Kuba az antillák gyöngyszeme, Egyesek számára titokzatos karibi szigetország, amely mindig is valami különleges vonzerőt sugároz felénk. A lakosság számát tekintve Kuba Közép-Amerika legnépesebb állama, ahol a helyiek közel 70 %-a fehér bőrű, a többit a barna és fekete bőrűek teszik ki. Az 1959-es forradalom óta az országban szinte megállt az idő, és ezt a helyzetet csak tovább erősítette a környező szigetek és országok hatása. Az Egyesült Államok az egyetlen szomszédos ország, mely hatással tudott lenni Kuba életére, ennek nyomait pedig a régóta tartó embargóban is láthatjuk. Ennek ellenére, vagy éppen ezért, ennyi kedves, barátságos, életörömtől sugárzó arcú emberrel talán még egyetlen országban sem találkoztam útjaim során.
Az érkezés napja sötét volt, mikor Havanna fényeit az ablakból megpillantottuk. A 28 °C-os meleg és a rövid, de hűvös trópusokkal teli eső azonnal hangulatba hozott. A reptérről kivezető úton mosolyogva és csodálkozva figyeltük a havannai autópark különböző remekeit. Az ötvenes években készült országúti cirkálók látványa a csoportunk életkorát tekintve igazán különleges élményt adott. A szobáink elfoglalása után vacsorázni indultunk a közeli kerthelyisi étterembe, majd a meglepetéstől szólni sem tudtunk, amikor a szembejövő havannai lányok karolva kísértek bennünket és spanyolul csacsogva, később kiderült tévedésből.
Másnap a Castillo del Morro, a Három király erőd volt az első állomásunk, mely taxival mindössze tizenöt percre volt a hoteltől. Útközben áthaladtunk a tenger alatt futó alagúton (Túnel de la Bahía) a havannai öbölben, miközben a hullámok miatt kis kerülőt kellett tennünk. Az erőd tetejére épített világítótorony ablakából kinéző őr kedvesen integetve invitált fel bennünket a toronyba és rövid bemutatót tartott a lámpajelekből, amelyeket az öbölbe betérő hajóknak szoktak leadni. A továbbiakban az Óváros Fegyverek tere volt Havanna legrégebbi tere, tele gyönyörű pálmafákkal és impozáns épületekkel, mint a Főkapitányok Palotája, az Intendánsok Palotája és Santovenia gróf palotája.
Fotózás közben konflisokat béreltünk, és a belváros 30-50 éves autóiból alakított forgatagban poroszkáltunk tovább. Vezetőink javaslatára igazi kubai étterembe mentünk ebédelni, egy kis mellékutcában, egy emeleti magánlakásban kialakított mini étterembe. Az ebéd utáni kávét a Hotel Ambos Mundos tetőteraszán fogyasztottuk kubai szivarokkal kísérve. Ez a hotel arról híres, hogy a 511-es szobában Hemingway is lakott és dolgozott hosszabb ideig. Az első havannai esténket a kávézó, söröző és disco hármassága tette felejthetetlenné, ahol mosolygós kiszolgálás és kedves, olykor „túlzottan kedves” női társaság mindenütt jelen volt.
Másnap a busz megérkezett időben, de a csomagjaink úgysem akartak beférni. A sofőr emberi találékonysággal oldotta meg a problémát: a vouchert lobogtatva beindította a résztvevő autókat, és így folytattuk az utat. Az út első részén szegényebb külvárosi részek, szűk utcák és a nagyközönség szemében ismeretlen arcok között haladtunk, miközben a cukornád- és kávéültetvények mellett rengeteg pálma magasodott. A fő út a dél felé vezetett, és minden kereszteződésnél autóstopposok integettek, őket egy rendőr segítette elő. A teherautók platóin mosolygós mezőgazdasági munkások foglaltak helyet, és mindez együtt egy gyors, kényelmes utazást eredményezett. A széles autópályán haladva Santa Clara felé érkeztünk, majd Sancti Spíritusba érkeztünk, Kuba hét legrégebbi városának egyike, igazi kisváros, szűk utcákkal és régi épületekkel. Ebéd közvetlen a folyóparton egy kellemes kerthelyiségben, ahol a folklór zenekar azonnal mellénk költözött és az ének mellett a hagyományos zenét is felismertük. Néhány koktél elfogyasztása után a csapat a tobozgömböket és a fekete hangokat idéző csörgőket hozta, amellyel a zenekart is támogatva, a közel három órás ebéd során csendült a guantánamera dal. A következő nagyvároson, Ciego De Avila-n haladt át az út, mielőtt Camagüey központjába érkeztünk, amit egy későbbi napon tekintettünk meg. Santa Lucia impozáns hotelje messze tűnt a nyüzsgő világtól: a recepciónál Welcome drink és bejelentkezés után vacsora következett, és az all-inclusive ellátásnak köszönhetően a többi napokon is mindenki talált magának magyar ízeket a gazdag ételkínálatban.
A következő napon a merülésé volt a főszerep a narancssárga fényben ragyogó tengerparton. A félsziget végében lévő kubai vezetésű bázison kezdődött a nap 9-kor, ahol a búvárfelszerelést előkészítették, majd egy rendkívül öreg busz szállította a kis csoportot a merülés helyszínére. Az első merülés során a lágykorallokat, szivacsokat és a többféle korallt láthattuk, köztük a fekete korallt is. A második merülési naptól kezdve két kisebb hajóval merültünk, a komplexebb part menti területeken. Három merülhető hajóroncs található a térségben, köztük a Pizzara és a Mortera; a másik ötven méteres fémtestű hajó kiváló állapotban maradt meg és mesterséges zátonyként szolgálta az élőlényeket. A Cueva Honda barlang különös élményt adott: a barlang legbelső kis zugában egy Mária-szobor vigyázó szemei tekintettek ránk. A merülés során gyakran találkoztunk barracudákkal és óriás fűrészes sügérekkel, és az események hatása egyre erősebbé vált. A Nuevitas csatorna a nyílt óceánt köti össze az öböllel, ahol az apály-dagály és az erős áramlás miatt gazdag táplálék várja a nagy ragadozókat, köztük a cápa show-ra is sor került. A Nuestra Senora de Alta Gracia nevű hajó roncsának maradványai és a környező öböl lenyűgözően gazdag élővilága maradandó élményt adott minden búvárnak. A merülések során a cápa show során a bikacápák és a többi cápa közelebb kerültek a halszelethez, és többször egymást követően vették el a kínált falatokat. A Shark's Friends búvárközpont barátságos és profi környezete, a kiváló felszerelés és a magas szintű búvárvezetői tudás mind hozzájárultak ahhoz az élményhez, amely nyolc napot tett ki a búvárkodásra szánó időből. Egy délután lovas hivatás felé vettük az irányt a félsziget végéig, ahol flamingók élnek; a Western-nyereg viszont sokaknak nem volt kényelmes, ami emlékeket hagyott maga után. Máskor robogót béreltünk, hogy bejárjuk a közeli és távoli falvakat, és néha elcsodálkoztunk a vidéken élők életkörülményein. Camagüey-ben egy egész napos programot töltöttünk, majd Holguín közelében delfináriumba látogattunk: a három órás úton felfedeztük a környék zöld hegyekkel tarkított részét és elkerített öbölben csak a tengert élvezhettük. A delfináriumban sok idomított delfint és fókát láttunk, és mind a show, mind a személyenkénti bemutató rendkívül felejthetetlenné tette az élményt. A vendégek közé tartozó programok között a delfinekkel való közös játék és simogatás is kiemelt szerepet kapott. Az esték általában hasonló, mégis változatos programokat kínáltak: a napi merülési élményeket koktélokkal és szivarokkal kísérő beszélgetések után táncos programok vagy divatbemutatók következtek, majd a közeli diszkó is meg-megnyílt a kubai zenével, ahol a helyiek salsa-táncos bemutatókat adtak és gyakran megpróbálták tanítani is bennünket.
A Kuba-túra egyik ikonikus eleme a kubai koktélok egyszerűsége volt: a két legismertebb klasszikus ital, amelyeket nem díszes poharakban, hanem egyszerű, vizes poharakban szolgáltak fel, a colában kevert italok csodálatos ízvilága. Fél teáskanál cukrot, ugyanannyi citromlevet, mentalevelet, tört jeget, majd 4 cl fehér rumot és szódát keverve készül a Cuba Libre; az amerikaiak rumot használtak gin helyett, így született a Szabad Kuba, a Cuba Libre.
