Solymos Tóni a magyar könnyűzene ikonikus alakja, aki elsősorban az Express együttes frontembereként szerzett magának hírnevet. Dalainak halhatatlan népszerűsége idővel átlépte az országhatárt, majd sokoldalú előadóművészi pályát futott be, amelynek végére még ma, nyolcvankét évesen sem tett pontot. Solymos Tóni többkötetes, sikeres író, idős korában is megrögzött sportbarát, a Bakony szerelmese.
A Zenei Pálya Kezdetei és az Express Sikerútja
Solymos Antal, akit a legtöbben Tóninak szólítanak és neveznek, 1943-ban született Budapesten. Már hatévesen megkezdte az ismerkedést a hangszerekkel, gitározni és hegedülni kezdett, sőt, még a nagybőgővel is megbarátkozott. Szülei zeneiskolába járattták, ott pallérozta tehetségét. Aztán eljött az első nagy közös zenélés, a Benkó Dixiland Band időszaka, amely 1961-től 1963-ig tartott és egy „Ki Mit Tud” győzelmet fűzött a nevéhez.
Solymos Tóni az Express együttes frontembereként slágerek sorával írta be nevét örökre a magyar könnyűzene képzeletbeli nagykönyvébe. A kor divatjának megfelelően az együttesnek a slágerzene felé kellett fordulnia, ezért lassan elmaradt a dixi. 1965-től számtalan hazai és külföldi turné, koncert, rádió- és tévéműsor, lemezkiadás következett. Állandónak látszó, lázas munka jellemezte a csapatot, amely kihasználta a korszak adta lehetőségeket és idővel minden szocialista országban szerepeltek. Az összes Táncdalfesztiválon ott voltak, minden megmaradt idejüket a Filmgyárban, a Rádió 8-as stúdiójában, vagy a Hanglemezgyárban töltötték.
Solymos Tóni - Szállj, szállj madár
Hull az elsárgult levél és a Töretlen Népszerűség
Az Express együttes legjobb idejében szinte minden esztendőben született egy új sláger. Ezért aztán nem csoda, hogy miközben a vasfüggöny mögé zárt fiatalok legtöbbje az Illést, az Omegát vagy a Metrót ismerte és imádta, az Express szorosan ott járt a nyomukban és az ország egyik legismertebb és legkedveltebb formációjává emelkedett. Visszafogottan elegáns megjelenésük, látványos és szerethető színpadi előadásmódjuk, fülbemászó és hetekig dúdolható, énekelhető slágereik miatt egyre népszerűbbek lettek. Jöttek a számok egymás után: Hull az elsárgult levél, Jöjj hozzám drágám, Ahogy a két szemeddel nézel, Harmonikás, Tapsolj ma nevetve, Óh egy kis csók, Sosem elég, Véletlen, Peches nő a Sári, Alkonyat, Kislány vigyázz… A közönség megkedvelte és az idősebbek máig nem felejtették el a frontember Solymos Tóni közvetlen stílusát.
Több, Mint Zenész: A Sokoldalú Művész
De nem csupán a deszkákon lett eredményes. Vegyésztechnikusi végzettséget szerzett, újságot és könyveket írt, sokoldalú tevékenysége során barátságot kötött a ma már csak retrónak hívott korszak számos meghatározó alakjával. Nagyjából kétezer fellépésen dolgozott együtt Hofi Gézával, de muzsikált Kovács Katival, Koós Jánossal, írt szöveget Korda Györgynek. Aligha lehetne mindenkit felsorolni. Egy novelláját Koós Jánosról írta. „Millió fellépés, mind egy-egy ünnepnap. De mi a hétköznapjait is ismertük. Részei voltunk. Természetesen én csak azokról a hétköznapokról tudok mesélni, amit együtt töltöttünk. Na, ezek sem voltak hétköznapok! Volt, hogy csak úgy átmentünk hozzá Silye Attilával, a bassgitárosunkkal, csak beszélgettünk, és egy kis vörösbor. Volt, hogy lejöttek a kis házunkba a Bakonyba, foci, éneklés, bogrács, egy kis vörösbor. Aztán teniszeztünk, síeltünk, és megint egy kis vörösbor. A zenész jéghoki válogatottban kapus volt. Egyetlen nagy trükkje volt: jött az ellenfél csatár, ő az ormótlan kapus szerelésben keresztbe feküdt a kapu előtt. Ember nem ütött gólt. Ja, utána vörösbor. A Színészválogatott. Ő ott is kapus volt, én balhátvéd, 15-20 alkalommal játszottunk a tök teltházas Népstadion előtt. Egyszer egy újságíró focista vitte kapura a labdát, a Jani futott elé, felszedte. Én meg, ahogy rohantam hátra úgy láttam, mintha bántotta volna a Janit. Azzal a lendülettel szegény Thékes Pista barátunknak irtózatosat rúgtam a fenekébe, hogy meri bántani a Janit? Jól sikerült, beesett a kapunkba. Meg is kaptam érte a büntetést: Buzánszky Jenő (ő volt a játékvezető!) 10 fekvőtámaszra ítélt a saját tizenhatosunkon, 70.000 ember számolta! 8-9-10!”
A Fájdalom és az Élni Akarás
Az Express ötvenéves születésnapi koncertje nagyívű sikert hozott, aztán az a lendület még három évet adott a csapatnak, majd úgy döntöttek, abban a formában elég volt. „Rongylábú” Solymos Tóni azóta triójával élteti tovább a régi dalokat, járja az országot és mutatja be az Express életművét és a legendát: van mit, hiszen a csapatnak közel tízmillió lemeze kelt el. Tóni egész életében sportolt, teniszezett, jégkorongozott, golfozott, focizott. Szívesen ült motorra, a vadászatot Hofi Géza kedveltette meg vele, akkor szeretett bele az erdőbe, a Bakonyba. De ő sem játszhatott mindig az élet napos oldalán.
Öt éve meghalt a felesége, akivel negyvenöt évig élt együtt boldogan. A tárnoki házban minden rá emlékeztette, ezért fia közelébe, Budapestre, az V. kerületbe költözött. Ám a tragédia árnyékából nem volt szabadulása, három éve 51 éves leányát is elveszítette. Megtört, de élni akart. „Nekem először a düh jött. Mindent össze akartam törni, kiabáltam a lakásban, hogy nem, nem, nem létezik, ez nem igaz. Utána jött a fájdalom, amit nagyon nehezen viseltem el. Nagyon nehezen. Azt láttam magam körül, hogy megözvegyült barátaim szomorúvá és magányossá váltak, de én szeretek élni…”
A Bakonyban van egy háza, szívesen tölti Pénzesgyőrön az időt új párjával, aki mellett nyugalomra talált, de azért időnként még fellép a trióval és viszi tovább az Express-örökséget. A harmonikás és a Hull az elsárgult levél című dalokat mindig el kell játszaniuk.
Az Életmű Elismerése
Idén tavasszal, nem sokkal a 82. születésnapja előtt Solymos Tóni állami kitüntetést kapott a nemzeti ünnep alkalmából. Az oklevélen Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírása felett többek között ez állt: „Az Express zenekar frontembere részére hat évtizede a zene és a közönség szolgálatában végzett, kivételesen népszerű és sikeres előadói pályafutása elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozom.”
Tóni azt nyilatkozta az ünnepség után, hogy az volt addigi legnagyobb születésnapi ajándéka és nagyon boldog, hogy megérhette azt a szép napot. Egy zenészbarátja így írt róla nemrégiben: „Múlt héten meglátogatott a drága Solymos Tóni és jó sokat beszélgettünk a múltról. Csoda dalaik voltak, embertelen funky-rock dalok, de a drága közönség mindig a könnyebben emészthető dalaikat követelte, így az igazi értékeik árnyékban maradtak. Hála Istennek nálam nem, mert ősrégi rajongójuk vagyok és maradok.”
Solymos Tóni országjárása során időnként megfordul Fejér vármegyében is. Egyszer pusztavámi fellépése után így nyilatkozott lapunknak: „Nincs mit szépíteni, megöregedtünk. De az utcán továbbra is átölel az emberek szeretete. Ennek örülök. Ez éltet! Ez az, ami megtartott engem és a zenekaromat.”
A vörösbor és a gitározás, mint életérzés, körbeöleli Solymos Tóni személyiségét, aki nemcsak a színpadon, hanem a magánéletében is képes volt megtalálni az egyensúlyt a szenvedély és a mély emberi kapcsolatok között. Zenéje és életszeretete továbbra is inspirációt jelent mindazoknak, akik értékelik a minőségi szórakozást és az őszinte, elkötelezett művészi munkát.