2014. A politikusok, hatóságok a dohányzással és “ártalmaival” vannak elfoglalva, pedig az igazi probléma az alkoholfogyasztással van, mely utolsó pillanatig a család rejtett titka marad.
Elviheti-e a házastárs szakemberhez a párját, ha úgy gondolja, italproblémája van?
Amikor már az életébe annyira beletartozik a pia, hogy befolyásolja azt.
Erről beszélhetünk már akkor is, ha valaki csak naponta két sört iszik meg.
Egész nap egy kortyot sem iszik, de tudja, hogy ha hazaér, már nem kell vezetnie, és ott van a söröcske, amit kiszisszenthet, aztán a másodikat is, utána már alhat.
Nem veri meg az asszonyt, nem üvölt a gyerekkel, csak egyszerűen a részévé válik a napjainak az alkohol.
A probléma ebben az, hogy az ember értékrend-változáson megy keresztül - a fontossági sorrendben előre kerül az alkohol -, de ő maga nem is érzi.
Hiába mondja az asszony (vagy a férj, hiszen az alkoholisták 40 százaléka nő), hogy legalább ma ne igyál.
A kérdés, hogy van-e az életünkben egy ember, aki lehet fék; aki ha elmondja, nemcsak meghallgatjuk, de el is fogadjuk a véleményét.
Ha van ilyen, akinek elhisszük, hogy nem csesztetni akar, akkor működhet a rendszer.
Nem régen látott barátra gondolok, mert ilyen esetben ritkán van ekkora bizalom.
Férj-feleség, szülő-gyerek kapcsolat inkább működhet.
Egy alkoholbeteg családjában általában nem harmonikus az élet.
Egy házastárs - szülő, gyerek stb.
Ha felhív egy feleség, hogy elhozná hozzám a férjét, nemet mondok.
Ez felesleges.
Ha viszont a férj jön, és azt mondja, hogy alkoholista vagyok, akkor már lehet mit kezdeni.
Sok hozzátartozó kérdezi meg tőlem ilyenkor, hogy “akkor nézzem végig, hogy meghal”?
Akit már nem lehet zsarolni, nem lehet rá hatni, van, hogy el kell engedni.
A másiknak is fel kell ismernie, hogy már nem tud segíteni.
Ma már ugyanis nem lehet kényszerből kezelni valakit.
Mi legyen a gyerekkel?
Ez a mérhetetlenül berúgós dolog, valljuk be, szinte mindannyiunknak megvolt.
De ne gondoljuk, hogy egy 16-17 éves gyereknek meg kell innia egy üveg vodkát ahhoz, hogy berúgjon.
Ha azt mondja egy kislány, hogy megivott két koktélt, plusz egy sört, és nem emlékszik semmire, valószínűleg igaza van.
Neki pont ennyi elég az 55 kilójával és az üres gyomrával, hogy felboruljon.
Én két deci keverttől hánytam végig egy éjszakát az építőtáborban tizenvalahány évesen.
Leginkább a mai gyerekek bulizási szokásaival nem tudunk mit kezdeni.
És a kamaszok mindig próbálgatják a határaikat.
Sok gyerek feszültséget old az ivással, legalábbis azt gondolja.
A hétköznapi rengeteg tanóra, különóra és edzés után kiengedi a gőzt.
Azt pedig, hogy honnan gondolja, hogy így kell csinálni, nem nehéz megfejteni.
A felnőttek is ezt teszik.
Ha azt látja otthon, hogy apa megiszik egy üveg bort minden este a munka után, az válik természetessé.
Kommunikálhat.
Mindenhol igyekszem hirdetni, hogy elrettentő a statisztika, amely szerint napi hét percet beszél a szülő a gyerekével.
Ez marha kevés.
Ráadásul ezek a beszélgetések is általában arról szólnak, hogy mi volt az iskolában, mikor jön haza a gyerek, és mit kér enni.
Szokták kérdezni a szülők, hogy miről lehet még beszélni.
Mindenről.
Az időjárástól kezdve a kézilabdameccseken keresztül a napi politikáról, zenéről, könyvekről, csajokról, mindenről.
Sokkal okosabbak ezek a kölykök, mint mi voltunk ennyi idősen, folyamatos információáradatban élnek, egy mai gyerek hat-hétféle dologra is tud egyszerre figyelni, elképesztőek.
A függőségre való hajlam örökölhető, ennek már ismerjük a bázispárjait, de a minta és a genetika is hozzátesz.
Az egyik szülő alkoholizmusa esetén hetven százalékkal nagyobb az esély arra, hogy a gyereknek is lesz alkoholproblémája.
Ráadásul az, hogy a génjeiben benne van valakinek a függőség, még nem menti fel semmi alól.
Egyéni toleranciakülönbségek is vannak, de nézzünk meg egy gyakorló alkoholistát.
Ugyanolyan ez, mintha azt mondanám magának, hogy fussa le holnap a maratont.
Ha nem sportol semmit tíz éve, akkor esélye sem lenne, ha viszont nekiállna naponta edzeni, jövőre már le tudná futni.
Az alkoholista is ilyen - mert sokat gyakorol -, persze csak egy darabig.
Egy idő után már nemcsak pszichés elváltozásokat okoz a folyamatos alkoholfogyasztás, de testi betegségeket is.
energiahiány, vérszegénység, májzsugor, alultápláltság stb.
Évente 14 liter 96 százalékos alkoholnak megfelelő italt (5 százalékos sörben ez körülbelül 260 liter) iszunk meg fejenként - a számításban a csecsemők is benne vannak.
Emellett az alkoholhoz köthető halálozások száma 70 százalékkal rosszabb Magyarországon, mint a nagyjából ugyanennyit ivó franciáké, mert ők legalább minőségi alkoholt isznak.
16-20 ezer drogfüggő van Magyarországon, tehát nem a függőségen és a függők számán van a hangsúly, hanem azon, hogy keveset tudunk kábítószerekről.
Az én generációm miről hallott?
A nitrohígítóról, mákteáról, seduxenről és nagyjából itt van vége a történetnek.
Persze láttuk a Hairt, és lehet, hogy olvastunk Kerouacot, de nagyjából ennyi, egyszerűen nem tudunk mit kezdeni a drogokkal, mert a mi időnkben az egy-egy nyilvánosságot kapó kábítószeres probléma leginkább szenzáció volt.
A mai fiatalok viszont képben vannak.
Ugyanúgy, ahogyan mi is röhögtünk a nagyapán, hogy csodálkozva nézi a dobozt, hogyan kerül bele a focista, a gyerek minket röhögt ki, hogy nem tudjuk kezelni a számítógépet vagy készségszinten az okostelefont.
A gyógyszer és a terápia párhuzamosan működik.
És nem igaz, hogy csak a gazdagok tehetik meg, hogy kezeltessék magukat.
Rengeteg lehetősége van az alkoholbetegnek arra, hogy segítséget kérjen és kapjon.
Ott van az averzív kezelés (kellemetlen feltételes reflexek társítása, például olyan gyógyszert kap a beteg, amely rosszullétet idéz alkoholfogyasztás esetén, vagy hánytatják a beteget), a pszichoterápia, az anonim alkoholisták stb.
Szerintem igen.
Minden alkoholbetegemnek elmondom, hogy számomra ez az egyetlen elfogadható megoldás.
Nem miattam kell nem innia, úgyhogy ha ezt el tudja fogadni, határozni, akkor rendben van.
A legtöbb alkoholista akár tíz év kihagyás után is elkezdheti csak egy pohárral, azonnal visszaesik.
Mert azt mondja, az elsőtől nem lesz bajom, a másodiktól sem, a harmadiktól pedig már mindegy, ugyanott van, ahol elkezdte.
Az alkoholbetegségből nem lehet kigyógyulni, azt tudni mondani, hogy alkoholista vagyok, és tíz éve nem ittam, ez már szép eredmény.
Dr. Zacher Gábor Budapesten született 1960. október 8-án.
Elsőre nem vették fel az orvosi egyetemre, ezért állatgondozónak állt.
Utána műtősfiú lett az egyik koraszülött osztályon, ő tisztította az inkubátorokat.
Az egyetem és a kórház mellett pedig folyamatosan mentőzött, 18 évig mentőtisztként vonult a betegekhez, mert mindig is érdekelte a sürgősségi ellátás, ahol azonnali döntéseket kellett hozni.
1998-ban került a Honvédkórház baleseti sebészetéről a Korányi Intézetbe, ahonnan megszervezte az országos toxikológiai ellátást és 2013-ig a Péterfy Sándor utcai Kórház és Baleseti Központ klinikai toxikológiai osztályának főorvosa volt.
Működése alatt e kórházi részleg nemzetközi elismertségre tett szert.
Milyen függőség jelenti a legnagyobb problémát a mai világban?
Mit tehet egy függő hozzátartozója?
Mi a helyzet a magyar egészségüggyel?
Ilyen és ehhez hasonló témákról beszégettünk. Interjúnk.
Épp egy másik interjúról érkezik hozzám Dr. Zacher Gábor toxikológus, meglehetősen nehéz elérni, igen elfoglalt.
Megjegyzi, hogy a kinti időjáráshoz képest elég lengén öltöztem fel.
„Ült már maga tolószékben egy órát ilyen időben kint az utcán?” - kérdezi.
Természetesen nemmel felelek.
„Az egyik volt betegem épp itt ül kint a pékség előtt. Diplomata családból származik és ide jutott. Érdekes élettörténet.”
Az első könyvében beszél arról, hogy gyermekkorától orvos szeretett volna lenni, mert ezt a mintát látta otthon.
Ezután kétszer nem vették fel az orvosi egyetemre, majd kiderült, hogy gumiallergiás.
Vitathatatlanul fontos, hogy hogyan alakítják a sorsot a nehézségek és a döntések.
Például a sikertelen egyetemi felvételi után elkerültem a klinikára dolgozni.
Egészségügyben dolgozni minden évben hasznos tanulság lehet.
Azért mert valaki orvos szeretne lenni, még nem biztos, hogy alkalmas is rá.
De ha egy évig dolgozik az egészségügyben, akkor ott kiderül.
Szóval lehet, hogy most lennék egy jó baleseti sebész, de úgy gondolom, hogy toxikológusként rátaláltam egy olyan szakterületre, ami tényleg a szerelmem lett.
Azért persze halogattam az elején, mikor az első foltok megjelentek, rögtön megmagyaráztam: „gumikesztyűben vagyok egész nap, az ember bőre bepállik alá, biztos a fertőtlenítőszer okozta”, ilyenek.
A gumiallergiámból, a szakterület váltással én pozitívan kerültem ki.
Szóval lehet, hogy most lennék egy jó baleseti sebész, de úgy gondolom, hogy toxikológusként rátaláltam egy olyan szakterületre, ami tényleg a szerelmem lett.
És ez a kilátás alapján a jövőben is így marad.
Alkoholfüggőség: Hogyan méregtelenítsünk és kezdjük el a felépülést | Stanford
tags: #alkoholfuggoseg #gyogyszeres #kezelese #dr #zacher #gabor