Nyilvánosságra hozták az idei 50-es listát, közülük kerül ki majd a végső győztes. 2024. március 1-én zajlott a Borkonferencia. Hagyományosan ezen az eseményen hirdették ki a Kárpát-medence 50 legjobb magyar borászának névsorát. Itt ismerhettük meg tehát a BORÁSZOK BORÁSZA díj idei jelöltjeit!
A díjat 2007-ben alapította Rókusfalvy Pál a Kárpát-medence borászai számára. Ez az elismerés alapvetően különbözik az összes eddigi borászoknak szóló díjtól, itt ugyanis nem szervezetek szavaznak vagy döntenek, hanem maguk a borászok válaszják ki maguk közül egy-egy szavazatukkal a legjobbat, a Borászok Borászát. Első körben a korábbi győztesek állítják össze az 50-es jelölt listát.
Ifj. Ifj. Wille-Baumkauff Márta (Tokaji borvidék)
A Borászok Borásza mellett a borászok minden évben megválasztják a Borászok Barátját is, azt a nem borászt személyt, aki sokat tesz a magyar borok ügyéért. Dr. Erről a programról még márciusban olvastam Pisztáciánál. Meg is örültem neki, hogy végre lesz egy olyan rendezvény amire szívesen mennénk és még időnk is van rá. Rögtön megvettük a jegyeket és kerestünk szállást is, nehogy lemaradjunk. A túra június 22-én (szombaton) volt, 10-19 óráig és 7800 Ft/fő volt a jegy rá. Én részemről nagyon vártam, mert ugyan borkóstolókon már voltam, de ilyen céltudatos túrán még nem. Mi a Takler panzióban szálltunk meg. Mivel péntek kora este érkeztünk, úgy készültünk, hogy majd a városban vacsorázunk, de erről majd később lesz szó.
A szobánk klassz volt, ráadásul légkondival felszerelt, aminek külön örültünk a kánikulában. Még este megbeszéltük a recepcióssal, hogy reggelre rendeljen nekünk egy taxit, ami bevisz minket a városba. Javasolta, hogy álljunk össze a többiekkel, mert vagyunk még egy páran a panzióból, akik a túrára mennek és az egyszerűbb. Mi nem bántuk, alapból barátságosak vagyunk, néhány pohár bor után pedig különösen. :)
Szombaton aztán időben keltünk. A reggelinél egy büfé volt kirakva, ami tartalmazott házi szalámit, friss zsömlét, bundás kenyeret, friss zöldségeket, tojásrántottát, kávét, teát, gyümölcslevet és müzliket. Egy szavunk nem lehetett panaszra. Nekem a programból az a rész, hogy kávét is kapunk kimaradt, az meg külön pozitívum volt, hogy ott, mert hallottam a helyről, de nem gondoltam volna, hogy el is megyünk, azt meg pláne nem, hogy onnan indulunk majd. Lehet jobban végig kellett volna olvasnom a programot. Na ezt a sok mindent nem a picike kávéházban kaptuk, hanem hátul az udvaron, de így is hatalmas pörgés volt bent. Felhívták a figyelmünket, hogy a citromos sütit muszáj megkóstolni, annyira jó, és figyelemre méltó a polcokon felsorakoztatott kávéfőző gyűjtemény is.
Mi indulásra készen álltunk, 8-12 fős buszokkal vittek fel minket az általunk kiválasztott első pincészetbe. Igazából kiraktak minket a domb alján aztán felsétáltunk. A pincészet udvarán biztosítottak néhány árnyas ülőhelyet padokkal, szalmával és könyöklő asztalokkal. Következő borunk egy Pósta Fuxli (2012) volt. A Fuxli engem megnyert ezen túrán. Nem rosé, de nem is vörösbor, és úgy lehet inni, hogy az ember észre sem veszi a mennyiséget, mert csak úgy “lecsúszik”. Ezt egy Németh János Kadarka (2011) követte, majd egy Pósta Kadarka (2009).
A borok után aztán Németh Janó levitt minket a pincébe és mesélt egy kicsit, borokról, gazdálkodásról és hogy hogyan lett borász. Ez nem volt túl nagy séta Németh Janóéktól, gyakorlatilag a szomszéd telek. Itt a társaságunk rögtön el is foglalt egy árnyas padot. Első borunk itt egy Dúzsi Olaszrizling volt (2012), amit egy Tüske Siller (2012) követett. A Sillerről a csajos, nyári esték jutottak eszembe, biztos vagyok benne, hogy kiváló kísérőjük lenne. Majd jött a Tüske virághegyi Kadarka (2011) és végül a Dúzsi Kadarka (2011).
Itt már meg kell említenem, hogy mire ideértünk már 8 dl boron voltunk túl, úgyhogy én részemről kezdtem igen jó kedvemben lenni és egyre kevesebbet jegyzetelni, ellenben egyre többet beszélni. Egy Sebestyén Fuxlival (2012) kezdtünk, persze csak a szóda után. Részemről ez is nagyon ízlett. Következő borunk Bodri Siller QV (2012) volt és én részemről itt kezdtem el lemaradni, mert ezt még meg sem ittam már hozták is a Bodri Kadarkát (2011), amiről az őszi esték jutottak eszébe, majd ezt is sebtében kiittam és jött a Sebestyén Iván-Völgyi Kadarka (2012), amit aztán szódával felöntve fröccsnek elvittem magamra az útra a következő pincéig.
4 - Fekete Borpince (9 ha; 50e palack) - ifj. Itt volt egy kis dombmászás, úgyhogy nagy volt az öröm amikor felértünk. Itt is árnyas helyeken voltak a padok, a szekszárdi völgy látványa pedig csodálatos volt. Márkvárt Olaszrizlinggel (2011) kezdtünk, amit alapból fröccsnek készítettek el, kivéve ha valaki tisztán kérte. Már teljesen felhagytam a jegyzeteléssel, itt ittunk Fekete Rozé Cuvée-t (2012), Fekete Kadarkát (2008) és Márkvárt Kadarkát (2008).
És ha az amúgy 16 féle megkóstolt bor nem lett volna elég, valahogy az asztalunkra került egy Fekete Zweigelt válogatás is (2009) egy doboz kézműves bonbonnal. Ez nem volt benne a listában, úgyhogy megvásároltuk és elfogyasztottuk közösen. Az ide indulás előtt a többiek mondták, hogy egy kis domb mászás vár ránk míg felérünk. Mit ne mondjak, a távolság nagynak nem volt nevezhető, de a meleg és a bor a fejekben megtette a hatását, aminek a következménye az volt, hogy mindannyian rohadtul örültünk, hogy felértünk és “megpihenhetünk”.
Útközben néhányan a túrázók közül nem állták meg, a csipegetést az egyik meggyfáról. Az öreg néni haragját aztán mi kaptuk, hogy mindenki az ő meggyét eszi és hogy milyen udvariatlanok vagyunk és hasonlók. Heimannéknál aztán palóc levest kaptunk egy szelet kenyérrel. Közben itt is volt lehetőség pincét látogatni, ki nem hagytuk volna. A pince beszélgetés egy órásra sikeredett, mert a bor aztán megindult a fejekben és kialakult valami kulturált vita szerűség, és ahogy észrevettem Zoli ezt nem bánta.
a különleges jó magyar bort miért nem visszük külföldre, miért kell nekünk is azokat a fajtákat készíteni, amit mindenki más is készít? A válasz az volt, hogy azt a néhány évet, amíg külföld is megismeri egyáltalán a magyar borokat, túl kellett élni, és azt csak azokkal a fajtákkal lehetett. kell-e egyáltalán nekünk külföldi piac? Szerintem ez rohadt hülye kérdés. Ezúttal már az asztalnál egy Eszterbauer Napszámos Kadarka Sillert (2012) és egy Nagyapám Kadarkát (2011) kóstoltunk. Finom borok voltak és egyikünk a cimkék hátulján lévő rövid történeteket is felolvasta, amik mindenkinek nagyon tetszettek. Utána lementünk a városba, ahol a Kiskorzó téren volt valami zene-bona és mi még azért ott is vettünk közösen egy üveg Németh János Deviant Syrah-ot (2011).
Végül egy pizzázóban kötöttünk ki, ahol a pizza finom volt, vékony tésztás, nem túl sok, de tartalmas feltéttel úgy, hogy a tésztája még ropogós volt. Élveztük a társaságot, de a szúnyogok kikezdték az idegeinket, úgyhogy fogtunk egy taxit és visszamentünk a szállásra. Ahogy néztem gyakorlatilag 12 órán keresztül ettünk, ittunk és jól éreztük magunkat. Hiába, élni tudni kell. Másnap reggel aztán minden bajom volt. Rohadtul fájt a fejem, ami azért furcsa, mert egyáltalán nem vagyok fejfájós és sikerült úgy megfáznom, hogy a hangom is elment és 4 napig beszélni is alig bírtam. Reggeli után aztán csatlakoztunk egy másik párhoz és megnéztük a Takler pincét is, ha már ott voltunk. Azt mondanám, hogy ez tűnt a legmodernebbnek azok közül, amiket láttunk. Itt is a fiúk hozzák és szorgalmazzák az újításokat. Praktikus az, ahogyan a hordókat állványokra pakolják. Nekik lent a pincében van egy dísztermük is, ahol a kóstolóikat tartják és amit magán bulikra is ki lehet venni.
Az esemény története és a túrák részletei rávilágítanak arra, hogy a magyar borok mögött álló borászok közössége hogyan dolgozik össze, hogyan választják ki a Borászok Borászát, és hogyan formálják a Kárpát-medence legjobb borászainak listáját évről évre.
tags: #ivanvolgyi #boraszok #jegyzeke #listaja