SASHEGYI VÖRÖS ÉS GELLÉRTHEGYI VÖRÖS – Történelem, szőlőművelés és a hozzá kapcsolódó kultúra

A Sashegyi vörös - Krúdynál olvasni, ő meg Eötvös Károlytól veszi át, hogy a hegeliánus bölcsész és pápai tanár, a kiegyezés utáni Lónyay-kormány pénzügyminisztere, Kerkápoly Károly (1824-1891) termelte a legjobb bort Budán. S hogy Sashegyi vörösére különösen büszke volt, amelyet Kadarkából és Rácfekete, más néven Csóka szőlőből készített.

Csakhogy Kerkápoly nem sahegyi, hanem gellérthegyi vöröset termelt. Kerkápolyt, a jogtudós filozófust és államférfiút kortársai az ország legokosabb emberének, a kor legnagyobb elméjének tartották. pesti egyetemen. „Én a királyhoz csak hivatalos állásomnál fogva megyek, s az állam fizetné a kocsimat. Miniszteri bukása után tanít és birtokot alapít.

„Zsúfolásig megtelt a terem, még az ablakpárkányon is ültek a hallgatók. Kerkápoly belépett; mélységes csend fogadta. Leült a katedrára, két könyökével az asztalra támaszkodott és elkezdett dünnyögni. Majd felállt. Elkezdett fel és alá járni. Előadása mind élénkebb, mind hangosabb lett, végül lejött a pódiumról, ráült az első pad szélére és onnan már szinte beharsogta csodálatos, lebilincselő előadását a terembe.

A híres budai borok története ismert, különösen legjobb könyvéből, Dvihally Mária kiváló 1932-es monográfiájából - a rómaiak után az Árpád-házi királyok is telepítenek szőlőt, a keresztesek itt járván, dicsérik fehér borát, Mátyás alatt pláne sok forrás maradt fönn. És a törököt is kibírja: ekkor a szőlők koszorúzta Kis-Svábhegyet Gesztenyés dombnak (Kesztana bajri) mondják, a Rókushegy és Rózsadomb vonulatát a beszédes Bor-hegynek (Sarab); a Sashegy sziklái Marsigli térképén is a Moanat nevet viselik. A Kis és Nagy Gellérthegy Fürjdomb (Csil bajri és Gürz Éliász).

A török utáni betelepítések nyomán a rác és a sváb vincellérek csodát művelnek és elterjesztik a Szerémből hozott kékszőlőt, a Kadarkát - a királyi város Buda környéki hegyeken a fénykorban, 1850 körül a szőlők összterülete a tekintélyes méretű 3 ezer hektárra tehető. Kerkápoly 1880-ra egészen betelepített szőlővel, Eötvös szerint a gellérthegyi szőlőjében a budai fajták nem hiányoztak, a kékszőlők mellett Mézesfehér, Góhér és Zöldszőlő; s az egybefüggő szőlő 3 hektáros volt.

Persze hiába szaktudás és szakértelem, az ő szőlői is meghajoltak a rettentes féreg előtt. Ő maga okos és előrelátó ember volt, azt mondta, Karthagó is romba dőlt, Jeruzsálam is elpusztult - hamar fölépítette stratégiáját. írja Eötvös.

És itt tenyészik a Perganum harmala, a Szíriai rutafű, régi magyar nevén a Török pirosító is - amely a filoxéravész után is szinte jelzőnövényként mutatta meg, mit is tud a Gellérthegy. Kerkápoly előbb a turkesztáni dinnye telepítésével kísérletezett, végül a keserűmandulára ojtott őszibarack mellett döntött. Zalából származó gazdatisztje és vincellérje, Zwikly András volt a gellérthegyi őszibaracktermesztés úttörője; egy saját fajtája Zwikly-barack néven vált híressé.

A régi budai szüretek a naptári ünnepek közt az év legfontosabb eseményei közé tartoztak - a filoxéra előtti időkben a budai tájképet a napsugárban csillogó tőkék zöld levelei dominálták, s a szépszámú szőlőskertek egész évben igen népesek voltak. […] a mesgyéken hordók, kádak, lajtos szekerek sorakoznak, kékszoknyás, pirosblúzos sváb lányok, asszonyok vagdossák szorgalmasan fehérvári bicskával az érett szőlőfürtöket, a kékesfekete kadarkát, oportót, szagos otellót, a vörös dinkát, a zöld „kecskecsöcsűt”, a sárga gohért, az átlátszó héjú, mézédes”hóniglit”, nagyszerű a termés a Sashegy déli lejtőjétől (most Saxlehner „herceg” elzárt birodalma) Budaörsnek húzódó vidékén, a sasadi dűlőben, a „Burgerbergen”, a Magas út, a Kakukhegy (Csillebérc) környékén, ahol a filoxéra dúlása után újra hatalmas szőlőkultúrát teremtett az emberi kéz és értelem.

A must édes illata csiklandozza az orrot, a Bösinger-major körül (a XVIII. A száz éve előtti emberi munkát és az értelmet dicsérő Magyar Elek, aki a közkeletű tévhitekkel ellentétben azt is állítja, hogy a filoxéra után, a rekonstrukció révén mégiscsak „hatalmas szőlőkultúra” jött itt vissza - egyszóval, ha ma leltározná a régi dűlőket, a látványtól alighanem szörnyethalna.

Vagyis az intenzív budai szőlőkről legjobb könyvet író Dvihally Mária 1932-es leltárának és Krúdy kedvenc italának, a budai vörösnek (sashegyi vörös, gellérthegyi vörös) nyoma sincs. A felparcellázások során eltűnt a csudás Kadarka, és a Ráczfekete/ Vadfekete/ Cigányszőlő is (Csókaszőlő), amely már a Szikszai-féle 1590-es latin-magyar szójegyzékében is szerepel.

Tragikusabb a sorsa is, mint a Kadarkéé - a Csókára már alig emlékszünk. Pedig Schams Ferenc külön feljegyzi róla, hogy a híres budai borok egyrészt „tartósságokat és tulajdon jó ízöket”, majd színüket is bogyója festőanyagának köszönhetik.

A szőlőtermesztés kialakulása régmúlt földtörténeti korokra nyúlik vissza. Diósd története hiányos lenne a szőlőművelés említése nélkül. A község a Budai Borvidék szerves részét képezte. Az egykori Buda környéki borvidék valaha Szentendrétől Tétényig a Duna partvonalában elterülő hegy- és dombvidék szőlőit foglalta magába. Településünk a török hódoltság alatt teljesen elnéptelenedett, lakatlan pusztává vált. A törökök kiűzése után rác és zömében német nemzetiségű szőlőművelők telepedtek le. Megindult a nagyarányú szőlőtelepítés. A domboldalakra vetődő napfény, a megfelelő talaj, a széláramlás kedvezett a szőlő érésének. A bőséges termés tárolására pincéket építettek, amelyek egy része községünkben ma is megtalálható.

A múlt megőrzéseképpen látható egy szépen karbantartott pince, amelynek homlokzatán az 1763 évszám jelzi építésének időpontját. Úgyszintén van egy 1881 évszámú pince. Érdekesség talán, hogy Schober Mihály pincéje a falu egyetlen két-présházas pincéje volt. (Az 1990-es évektől Tájházként szolgál.) Schober Mihály vendéglős, lévén saját szőlője, a saját termésből készíttetett bort és pálinkát a vendéglője számára. Rowald 1856-ban kiadott munkájában azt írja: „Magyarországon vannak kalandos pincék, s azokban ősrégi igéző borok. Amint Budától délre megyünk, a tétényi szőlőhegyek felé, látni azt a mesés, óriási pincevárost, amelyben könnyen eltartható háromezer akó bor".

A szőlőművelés térhódítása kialakított egy nagyobb szakértelemmel bíró, hozzáértő vezetőgárdát, amely a kapásokat (hauereket) irányította. Ők voltak a művelést, termesztést már mesterségszerűen űző vincellérek (Weinzirlek). A török hódoltság után főként a vörösbor készítése volt túlsúlyban. A későbbiekben a fogyasztók ízlésének változása miatt áttértek a fehérborra.

A XIX. sz. első felében a borfogyasztás növekedése új szokásokhoz vezetett. A csárdákban, fogadókban ebben az időben váltak általánossá a borosüvegek (a pintes: 1,6 liter, iccés: 0,8 liter, mesze-lyes: 0,4 liter). A nemesek gyakran felkeresték a különböző fürdőhelyeket. A gyógyvizeket ivókúra részeként fogyasztották, de a szénsavas vízből időnként a borba is öntöttek. így alakult ki a fröccs. A XIX. sz. „A szőlőhegyek általánosan ismert jó bort termelnek” - mondja 1864-ben a bíró.

A XIX. sz. második felére létrejött a szikvízgyártás. Diósdon Mihalek Károly készítette a szódavizet, s látta el a falu és a környék lakosságát az érdekes „buborékos" vízzel. Ligetre, Érdre, Téténybe lovas kocsin fuvarozta. A szüret mindig nevezetes, és sok fáradságot igénylő esemény volt, amelyet nagy várakozás előzött meg. Hány hektó lesz az idei termés? Hány maligános? Milyen lesz az ár? Jön-e Budafokról a kereskedő?

A szüret időpontját (általában október elejét) a Hegyközség határozta meg. Ilyenkor mindenfelé vödörrel a kézben feltűntek a szüretelő csoportok, rokonok, barátok, szomszédok. A szebb, nemesebb fürtöket kiválogatva, az ún. szőlőszobában felakasztva tárolták karácsonyig. A szüret befejeztének jellegzetes színfoltja volt a szüreti felvonulás. A lányok magyar népviseletben, a fiúk rámás csizmában, pántlikás kalapban, zeneszó mellett vonultak végig a településen.

Elől a zenekar lovas kocsin, majd a csőszfiúk lovon, utánuk a csőszlányok lovas kocsin. Nagy pincekultusz alakult ki a faluban, egymást érték a „pinceszerezések", „kvaterkázások". A présházban néhány falat kenyér, kolbász, sonka, egy kis bor fogyasztása mellett összegyűltek a legények, férfiak, hogy jóízűt beszélgessenek, egymás borait kóstolgassák, esetenként egymásnak tanácsot adjanak. Schober Mihály pincéje is nevezetes volt a kvaterkázásról.

Mint vendéglős, a település előkelőségeihez tartozott. ő pincéjében gyűltek össze, s egyéb témák mellett ott vitatták meg előzetesen a falu fontos ügyeit. Néhány „bögrecsárda" (házi italmérés) is volt a faluban, ahová egy-egy pohár bor elfogyasztására be lehetett térni. 1875-ben Magyarországon is megjelent a filoxéra (gyökértetű), amely a szőlőállomány mintegy kétharmadát tönkretéve megkezdte alattomos pusztítását.

A közel húsz évig elhúzódó filoxéravészt új szőlőfajták elterjesztésével próbálták leküzdeni. Az összefoglaló néven amerikai fajtának nevezett Noah, Delavári, Izabella stb. Diósd szőlősgazdái is megkísérelték az újratelepítést - több-kevesebb eredménnyel. Az elpusztult, illetve megmaradt, vagy újratelepített szőlők közé őszibarackfákat ültettek. Mára az életkörülmények megváltozásával a település kertvárosias formává alakult.

Elődeink szorgos és nehéz munkájának megbecsülését jelenti néhány igazán régi pince, prés, Tájház-berendezés megőrzése, illetve a község 1830. évi címeréből a jelenlegibe átörökített szőlőtőke. Egyes adatok szerint Kínában már kétezer évvel ezelőtt is ismerték és termesztették az őszibarackot. Kínán kívül Japánban terjedt el és honosodott meg legjobban. Afrikában, Ausztráliában, Dél-Amerikában is kedvelt gyümölcs. Európába Amerika felfedezői és első meghódítói hozták át. Az őszibarack botanikai neve Prunus persica. A „persica" szó változott a magyarban baraszk, barackra.

Őszinek csak a XVIII. Mikes Kelemen törökországi leveleiben találunk erre utalást. „Rodostó, 16. septembris 1730. Buda vidéki őszibaracktermő tájon szűkebb értelemben Budafok, Budatétény, Tétény, Budaörs, Törökbálint, Diósd, Érd települések értendők. Az őszibarack-termesztés kialakulása a filoxérapusztítás időszakára esik. Községünkben az első őszibarackost 1898-ban Albitz Ferenc telepítette, aki a Sax-féle földeken volt kertész. Ez a gyümölcsös a mai Eötvös utca jobb oldalán volt található. Az első világháborúig kevés barackfát ültettek. A gyümölcsfák a szőlőkben állottak. Az őszibarackosok zöme a Téténnyel határos részen és a rádióadótól a falu felé eső területen létesült. A szőlő- és őszibarack-termesztés hosszú ideig együtt, mint „kétszintes kultúra" maradt fenn.

Budafokon az 1920-as évek után kezdődtek nagyobb arányú telepítések. Budaörsön az 1910-es években indult meg az őszibarack-termesztés. Az 1920-as években, illetve a 30-as évek elején községünkben még kevés őszibarackos volt. Gyümölcsátvétel a faluban nem folyt. Egyéni értékesítéssel, ún. kosarazással hordták hajnalonként a több kosár barackot a pesti Duna-partra, hogy ott a vásárcsarnoki viszonteladók a „kofák" - tőlük átvegyék. Ebben az időben még sok volt a nemesítés nélküli barack, „a kevendlich”.

Ez apró, de jóízű gyümölcs volt. Otthoni fogyasztásra megfelelt. Meg kell említeni a közel húsz évig Diósdon élt Magyar Gyula (1884-1945) egyetemi tanár növénynemesítőt, aki az őszibaracknemesítés elindítója volt. Magyar Gyula sokrétű növénynemesítő munkát végzett. Diósdon és környékén majdnem minden kertben lehetett magról kelt termő fácskát találni, mert a lakosság próbaképpen meghagyta, felnevelte. Ha megfelelő volt, megtartotta. Magyar Gyula azonban keresztezéses nemesítést is folytatott.

Az 1930-as évek közepére fordultak bőven termőre Diósd őszibarackfái. Megkezdődött a szervezett felvásárlás. Kétféle érettségű gyümölcsöt vettek át: belföldi fogyasztásra szánt érettet és külföldre, exportszállításra a még nem teljesen érettet. Fiatalasszonyok, „nagylányok" voltak a sablonozók, osztályozók. A sablon keménypapírból készült, különböző méretű lyukakkal ellátott lap volt. A barack átmérője szerint fizették a gyümölcsöt.

Néhány méret: AA-80, A-75, B-70 mm átmérőjű barack; F és G volt a legkisebb. Fiatalabb lányok voltak a „csomagolók". Lapos rekeszekbe, ún. hollandi ládákba kb. 6 kg körüli barackot soroltak, szépen eligazítva. A színpompás gyümölcs kínáltatja magát, de a helyes válogatás, csomagolás még tetszetősebbé teszi, szinte „eladja" az árut.

Az egyes községek begyűjtői különbözőképpen csomagoltak. A diósdiak barackjának vágása mindig balról jobbra dőlt a rekeszekben. A környéken volt csigavonalú, párhuzamos, jobbról-balra dőlő csomagolás. A tájékozott felvásárló, fogyaszó, ha ránézett a rekeszre, máris tudta, melyik faluból származik a gyümölcs.

Voltak mély rekeszek is. Ezekbe kétsorosan 8-10 kg fért, és csak belföldi fogyasztásra szánt barack került bele. Az exportra induló barackot hollandi ládákba tették, egyenként csomagolva. Piros, fehér vagy zöld papírba ültették a gyümölcsöt (jelezve magyar származását). Napi elszállításkor a belföldi árut a Nagyvásártelepre, az exportot a budaörsi hűtőházba, majd onnan a repülőtérre vitték.

Kaptam olyan felvilágosítást is, hogy Diósdról Dunabogdányba szállították, onnan hajóval Bécsbe vitték az árut. őszibarackexport 3-15, 1939-ben viszont már 151 vagon volt. A barackátvétel idénymunka. Naponta hajnaltól késő éjszakáig tartott a szolgálat. A nyár folyamán sablonozásból, csomagolásból megkeresett pénzből általában új ruhát, cipőt vásároltak.

Az 1940-es években folytatódott a nagyarányú felvásárlás. Most már fuvarosok lovas kocsival szállították a gyümölcsöt Tétényen keresztül a Nagyvásártelepre. Az 1940-es évek végén, 50-es évek elején a háború és a rendszerváltozás következtében nem volt szervezett átvétel a faluban. Ebben az időben sok barackot exportáltunk a KGST-országokba. Ma is többen emlékezünk még a cirillbetüs „Jancsi"-papírra.

1958-ban az Érdi Földműves Szövetkezet keretén belül megalakul a Diósdi Szakcsoport, amely 1961-től Diósdi Szakszövetkezet néven önállóan dolgozik tovább. Az 1960-1970-es években még mindig nagy mennyiségű őszibarack termett a diósdi határban. 1978-ban a Sasad Szövetkezet terjeszkedése folytán a Diósdi Szakszövetkezet egyesült a Sasaddal.

Az 1989. Közben a település kezdett átalakulni. Az idősebbek egyre kevésbé bírták, győzték a sok munkát. A fiatalok más megélhetés felé fordultak. A termést egyre nehezebb lett értékesíteni. Megindult a parcellázás, fogyott az őszibarackosok területe. Budapest közelsége megváltoztatta az itt élő emberek életfeltételeit. Ma már a korábbihoz képest elenyészően kevés őszibaracfa van az egykori határban.

Az egykor híres, ízes, zamatos, hajdan több kiállításon díjat nyert diósdi őszibarack - az Amsden, Mayflower, Champion, Gyümölcskertek királynője, Duránci, Elberta, Triumph stb. Idősebb falubeliektől hallottam, hogy községünkben az 1900-as évek első felében nagyarányú fügetermesztés folyt. Érdliget abban az időben még Diósdhoz tartozott. A két vasút közötti területen Károlyi gróf hatalmas fügeültetvénye terült el. Füge-teraszként emlegették.

Több diósdi dolgozott ebben az ültetvényben, különösen a munkaigényes gyümölcsszedés idején. Közelebb, a falu területén másutt is találhatók voltak fügéskertek. Például a műútközeli részen, vagy a Rákóczi utca közepe táján Jéger Ferencék, a mai József Attila utcában a Vandra, Raffius, Dörflinger, Monostori fügekertek.

Diósd más részein terült el Bernwalnerék, Finkék, Letovicsék és még mások fügebokros földje. A gyümölcsöt az őszibarackhoz hasonlóan összegyűjtötték a gazdáktól, szemenként csomagolták, rekeszekbe rakták és beszállították a budapesti vásárcsarnokokba, Nagyvásártelepre. őszibarackot felvásárolta a dőry Konzervgyár. Gyermekkoromban (az 1900-as évek közepén) kezdett eltűnni Diósdról a füge.

A környékünkön (a József Attila utca környékén) még láttam fügét, de összességében már kevesebb volt. Tanultuk az iskolában, hogy délszaki növény. ősszel megdöntötték, tövüket földdel betakarták.

Ezen régi fügék maradványa magas, terebélyes bokorrá nőve néhány helyen ma is megtalálható. Az utóbbi években a településen sétálva egyre több udvarban jó érzéssel fedezek fel fiatal fügebokrokat. Ezek eszembe juttatják gyermekkorom csínytevéseit. Mert milyen a gyerek? Mindig az kell neki, ami nincs!

Bevallom: többed magammal elelcsentünk Dörflingerék fügebokrairól néhány szemet. (Van-e olyan felnőtt, aki nem csinált ilyet gyermekkorában?)

És milyen a felnőtt? Egyike a legrégebben termesztett kultúrnövényeinknek. Valószínű, hogy a görög kereskedők hozták be Európába i.e. a IX-VII. A füge gyümölcsében fontos elemek találhatók: A és C vitamin, kalcium, vas, réz, cink stb. Fogyasztják nyersen, aszalva, készítenek belőle bort, pálinkát, sajtot, kávét, teát. Gyógyszerként is használják.

Nemcsak kellemes gyümölcs, de rendkívül elősegíti az emésztést. Jó hatással van a légzőszervekre, az idegekre, gyógyítja a gyulladásos megbetegedéseket, csökkenti a vérzékenységet, hatásos a szívre, májra. A füge elismertségére utal, hogy az ókori Athén címerében is megtalálható. Az Ószövetség írása a gabona és szőlő mellett az „ígéretek földjének" legfőbb kincsei közé sorolja.

Egy legenda szerint a Rómát alapító Romulusz és Rémusz egy fügefa tövében szürcsölték a farkastejet. Egy másik írás szerint állítólag még háború kiváltója is volt a füge, mivel Karthagóban jobb füge termett, mint a Római Birodalomban. Egy másik legenda szerint a fügét a törökök hozták magukkal Magyarországra, és először a Gellért-hegy déli lejtőjén telepítették a kivágott szőlők helyére.

A Gellért-hegy rakpart felőli lábánál, és a szálloda felőli lejtőjén még ma is van egy-egy hatalmas fügebokor, amelyet a kutatók több száz évesre becsülnek, és feltevésük szerint a törököktől maradt ránk.

A szakirodalom megjegyzi, hogy a füge, ha kifagy, vagy másként pusztul el, de egészséges gyökere bent marad a földben, az kihajt, és újra él a növény. Még egy érdekesség. Végezetül: 1933-37. Diósd nyugati oldalában nagy kiterjedésű mészkővonulat található. A Magyarország útikönyv így ad hírt róla: „A régebbi mészkőbánya maradványaként a fertőrákosinál jóval nagyobb kiterjedésű barlangváros terül el itt."

Már a XVIII. században megkezdődött a kő kifejtése, amely munkát adott a település férfi lakosságának. A Rádió és Televízió Múzeum közelében lévő „nagy" bányából kitermelt követ az ország különböző részeibe szállították. Diósdi mészkőből épült sok budapesti bérház, felhasználták a Parlament, a Műszaki Egyetem építésénél, valamint a budai Vár helyreállításánál is. Az 1900-as évek közepe táján a bánya beomlott. A megmaradt bányarészen még az 1980-as évekig folyt a kitermelés. Néhány éve került sor a bánya rekultivációjára.

A felső, „nagy" kőbányától a falu felé jövet egy hajdani kocsiút fákkal, vadvirágokkal szegélyezett mély bevágásában magas, meredek, lecsiszolt kőfal vonzza magára a tekintetet. Ez a „kis" kőbánya maradványa. A követ felhasználták kerítések, sírkövek, szobrok, vízszűrők és súrolópor készítésére is. A kőtörmeléket (proknikat) utakra terítették. A kőfejtés lépcsőzetesen történt.

Érdekes, rácsot formázó maradványai ma is láthatóak. A Szabadság út felől egy harmadik bánya bejárata fedezhető fel. E bánya alapterülete tízezer négyzetméter. A kőkitermelés megszűnése után hosszú ideig be gyermek és fiatalkoromban.

A Sas-hegy Budapesten található 266 m-es magaslat. Maga a hegy Budapest XI. és XII. kerület délnyugati részén, a Sasadnak nevezett városrész peremén található. A természetvédelmi terület 30 hektáron jött létre 1958-ban. A Sashegy ékessége volt a Sioni nővérek zárdája és iskolája, amely ma is emlékezetes látványosság.

A hegy dísze a rózsaszín utcahálózat és a kilátás a városra. A természetvédelmi területen ötven madárfaj élőhelye van, és a növényzet gondozása révén megőrzik a helyek rendjét. Itt található a Sashegyi Gimnázium és a Farkasréti Általános Iskola is.

A Sashegy története összefonódik a Budai-hegység többi részével: a török hódoltság visszavetette a szőlő- és bortermelést, de a késő évszázadokban virágzó vörösborkultúra maradt jellegzetes. A Sashegy névadója a kor borrendje volt, a kajszik és mandula-szőlők pedig gazdag kultúrát adtak. A buda-sas-hegyi borkultúra pusztulását a rendkívül szapora gyökértetű okozta meg mentés nélkül.

A földtani és épített örökség mellett a természeti és kulturális örökség is megmaradt: a Sioni zárda múltjának nyomai, a régi pince‑ és présházak, a helyi hagyományok és a borgazdálkodás emlékei elevenen élnek ma is. A Budai-hegység és Sashegy kapcsolata a város fejlődésével összefonódik, amelyben a természeti környezet és az emberi tevékenység egymást formálták.

Infografika és vizuális áttekintés

Az alábbi ábra a Sashegyi vörös és a gellérthegyi vörös kapcsolatrendszerét és a borvidék főbb dűlőit mutatja be a történeti középpontokra koncentrálva.

Az oszlopok a korszakokra bontva szemléltetik a szőlőfajták változását és a filoxéra viszontagságait a századok során.

Az ábra a gyümölcstermesztés kettős szezonális termelését hangsúlyozza: őszibarack és füge, a két fontos kultúrnövény hosszú időn át együtt fejlődött a vidéken.

Tagdescr: Rövid meta leírás a cikkről és a kulcsszók listája a cikk végére került beillesztésre a külön tagokban.

tags: #sashegyi #vorosbortol #a #sasadi #oszibarack