A Tokaji aszú operettje Eisemann Mihály zenéjével és Szilágyi László szövegével született meg, először 1940-ban mutatkozott be, és a kor legnépszerűbb zenés darabjai közé emelkedett. A történet Gellérthegyen kezdődik, ahol Lidi, a fiatal cselédlány beleszeret Pistába, a házikisasszony udvarlójába, egy májusi éjszakán, amikor a csillagok ragyognak. A cselekmény hat év után Tokaj-hegyalján folytatódik, Abaújszálláson, ahol Lidi a leányanya hazatér immár hatéves kisfiával, Andriskával. Itt viszont összetett bonyodalmak bontakoznak ki: mindenki házasodni vágyik, de a környezet és a család aprólékosan rendezgeti a kérdéseket. A paraszti sorból nagybirtokossá emelkedett özvegy matróna, Tarcali Darázs Katalin, saját elképzelése szerint rendezi leányai nászát és Lidi életét is igyekszik rendbe hozni. Mókus bácsi pincéje körül az események szálai végül összefutnak. A címadó történet 1940-ben a Tokaji aszú új operettjeként vált jelentőssé, és a háború végéig is népszerű maradt. A darab a Fedák Sári kedvéért született, és a legendás színésznő is közreműködött megszületésében. Noha falusi miliőben játszódik, az operett a musicalis hagyományokhoz hűen drámai feszültséget tart fenn, miközben megőrzi az operett alapvető jegyeit.
Az operett zenéje gazdag slágerekben, mint a Pénz beszél, a Fáj a szívem, a Május van, az orgona virágzik, vagy a Rózsa, rózsa, bazsarózsa, melyek a korabeli és későbbi előadásokban is nagy sikert hoztak. A történet hőse, Tarcali Darázs Katalin tanulságtételében kifejezi az alapvető emberi üzenetet: „Isten nem fajtákat teremtett, hanem embereket! Egyformák vagyunk, mint a szőlőtőke fürtjei.” Ez a gondolat a darab üzenetének központi magvát adja. A Tokaji aszú premierje 1940 márciusában volt, és a bemutató ünnepélyessége közönség sokasága előtt zajlott. A darab forró fogadtatása után a filmváltozat is megszületett egy évvel később.
A színészi és zeneszerzői munkát a korszak legnagyobb sikereként ünnepelték, és Eisemann Mihály zenéje a közönség kedvencévé vált. A szerzőpár korábbi sikerei, mint az Én és a kisöcsém vagy a Hyppolit, a lakáj, megteremtették a totális országos ismertséget. A Tokaji aszú azonban a cenzúra és politikai változások viharaiban is felidéződött: a II. világháború utáni években a műfajt gyakran giccsnek bélyegezték, a darabokat nem játszották, a szerzők pedig visszavonultan éltek. Ennek ellenére a Tokaji aszú 1940-es sikerei megőrizték helyüket a magyar operett-történelemben.
A történet a cselekmény szálaival együtt visszacseng 1940 és 1941 eseményeiben: a premier naptárak szerint már 1940 tavaszán hatalmas közönségsikerrel indult, és a következő évben a filmet is játszották. A zeneszerzők és színészek generációkon átívelő hatása megfigyelhető a dalok és jelenetek utóéletében, melyek új értelmezéseken és modern feldolgozásokon át élnek tovább. A darab a Tokaji Fesztiválkatlanban is megmutatta erejét, és a darab üzenete egyre aktuálisabbá vált: az emberek közötti egymásra utaltság és a szeretet állhatatos ereje a társadalmi és családi konfliktusok közepette.
A Tokaji aszú végső története a személyes és társadalmi kötetlenítésről szól: a hat év hosszú idő, amely alatt a szerelem megszilárdul, a gyerek felnevelése és a családi kötelékek próbán mennek keresztül. A darab végén a történet a közösségi összefogás és humanitás üzenetét emeli ki: Isten nem fajtákat teremtett, hanem embereket.
Színházi életében a Tokaji aszú visszatért a színpadokra 1991-ben a nagyváradi és tapolcai előadásokkal, majd 2015-ben Szilágyi Tibor rendezésében a Veszprémi Petőfi Színházban, a Tokaji Fesztiválkatlanban bemutatva újra megnyitotta a beszédet az alkotók és a közönség között. A produkció kísérői között olyan művészek szerepeltek, akik a díszlettervezés, jelmeztervezés, koreográfia és zenei szerkesztés területén fontos szerepet vállaltak. A veszprémi előadást követően a darab további vidéki és budapesti helyszíneken is megmutatkozott, megerősítve a mű időtálló üzenetét.
Az előadás üzenete az egyetemes emberi értékekben gyökeredzik: ne legyenek fajták, legyenek emberek, és ezt a gondolatot a darab a címbeli tokaji aszú édességével, s egyben ébredő tónussal adja vissza a közönségnek. Ez a történet az operett szabályait megtartva, mégis hétköznapian drámai hangulatot teremt, s a slágerek és a dallamok révén hívja fel a figyelmet az emberi kapcsolatok bonyolultságára és szépségére.