehetőséget, hogy kiszabaduljon a szűk német viszonyok keretei közül. Útleírásai a tétlenség állapota és a szellemi elnyomás elleni tiltakozás kifejezői. Ennek megfelel a szövegek laza szerkezete, melyekben Heine a legkülönfélébb elemeket - saját megfigyeléseit, anekdotákat, vicceket, apró elbeszéléseket - fűz fel az utazás fonalára.
A máig kedvelt Utazás a Harz-hegységben (Harzreise) című útleírásában, amely alapjául Heine Göttingenból a Harz legmagasabb csúcsára, a Brockenre vezető útja szolgált, a költő a filiszter-világ diákos kritikájába öltözteti tiltakozását. Az itáliai útirajzokban Goethe nyomába ered, és átírja a nagy előd klasszikus itáliai élményeit a liberális ifjúság, az ún. ifjúnémet generáció számára. Az Angliai töredékek-ben (Englische Fragmente) Londonnal, a nagyvárossal és a parlamentarizmussal való találkozását dolgozza fel.
Az újságíró és a vallás
Az újságíró Heine prózai írásai elsősorban újságokban és folyóiratokban jelentek meg, mielőtt önálló kötetbe rendezte volna őket. Rövid ideig Heine maga is dolgozott egy müncheni kiadónak, a Cotta Verlagnak, mint az Új általános politikai évkönyvek szerkesztője. A Cottánál megjelenő, akkoriban legtekintélyesebb, magas példányszámú német napilap, az Augsburger Allgemeine Zeitung munkatársaként Heinének lehetősége nyílt arra, hogy a széles olvasóközönséghez is szólhasson. A párizsi beszámolók szellemes és szórakoztató olvasmányként betekintést nyújtottak a német és francia olvasók számára a másik nemzet kultúrájának mindenféle szögletébe. A vallás nemcsak teológiai kérdés volt, hanem személyes küzdelem is: 1825 júniusában áttért a protestáns hitre, a keresztséget pedig belépőjegyként tekintette az európai kultúrába.
Németország és Franciaország
Németország Németország-képe erősen ellentétes kép, hiszen Heine a “világok közötti szakadást” látja szívében, és ezt a kettősséget az ilyen művei írják körül. A politikai vereség és a társadalmi elnyomás elleni szatírája miatt cenzúra és tiltás érte. Franciaország számára viszont Párizs a középpont, ahol a társadalmi utópiák-mint Saint-Simon-épülnek, és ahol a politikai haladás hagyományosan kielégíti a szellem nagyravágyását. Heine számára Franciaország inkább kulturális híd Németország és Franciaország között.
Hatástörténet és emlékek
Heine életében a közéleti hatás - a cenzúra, a kitiltás - erőteljes volt. A 1844-es körözés után száműzetésbe kényszerült, majd a német államok közötti kulturális intézményrendszer alakította ki az emlékezetét Düsseldorfban és Hamburgban. 1956 óta működik Düsseldorfban a Heinrich Heine Társaság, és 1970-ben alapított Heinrich Heine Intézet gondozza a hagyatékot. Az emlékművek sorsai mutatják leginkább a német társadalomnak való viszonyát: a Loreley-kút New Yorkban, a Hamburgon később felállított emlékmű, valamint a mai emlékképek.
Kiadványok és megzenésítések
Heine műveinek kiadásai törekedtek a külsőségek pontos kidolgozására: a német összkiadás 1861-től a Hoffmann und Campe-Verlag kiadásában jelent meg, miközben 1854-55-ben külföldön jogtalan gyűjteményes kiadások bukkantak fel. A századfordulón szecessziós díszkiadások, majd a tudományos kritikai kiadások követték. Heine dalait a legnevesebb zeneszerzők zenésítették meg, köztük Schubert, Schumann, Mendelssohn-Bartholdy, Liszt Ferenc. A híres dalciklusok között található A halászlányka, a tengerparton, a város, a hasonmás, a képmás és Atlasz, amelyek közül a sötétebb hangvétel a legtöbb megzenésített műben visszaköszön.
- Die Loreley - Loreley-dal megzenésítésével világszerű elterjedés
- A halászlányka - a romantikus táj és a tragédia összekapcsolása
- Die schlesischen Weber - a társadalmi hangvételű líra
Az 170 éve elhunyt Heinrich Heine élete és munkássága továbbividal a magyar olvasó számára is értelmezhető, hiszen dalai és prózai írásai egyaránt a szabadság, a gondolkodás függetlensége előtti híd szerepét töltik be. 170 éve, 1856. Tony Johannot - J. Ez az anekdota sokat elárul Heinéről.
Hosszú idő után is Heine dalai tovább élnek, a német romantika egyik legmarkánsabb hangjaként. 1830-ban Párizsba költözött, itt került közel Liszt Ferenchez, és 1848-as magyar forradalom iránti lelkesedése is megjelenik költészetében. Heine élete végéig nyitott maradt a világ felé, miközben szabad gondolkodásról és humanista szemléletről tanúskodott. A matrac-sírban feküdt, de szelleme mégis szabadságot hirdetett.
170 éve hunyt el Heinrich Heine, a 19. századi német irodalom egyik legeredetibbb hangú költője. A halál után sem lett könnyebb az élete: az antiszemitizmus erősödésével sokan igyekeztek elhallgatni nevét, mégis dalai túléltek rendszereket és ideológiákat. Heine lírája egyszerre dalolás és sebezés: nem hitt a hamis pátoszban, de hitt a szabadságban.