Hogy későn érő típus vagyok, az nem kérdés. Talán mert koravén gyermek voltam. E kettő csak látszólag mond ellent egymásnak. Egy alkoholista apa mellett cseperedve olyan konfliktusok és agresszió tanúja voltam, ami soha nem jön jókor, de óvodáskorban végképpen nem. Ahogyan a serdülőkorban - csupán testben készen állva rá - elkezdett rendszeres szexuális élet szintén hozzájárulhatott, hogy a végtelenre nyújtott gyermeklétet választottam, öntudatlanul. Mintegy kárpótolva magam az elveszett gyerekkorért. Így nem meglepő, hogy amíg lehetett, sőt azon is túl, húztam az egyetemen töltött éveket, és még a házasságomban is gyerekszerepre áhítoztam. Nőiségemet harmincéves koromban éltem meg először igazán, csodáival, feladataival. Ugyan tinédzseréveimtől kezdve körülrajongtak a férfiak, de a harmincadik X után kezdett tisztulni a kép. Így az anyaság késői vállalása szintén természetes volt. Ráadásul húszas éveimben rabja voltam a tévképzetnek, mely szerint egy nő, ha édesanyává válik, megszűnik nőnek lenni, leírják, neki annyi. Százszor, ezerszer elképzeltem, milyen érzés lesz, amikor a gyermekem megérkezik. Amit aztán a valóságban éreztem, az persze egyáltalán nem hasonlított ehhez. Nem volt boldogabb vagy boldogtalanabb a pillanat, egyszerűen egészen más volt. Azt hiszem, ez is a csoda része, hogy elképzelhetetlen és megfogalmazhatatlan, pedig jó lenne felkészülni rá. A kisfiam és a kislányom kevés korkülönbséggel jöttek egymás után. Volt egy pelenkás, tápszeres babánk, aki a nap huszonnégy órájában kitöltötte a férjem és az én időmet, és máris ott volt még egy pelenkás, tápszeres baba. De ilyenkor nem gondolkodik az ember, hanem megugorja a feladványt. Mi is megugrottuk. Együtt. Ahogy nőttek a picik, a férjem úgy tért vissza korábbi munkarendjéhez, és a nap nagy részét távol töltötte.
Hogyan szivárgott be az alkoholivás ebbe az idilli képbe? Először csak az estéket zabálta fel. Miután a gyerekek lefeküdtek, vasalás közben elkezdtem pezsgőzni. korábban azt hittem, ez is önzőségem kifejeződése. Mert, hogy önző vagyok, azt mindig is tudtam magamról, de éppen ezzel vagyok képes kordában tartani. De valójában ez, az önsajnálat, jutalmazás és indokok keresése az alkoholizálásra gondolatfüzér már javában a kialakuló függő attitűd része volt, ébredtem rá később, a terápia során. Betegségem hamar szemet vetett a nappalaimra is. Először csak egy pohár whisky délelőtt, hogy a nemszeretem háztartási feladatok könnyebben menjenek. Tudtam, éreztem, hogy ez a napközbeni ivás baljós jövő kezdete, meg is fogadtam minden alkalommal, amikor a jégkockát belecsúsztattam az ínycsiklandozó italba, hogy csak ma, holnap már nem. Persze, a holnapból is mindig csak ma lett. És nincsen olyan klienstársam, aki ne mesélt volna hasonló, önmagával alkudozó, „csak ma, még utoljára megiszom ezt” élményeket. Pedig jól éreztem magam a bőrömben a gyerekek mellett (ma már kilenc- és hétévesek). Annyi új, korábban soha át nem élt élményt hoztak a gyed évei, hogy nem áhítoztam a magam mögött hagyott élet után. Legalábbis látszólag. Mert soha nem engedtem meg magamnak, hogy számot vessek azzal, mi mindent veszítettem el örökre az anyává válással. A szabadságomat. Ez több annál, hogy többé nem mehetek akkor és oda, ahova akarok. És ezt nem oldja meg egy bébiszitter felfogadása sem. Ma már tudom: az érzéssel kellett volna szembenézni, megfogalmazni, kimondani. Ennek elbliccelésért nagy árat fizettem. Most már valóban soha többé nem lesz semmi olyan, mint korábban. Szenvedélybeteg vagyok. Így például secperc megittam azt a viasszal lepecsételt üveg pálinkát, melyet kisfiam keresztelőjére kaptunk, hogy majd a gyermek tizennyolcadik születésnapjára adjuk át neki… Szóval a családi ereklyéket is rendszeresen megdézsmáltam. Ami csak fokozta az életemet egyre jobban megkeserítő bűntudatomat. És hogy a gyerekek mindebből mit vettek észre? Jó lenne azt hinni, hogy semmit, hiszen oly picik voltak. De ez nem lehetséges. Még ha nem voltam is részeg napközben, még ha nem történtek is botrányos dolgok, biztosan megváltozott az illatom, a tekintetem, a hangom, a gesztusaim, az érintésem.
Ámúgy viselt dolgaim közül az anyaság és az italozás kapcsolatáról a legnehezebb beszélnem, még megértő, elfogadó környezetben is. Csak ront a helyzeten, hogy azok a közkeletű sztereotípiák, amelyekkel egy nőt, pláne egy anyát megítélnek, elítélnek, ha alkoholproblémái vannak, rám is hatnak, még akkor is, ha fene nagy függetlenségem maszkja mögé bújva próbálok a támadások elől elrejtőzni. Lázadozom is eleget az ellen, hogy a nők még ebben sem lehetnek egyenlőek. A visszatérés a hivatásomhoz eleinte ugyan hozott némi enyhülést, de másfél év után kiittam magam a munkahelyemről. Egyébként a gyed utáni újbóli munkába állásom volt talán az első eset a házasságunk alatt, amelyben nem egy fronton álltunk a férjemmel, ő szorgalmazta, én halogattam. Ám amikor el kellett jönnöm a munkahelyemről, biztosított róla, hogy mellettem áll, számíthatok rá. Ahogy nyúltak a gyerekeim, úgy rövidültek az én józan időszakaim. Félő volt, hogy a betegségem jeleit előbb-utóbb a kisfiú és a kislány is észreveszik. Együtt féltünk ettől a férjemmel. Így előfordult például, hogy amikor napközben le kellett feküdnöm, édesapjuk azt mondta a gyerekeknek, anyu fáradt. Hogy miért falazott nekem? Hogy jót tett-e ezzel? Hogy miért szállított nekem alkoholt szinte az utolsó percig? Hogy miért nem fordult inkább szakemberhez? Aztán két évvel ezelőtt, karácsonykor a férjem úgy döntött, már nem akar többé falazni nekem, kiadta az utam. Amikor a függőségem már teljesen eluralkodott. Amikor már teljesen nyilvánvaló volt, hogy segítségre lenne szükségem. Egyébként a gyerekeket ebben az üzemmódban is képes voltam ellátni, egyszer fordult elő, hogy a boltba indulva a zokni nélküli, mezítelen lábukra adtam fel a gumicsizmát. Lehiggadva, eltávolodva a történtektől, belátom, nem várható el senkitől, hogy egy időzített bombaként működő házastárssal éljen együtt, aki a legváratlanabb időpontokban, helyzetekben, minden előjel nélkül összeomlik. Belátom, ez még az olyan férjtől sem várható el, aki egyébként tisztában van azzal, hogy betegséggel van dolga. Azt viszont képtelen vagyok belátni a mai napig, hogy ezt a szakítást miért nem méltósággal intézte. Még a független megfigyelők szerint is igen méltatatlan volt, ahogyan elűzött a saját lakásomból, a családomból, az addigi életemből. Mindegy. Próbálom túltenni magam rajta. A gyerekek elköltözésem után az édesapjuknál maradtak, amit válással törvényesítettünk is. Hogy igazságtalannak tartom-e? Nem. De azt, ahogyan az immár volt férjem intézte ezt, nagyon is. Egykori jogászfeleségként beleástam magam a témába. A nőpárti magyar bírói gyakorlat és a tény, hogy az anyának alkoholproblémái vannak, került volna Justitia istennő mérlegének két serpenyőjébe. Nem kétséges számomra, hogy a két elfogultság közül melyik győzött volna. A szülő alkoholizálása mint probléma gyakran előkerül a bontóperek környékén. És hogy állunk most? Valóban korlátozások nélkül láthatom a gyerekeket, hétvégenként nálam alszanak. Édesapjuk a kórházba is rendszeresen behozta őket engem meglátogatni, amikor még nem járhattam kimenőkre. De az elköltözésem után nagyon nehéz volt, nemcsak a hiányuk fájt, attól is rettegtem, hogy kötődésük egyre lazul majd. El is meséltem ezt egy szakembernek. Ő azt mondta, a félelmem ugyan nem volt alaptalan, de tudnom kell, az első három életév során kialakult kötődés nagyon nehezen épül le, különösen úgy, hogy nem adtam fel, hogy igyekeztem, amikor csak lehet, jelen lenni a gyerekek életében. Amúgy ebben édesapjuk is támogatott, tudva, hogy ezzel elsősorban gyerekeinket óvja egy újabb veszteségtől. Egy ízben mondtam is gyerekeim édesapjának, nem szeretnék az elfuserált vasárnapi szülő szerepébe szorulni. Azt felelte, nem is fogok. Mert ez csak azt fenyegeti, aki vasárnapok kipipálandó feladatának tartja a gyerekezést. Szóval szülőtársként működünk. És elvált házastársként? Egyébként azt is megkérdeztem az említett terapeutától, milyen károkat okozhattam gyermekeim lelkében tüneteimmel, magatartásommal. Megnyugtatott. Amúgy meg jobban teszem, ha nem azonosítom magam a választott szeremmel, ha már a gyerekeim sem teszik ezt. Ahogyan az én felépülésem sem teljes még, úgy a gyermekeimé sem. Amikor a legutóbbi kimenőmkor közösen kirándultunk, a nagyobbik például végigaggódta a napot. Nehogy elessek, nehogy leguruljak a szikláról, nehogy lemaradjanak… Kilencéves! Nyilvánvaló, hogy nekem kellett volna aggódnom értük, nehogy elessenek, nehogy leguruljanak a szikláról, nehogy lemaradjanak… S a túrát ugyan kiváló erőnlétben teljesítettem, úgy látszik, időbe telik még, amíg gyermekeim ebben teljes szívvel újra mernek bízni. Előttem egyébként azt mondják, anyu beteg, kórházban van, hogy meggyógyuljon. De ha te megkérdeznéd őket, valószínűleg hozzátennék, anyu beteg, mert sok sört ivott. És hogy én mit fogok mondani? Hogy sok pezsgőt ittam. Mert erről beszélni fogunk, az biztos. És azt is eldöntöttem, nem csak előttük fogom vállalni betegségem. Mert az mindig kérdés egy felépülő számára, érthető okokból, kinek mennyit oszthat meg szenvedélybetegségéről környezetében. Lejegyezte: Szekeres P. Vajon milyen eséllyel lesz ép önértékelésű felnőtt egy kislányból, aki alkoholista családban nő fel? És kihez fordulhat segítségért az, akinek az ital maradt az egyetlen barátja?
Karafiáth Orsolya Szirén című, negyedik regényében egy terhelt környezetből érkező kislány, Anna életét követhetjük végig egészen felnőttkoráig. Három generáció nőtagjainak életén keresztül tárja fel a szerző, miképpen örököljük meg anyáink terheit, szorongásait, függőségeit. Mert könnyen ítélkezünk a nő fölött, aki a sárga földig leissza magát. De valóban az a gyenge, aki elbukik? Mennyi szerepe van a függés kialakulásában a családi mintáknak? És mit tehet a környezetünk azért, hogy megtanuljunk ellenállni az alkohol szirénhangjainak? A nyolcszázezers alkoholista országában többet ér ez a regény, mint egy kijózanító pofon.
Az alig 35 éves Beverley Pickorerről első ránézésre senki sem mondaná meg, hogy még csak a harmincas évei közepén jár: a négygyermekes asszony bőre papírvékony lett, a belei megdagadtak, fogai kihullottak, emellett állandó rohamok gyötrik. Beverley 31 éves párja elmondása szerint már 20 éves kora előtt masszív alkoholistának számított: tinédzserkorában kezdett inni, hogy átvészelje a rengeteg szerelmi csalódását. Alkoholista lett, naponta átlagosan 30-40 doboz sört ivott. Mikor megismerte Anthonyt, egy napja körülbelül így nézett ki: miután felkelt, már nyitotta az első dobozt - ami a férfi szerint olyan volt neki, mint a tea. Nos, Beverley végül annyit ivott, hogy kórházba került, ahol tudatták vele, hogy halálos beteg: a mája teljesen tönkrement. 35 évesen reménye sincs arra, hogy meggyógyuljon, az intézet pedig, ahol ápolják, most azt is kénytelen volt megtagadni, hogy Anthony hazavihesse Beverley-t, hogy otthon halhasson meg.
Magyarországon a járványtól függetlenül is komoly probléma a túlzott alkoholfogyasztás, a pandémiás helyzet pedig még mélyebbre rugdoshatta az ezzel küzdőket. A NAV jövedéki termékekre vonatkozó statisztikái szerint a karantén ideje alatt, 2020-ban 10 százalékkal többet ittak a magyarok, mint az azt megelőző évben, februárban 75, márciusban 50 százalékkal több alkohol fogyott. Magyarországon a járványtól függetlenül is komoly gond a túlzott alkoholfogyasztás, a KSH 389 ezerre teszi az alkoholbetegek számát. A szakemberek viszont inkább ennek dupláját szokták említeni, míg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint 900 ezren szenvednek alkoholfüggőségben itthon. Ráadásul a mértéktelen ivás gyengíti az ember immunrendszerét, megnöveli a tüdőgyulladás és más akut megbetegedések, akár a Covid-19 kialakulásának kockázatát is. Ezzel egy időben azonban a jó borokat, söröket Európa-szerte kedvelik, és térségenként meghatározható az is, hogy az adott országban miből érdemesebb fogyasztani.
Aki Franciaországban jár, nem hagyhatja ki a borokat, Csehországban a sört vétek kihagyni. A bor, és sör mellett vannak más italok is, így nem meglepő, hogy egyes országokban ezekből sokkal több fogy. Érdekesség, hogy míg az Egyesült Királyságot mindenki kifejezetten söröző országnak gondolná, kiderült, hogy a britek inkább bort fogyasztanak. Oroszországban pedig a vodka mellett sört is sokan isznak. Szerbiában szintén több bort isznak, hiába is gondolnánk, hogy az égetett szeszt jobban kedvelik déli szomszédaink. Európa legnagyobb ivói a moldávok, a litvánok és a csehek. Moldáviában 15,2 liter alkohol fogy évente személyenként, Litvániában 15, Csehországban pedig 14.4. A borfogyasztás Európa szerte igen népszerű, azonban a térkép alapján azt láthatjuk, hogy a déli régióban sokkal több bor fogyott és készült is, mint máshol.
Nem meglepő, hogy a legnagyobb borfogyasztó nemzet a francia, ahol egy francia polgár akár 54 liter bort is megiszik egy év alatt. Bár a nyugati országok is szeretik a bort, azért nem ők vezették a listát 2019-ben, sőt vannak országok, ahol még csökkent is a fogyasztott bor tartalom, mint például Moldáviában is, ahol mindössze 30 liter bort fogyasztott az átlag lakos 2019-ben. Spanyolország, bár rengeteg bort importál Európa más országaiba, és híresek is a spanyol borok, azonban ők inkább sört isznak, mint bort. Az európaiak azonban nem csak a bort, de a sört is szeretik, Kelet-Közép Európában pedig igazi sörnagyhatalmak vannak. Nem meglepő hát, Csehország a térség legnagyobb sörfogyasztója, sőt, világszinten is toplistásak voltak 2019-ben, amikor 135 liter sört ivott meg az átlag cseh egy év alatt. A magyarok 2019-ben mintegy 79 liter sört, ittak meg, borból mindössze 28 liter fogyott személyenként. Ebből a felmérésből pedig kiderül, hogy a magyarok inkább a sör felé húznak, ha italozásról van szó. A magyar borok közül nemcsak a Tokaji népszerű külföldön.
Az ország jelentős borexportőre, a Lidl összesen 7,8 milliárd forint értékben juttatott el magyar palackos borokat a külpiacokra, ami 25 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi kivitelt. a Pénzcentrum megkérdezte az áruházláncot, hogy melyek a legkedveltebb magyar borfajták külföldön. A teljes magyar palackos borexport 36 százalékát a Lidl Magyarország bonyolítja, mely 2021-ben 7,8 milliárd forint értékben exportált magyar palackos bort külföldre. A diszkontlánc közlése szerint Európa-szerte 15 országba 184 féle hazai bort exportált, amelyek közül a legnagyobb felvevőpiacot az Egyesült Királyság jelentette. Mindemellett Csehország, Németország és Lengyelország tartozik még a vállalat top felvevő piacai közé. A diszkontlánc tapasztalatai alapján a legnépszerűbb borfajtáknak továbbra is a Szürkebarát, a Királyleányka, az Egri Bikavér, a Tokaji Furmint és az Irsai Olivér bizonyultak.
A magyar csapat bronzérmet nyert szombaton a nyíltvízi úszók váltóversenyében a párizsi Európa-bajnokságon. Gyakran hallani, hogy a középkorban mást sem csináltak, csak vedeltek, amit főleg a szennyezett és veszélyes ivóvíznek tudnak be. Nos, az ivóvíz hiánya csupán alibi volt, a mítosz ellenére a középkorban rengeteget tiszta víz állt rendelkezésre. A középkor embere - bár nem értette a tudományt mint olyat - tisztában volt az ivóvíz pozitív egészségügyi hatásaival. Erre ugyanis már az ókori görög orvos, Hippokratész is rávilágított, aki úgy vélte, a szűrt csapvíz fontos összetevője az általános egészség megtartásának. Na persze nem volt mindenki ilyen felvilágosult: az évek során rengeteg téves információ terjedt közszájon, ilyen volt például a 15. A friss folyóvíz igazi kincs volt, ezért sok középkori falut folyók és patakok mentére építettek. Az esővizet hordókban gyűjtötték, és meg is itták, hiszen a légszennyezés mint olyan még nem létezett. Több édesvizű kút is volt, hiszen ezek biztosították a víz tisztaságát. A középkori ember tisztában volt azzal, hogy a legjobb víz tiszta, hideg és szagtalan. Sokan fával bélelték ki kútjaikat, hogy a víz ne szennyeződjön zavaros iszappal. A vízszennyezést szigorúan büntették, a város pénzbírságot rótt azokra a vállalkozásokra és üzemekre, akik bepiszkolták a helyi vízellátást. A városok idővel elkezdtek csatornahálózatokat kiépíteni, hogy a közeli vízforrásokból vizet juttassanak a városközpontba. A tehetősebb rétegek saját csöveket szereltettek fel, amik közvetlenül az otthonukba vezették a folyadékot.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? A sörivó emberek mítosza az egyik elmélet szerint a különböző írásos művekből, emlékekből ered. A másik teória szerint a középkori emberek gyakran ittak sört és vizet együtt, mivel előbbi sok lakó étrendjében ez egy alapelem volt. A sört gyakran fogyasztották energiaitalként. A földművesek és munkások egy hosszú műszak alatt és után akár több poharat is megittak. Nem elhanyagolható tény azonban, hogy az akkori sörök alkoholtartalma sokkal alacsonyabb volt, mint a maiaké. A középkorban átlagosan 1 százalék körül mozgott, szemben a most kapható 4-5 százalékosokkal. A felsőbb osztályok a sör helyett inkább a borokhoz és egyéb szeszes italokhoz nyúltak. Míg a vízhez bárki hozzájuthatott, addig a drága borokat csak a nemesek engedhették meg maguknak. Közülük is akadt olyan, aki nem preferálta az alkoholt, ők a vízhez egzotikus gyümölcsöket, fűszereket és mézet fogyasztottak.
Európa legtöbb országára az alkoholfogyasztás fokozatos csökkenése jellemző; a trend a legtöbb országban az 1970-es évekig emelkedett, majd csökkenni kezdett. A lap összegzése szerint Norvégiában vagy Izlandon, ahol korábban alacsony volt az alkoholfogyasztás, az elmúlt évtizedekben nem állt meg a mennyiségi növekedés. Az OECD idén publikált, 2012-es adatai szerint Európában a litvánoknál fogy a legtöbb szesz, évenként 14,4 liter. A felmérésből az is kiderült, hogy ma már kevésbé állja meg a helyét a „sörivó-” vagy „borivó nemzet” kifejezés, hiszen egyre egységesebbé válik az is, amit mi európaiak iszunk. A sörivás népszerűvé vált olyan tradicionálisan borivó országokban is, mint Olaszország vagy Spanyolország, a borivás pedig elterjedt például Norvégiában, Hollandiában, az Egyesült Királyságban. Hazánkban az 1990-es évek óta mérséklődött a túlzott alkoholfogyasztással összefüggésbe hozható halálesetek száma. Bár Magyarország a 2016-os adatok szerint csak a 29. helyen állt, a statisztikák hosszú távon is figyelemre méltóak.
Évről évre egyre kevesebb sört isznak a belgák
Ha már úgy dönt valaki, hogy alkoholt fogyaszt, a sör még mindig jobb választásnak tűnik bármelyik másik alkoholfajtánál rövid- és hosszú távon egyaránt. Tudományos tény, hogy bármilyen kis mennyiségű alkohol káros hatással van a szervezetünkre. Az alkoholos italok közül - különösen a jó idő beköszönte után - a sör a legnépszerűbb. Ha már alkoholt iszik valaki, a szakemberek szerint még mindig a sör az, ami rövid- és hosszú távon kevésbé lehet káros az egészségünkre. Sokan gondolják még ma is, hogy egy kis alkohol ellazítja őket és segít jobban aludni. Ez hatalmas tévedés. Dr. Egy 2018-as kutatás is ezt támasztotta alá. „Ha megiszunk egy sört, az azonnal a májba kerül - mondta Dr. Gomer. Az alkohol irritálja a beleket, ahol a lebontás későbbi szakasza és a felszívódás történik. Az alkohol károsítja a bél mikrobiomját is.