A sörgyártás szinte egyidős az emberiséggel. Már az ókor kezdete előtt, a Kék-Nílus völgyében is készíthettek sört, ezt bizonyítja egy Szudánban kiásott, közel 7000 éves edény, amelyben sör maradványait mutatták ki. Szintén agyagkorsóban, az észak-kínai Jiahuban is találtak mintegy 9000 éves sörmaradványokat, amelyeket mézzel, galagonyával és szőlővel ízesítettek. Pontosan nem tudjuk, mikor készítettek először sört, de az bizonyos, hogy már az ókori egyiptomiak is főzték a Kr. e. 5. évezredben. Egyiptomban a rabszolgáktól a gazdagokig népszerű ital volt. Ebben az időben árpakenyérből készítették. A kenyeret vízben áztatták el, megerjesztették, majd datolyával vagy datolyalevéllel ízesítették. A késztermék zavaros, darabos ital lett, amelyet szűrve és szűretlenül is fogyasztottak. Általában kőkorsókból szalma- vagy nádszállal szívták ki, a Közel-Keleten elterjedt a szopókás, saját szűrővel ellátott fedeles korsó. A sörkészítés legrégibb írásos bizonyítéka, a Blau-táblák Mezopotámiából, az i. e. 3. évezredből származik. A sörkészítést ekkor már törvényben szabályozták. A sörök minőségét biztosító szabályokat Hammurápi törvényoszlopán szabályozták, a babiloniak mézzel és gyümölcssűrítménnyel varázsolták ízesebbé ezt az italt. Az Égi Tehén mítosza címen ismert egyiptomi szöveg szerint Ré főisten az Elephantiné-szigeti papok és a sör segítségével mentette meg az emberiséget. Erről az áradás évszaka első hónapjának 20. napján emlékeztek meg; ez a nap volt a „Részegség ünnepe”. A sör és az élelem neve az egyiptomi nyelvben közös gyökerű. Több előkelő személy sírfeliratában olvasható a következő fordulat: „Megvédtem a szegényeket a gazdagoktól, kenyeret, sört, lepényt adtam az éhezőknek, ruhát a mezteleneknek.”
Kodolányi János magyar író sumér mítoszok alapján készült regényeiben, mint pl. Az európai sörtörténet folyamatosan fejlődött át az ókorról a középkorra: még az első században Tacitus a már letelepedett, gabonatermesztő germánoktól ír. Germán katonai csapatok sörkészítő alkalmatosságát hozták felszínre az ásatások Nagy Konstantin császár idejéből, a negyedik századból. A korai középkorban Északnyugat-Európa, Flandria (a mai Belgiumban) nevezetes a sörfőzésről. Britanniában pedig a katolikus egyház már az 5. században sörfőzéssel kezdte el a tevékenységét. A sörfőzés hagyománya nagyban kapcsolódik a kolostorokhoz. A parasztok az egyházi adót gyakran sörben fizették meg, illetve a szerzetesek saját maguk is főzték a sört, hogy megkönnyítsék a böjtölést, mivel az ivás nem tilos a böjt alatt sem. A középkorban a sörfőzés terén a kolostorok álltak az élen. A szerzetesek sokat javítottak a sörfőzés technikáján, úgy tartják, hogy ők terjesztették el Nyugat-Európában a komlót a sör ízesítéséhez. A mézsör készítését a szerzetesek vitték tökélyre, továbbá a chartreuse és a Bénédictine likőrt is a szerzetesek fejlesztették ki. A pezsgőt (champagne) egy 17. századi bencés szerzetes találta fel. Angliában a tömeges sörfőzés VIII. Henrik uralkodásától virágzott fel, s ekkortól terjedtek el a felső erjesztésű (ale) fajták. Bajorországban már 1516-ban sörtisztasági törvényt hoztak, ami szabályozta, hogy sör kizárólag maláta, komló és víz hozzáadásával készülhet, adalékanyagok nélkül. Később a hozzávalók közé felvették az élesztőt is. Magyarországon minden földtulajdonos főzhetett és mérhetett (jattolási jog) sört. A középkor végi serfőző céhek az ipari forradalom során átadták a helyüket serfőzdéknek, amik idővel sörgyárakká nőttek. Az 1516-os Reinheitsgebot szerint sörkészítéshez a következő négy alapanyag szükséges: maláta, komló, élesztő és víz. Amennyiben a gyártó nem ragaszkodik a tisztasági törvényhez, akkor ún. pótanyagot is felhasználhat a sör gyártásához. A sör készítésének első lépéseként az árpából malátát kell készíteni. Ehhez a gondosan megtisztított árpát mindenekelőtt nagy, alul kúposan végződő hengerekben beáztatják. A hengerekből a vizet időnként leeresztik, majd frissel pótolják, közben pedig levegőáram befúvatásával keverik a vizes árpatömeget, miáltal az árpa jól megmosódik és szellőződik. 2-4 nap alatt az árpa kb. 50% vizet vesz fel. Az áztatott árpát magas páratartalmú, meleg helyiségben szétterítik, csíráztatják. A sörmaláta így 8-10 nap alatt készül el, mikor is a gyökércsíra hossza a mag hosszának mintegy másfélszerese lesz, a levélcsíra a héj alatt marad és a mag 1/2 - 3/4 részéig ér. A csírakezdemények eltávolítása után a gabonaszemeket kiszárítják. A kiszárítási folyamat időtartama és hőmérséklete meghatározza az elkészített maláta típusát. A zöld maláta nagy víztartalma folytán romlandó, ezért ezt szárítják, aszalják. A friss maláta egy, rendszerint 2-3 emeletes aszalóberendezés legfelső emeletére, annak alsóbb emeleteire kerül, melyeken a hőmérséklet fokozatosan emelkedik. A végső aszalási hőmérséklet a pilseni típusú malátáknál 66-88 °C, a bécsi típusúnál 88-100 °C, a bajor típusúnál pedig 94-112 °C. Az aszalt malátát most csírátlanító és fényező gépeken engedik át. A csírákat tördelik és különválasztják. A barna sörök készítésére pörkölt maláta is kell, mely célból a megnedvesített malátát forgó dobokban 120-130 °C-ig hevítik fel. Az előkészített malátát mindenekelőtt megőrlik, hogy belseje lisztté hulljon szét, héja pedig nagy darabokban maradjon. Miután a malátát előkészítették, megkezdődhet a tényleges sörfőzési folyamat. Erre Észak-Európában, Angliában és Amerikában az ú.n. infúziós eljárást, míg Közép-Európában a dekokciós eljárást alkalmazzák. A dekokciós eljárás esetén a malátaőrleményt nagy cefréző kádban langyos vízzel keverik, és a keverék 1/3 részét főzőüstbe eresztik. Ezt a részletet itt fokozatosan forrásig melegítik, majd egy ideig forralják, aztán visszaszivattyúzzák a keverék többi részéhez a cefréző kádba. Ettől a cefre 50-55 °C-ra melegszik. Ugyanezt az eljárást még kétszer megismétlik, amire a cefre 62 °C-ra, majd 75 °C-ra melegszik fel. Ezután addig keverik a cefrét, míg a keményítő elcukrosodása befejeződik. A sörlé szűrésére szolgáló szűrőkádak kettős fenekű nagy kerek kádak, melyeknek felső feneke lyukacsos. Az ide szívatott cefrét ülepítik, ahol a lerakódott törköly szolgál szűrőrétegként. A leszűrt cefrének ún. extraktja mintegy 92-94% szénhidrátot (ebből 74-82% erjeszthető, a többi pedig dextrin), továbbá 4-6% fehérjét tartalmaz. A sörfőzéshez használt komló a Humulus lupulus nővirágzata. A toboz-pikkelyek belső részén kehely alakú mirigy van, melyben a sörfőzés szempontjából értékes anyagok: illó olaj, gyanta, csersav és más keserű anyagok foglaltatnak. A komlóval való főzés célja a fehérjék kicsapása, a sörlé töményítése és sterilizálása. A cefrét a komlóval 1-1,5 óráig erősen forralják. A főzött sörlevet újból szűrik, azután hűtik. Ezt követően az erjesztésre kerül a sor, ami mesterségesen hűtött helyiségben történik, hogy ezzel is gátolják a káros baktériumok elszaporodását. Az erjesztés két nem élesen elkülöníthető részre osztható: főerjedésre és utóerjedésre. Az alsó erjesztésű élesztővel készülő sört 5-9 °C, a felső erjesztésű élesztővel készülő sört 10-25 °C között erjesztik. Eközben hektoliterenként 0,4-0,5 liter sűrű élesztőpéppel keverik a sörlevet. A 20-400, esetenként akár több ezer hektoliter nagyságú erjesztőedényeket fából, fémből, paraffinozott betonból készítik. Ezekben a lehűtött és élesztővel kevert sörlé hamarosan erjedni kezd és vastag, sűrű, nyálkás hab borítja felületét. 4-7 nap múlva a hab kezd összeesni, felszíne a komlógyantától megbarnul, ezzel jelzi, hogy a főerjedés túl van a tetőpontján. 7-14 nap alatt az élesztő leülepedik. Ekkor a sörlé extraktjának 50-60%-a elerjedt és az új sör lefejthető az élesztő-üledékről. Az élesztő-üledék alsó és legfelső része részben elhalt sejtekből, vagy vadélesztővel kevert sejtekből áll, míg középső rétege az ún. „magélesztő”. A főerjedés után lefejtett sör ászokolása (utóerjedése) és ezzel az érése az ászok pincében történik. Ezeket a pincéket állandóan 0 °C-on tartják, ahol a sör nagy, belül fehér szurokkal bevont fahordókban vagy fémtartályokban áll és hosszadalmas utóerjedésen megy át. A kész sört rendszerint zárt cellulózszűrőn átsajtolva szállítóhordókba vagy palackokba fejtik. A palacksört pasztőrözik 60-70 °C-on, hogy tartósabb legyen. A kész sör alkohol- és extrakttartalma természetesen attól függ, hogy milyen sűrű cefrét készítettek és mennyire erjesztették el. Átlagosan azt mondhatjuk, hogy a sörök alkoholtartalma 2,5-5% között ingadozik. A sörben található izohumulon nevű anyag, alfasav, a komlóból kerül a sörbe, és ennek a keserű íz kialakításában van fontos szerepe. UV-sugárzás hatására lebomlik, ha a reakcióban megfelelő mennyiségű riboflavin segíti, és ennek eredményeként létrejön a 3-metilbut-2-én-1-tiol, röviden 3-MBT, amelynek jellegzetes kellemetlen szaga van. A sör általában árpából készül, de búzából, zabból, rozsból és más gabonából is előállítható, ez is befolyásolja a sör színét. Legfőképp pedig a pörkölés határozza meg a sör színét. A sör gyártásához a kötelező előírásoknak, nemzeti szintű ajánlásoknak és az élesztőknek való ellenőrzés is hozzájárul. A bio sörök és a nem bio sörök íze nem különbözik. Az alkoholfogyasztás hosszú távon számos betegséget okoz. Az alkohol rövid távú hatásai közé tartozik a koncentráció csökkenése és a reakcióidő megnövekedése. A hazai példák közé tartozik a Borsodi Sörgyár, a Heineken Hungária Sörgyárak és a DreherSörgyárak, valamint a Fővárosi Serfőző Rt. A Körös-Maros Biofarm - Alakor biosör receptjét és technológiáját a BCE Sör és Szeszipari Tanszéke fejlesztette, az alapanyagként felhasznált alakor búzát pedig az MTA ATK nemesítette. A zirci ciszterci apátságban több évszázados hagyománya van a sörfőzésnek, az első helyi sör 1735-ben készült el. Hedon sörfőzde Balatonvilágoson készít klasszikus és újhullámos söreit. A főzde a Németh Antal „vándor gerilla” főzdéjéből nőtte ki magát, és 2015 körül kezdte meg működését. SteamCraft Brewery - Pécs első kisüzemi sörfőzdéje 2017-ben kezdte meg a működését. Főként prémium minőségű ale söröket főznek. A magyar piacon az 2019-es adatok szerint a sajátmárkás sörök forgalma meghaladta a 18 milliárd forintot, és több mint 63 millió liter volt a volumen. Az áruházláncok saját sörmárkáik használata alapján gyakran összekeverik a gyártókat, és előnyben részesítik a saját márkát. Az Argus a legismertebb saját sörmárka, a finn sörmárkákhoz hasonlóan több kiszerelésben érkezik. A Protivínben működő Platan Sörgyár készíti a Lidl és más saját sörmárkák sörét, például a 12-es söröket és a Deep sörcsalád tagjait. A Van Pur lengyel gyártó vállalat, amely több sajátmárkás sört szállít, köztük Edelmeister márkát. A Penny Market Edelmeister kínálata is bővült, és Adelskronen márka is megjelent náluk. Az Aldi a gyártás terén inkább alacsony költségű megoldásokat keres, a Berg König és Sixtusbrau termékek is az ő kínálatuk részei. Ezek a sajátmárkák gyakran nem feltüntetve gyártóval érkeznek a csomagoláson, ami a kereskedői rugalmasságot és a beszállítói kényszert szolgálja. A sajátmárkás sörök forgalmát és adózási környezetét érintő elemzések rávilágítanak arra, hogy a piaci dinamika és a gyártói változások folyamatosan alakítják a magyar sörkínálatot. A Rastinger-söröket illetve a hasonló termékeket a vásárlók gyakran hasonlítják össze a korábbi márkákkal, és a kóstolási élmények visszajelzése alapján alakul a márkák megítélése. A felfedezett sörtörténelem és a modern bolti kínálat összekapcsolja a történelmi sörfőzés hagyományait a mai fogyasztói igényekkel. A Rastinger söröket hasonlóan kezeli a piac, mint sok sajátmárkát, ahol a gyártó és a piac viszonya meghatározza a végső terméket.
Az infókövetkeztetések alapján megállapítható, hogy a sörfőzés története évszázadokra nyúlik vissza, és a modern kiskereskedelemben a saját márkák iránti kereslet alakítja a gyártási helyeket és a beszállítói hálózatokat.
