A magyar sörgyártás története szorosan összefonódik Budapest Kőbánya városrészének múltjával. A 19. század második felétől kezdve ezen a területen számos sörgyár működött, formálva a hazai sörkultúrát és gazdaságot. A Kőbányai szó, mint márkajelzés, viszonylag későn, az államosítással együtt jelent meg, ám a helyi sörgyártás gyökerei jóval régebbre nyúlnak vissza. A Kőbányai márkájú sört jelenleg kizárólag a Dreher Sörgyárak Zrt. gyártja, de a név ma is a helyi sörgyártás gazdag örökségére utal.
Kőbánya mint Sörgyártási Központ: A Természeti Előnyök és a Korai Lépések
Kőbánya szerepe kiemelkedő a magyarországi sörgyártás történetében. Ezen a területen számos sörgyár működött a 19. század második felétől. Kőbánya Ó-hegy mészkövéből épült, és a pesti kiskörút, majd a nagykörút jó részének építkezéseihez is az itteni mészkövet használták, vegyesen a drágább égetett tégla felhasználásával. A kialakuló hatalmas mészkő üregek állandó hőmérséklete, hűvössége kedvezett a sörgyártásnak, amely akkoriban sokkal kisebb üzemeket működtetett. A hűvösen tartott sör hosszabb időn keresztül megőrizte frissességét, s rászoktak a fogyasztók is a "forró ser" fogyasztása helyett a pincehidegségű serre.
Kőbányán az első serfőző üzemek az 1850-es évek elején létesültek. Több család is folytatta ezt a mesterséget, s a közeli Pest korcsmárosainak szállították a sört. 1850-ben több serfőző család megalakítja a Kőbányai Serház Társaságot, 1854-ben megkezdi működését a Baber-Kluzelmann serfőzde, 1855-ben a Kőbányai Részvényes Serfőzőház alakult meg, 1862-ben kezdi meg termelését a Dréher Antal-féle kőbányai serház, 1867-ben az Első Magyar Részvényes Serfőző Társaság kezdi meg termelését itt, majd 1892-ben a Kőbányai Polgári Serfőzde Rt.
A Filoxéra és a Nagyipari Termelés Hajnala
Igazi áttörést az 1892-es filoxéra járvány miatt hosszabb időre kieső bortermelési okozta kedvező konjunktúra virágoztatta fel a kőbányai sörgyártást. Közben átalakult a gyártás folyamata is, és megindult a nagyipari termelés, az újabbnál újabb technológiák alkalmazásával. Sőt a hordóban tartott és szállított sörök forgalmazását felváltotta lassan a palackozott sörök farekeszeit szállító söröskocsik sokasága. Apróbb kiegészítő találmány volt a sörnyitó (1867 táján), amelyről ma kevesen tudják, hogy Sätzer József kőbányai sörgyáros és fejlesztőinek köszönhet a világ. 1898-ban a Király Serfőzde, majd a Budafokon 1879 óta működő Haggenmacher sörgyár nyitott telepet Kőbányán 1912-ben.
A sörtermelés 1850-1918 között robbanás-szerű fejlődésen ment keresztül Kőbányán. Az első világháborúig az egyik legdinamikusabban fejlődő iparág lett Magyarországon az élelmiszeriparon belül a kőbányai sörgyártás, amely idővel hat nagy vállaltra redukálódott, a különböző átalakulásokkal. A Dréher csak egy volt ezek között. Az ország piaci nagyságának csökkenése jelentősen átrendezte az erőviszonyokat a kőbányai sörgyártás terén is, az első világháború után.
Az Államosítástól a Szocialista Időszakig: A Söripari Vállalatok Kora
Az állami vállalat 1949-ben jött létre. Az 1959-től 1970-ig fennálló Magyar Országos Söripari Vállalat a szocialista korszak központja lett kőbányai székhellyel. Több vidéki sörgyárat is hozzárendeltek. A gyár termelésében egyre növekedett a palackozott termékek aránya; 1959-ben itt állt munkába az első palackozó gépsor. A pasztőrözött sörök aránya az 1970-es évektől emelkedett. 1971-ben megalakították a Söripari Vállalatok Trösztjét, amelynek 1982-ig tagvállalata volt a kőbányai gyár is. 1982-ben a gyár önállóvá vált és megkezdődött a rekonstrukciója.
A II. világháború után sörgyáraink is komoly gondokkal küszködtek a sérült épületek, az alapanyag- és szakemberhiány miatt. Az 1945 és 1948 közötti átmeneti állapotot termelési nehézségek, sörhiány és gyenge minőség jellemezte. Az 1948-as államosítás során a sörgyárak nemzeti vállalatokká egyesültek. A Dreher Sörgyárat összevonták a Polgári Serfőzdével, és megszületett a Kőbányai Sörgyár Nemzeti Vállalat. A korábban a Kőbányai Polgári Serfőzde tulajdonában lévő soproni gyár Soproni Sör- és Malátagyár néven folytatta működését. A nagykanizsai Király Serfőzde a II. világháború után leállt. A három országos vállalatot 1959-ben Magyar Országos Söripari Vállalat néven összevonták. 1971-ben újabb átszervezés következett, a gyárak a Söripari Vállalatok Országos Trösztjének kötelékében viszonylagos önállóságot kaptak. Az államosított gyárakban a legfontosabb szempont a termelés növelése, az általános sörhiány leküzdése volt. A Kinizsi és a Kőbányai világos szinte egyeduralkodóvá vált. A világos választékot a Hungária, Rocky Cellar, Mátyás, Zsiráf, Alpesi, Bástya, Pannónia és Borsodi egészítette ki. A vállalatokhoz szikvíz- és üdítőital-részlegek is tartoztak. 1981-ben a Söripari Tröszt megszűnt. A gyárak önállósodtak, a választék licensz alapján gyártott külföldi sörökkel bővült. Az 1980-as években két új gyár is indult. 1983-ban alapították a Komárom megyei Sörgyár Rt-t. Bérpalackozó üzemként működött, később licensz alapján Kapsreiter söröket gyártott.
A "Zsiráf" Sör és a Váratlan Kapcsolat az Állatkerttel
A korabeli kínálatot gazdagító sörök között szerepelt a "Zsiráf" nevű világos sör is. Ez a névválasztás önmagában is érdekes, de a zsiráfok és a sörgyártás közötti kapcsolat mélyebb, mint elsőre gondolnánk, különösen a budapesti állatkert történetében.
A Pesti Állatkert alapítása idején a zsiráf még nagy ritkaságnak számított az állatkertekben. Így aztán nem is kínálkozott lehetőség arra, hogy az akkoriban magyarul még inkább „giraffnak”, „zsiraffnak”, „nyakoncznak”, „foltos nyakorjánnak” vagy épp „tevepárducznak” nevezetett állatot már a megnyitás évében, 1866-ban láthassa a nagyközönség. Erzsébet királyné is látogatást tett az állatkertben, és felvetődött a zsiráfok beszerzésének kérdése.
A schönbrunni zsiráfok közül Xántus választhatta ki, melyiket ajándékozza az uralkodó a Pesti Állatkertnek: a direktor választása a fiatalabbik nőstényre esett, akit egyébként Margareth néven említenek a korabeli híradások. Ez az állat 1858-ban született. A kiválasztott zsiráf, aki gőzhajón utazott Pestre, május 15-én este érkezett meg. A frissen érkezett „nyakorján” rengeteg látogatót vonzott, különösen, amikor augusztus 18-án egy életerős zsiráfborjút is a világra hozott. Az állat ugyanis már vemhesen érkezett Bécsből. A kicsi világra jövetele nemcsak azért volt különleges, mert ez volt az első alkalom, hogy Állatkertünkben zsiráf született, hanem azért, mert addig csak három állatkert volt a világon, ahol ilyesmire egyáltalán sor került. Így London (1838), Párizs (1852) és a bécsi Schönbrunn (1858) után 1868-ban a Pesti Állatkert lett a negyedik olyan állatkert a világon, ahol zsiráfborjú látott napvilágot.
A budapesti zsiráftartás és -szaporítás csaknem másfél évszázados története során összesen négy olyan esztendő volt, amikor egy naptári évben belül két zsiráfborjú is napvilágot látott. Egészen pontosan 1985-ben, 2002-ben, 2012-ben, illetve 2013-ban került sor ilyesmire. Annak, hogy az elmúlt években ilyen sok zsiráfborjúnak örülhettek az Állatkert barátai, egyebek mellett az is az oka, hogy az állatok jelenlegi férőhelye több tenyészállat elhelyezését teszi lehetővé. Jelenleg három felnőtt zsiráftehén (Santana, Ingrid, Sandra) él a magyar főváros állatkertjében, s mindegyiküknek volt már legalább egy utóda. A teljes zsiráfcsapat egyébként jelenleg hét állatból áll. A legújabb tenyészhím, Akin egy hónappal ezelőtt érkezett Hollandiából. (Jonas, a korábbi tenyészbika 2012 decemberében pusztult el egy súlyos baktériumfertőzésben.)
A zsiráfok nemcsak a természetben és az állatkertekben jelennek meg, hanem az irodalomban is. J. M. Ledgard skót származású író 2006-ban megjelent első regénye, a "Zsiráf", számos elismerésben részesült az utóbbi pár évben. Francia, holland, német és cseh nyelvű fordításai után az idén magyar nyelven is megjelent a könyv Berta Ádám tolmácsolásában és a L’Harmattan Kiadó gondozásában. A szerző Afrikában zajló külpolitikai-tudósító munkája és újságírói tapasztalata erősen érződik nemcsak a könyv címéül szolgáló téma kiválasztásában, hanem írói attitűdjében is. A mű teljes hosszán végigvonuló narrációs technika ugyanis az újságírásra jellemző tömör, pár lapra kiterjedő cikkszerű elbeszélésmód. Az események kronologikus sorrendben követik egymást, napokra lebontva, mintegy naplószerűen dokumentálva a szereplők gondolatait és cselekedeteit.
Zsiráfok az uszodában
A totalitárius hatalom a cél elérésének érdekében ebben sem ismert tréfát. Harminchárom zsiráfot ejtettek foglyul és hurcoltak el Dvůr Králové állatkertjébe, létrehozva ezzel Európa legnagyobb fogságban tartott zsiráfkolóniáját, amelyből „egy új fajt akartak létrehozni” a szocialista zsiráfét, aki sokkal jobban érzi magát a szocializmus és kommunizmus fellegvárában, mint szülőhelyén, a szavannán. Az összegyűjtött zsiráfkollekció azonban, nem kis meglepetésre, két év leforgása alatt sem volt képes igazodni a kommunizmus ideológiájához. A zsiráfok leölésére 1975. április 30-án ugyanis ténylegesen sor került, melyről a kommunista vezetés szinte minden hivatalos okiratot elpusztított. Szemtanúi viszont maradtak ennek a bizonyos éjszakának, így Ledgard a ma is élő szereplők védelmében a neveket megváltoztatta. Ezeknek a szereplőknek a gondolataiból kell kihámozni a cselekmény alakulását. Snĕhurka a zsiráf, Emil a véráramlás-kutató és Amina az alvajáró fiatal lány ábrándozásai szolgáltatják az elbeszélés magvát.
A sörös üveg, öntött barna, zsiráfos rajzos címkés, koronazáras, ép kupakkal, nyakán ezüst színű sztaniol fólia. A papír címke több színnyomással készült. A címkén a háttérben afrikai szavanna látható eukaliptusz fákkal, előtérben egy zsiráf egy talpas felfelé bővülő korsóból habzó sört iszik. Ez a vizuális elem tökéletesen összekapcsolja a kőbányai sörgyártás örökségét a "Zsiráf" sör márkanevével és a zsiráfok egzotikus, mégis ismert képével.