A Kunsági borvidék, Magyarország legnagyobb szőlővel borított területe, a Duna-Tisza közén terül el, magába foglalva a történelmi Kiskunság vidékét, kiegészülve a Pesti-síkság déli részével, a Solti-síksággal, a Csepel-szigettel és a Jászsági-löszhátakkal. Csak Tiszaföldvár térségében nyúlik át a Tiszántúlra. A borvidék területe összesen 104 000 hektár, ebből mintegy 21 000 hektár van szőlővel telepítve, melynek jelentős, 75%-át a fehérborszőlők teszik ki. Az Alföld középső részének éghajlata a szőlő tenyészidőszakában változatos és szélsőséges, kontinentális jelleggel bír: forró, napsütéses nyarakkal és hideg, száraz telekkel. A nagy hőösszeg, a magas napsütéses órák száma és az alacsony csapadékmennyiség jellemzi. Az aszályos nyarak, a fagyos telek, valamint a tavaszi és őszi fagyok gyakorisága miatt ez az egyik leginkább fagyveszélynek kitett borvidékünk. A forró napokon a szőlőtőkék napperzselése is gyakori jelenség.
A Kunsági Borvidék Történelmi Gyökerei és Fejlődése
A mohácsi vész előtti időkből nem találni utalást arra, hogy a Kiskunság és a Nagykunság területén szőlőtermesztés folyt volna. A szőlő elsősorban a futóhomok megkötése céljából került ide, és mint később kiderült, a filoxéra járvány idején a homoki területeken a kártevő nem tudott megélni. A XIX. század végére a borvidék szőlőterülete megtöbbszöröződött. A 1960-as években végrehajtott második rekonstrukció során tovább nőtt a szőlőterület, de ekkor még a hagyományos, zömmel egyszerű tömegbort adó fajták telepítése dominált. A 70-es évektől azonban már a minőségi fajták kerültek előtérbe mind a nagyüzemi ültetvényeken, mind a kisgazdaságokban.
Földrajzi és Talajviszonyok: A Homok Mint Egyedi Tényező
A borvidék földtani viszonyai változatosak, de kevésbé összetettek. Talajai közt többnyire meszes homok, alárendelten löszvályog, mezőségi és réti talajok fordulnak elő. A kötött vályog- és agyagtalajt helyenként lepelszerűen fedi a vékony homokréteg. Bár az alföldi borokat sokszor összefoglalóan „homoki borokként” emlegetik, nem minden alföldi szőlő terem homokon. A szélhordta futóhomokból álló dűnék mellett humuszos homoktalajokat is találunk, a lösszel kevert homoktalajokon pedig feketeföld is kialakulhat. A homok fajhője alacsony, ezért a nyári forróságban hamar fölmelegszik, világos színe a napsugárzást jobban visszaveri, ami segíti a szőlő érését. A 75%-ot meghaladó kvarctartalma okán nem tud megtelepedni benne a filoxéra, így a szőlőültetvények védelmet élveztek a filoxéravész idején. A talajfelszíni forróság az egyik oka a homoktalajokon termett borok savszegénységének. A Duna- és Tisza-menti ártereknél magasabban elterülő szőlők a folyami hordalékon kialakult csernozjom jellegű talajon nőnek. A Jászsági-löszháton és a Monori-dombokon barna erdei talajokat és humuszos, vályogos homoktalajokat találunk.
A Kunsági Borvidék Borai és Jellegzetességei
A mindennapok borait különböző szőlőfajták igen gazdag palettájából állítják elő. Általában könnyűek, savakban lágyak, zamatanyagokban szegényebbek, nem olyan testesek, mint a domb- és hegyvidéki területek borai, viszonylag gyorsan öregednek, többnyire egyszerűbb karakterű borok. Az itteni vörösborok savai nem bántóak, könnyen ihatók, barátságosak. A borvidék 64 regisztrált szőlőfajtával foglalkozik, amiből az alábbi tíz foglalja el a teljes szőlőterület kétharmadát: arany sárfehér, Zala gyöngye, ezerjó, cserszegi fűszeres, Müller-Thurgau (rizlingszilváni), kövidinka, kunleány, olaszrizling, kékfrankos, (kiskőrösi) kadarka. A borvidék már hosszú ideje eredetvédelme alatt álló bora az Izsáki Arany Sárfehér. Az alföldi - keceli - kadarkát a 20. század második felében készítették először. Késői szüretelésből származó, kis tételben palackozott, félszáraz vörösborként vált kedveltté. Az alföldi kadarkák savtartalma, ezen belül borkősavtartalma viszonylag alacsony, akárcsak a tannintartalma, míg az alkoholtartalma általában a többi kékszőlő átlaga fölött van.
A Tiszamenti körzet települései, mint Cibakháza, Cserkeszőlő, Csépa, Lakitelek, Nagyrév, Nyárlőrinc, Szelevény, Szentkirály, Tiszaalpár, Tiszajenő, Tiszaföldvár-Homok, Tiszainoka, Tiszakécske, Tiszakürt, Tiszasas, Tiszaug települések szőlőkataszter szerint I. és II. kategóriába esnek, ami a termőhely kiválóságát jelzi.
Borvidékeink, személyesen. 9. rész: Kunság
A Kékfrankos: A Kunsági Borvidék Büszkesége és a Magyar Vörösborok Királya
Ha van bor, amely igazán közel áll a magyar szívhez, az a kékfrankos. Nem hivalkodó, mégis karakteres; nem túlzó, de mindig megbízható - pont, mint maga a magyar táj, amelyből születik. A meggy és a fűszer illata, a rubinvörös szín és a hosszú, elegáns korty egyaránt otthonos érzést kelt, akár egy családi vacsorán, akár egy borfesztivál forgatagában kóstoljuk. A kékfrankos nem véletlenül lett a magyar borvilág egyik legismertebb és legkedveltebb fajtája. Sokoldalúsága miatt szinte minden borvidéken otthon érzi magát: Sopronban elegáns és gyümölcsös, Villányban testes és karakteres, míg Szekszárdon barátságos és lágy. A borászok különösen szeretik, mert jól reagál a terroir sajátosságaira, így minden palack egy kicsit más történetet mesél el.
A Kékfrankos a legnagyobb mennyiségben termesztett kékszőlő itthon, többek között a Soproni, Egri, Szekszárdi, Villányi és Kunsági borvidéken. A Kunsági borvidéken mintegy 3000 hektáron termesztik, ami a fajta legnagyobb hazai területe. A szőlőfajta közel 9000 hektárnyi területen található meg Magyarországon.
A Kékfrankos Eredete és Nevének Története
Számos izgalmas történet és legenda él a kékfrankos szőlő származását illetően. Eredete nem ismert teljes mértékben, ám az biztosra vehető, hogy Közép-Európából, egyes elképzelések szerint a mai Ausztria területéről származó, a kék zimmettraube és a gouais blanc kereszteződésével megalkotott szőlőfajta. A korai legenda szerint kékfrankkal kellett a soproni boros gazdáknál fizetni a szőlőért. Ám ez valószínűleg csupán legenda, hiszen akkoriban Sopronban még leginkább fehérbor volt az elterjedt. A szőlőfajta német nevének, a Blaufränkisch-nek szó szerinti fordítása a „kékfrankos”. A „blau” kéket jelent, míg a „fränkisch” Nagy Károly óta a minőségi fajták megkülönböztetésére szolgált a silány heunischokkal szemben. Tartja magát az a nézet is, hogy a szőlő a Kaszpi-tenger vidékéről származik és még a honfoglaló magyarok hozták magukkal, vagy legalábbis valamelyik elődjét. Tudományos kutatások azonban más következtetésre jutottak. Bár az első írásos emlékünk 1862-ből származik, amikor egy bécsi borkiállításon bemutatták ezt a szőlőfajtát, története valójában a középkorig nyúlik vissza. DNS elemzések alapján a tudósok bizton állítják, hogy az egyik szülő a Gouais blanc, vagy más néven Weißer Heunisch hunszőlő fajta, mely Európa szerte rendkívül elterjedt volt, majd a filoxéra vész hatására nagymértékben visszaszorult. Egy azonban biztos, hogy a kékfrankos Szlovéniai északi részén, Ausztria keleti tartományában és Magyarországon született. És sehol máshol a világon olyan jó minőségben, változatos jegyekkel nem terem meg, mint a Kárpát-medencében.
A Kékfrankos Termesztésének Kihívásai és Előnyei
A „keleti pinot noir”-ként is emlegetett kékfrankos első pillantásra a termelők rémálma lehet, a minőséget tekintve az olcsóbb borok alapanyaga. Ennél nagyobbat nem is tévedhetne az, aki még nem csodálkozott rá erre a különleges szőlőfajtára. A növény rügyei szinte minden más fajtánál korábban fakadnak, így ki van téve a tavaszi fagyoknak. Ráadásul későn érő típus, így csípős őszi időjárás is fenyegeti. Azt is gondolhatnánk, hogy nehéz a termesztése, ám a kékfrankos felettébb ellenálló, nagyon szélsőséges időjárás kell ahhoz, hogy megtizedelje a termést és tönkre tegye a minőséget. A szőlőszemek héja feltehetően vastag, így ellenállnak az esőnek, hidegebb időjárásnak, a késői szüretig sem rothadnak. Ráadásul a héjból több szín- és zamatanyagot lehet kivonni, a bor szerkezetét pedig hosszú tölgyfahordós érleléssel lehet megtámogatni. Ez a szólófajta bő termést hoz, átlagosan 100 hektoliter jut egy hektárra, és az egyik elterjedt tévhit, hogy a bőven termő szőlők nem alkalmasak minőségi borok készítésére.
A Kékfrankos levelei nagyok és tagolatlanok. Fürtjei közepesen tömöttek, a bogyói átlagos nagyságúak, amelyek viszonylag vastag, sötétkék színű héjjal rendelkeznek. A világ összes kékfrankos szőlőfajtájának a fele hazánkban található.
A Kékfrankos borai élénk savúak, közepes testűek, intenzíven gyümölcsösek - cseresznyések, meggyesek - és fűszeresek - köménymagos, borsos -, ami soha nem nehézkes vagy túlzottan cseres. A Kékfrankos kedvelt rozé- és silleralapanyag, vörösborként pedig készíthető belőle mindennapi fogyasztásra szánt könnyű, gyümölcsös bor, vagy tartalmas, a terroirjegyeket átadni képes prémium ital is. A Soproni kékfrankos borok fő jellemzői közé tartozik a magasabb sav, a friss gyümölcsösség és a határozott feszesség. Magas minőségre és változatos stílusokra képes, ugyanakkor a termőterület sajátosságait is jól át tudja adni. A Kékfrankosnak köszönhető, hogy a bikavérek magukban hordozzák a frissességet, a gyümölcsösséget és a fűszerességet. A hordós, érlelt borok és a könnyű rosék mellett, gyümölcsös vörösborok is születhetnek belőle. A melegebb termőhelyek buja, gazdag, testesebb borát (pl. Szekszárd, Villány) és a hűvösebb helyek magasabb savú, karcsúbb, közepes testű borait (Sopron, Eger) különböztetjük meg.
A Kékfrankos szőlőfajtát közel 9000 hektáron termesztik. Legnagyobb területe a Kunsági borvidéken található; mintegy 3000 hektáron termesztik itt. Szerepe a Soproni és az Egri borvidéken is jelentős, hiszen mindkét helyen több mint 1000 hektáron terem.
A Kunsági Borvidék Kulturális és Természeti Értékei
A Kiskunsági Nemzeti Park a borvidék szerves része, ahol a természeti értékek mellett a híres magyar szürkemarha, a rackajuh valamint a mangalica tartásának mikéntjébe is betekintést nyerhetnek az idelátogatók. A területen számos történelmi és kulturális emlék is található, mint például a református templomok, melyek közül némelyik Hild József tervei alapján épült a XIX. században, míg mások barokk stílusban, 1758-1761 között épültek. A XVIII. századtól német nemzetiségű falvak is színesítik a tájat. A Kolon-tó, hazánk egyik legnagyobb mocsara, szintén a Kiskunsági Nemzeti Park része. A régi Félegyházát a XIII. század közepén betelepült kunok alapították, a mai várostól északkeletre eső területen. A városi fürdő épületét, melyet 47 °C-os hévíz táplál, a század elején építették. A Szent István-templom 1872 és 1880 között épült neoreneszánsz stílusban. A majolika díszítésű szecessziós Városháza 1912-ben készült el. A Kiskun Múzeum épülete, melyben régészeti, helytörténeti és néprajzi gyűjtemények kaptak helyet, 1753-ban épült. A világhírű halasi csipke története 1902-re nyúlik vissza, itt készített csipkék a brüsszeli világversenyen aranyérmet nyertek. Ipari műemlékként egy működőképes szélmalom is található a vidéken.
A borvidékhez kapcsolódó települések gazdag történelmi és építészeti örökséggel bírnak, mint például a református templomok, a Városházák, a zsinagógák, a kastélyok és múzeumok. A temetőkben faragott fejfák, a szőlőhegyeken pedig régi pincék láthatók. A községek fürdőinek gyógyvize jódos, ami tovább növeli a térség vonzerejét.
tags: #kekfrankos #kiskunsagi #borvideken