Erjesztett gabonát, gyümölcslevet és mézet már évezredek óta használnak alkohol (etil-alkohol vagy etanol) előállítására.
Az erjesztett italok már az ókori egyiptomi civilizációban jelen voltak, és előkerültek bizonyítékok arra is, hogy az ókori Kínában már kb. i. e. 7000-ben létezett egyfajta alkoholtartalmú ital.
Indiában i. e. 3000 és 2000 között fogyasztották a „szúra” nevű, rizsből lepárolt szeszes italt.
A babiloniaknál már i. e. 2700-ban volt istennője a bornak.
Görögországban az egyik első alkoholtartalmú ital, amely népszerűvé vált, a mézből és vízből erjesztett méhsör volt.
A görög irodalom tele van a túlzott ivás elleni figyelmeztetésekkel.
Számos amerikai indián civilizáció fejlesztett ki alkoholos italokat a Kolumbusz előtti időkben.
Dél-Amerikában, az Andok térségében kukoricából, szőlőből vagy almából állítottak elő különböző erjesztett italokat, amelyek neve „csicsa” volt.
A 16. században az alkoholt orvosi célokra is széles körben használták.
A 18. század elején a brit parlament elfogadott egy törvényt, amely szorgalmazta a gabonából készült szeszes italok előállítását.
Az olcsó szeszes italok elárasztották a piacot, és a fogyasztás a 18. század közepére érte el csúcspontját.
Angliában a ginfogyasztás elérte a kb. 70 millió litert, és az alkoholizmus elterjedtté vált.
A 19. század új irányzatokat hozott: a mértékletességi mozgalom a mérsékelt alkoholfogyasztást kezdte hirdetni, majd az alkohol teljes betiltását követelték.
1920-ban az USA elfogadott egy törvényt, amely betiltotta a szeszes italok gyártását, eladását, importálását és exportálását.
Az illegális alkoholkereskedelem virágzásnak indult, ezért 1933-ban feloldották a szesztilalmat.
Á, a szesztilalom! A régi szép idők, amikor Amerika úgy döntött, hogy elzárja a csapot, és azt mondja: "nincs többé alkohol”.
Olyan lehetett, mint egy országos száraz január, de az igazi főszerep ebben a történetben az illegális szeszfőzdéknek és az alvilági gengsztereknek jutott.
Minden a 18. alkotmánymódosítással kezdődött 1920-ban.
Képzeld el: az amerikai kormány egyes csoportok nyomására egy olyan országot álmodott meg, ahol az alkohol eladása, előállítása és szállítása legalább akkora vétség, mint elfelejteni a férjed vagy felséged születésnapját.
A Mértékletességi Mozgalom (American Temperance Society) és a Kereszt Christian Női Mértékletességi Szakszervezet vezetői komoly munkával meggyőzték a kormányt, hogy az alkohol valójában „minden rossz gyökere”.
Azt hiszed, hogy ezután a döntés után az amerikaiak hátradőltek és azt mondták: "Hát, akkor mostantól csak vízzel és limonádéval élünk”?
Szó sincs róla! Az illegális szeszfőzdék felvirágoztak abban az időben, patakokban folyt a moonshine - de nevezték még ezeket a szeszeket rotgut-nak és white lightning-nak is -, az utcákat pedig ellepték a bootleggerek és rum-runnerek, azaz szeszcsempészek.
Ma már kissé romantikusan gondolunk vissza ezekre az időkre, azonban ne felejtsük el, hogy az illegális szeszfőzés ilyenformán egy teljesen új gengszterréteget termelt ki akkoriban, virágzott a korrupció - orvosok és papok sefteltek a miseborral és az egészségügyi whisky-adagokkal - az éj leple alatt főzött szeszek pedig gyakran annyira silány minőségben készültek el a pénzsóvárság következtében, hogy emberek haltak meg a veszélyes anyagokkal való pancsolás miatt.
Ha úgy gondolod, hogy a haver házi főzete rossz ízű, képzeld el, hogy egy fürdőkádban főzött italt kortyolgatsz.
De nincs kínálat, amíg nincs kereslet, tartja a mondás.
Sorra nyíltak az illegális bárok és zugkocsmák az emberek alkoholszomja miatt.
Amikor betiltották az alkoholt, valakinek csillapítania kellett a nemzet szomját.
A szeszcsempészek lettek a korszak meg nem énekelt hősei, akik akkoriban talán úgy gondolták, hogy ez csak egy játék.
Ők csempészték át az alkoholt az országon, ami a történetek szerint a NASCAR akaratlan megszületéséhez vezetett.
A villámgyors autók és a bátor versenyzők a zsaruk - azaz szesztilalmi ügynökök - elől menekülő szeszcsempészekként vágtak neki a napjainkhoz vezető útnak.
Hiába az akarat és a mozgalmak, az amerikai kormány hamar rájött, hogy az alkohol betiltása nem akadályozta meg az embereket az ivásban, csak kreatívabbá tette őket.
Társadalmilag jóval több rosszat hozott a szesztilalom, az áhított cél - a mértékletes és felelősségteljes alkoholfogyasztás - csak messzebbre került, ráadásul a kormány rengeteg adóbevételtől esett el és a rendfenntartás is sokba került.
Végül 1933. december 5-én, azaz pontosan 90 éve a kormány azt mondta: my fault, és elfogadta a 21. alkotmánymódosítást, véget vetve a szesztilalomnak.
A szesztilalom számos hatása velünk van a mai napig, talán már örökre marad is.
Megváltoztatta az ivási kultúrát, megajándékozott minket a hipszterbárokká alakul speakeasie-kkel, évről évre visszaköszön a művészetben és a filmkultúrában.
A szesztilalom volt a jazz, a flapper lányok és néhány igazán megkérdőjelezhető banda és szeszes ital korszaka, amire igyekszünk nosztalgiával visszatekinteni, azonban mind tudjuk, hogy az igazán jó italok valóban megérdemlik a tudatos fogyasztást és a tiszteletteljes élvezetet.
A vermut fogalom lassan a múlt ködébe vész, és ez talán nem is olyan nagy baj, hiszen akik még emlékeznek a lassan húsz éve nem kapható ürmösbor ízére, azok is inkább elfelejtenék azt.
A vermut nem újkeletű találmány, történelmi gyökereit ki is fogjuk fejteni, mára azonban, és főleg Magyarországon, mintha nem örvendene túl nagy népszerűségnek.
Vermutot inni se divat, nemhogy készíteni.
Pedig nem volt ez mindig így.
Ezt a virágzó szcénát gyakorlatilag teljes egészében hazavágtatta a 40 év szocializmus, mely időszak során csak a már említett Éva vermut és egy-két szintén megkérdőjelezhető minőségű márkatárs lebegett szomorú roncsként a vermutkultúrát elöntő vörös tenger tetején.
Az élet azonban nem állt meg, sőt a vasfüggöny szerencsésebb felén a vermutfogyasztás hagyománya is töretlenül élt tovább, igaz az 1900-as években csúcson álló népszerűségét már nem éri el.
A vermutnak az ürmös mellett van egy másik neve is. Magyarországon a köz gyakran hippokratészi borként említ, ami a vermut ókori görög gyökereire utal.
Az ital eredete azonban a görög időknél is messzebbre nyúlik vissza.
Egyes források Kínát jelölik meg az ürmös ősi forrásaként, ahol már az időszámításunk előtt 1500-as években, a Csin-dinasztia idején szokás volt különleges hozzávalókat, gyógyfüveket áztatni a borba, hogy ily módon orvosság készüljön belőle.
Az ital innen indult el lassan Európa felé, és a több száz évnyi vándorút alatt eljutott Görögországba, Itáliába, Magyarországra, Németországba, gyakorlatilag minden néphez, akiknél termett bor, és lehetett gyógyfüveket találni.
Egy korábbi cikkünkben bemutatott gyomorkeserűkkel ellentétben az ital alapját nem valamilyen lepárolt alkohol, hanem szőlőből készült bor alkotja.
A két ország nagyjából a két, jól elkülöníthető vermut stílust is képviseli, Olaszországgal azonosítjuk az édesebb, vörös színű vermut sikere mögött Antonio Carpano kereskedő áll, a bemutatta a terméket a torinói közönségnek.
A fehér, száraz változat Franciaországból származik, Joseph Noilly jó negyven évvel később dobta piacra a saját nevével fémjelzett ürmöst.
A rosso, azaz vörös vermut általában édesebb, ízében vanília, kakaó, fahéj, szegfűszeg, karamell jelenik meg, amit kellemes kesernyésség zár.
A fehér változat általában kevesebb cukrot tartalmaz, ezért frissítően száraz, ízében pedig a virágos-gyógynövényes vonal az erősebb.
Ahogyan szinte végtelen a vermut felhasználhatósága is.
A rendkívül sok variáció közül bizonyára megtalálhatjuk magunknak azt, ami magában is szívesen kóstolunk, sőt, elképzelhető, hogy annyira megtetszik, hogy rendszeresen ezzel ülünk majd neki az ünnepi lakomák elfogyasztásának.
Nekik köszönhetően találunk már rebarbarával, gyömbérrel, olívával, paradicsommal, sőt siitake gombával készülő vermutot is.
Ha az ital önmagában túl tömény lenne, fogyasszuk jéggel, vagy húzzuk fel szódával, remek élményben lesz részünk.
És ha a vermut önmagában kevés lenne, merüljünk el az általa készíthető koktélok világában, ahol az oldschool Martinitől kezdve egészen a félelmetes nevű Corpse Reviever No.2 koktélig hihetetlenül gazdag kínálatot találunk.
Tűzvész pusztított a délnyugat-franciaországi Charente megye egyik borgazdaságában, melyben leégett egy 2500 hektoliteres konyakraktár.
A tűzoltók egész éjjel felügyelték a helyszínt, mert este még folyt az alkohol a 2500 hektoliteres kapacitású raktárból.
Cognac térségében ritkák a szeszpárlókban és raktárakban keletkezett tűzesetek - a 2000-es évek eleje óta mintegy húsz ilyen eset fordult elő -, de nagyon veszélyesek, mert nagyon nagy hőt bocsátanak ki és kicsi a füstük, a kék lángok alig láthatók.
Cognac régió Európa legnagyobb égetettszesz-tároló térsége.
Mintegy 550 ezer hektoliter szeszt termelnek és érlelnek itt évente.
tags: #patakokban #folyt #az #alkohol