Már egy éve nagyon sokan elkezdtek nyíltan foglalkozni a pálinkafőzéssel. Azt mindenki tudja - jó cefréből lehet jó pálinkát főzni. Magyarországon a pálinkafőzés pontos feltételeit a 2008-ban az Országgyűlés által elfogadott LXXIII. A cefrében az alkohol a cukorból keletkezik. A gyümölcsökben megtalálható a cukor. A tömegszázalék egység etil-alkohol oldat esetében 0-10,0% között csak kb. A cefre erjedésének optimális hőfoka 15 - 25oC, időtartama 2-3 hét. Ha a cefre tárolására használt helyiségben a hőmérséklet 18oC körüli, akkor egy kb. De a fenti érvelések csak nem túl nagy térfogatú edényekre érvényesek. A magas hőfok nagyon felgyorsítja az erjedést. Ez öngerjesztő folyamat, mert hirtelen sok hő termelődik és még magasabb lesz a hőmérséklet a cefrében. Az erjedési reakció terméke a szén-dioxid gáz. Ezért is jobb, ha az erjedés sebessége úgy van beállítva, hogy kb. Ha a gyümölcs lehető legérettebb, benne az aromák is kialakulnak. Nagyon fontos paraméter a cefre optimális pH-értéke. Csak így védjük ki a fertőzéseket a tárolás során. Az ecetsav, bekerülve a pálinkába, rontja annak a minőségét.
Állatkertünkben 647 állatfaj több mint hétezer egyedéről gondoskodunk nap mint nap. A gondozásba természetesen az állatok etetése, a takarmányozás is Beleértendő, ami nem egyszerű feladat, hiszen a különböző fajoknak mások az igényeik, nem is beszélve a beszerzés, a tárolás és az előkészítés sokféle kihívásáról. Az Állatkert takarmánykonyhájában, vagyis - ahogy hivatalosan nevezik - a takarmányozási központban már korán reggel nagy a sürgés-forgás. A műszak itt reggel 6 órakor kezdődik, vagyis a takarmányelőkészítő munkatársak másfél órával hamarabb kezdenek, mint az állatgondozók. De erre szükség is van, hogy az aznapi takarmány időben elő legyen készítve, és 8-9 óra tájban meg is érkezzen az egyes állatházakhoz.
Egymás után telnek meg a ládák a legkülönbözőbb finomságokkal: almával, banánnal, sárgarépával, sajttal, koktélgarnélával vagy éppen majompogácsával. Az állatházanként összekészített adagokat aztán a takarmánykihordók egy elektromos meghajtású teherautóra rakodják, és azzal szállítják ki az Állatkert különböző pontjaira, ahol a takarmányozás további teendőit már az oda beosztott állatgondozók látják el.
Ha mélyebben meg akarjuk érteni, pontosan mi és miért történik az állatkerti takarmánykonyhában, az elejéről kell kezdenünk. Egészen onnan, hogy miért is kell etetni az állatokat. A dolog persze magától értetődőnek tűnhet: azért, mert különben éhezni fognak. Ez természetesen igaz is, de a lényeg mégiscsak az, hogy az állati szervezetnek táplálóanyagokra van szüksége.
Egyrészt ezekből az anyagokból építi fel magát a testet, amin még egy kifejlett állat szervezetének is van mit dolgoznia, hiszen pótolni kell az elhalt hámsejteket, a kihullott szőrt vagy az elhullajtott tollakat és így tovább. Másrészt a szervezet működtetéséhez szükséges, energiát is a táplálék szolgáltatja.
A szervezet tehát építőanyagként és üzemanyagként is hasznosítja az elfogyasztott táplálékot, de mivel az „építkezéshez” is energiára van szükség, ezért az állati takarmányok és az emberi élelmiszerek táplálóhatását is az energiatartalommal szokták kifejezni, amelyet egységnyi tömegre vetítve joule-ban (J), illetve leginkább kilojoule-ban (kJ), továbbá kalóriában (cal), illetve még inkább kilokalóriában (kcal) lehet megadni.
Az ember már évezredek óta tart, és így etet is állatokat. A tartott állatok legnagyobb részét azonban a történelem során a gazdasági haszonállatok, háziállatok adták. Őket kezdetben tapasztalati alapon, hol jobban, hol rosszabbul etették, de a felvilagosodás, a tudomány előretörése nyomán a takarmányozás is tudományos alapokon álló tevékenységgé vált.
A vadállatok tartása nagyjából egyidős a háziállatok tartásával, sőt magával a háziasítással is, és már az ókori keleti civilizációkban is léteztek olyan állattartó kertek, ahol nagyszámú vadállatot, esetenként egzotikus fajokat is tartottak. Ezért aztán a vadállatok takarmányozásának is komoly múltja van az emberiség történetében.
Egy állatkerti állattartásnál természetesen az a kiindulópont, hogy a szóban forgó faj mivel táplálkozik a természetben. Ebben persze óriási a változatosság, például azért, mert - ahogyan azt mindenki megtanulja az iskolában - vannak növényevő, húsevő és mindenevő állatok is. Sőt, a dolog valójában még ennél is bonyolultabb.
Mert például a ragadozó elvileg azt jelenti, hogy más állatokkal táplálkozik, de azért érezzük, hogy van különbség ez szarvasra vadászó tigris, egy halon élő óriásvidra, egy a vízben sodródó apró állatokkal táplálkozó bálna, vagy egy a szúnyogokat röptében elkapó denevér táplálkozása között.
Az állatok természetesen alkalmazkodnak is a táplálékukhoz, mind testfelépítésüket, szájukat, csőrüket, fogazatukat, emésztőszerveiket tekintve, mind pedig viselkedésük szempontjából. Hiszen egészen más kihívásokkal kell megküzdenie egy legelésző fűevőnek, egy gyümölcs- vagy magevőnek, egy aktívan vadászó vagy halászó állatnak, egy dögevőnek, vagy egy olyan állatnak, aki a vízből szűri ki magának a táplálékot.
Az állatkerti állattartás hőskorában a különböző állatoknak általában az alapján próbáltak enni adni, hogy melyik jól ismert gazdasági haszonállathoz állnak a legközelebb. Például egy nagyobb testű antilop takarmányozása sokban hasonlít a szarvasmarháéhoz, egy zebráé pedig egy lóéhoz.
Később főleg próba-szerencse alapon fejlődött az állatkerti állatok takarmányozása, és az állatok etetését sokszor befolyásolták a hiedelmek is. Ugyanakkor már az 1890-es évektől kezdve egyre többen kezdték alaposabban feljegyezni az állatkerti állatok etetésével kapcsolatos megfigyeléseket, tapasztalatokat, amelyeket aztán meg is osztottak a nemzetközi állatkerti szakmai közönséggel. A témában az első kiterjedtebb kutatások csak az első világháború után indultak meg.
Jóllehet az egyes fajok állatkerti takarmányigényének megállapításában a vadonbeli táplálék a kiindulópont, a legtöbb állatkerti állat természetesen nem ugyanazt eszi, mint a természetben. Egy oroszlánnak például nem kell feltétlenül antilopot vagy zebrát biztosítani, ennél könnyebben beszerezhető zsákmányállatokkal, illetve tőkehússal is tökéletesen lehet gondoskodni a táplálásáról. A zebráknak sincs feltétlenül szükségük pont azokra a növényfajokra, amelyek az afrikai szavannákon élnek, a jóféle magyar fűszénát is boldogan elropogtatják.
A fókák és a pingvinek viszont mindenképpen tengeri halat igényelnek, az édesvízi halat még csak meg sem eszik. Állatkertünk története során ezért is jelentettek gondot a háborús idők, amikor a tengeri hal beszerzése akadozott, és így nem lehetett megfelelő táplálékot biztosítani ezeknek az állatoknak.
Az persze önmagában még nem elég, hogy az egyes állatfajok takarmányigényét megállapítjuk. Hiszen a takarmányokat be is kell szerezni, és nap nap biztosítani a számukra. Ezt a munkát takarmányozási csapatunk végzi.
Az Állatkert bevásárlólistáján manapság mintegy háromszáz féle takarmány szerepel. A bevásárlólistát látva nyilván az a kérdés is sokakban felmerül, hogy mennyibe kerül mindez. Ismerve az élelmiszerek és a takarmányok árának alakulását az elmúlt években, nyilván mindenki sejti, hogy elég sokba.
A cikkünkhöz mellékelt képek között az Állatkertünkben folyó takarmányozási munka jelenét bemutató fotók mellett szerepel néhány archív felvétel is. A régi, szamárhúzta húsoskocsit bemutató kép a két világháború közötti időszakból való, akárcsak az a fotó, amelyen az abrakmester épp a szemesterményt adja ki a raktárból az állatgondozóknak.
A kifőzött cefre maradványa a cefremoslék, ami gyümölcsfajtától függően 90 százalék vizet, 6-7 százalék szárazanyagot, 1 százalék körüli nyersrostot, zsírt és hamut tartalmaz - olvasható a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság kiadványában. A keletkezett anyag nem mezőgazdasági eredetű nem veszélyes hulladék, így kijuttatása megengedett a termőföldön.
Ezeknek első mozzanataként talajvédelmi tervet kell készíttetni a talajvédelmi szakértővel, és meg kell vizsgáltatni a cefremoslék összetételét és PH értékét: ezeknek az adatoknak az ismeretében lehet meghatározni a megfelelő kijuttatandó mennyiséget.
Ha rendelkezünk a fenti adatokkal, akkor a felhasználás engedélyezési kérelem tárgyában a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. A kormányhivatalok tájékoztatása alapján az engedélyezési folyamatban a hatóság a benyújtott talajvédelmi terv alapján vizsgálja az elhelyezni kívánt anyagot, a tervezett elhelyező területet és a terület talajtakaróját.
A vizsgálat alapján határozza meg a hulladék anyag mezőgazdasági felhasználásához a talajtani alkalmasságot, a területnek a felszín alatti vizek védelméről szóló rendelet szerinti sérülékenységi kategóriáját; a terület érintettségét a vízbázisok védelméről szóló rendeletek szerinti kategóriákat.
Érdemes tudni, hogy a cefremoslék egyéb szerves eredetű trágyázószernek minősül, így a nitrátérzékeny területeken a Helyes Mezőgazdasági Gyakorlat értelmében be kell számítani az éves szinten nitrogén hatóanyag kijuttatásba.
Az egyenletesen kijuttatott cefremoslékot haladéktalanul be kell dolgozni a talajba, amiből következik, hogy fagyott felszínű talajokra nem szabad azt kijuttatni.
2025. 06. 25. Visszatérő blog témát boncolgatunk, mely újra és újra visszatérő kérdéseket vet fel. Ez pedig nem más, mint a gyümölcs cefrézése - annak minden apró részlete, amit érdemes tudni.
1. A cefrézés első lépései
A cefrézés első lépése a gyümölcs szedése, de nem mindegy, mikor és hogyan. Csak teljesen érett gyümölcsből lesz jó cefre - és ebből jó pálinka. Fontos tudni, hogy a gyümölcsök nem egyszerre érnek le a fán, ezért a már megérett darabokat érdemes külön leszedni, és hűtve tárolni 4-8 °C-on, amíg a többi is beérik.
A leszedett gyümölcsöt mindig válogassuk át. Nem minden gyümölcsöt kell magozni, de vannak kivételek. A csonthéjasok, mint a kajszi vagy szilva, magját érdemes eltávolítani, hogy elkerüljük a kesernyés mellékízeket.
A gyümölcsöt - még ha frissen szedettnek és tisztának tűnik is - minden esetben érdemes megmosni. A gyümölcsöket pépesíteni kell, hogy az élesztők hozzáférjenek a cukorhoz. Ez történhet darálással, zúzással, attól függően, milyen gyümölcsről van szó. A cél egy homogén, könnyen erjedő, hígabb állagú massza.
A cefre pH-jának beállítása fontos lépés a cefréműködés optimalizálásához foszforsav vagy borkősav használatával. Érdekesség: a pektinbontó enzimek optimálisan 3,0-3,5 pH között működnek, és magasabb pH-n a hatásuk jelentősen csökken.
A pektin a gyümölcsök sejtfalában található, amely megnehezíti a leválasztást és csökkenti a kihozatalt. Adagolása után legalább 4 órát várjunk, mielőtt tovább lépnénk.
A pektinbontás után következik az élesztőtápanyag első adagja. A pektinbontó és az első tápanyagadag után jöhet a fajélesztő - mégpedig az adott gyümölcshöz legjobban illő törzs.
Amikor a fő erjedés lelassul, jön a második adag élesztőtápanyag. Ha ezeket a lépéseket betartjuk - a gyümölcs tiszta, a pH megfelelő, az enzimek és tápanyagok időben kerülnek bele -, akkor nem csak alkoholban gazdagabb, hanem ízben is harmonikusabb, gyümölcsösebb pálinkát főzhetünk.
A pálinka és cefre kapcsolata a gyakorlati etetésben
Magyarországon nagy hagyománya van a pálinkakészítésnek. Ez történhet üzemi körülmények között vagy háztáji, un. kisüsti pálinkafőzés formájában. Utóbbi esetben a kierjedt cefre desztillálását bérfőzető lepárlóban lehetett elvégeztetni, ma már mindenki végezheti otthon is. Pálinkát csak gyümölcsből, szőlőtörkölyből vagy egyes borászati melléktermékekből (mint például a borseprő) lehet készíteni.
Magyarországon 57 kereskedelmi és 525 bérfőzde üzemelt 2009-ben, melyek rendre 16 millió hektoliterfok illetve 6.5 millió hektoliterfok pálinkát állítottak elő. A kifőzött cefre legnagyobb része talaj tápanyagpótlásra, kisebb mértékben állati takarmányozásra hasznosul.
Tájékoztató a cefremoslék felhasználásáról
A kifőzött cefre maradványa a cefremoslék, mely nem veszélyes hulladék, kijuttatható a termőföldre. Ehhez talajvédelmi terv és összetétel-analízis szükséges, a megfelelő kijuttatási mennyiség meghatározása érdekében. A cefremoslék és a talajvédelmi szabályok összefüggéseit az engedélyezési folyamatban a hatóságok vizsgálják.
A cefremaradék tanulmányozása során megfigyelték, hogy a humuszanyag-képződés dinamikája és a mikrobióta sokfélesége kulcsfontosságú a talaj termékenységének javításához. A kovaföldes és fahamu-beöntések például különböző mértékben hatnak a pufferkapacitásra, a nitrogén- és káliumtartalomra, valamint a humuszminőségre.
A cefremaradék többféle arányban keveredhet komposzttal vagy más adalékokkal (kerti komposzt, kovaföld, fahamu). A keverékek N:P:K aránya jelentősen befolyásolja a talajtulajdonságokat, a humuszminőséget és a tápanyagleadást.
Fontos megállapítások
- A talajvédelmi szempontból sarkalatos a nehézfémtartalom kockázata; a réz-tartalom túlzott megemelkedése savanyú talajokon veszélyt jelent.
- A humuszképződés dinamikája határozza meg a talaj termékenységét, a tápelemek oldhatóságát és a vízállóságot.
- A kovaföldes keverék erősebb nitrogénszolgáltató és jobb humuszképződést mutat, míg a fahamu inkább kálium- és lúgos hatású lehet.
Összességében kimondható, hogy a cefremaradék talajokra történő kijuttatása engedélyköteles, és a pH-érték, a nitrátérzékenység, a vízbázisok védelme alapján határozzák meg a kijuttatható dózist.
tags: #lefozott #cefre #etetese #allatokkal