Idén tízéves az Irie Maffia, az egyetlen olyan hazai reggae-zenekar, akik az indulás után képes volt kiszakadni a műfaji korlátokból és egy spangli élettartamánál hosszabbra fenntartani a közönség érdeklődését. A jubileummal és a készülő új lemezzel kapcsolatban az Irie Maffia két alapítójával Élő Mártonnal és Horváth Gáspárral, vagyis JumoDaddyal beszélgettünk. Az Irie Maffia ugyanis azon ritka formációk közé tartozik, akiknek egy viszonylag szűk lehetőségekkel rendelkező műfajon belül sikerült - hazai szinten mindenképpen - nagyot alkotnia. Ráadásul az idő múlásával egyre bátrabban hagyták hátra a reggae-t, és kísérleteztek szinte mindennel, legyen szó egzotikus dél-amerikai műfajokról vagy aktuális elektronikus zenei trendekről.
A két zenésszel a Rigó utcai stúdiójukban találkoztunk, Horváth kicsit késett, így Élővel kezdtünk el trécselni arról, hogy a stúdión kívül csak a kocsiban hallgat zenét, akkor is főleg gyereklemezt. Élő Márton: Halász Judit már kicsit old school, Rutkai Boriban viszont pont az a jó, hogy naprakész. Korábban voltak olyan számok, amiket nem nyomtam ki a kocsiban, amikor elaludt a gyerek. Az utóbbi időben ez a Baby Bash- szám fogott meg a legjobban, pedig nem is játszom hasonló zenéket. Téged egyébként nem zavar, hogy manapság ilyen zenére rávarrják a deep house címkét? Ez a deep house-kérdés nekem magas. Az utóbbi két évben elég sok rapet hallgattam, természetesen erre az új trapes vonalra gondolok: Schoolboy Q, ASAP Mob és ehhez hasonlók. Azt hiszem, 2013-ban történt, hogy megnéztem az összes fontosabb zenei listát, és minden ilyen zenét letöltöttem. Előtte azért inkább a reggae és az afrobeat érdekelt, de aztán ugye lejött a Juicy J-, a Kendrick Lamar- és az ASAP Rocky-lemez, és egy évig ezeket hallgattam. Elég, ha megnézed a kommenteket a Pilvakernek készített, kicsit trapesebb számom alatt a Youtube-on.
Horváth Gáspár: 6-8 éve azt gondoltam, hogy az internet majd mindent meg fog változtatni, de sajnos nem ez történt. A Szigeten eljuttattam egy promó pendrive-ot Skrillexnek, amin volt két kislemez meg pár korábbi megjelenésem. Egy héttel később már beillesztette a Black Horse-t a saját szettjébe, amit azóta se lehet kivakarni onnan. Egyébként nem az eredeti verzióról, hanem egy DJ editről van szó. Fogta a Black Horse dropját, összevágta a Recess című dalával, rárakta a Fatman Scoop acapelláját, és kicsit felgyorsította. Egyébként figyeltem a szigetes szettjét, és olyan a csávó, mint a Mortal Kombat, ilyen kis kombói vannak neki, kis ütés+nagy ütés és hasonlók. 3-4-5 számos blokkjai vannak, amik tempóban eltérnek egymástól, aztán ezekből áll össze a szettje, miközben folyamatosan figyeli a közönség reakcióját. Tudom, hogy a Skrillex-mánia egy kicsit idejétmúlt, de elképesztő innovátornak tartom. A kiadója, a közösségi jelenléte, az egész hozzáállása egyedülálló. Aztán hozzátette: ők vették fel velem a kapcsolatot, és már megy is a kommunikáció, de azért ez nagyon nehéz. Az út az OWSLA-hoz nem egyszerű, az út egyirányú.
Abszolút megértem, ha a hiteles előadóknak ez bassza a csőrét. Most van egy ilyen nonszensz faramuci helyzet, hogy mondjuk megy a Music FM-en valami deep house szám, amit deep house-nak neveznek, pedig semmi köze sincs hozzá. Itt is Skrillexéket kell felhoznom, amikor tavaly május környékén kihozták Destructótól a Higher c. zenét. Nekem is van egy mixem 2003 környékéről, amiben hasonló zenék vannak. Az új Irie-albumon most annyira nem erőltetjük a ghánai dolgokat, főleg azért is, mert RedRed néven új projektbe kezdtem egy elég ismert ghánai előadóval, amiről nemsokára hallani is fogtok. A mai afrikai mainstream popzene most pont ilyen, mint ez a Yemi Alade-dal.
Szoktam, amikor kint vagyok, de most legutóbb csak egy alkalommal játszottam. Sena és Mensa - akivel a RedRedet csináljuk - énekelt, én pedig DJ-ztem mögöttük, de alapvetően ők vitték a show-t. Egy létező tendencia, hogy egzotikus országok saját műfajait aktualizálják elektronikus tánczenével. Pedig nekünk is van saját cumbiánk meg baile funkunk, ez pedig a mulatós. A Kelemen Kabátbannal pont van egy olyan számunk, amivel ezt a kulturális jelenséget próbáltuk valahogy feldolgozni. A Kelemen-bulikon érezhető is, hogy az embereknek nem esik le, pedig pont a magyar zenei állapotokról szól. A tradicionális magyar népzene táncházakba szorult, helyette mindenhol mulatóst hallgatnak, ami egy részben műdalból, egy részben népzenéből és még egy részben cigányzenéből áll össze, amit úgy megturbóznak szintetizátorral. Az itt a probléma, hogy ezeknél a mulatósoknál nincs hangszerelés, nem szakemberek készítik a zenét, és ráadásul nem is DJ-barátok a számok. Egyszer voltam egy bulin, és a meglepetésvendég Kis Grofó volt. Baromi jól csinálja, mert belövi magát egy olyan árfekvésbe, hogy voltaképpen bárki elhívhatja fellépni, cserébe elsöprő bulit csinál. Addig is jó volt a hangulat, de amikor a Kis Grofó megérkezett, akkor mintha felrobbant volna a buli, és a vendégek apraja-nagyja együtt táncolt, őrjöngött. Dubplate-eket tolt, mert a számai bizonyos részeibe belerakta a család nevét, a menyasszony, a férj nevét meg igazából bárkiét, akire megkérték.
A dalszöveg nagyon fontos, a magyar dalszöveg, lásd Kispál és a Borz, Punnany Massif, Halott Pénz, és még sorolhatnám. Van egy alapvető üzenet, amire ráesik minden fáradozás: belehallod a te problémáidat, a haverod is belehallja, majd összeborulva együtt mennek koncertezni. Ti azért az Irie Maffiával kicsit más vonalat képviseltek, még úgy is, hogy már egyáltalán nem csak reggae-t játszotok. Nem tudom, olvasd el a kommenteket a videó alatt. A kommenteknél tényleg úgy reagálnak, mintha beszűkült fundamentalisták lennének. Annyira ragaszkodnak egy-egy stílushoz és annak autentikusságához, mint az Iszlám Állam. Az új lemezen egyébként pont nem lesz akkora váltás, mint a korábbiakon, hanem a jubileum alkalmából az új számokkal reflektálunk az elmúlt 10 évünkre.
Egyébként most először történt az, hogy a lemez összes számát itt raktuk össze a stúdióban. Nálam a Livin' It Easy a csúcs. Afrikában írtam, amikor Senáéknál voltunk, és másfél-két évig a fiókban pihent. Aztán valamiért elővettük, és egyszerűen imádom a hangszerelést, hogy benne az Akkezdet Phiai, hogy kicsit rockos, néha gyors, néha lassú, néha egyenesen vehemens. Ugyan már tényleg kopásig játszottuk, de a Hands In The Airt is imádtam. Marci akkor még a Gimmeshotban nyomta, én pedig csináltam egy beatet, amit odaadtam a Mangónak cédén. Ez volt a Hands In The Air egy korábbi verziója, amit ők aztán elkezdtek játszani a bulikban. Akkor én mondom a Feeling Greatet, mert arra kifejezetten büszke vagyok, de akár lehetne a What's My Name is, ami már valamivel régebbi. Élőben én a Cross The Roadsot is nagyon szeretem, mert az egy olyan szám, amihez hasonlót nem nagyon csinált itthon senki. Ezt a számot egyébként én is nagyon szeretem, ráadásul ezzel kicsit meg is előztünk egy csomó trendet.
A közönség és a nemzetközi kitekintések összefonódása
Az internet megkerülhetetlen tényező, de a valós kapcsolatok továbbra is kulcsfontosságúak számunkra. A Skrillex-mánia egy kicsit idejétmúlt, de elképesztő innovátornak tartom. A kiadója, a közösségi jelenléte, az egész hozzáállása egyedülálló. Ha Los Angelesben élnél, más lenne a helyzeted, és a személyes kontaktra mindenképp szükség van. Nekem is van egy új klipem ezzel a RedRed-projekttel, amit elküldtem Paul Devrónak, a Diplo Mad Decent kiadójának egyik producerének, aki annyit reagált rá, hogy ez mennyire király, még nem szerződtem le más kiadóhoz. Elkezdtem örülni, hogy végre válaszoltak, talán lesz valami. Nem lehet, hogy ehhez már profi menedzseri, kapcsolattartói ember is kell?
Nekem most ajánlottak is egy ilyen lehetőséget, 10-15 százalékért cserébe kommunikálnának helyettem profin és segítenének a kiadókkal. Ezek a címek nem is publikusak, nem véletlenül bombáznak magyar emberek olyan leveleket, hogy segítsek már őket összekötni ezzel meg azzal. Na persze, ez a legnagyobb kincs az egészben, kőkeményen dolgoztam azért, hogy ezekhez én hozzájussak, hogy egyáltalán válaszoljanak nekem. Magyarországon egyedülálló az a network, amivel rendelkezünk, de pont az ilyen kontaktok jelentik ebben a műfajban a legnagyobb kincset.
Az Irie Maffia és külföldi együttműködések összefüggései a hazai zenei életben megmutatják, hogyan tud egy helyi formáció a határokon átívelő kapcsolatok révén új hangokat és lehetőségeket találni.
A cikk rávilágít arra, hogyan alakítja a nemzetközi közeg a hazai jelenlétet: Skrillex és Diplo közelében lévő producerek és kiadók példája folyamatos inspirációt ad a magyar zenészeknek, hogy a grim dark hangzás helyett valami egyedit hozzanak létre.
Az Irie Maffia saját projektjei közül kiemelkedik a RedRed: ghánai partnerrel a nemzetközi összhang megteremtése, miközben a hazai mulatós és népzenei elemek tovább élnek a zenéjükben. A fronton Élő és Sena, valamint Mensa hozzák a show-t, miközben a zenekar továbbra is kísérletezik és reflektál az elmúlt 10 évre. A jubileumi lemez összes számát a stúdióban rakták össze, és ez különleges mozzanat: először fordult elő, hogy minden számot itt, ebben a környezetben dolgozták ki.
| Szám | Jellemző | Megjegyzés |
|---|---|---|
| Livin' It Easy | Kifejező hangszerelés | Afrikában írták, hosszú fiókban pihen |
| Hands In The Air | Korábbi verzió | Beiratkozott bulikba |
| Cross The Roads | Különleges itthon | Megelőzte a trendeket |
Idén tízéves az Irie Maffia, az egyetlen olyan hazai reggae-zenekar, akik az indulás után képes volt kiszakadni a műfaji korlátokból és egy spangli élettartamánál hosszabban fenntartani a közönség érdeklődését. A jubileummal és a készülő új lemezzel kapcsolatban az Irie Maffia két alapítójával Élő Mártonnal és Horváth Gáspárral, vagyis JumoDaddyal beszélgettünk. Az Irie Maffia ugyanis azon ritka formációk közé tartozik, akiknek egy viszonylag szűk lehetőségekkel rendelkező műfajon belül sikerült - hazai szinten mindenképpen - nagyot alkotnia. Ráadásul az idő múlásával egyre bátrabban hagyták hátra a reggae-t, és kísérleteztek szinte mindennel, legyen szó egzotikus dél-amerikai műfajokról vagy aktuális elektronikus zenei trendekről. A két zenésszel a Rigó utcai stúdiójukban találkoztunk, Horváth kicsit késett, így Élővel kezdtünk el trécselni arról, hogy a stúdión kívül csak a kocsiban hallgat zenét, akkor is főleg gyereklemezt.