R. Törley Mária (Bp., 1950. máj. 12.-): szobrász. - 1974-77: Andrássy Kurta János magántanítványa. A Képzőművészeti Főiskolát 1977-81: végezte, mestere Somogyi József volt. 1982 óta rendez önálló kiállításokat. Díjai: Herman Lipót díj (1981), ravennai Nemzetközi Dante Biennale díja (1985, 1996), Molnár C. Pál díj (1994), Millecentenáriumi díj Bp. XVI. Kerület (1996), Pro Budapest XVI. Kerület (1998).
- Jelentős köztéri szobrai: Kölcsey Ferenc (Sopron, 1995), Brunszvik Teréz (Martonvásár, 2002), Szabadság kapuja (Törökbálint, 2006), Korb Flóris (Szeged, 2006), 1956-os emlékmű (Bp., XVI., Erzsébetliget 2006; VII., Rózsák tere, 2007), Botond (Bicske, 2008). - Egyházi témájú alkotásai: Madonna a kis Jézussal, Emmauszi vacsora; Korpusz (Bp., Vizafogói Tours-i Szt Márton plébtp, 1985, 1990), Angyali üdvözlet (Firenze, Borgo Pinti 5., 1990), Patrona Hungariae, Korpusz (Bp., Adalbertinum, 1991), Ádám-Éva oltár (Bp., Terézvárosi plébtp, 1994), Jézus szíve, Madonna a kis Jézussal, Ker. Szt János, Szt Antal, Korpusz, stációk (Tótszerdahely, Jézus Szíve tp, 1994), Istenes Szt János (Bp., Irgalmas Kórház, 1995; Providencia Biztosító-székház, 1997), Flüei Szt Miklós és családja (Kozármisleny, ktortp, 1997), B Apor Vilmos, Korpusz (Bp., Farkasrét, Mindenszentek plébtp, 1998), Szt Gellért (Diósd, Szt Gellért-tp mellett, 2000), Szt Bernát (Pécs, Nagy Lajos Gimn., 2000), Patrona Hungariae (Nagykáta, 2000), Szt István (Tardoskedd; Bp. XVI. Ker. Önkormányzat, 2001); Szt Erzsébet (Bp., Magyar Máltai Szeretetszolgálat Idősek Otthona, 2002), Keresztút (Bp. Mátyásföld, Szt József plébt, 2006), Szt Erzsébet férjével és egy gyerekükkel (Fót, rk. plébánia, 2007), Madonna a kis Jézussal, Korpusz (Szeged, Papnevelő Intézet kpna, 2008).
Pr. ÚE 1991. IX. 15. (Kelényi István: „Harangszóban”); 2002. V. 19. (Zsille Gábor: „Könnyebb elérni Istent”. Beszélgetés ~val) - Magyar Nemzet 1993. VI. 10. (Rónay László: ~ szakrális szobrai Veszprémben); 1997. IX. 3. (Uő.: ~ A reménység üzenete. ~ művészete.) - Keresztény Élet 1994. VI. 5. (Schelken Pálma: Feledhetetlen percek ~ műtermében) - Vigilia 1999/9. (A Vigilia beszélgetése ~val) - A remény szobrásza. ~ művészete képekben. Bp., 2007.
Először vasból, fából, agyagból készült el a minta, majd arról a negatív, és ezután a végleges szobrot bronzból öntötték ki. Így alkották meg R. Az alkotónak ki kellett találnia valamit, hiszen a megrendelőnek különleges kérése volt: a szobor deréktól ábrázolja a néhai miniszterelnököt. R. Törley Mária nem szereti „az elvágott” szobrokat, mint mondja, vagy legyen egész alakos, vagy „ha büszt, akkor legyen büszt”.
R. Törley Mária férjével együtt dolgozik. Ruszina László segít a vázépítésben, a szobrok fotózásában, a katalógusok készítésében, a nemzetközi kiállítások szervezésében. Ő készíti a negatívokat, és irányítja a gipszöntést. A műterem előtt látható R. Törley Mária egyik korábbi, jelentős tervének kicsinyített mása, amely nyolcméteres magasságban nem készülhetett el.
R. Törley Mária: A saját békességünkből adnunk kell másoknak. A kertben megjelenik a múlt és a jelen: mások mellett Szent István király, Semmelweis Ignác orvos, Valero Antal selyemgyáros és Volf Katalin balettművész. R. Törley Mária sokat foglalkozott Dante témájával, Ravennában kétszer is díjat nyert vele. Számos alkotását az itáliai költő Isteni színjátéka ihlette. Mint mondja, a mennyország kapuját volt a legnehezebb elkészíteni, mert a mennyország láthatatlan és anyagtalan.
A művésznő kiállítóterének épületében patinás térben rengeteg kisplasztika, díjakat nyert alkotások vagy éppen azoknak tervei láthatók. R. Törley Máriánál mindig szól a zene, Bartók rádiót hallgat alkotás közben is. „Édesapám inkább zenekritikus lett volna, mint pezsgőgyár-igazgató. Három és fél évig volt gulágon, majd kitelepítettek minket. Zenei témákat is alkot, hogy „valami vidámság is legyen a nehéz gondolatok között”: megjelennek az alkotások közt hangszerek, szereplők, mint Papageno, Don Giovanni. A hangszerek után láthatjuk Fischer Annie-t, majd Agárdy Gábor feleségét is, és tükör előtt egy lányt.
Szent István-emlékmű Budapesten, a XVI. kerületi Havashalom Parkban. A szobrászművésznek sok kiállítása volt külföldön: Bécsben, Münchenben, Berlinben, Lyonban, Tours-ban és Luxembourgban is. „Azért az élet rövid. Egy kiállítás, ha nagyon jól akarjuk megcsinálni, akkor nagyon sok időt vesz el. Állítottam már ki élő művész létemre a Magyar Nemzeti Galériában. Hát akkor mi a csodát akarok?” - teszi fel a kérdést R. Törley Mária, akit lakóhelyén, a budapesti XVI. Dante témájával több díjat is nyert az alkotó Olaszországban.
És mit jelent a művésznőnek, hogy a Törley család tagja? Mint fogalmaz, nagyon büszke rá. „Józsi bácsi, a dédapám rendkívül okos és felelősségteljes ember volt. Az ő nagyapja részt vett a ’48-as szabadságharcban, és emigrált Kossuthtal. A Törley család egyébként Elzász-Lotaringiából érkezett, de tagjai magyarokká váltak” - mondja R. Törley Mária. Törley József a pezsgőgyárral szerzett jövedelméből támogatta a szegényeket és a művészeket. A XIX. században még nem voltak rázógépek, a hagyományos eljárás szerint három évig naponta kellett rázni a pezsgőt. „A mi alapboraink sokkal jobbak, mint Champagne megyéé, mert több napot kapnak, és ugyanúgy chardonnayból készül a pezsgő, mint ott. Törley József elhozta pincemesternek Budafokra a Francois testvérpárt, ők később saját pincészetet is alapítottak” - ismerteti a történetet R.
„Kacskaringósan jutottam el a szobrászathoz, talán azért, mert az édesanyám nagyon erős egyéniség volt, és remek festő. Én pedig nem akartam vele versenyre kelni. Állandóan jártam operába, koncertekre, és pszichológus akartam lenni. Akkor mondta édesanyám, hogy menjek el dolgozni, üljek le a betegágy mellé, és próbáljam ki, elbírja-e a vállam azt a munkát. És nem ment. Elkerültem egy szobrászhoz, akinél két évig tanultam. A főiskoláról már úgy mentem ki, hogy szerveztem kiállítást, és várandós voltam a gyermekemmel” - emlékszik vissza R. Törley Mária, akinek nem volt könnyű a nyolcvanas években, hiszen koholt vádakkal meghurcolták a férjét.
A szobrász műhelye sok eszközt rejt, és utal a rengeteg elvégzett munkára. „Az ember akkor boldog, ha megtalálja a belső békéjét - hangsúlyozza R. Törley Mária, aki arra is megadja a választ, ezt hogyan találhatjuk meg: - Ha van, akit szeressünk az Istenen kívül, és van, aki viszont szeret minket. Ha teszünk másokért valamit, az szerintem már elég a boldogsághoz. A művészetnek reagálnia kell a szörnyűségekre, de az is nagyon fontos, hogy a saját békességünkből tudjunk adni másoknak. Ki kell fejeznünk a saját hitünket, mert a hit óriási erő.
- Állandó kiállítás - Megtekinthető naponta 10:00-17:00 között. A kiállításra a belépés ingyenes. AJÁNLÓR. Törley Mária szobrászművésszel (Budapest, 1950. május 12.) az 1980-as években, Budapesten a Gellért Szállóban rendezett tárlatán találkoztam először. Ismeretségünk, barátságunk és számos kulturális célú közös munkánk azóta is összeköt vele és férjével, alkotótársával, Ruszina László ötvös-művésszel.
Otthonuk mellett, Budapesten a mátyásföldi műtermükben szervezett Törley Szalon zenei és irodalmi eseményei meghatározóak voltak a számomra minden abban a művészettel kapcsolatos tervemben, amelyeket itt Gyulakeszin, a Csigó Malomban igyekeztem 2010-től kezdődően megvalósítani. Szobrai, kisplasztikái, plakettjei élő díszletet alkotnak a házimuzsikához és az azt követő kötetlen baráti beszélgetéshez.
R. Törley Mária szobrászatának középpontjában az ember áll. Alkotásaival érzelmeket fogalmaz meg és érzelmeket vált ki. A törékeny alkatú szobrászművész életműve a kisplasztikáktól a monumentális köztéri szobrokig, emlékművekig, a portréktól, plakettektől a zenei témájú alkotásoktól a szakrális tematikájú sorozatokig, a humoros hangvételű kisplasztikáktól, bohóc szobroktól a drámai erejű korpuszig magában foglalja mindazt, ami Törley Máriát foglalkoztatja, alkotásait inspirálja.
Hazai és külföldi kiállításai közül a legjelentőbbek közé sorolja a Magyar Nemzeti Galériában, Budapesten rendezett tárlatát, valamint Európa városaiban tartott kiállításait, Lyc style, Tourst, Párizst, Berlint, Krakkót, Luxemburgogt említi. Művészetét alkotói pályája kezdetétől számos hazai és nemzetközi díjjal ismerték el, amelyek közül a legfontosabbak: a Nemzetközi Dante Biennálé díj, a Budapestért díj, a Magyar Érdemrend Lovag- és Tiszti Keresztje valamint a Magyar Örökség díj.
Életpályájáról, kiállításairól, díjairól átfogó képet kaphatunk interneten megtekinthető sajtó megjelenésekből. Törley József dédunokája, a 73 éves R. Törley Mária szobrászművész máig aktívan alkot. Szobrai ott vannak Budapest utcáin és vidéki helyszíneken egyaránt, behálózzák Magyarországot. A sokszorosan kitüntetett szobrászművész otthonában fogadott minket. Közeli hozzátartozójának temetésére készült azon a délután, amikor becsengettem hozzá a villába, pontosabban a műterembe, ahol Mária az alkotásait készíti immár közel ötven éve. Amikor megkerestem az interjú ötletével, csak annyit mondott: a legjobbkor. Öt éve jelent meg legutóbbi katalógusom, azóta sok új alkotásom készült, épp ideje volt egy újabb kiadványnak, arról nem beszélve, hogy illendő időről időre frissíteni a díjak listáját, nehogy valakit megsértsek. Tehát rövidesen publikálom legújabb katalógusomat, amely ötven év munkáját mutatja meg a közönségnek. Ezen kívül június másodikán nagy vendégséget tartok művészeknek és művészetkedvelő civileknek. De ez már hagyomány, évente többször is száz-százhúsz embert - mindig másokat - hívok meg a privát galériámba, ide a villába, akikkel együtt élvezük a művészetek találkozását. Tudod, az évtizedek alatt úgy alakult, hogy mindig énhozzám jöttek az emberek, mert a munka miatt én folyton elfoglalt voltam. Ez nem volt mindig így. Emlékszik még az első évekre? Egy nagy előnnyel indultam, amit „Törley”-nek neveztek. Vagyis már ismerték a nevemet, volt mihez kötni engem. Ami a közvetlen családtagokat illeti, édesanyám a Képzőművészeti Akadémián tanult, festőművész volt, érthetően örült és támogatott abban, hogy én is képzőművésznek álltam. Minden létező kiállításra és koncertre elvitt, amit elérhettünk. Ezt megelőzően féléves koromban kitelepítettek minket az orosz határra, ahol a szüleimnek dolgozniuk kellett, édesanyám nem festhetett. Kilátástalannak tűnt a világ. A kitelepítés után - hároméves koromban - Nagykátára költözhettünk anyai nagyszüleim államosított házába. Itt nőttem fel. Morzsoltam a kukoricát, nagyanyám, a „nagyságos” asszony pedig disznót hizlalt. Tudja, mi nagyon érdekes? Én a szakrális művészet felé fordultam, de ebben nincs semmi meglepő, elvégre ha végignézzük az európai képzőművészetet, a túlnyomó része mással sem foglalkozott, mint a vallással. Ehhez hozzátartozik, hogy református nagymamám miatt a református lelkész és a nagykátai katolikus plébános sokat ebédelt nálunk, együtt kártyáztak szüleimmel. A rendszerváltás előtti időkben pedig elnézték, hogy szüleimmel eljárunk templomba, nem bántottak minket ezért. Pályája elején született egy fia. Értem a kérdést! Megértem, hogy ez ma sokak számára dilemmát okoz, hiszen a gyerek mellett be kell menni reggel nyolctól délután öt óráig egy irodába, és ráadásul nincs semmilyen segítség. Nekem viszont nem volt ilyen problémám, hiszen mindig itthon dolgoztam. Egyvalamivel kellett megküzdenem, a koránkeléssel, tudniillik ez mindig is nehezemre esett. (Nevet.)
Kilátó 2025. 02. 05.: Horváth Zita rektor a Miskolci Egyetem fejlesztéseiről
Mindenesetre szerencsés helyzetben voltam, anyósom mindig velem volt. Amíg a műteremben dolgoztam, ott volt körülöttem a kisfiam, fél szememmel rá figyeltem, másikkal a munkára. Amikor nagyobb lett, imádta, hogy ott lehet velem a műteremben, ugyanis egy képzőművész műterme a gyermek számára maga a paradicsom. Itt koszolhat, senki nem szól rá, hogy piszkos lesz, miközben kedvére kiélheti a kreativitását. Némileg. A valódi alkotást viszont nem befolyásolta, hiszen minden szobor belül készül el, bennem. Utána már csak életre keltem a figurát. Stabil vázat építek, majd felhordom a vázra az agyagot erős döngöléssel, ügyelve a statikára és a súlypontra. Tornáztam is rendszeresen, ami azt illeti, most is jár hozzám gyógytornász. Amikor meg elfárad a csuklóm, akkor csuklószorítót veszek. Egyetlen komolyabb problémám van: tériszonyos vagyok. Márpedig a nagy szobroknál állványról dolgozom. Elsősorban arra figyelek, hogy a szoborból sugározzon az ember személyisége. Így ismertem meg Luthert, Kálvint, Sisit, Szent Istvánt, Bocskait, és még hosszan sorolhatnám. Hogyan ismertem meg őket? Rengeteget olvastam róluk, Szent István életét például egy teljes évig kutattam. Alaposan ismernem kell őket, hogy tudjam, mit őrizzek meg belőlük. Nem hiába, csak így tudom visszaadni a személyiségüket és megörökíteni teljes valójukat az utókor számára. Sohasem haláluk idején örökítem meg őket, hanem erejük teljében, amikor életerős nők és férfiak voltak. Minden szobor célja, hogy felemelje az embert a tekintetén keresztül. Gondoljunk bele, hogy meglátunk egy szobrot, ránézünk az aljára, majd végig nézünk a testen, és elérkezünk a fejéig. A szobrok valósággal felemelik a tekintetünket. Nem jobb vagy rosszabb, mint a klasszikus műfajok jegyei. Nem a szobrász stílusán múlik, hogy milyen értékes egy alkotás, hanem a minőségen. Szőke Miklós például nagy kedvencem, aki köztudottan modern műveket készít. Szeretem a modern művészeti tárgyakat minden műfajban. Köszönet a fotókért R. Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: 5 letehetetlen könyv a női útkeresésről.