Én elakadtam a natúri úton. Zavar, hogy a kén hiánya homogenizál. Ha vannak az egyformaságon belül árnyalatok, azok sem egy szép szín árnyalatai. Élesztő, sör, cider, ilyesmi. Mondanám, hogy kóstolva jobb az összkép, de itt is jut három gerenda a szembe: borotvaéles savak, újraerjedés és cincogó egerek. Inkább meghazudtolása ez, mint beváltása a nagy ígéretnek, hogy ti. „kén nélkül tisztábban látszik a terroir”.
Engem teljesen váratlanul ért, amikor Bott Frigyes elindult ebbe az irányba. Pont ő? Bott Frigyes talán kétszer találkoztam életemben, és az a kép alakult ki bennem, hogy ő a megtestesült jó gazda: ha önkormányzati választásokon indulna, garantáltan rá szavaznék. De akkor még a precíziós osztrák finommechanika vonalon mozgott. A pálfordulás utáni borait csak szórványosan kóstoltam, de kóstoltam és okoztak olykor kellemes meglepetést, hébe-hóba igazi élményt is. Egy olaszrizling és egy kékfrankos dereng az utóbbi évekből.
Mint egy közepesen gondosan karbantartott akváriumban, egzotikus szöszök úszkálnak a palackban. Az illatban cider, sörélesztő, grillázs, citromos nápolyi. Kóstolva sokkal tetszetősebb: telt, energikus, összetett savak, változatos rétegek. Ízben a fanyarság ezer árnyalata, narancshéjas, sós, talán még egy kis rieslinges jelleg is felfedezhető benne. Nem tudtam elhessegetni a gondolatot, hogy korty közepén lapul valamennyi maradékcukor és ez is hozzájárul ahhoz, hogy a szó klasszikus értelmében finomnak legyen mondható. A lecsengés gyümölcsös, a maga sajátos módján.
A prekoncepcióimat halomba döntve, ez egy kimondottan erőteljes bor. Az illatban a szilva és az erdei gyümölcsök mellett vaníliás, cipőpasztás és észteres jegyek is érezhetőek. Nem illós, de az alkohol és a hordó is könnyen beazonosítható. Kóstolva gyümölcsös, élénk, telt, cseresznyés ízzel és köménymagos fűszerességgel (amit én a kékfrankosok árulkodó jegyének szoktam gondolni). Jó inni. A lecsengés hosszú, a csersav minimális. A két másik vöröshöz képest markánsabb az alkohol és a hordó jelenléte, de önmagában kóstolva kétlem, hogy ez bárkit zavarna. Lilás, tükrös szín. Az illat eleinte zárt, de kezdettől fedetlen és vonzó. Ahogy szellőzik és melegszik a meggyes, cseresznyés vonalra áll be, pikáns, fűszeres villanásokkal. Engem már az illat megvett (dupla vakon valószínűleg syrah-nak tippeltem volna).
Az alkohol vagy a hordó semelyik szakaszban nem érzékelhető. Kóstolva kerek, finom, szaftos, tiszta és energikus. Jól strukturált, közepes testű, bivalyerős bor. Legalább annyira fűszeres/minerális, mint gyümölcsös. A tannin mennyisége a közepest is alig éri el, a minősége viszont kiemelkedő. Minden újabb korttyal jobban tetszett. Nagy ígéret. Első körben vakon kóstoltunk és én ezt gondoltam pinot noirnak. Minden ízében kifinomult bor. Az illatot elsőre nehéz szétszálazni - őszi erdő, csipkebogyó, melegebben eper és erdei szamóca. Kóstolva gyönyörű, vibráló sav, selymes szövet, érintésnyi, bársonyos tannin. Ízben fűszeres, sós, a lecsengés közepesnél hosszabb. Nagyon egyben van.
Közfelkiáltással a Kékfrankost hoztuk ki győztesnek. Szorosan a nyomában a Kadarkával. A Kékfrankos összetettebb, mélyebb, erőteljesebb. A Pinot Noir - meglepetésre - mind eredetiségben, mind a hordó integrálásában elmaradt mögöttük. A legfontosabb tanulság, hogy nem kell belépni a natúrboros hitközségbe ahhoz, hogy Bott Frigyes borait élvezhessük. Az okát nem tudom, de örülök, hogy a natúrboros jelleg csak a fehérben érvényesül. A vörösek csont nélkül hozzák a nemzetközi élvonal szintjét, a kadarka és a kékfrankos versenyben vannak a legjobb kadarka és a legjobb kékfrankos címért.
Bott Frigyes egy interjúban megjegyezte, hogy sajnálatos módon a magyar eladások visszaestek és nem tudja pontosan, hogy ennek mi lehet az oka, talán az ár. Bott Frigyesről már régóta tudjuk, hogy remek fajtaborokat szokott palackba zárni, ám a széles fajtaválasztékkal dolgozó felvidéki borász újabban több kísérleti jellegű bort is készít, amelyek egy része házasítás (a már hagyományos Granum és a Super Granum mellett). Ezek a tételek a többi Bott Frigyes bortól eltérő arculattal kerülnek a polcokra és az árukat is magasabbra lőtték be.
Bott Frigyes Sauvignon Blanc-Riesling 2017
A címke tanúsága szerint az alapanyag harmada 8 napig egész fürtben, bogyóban erjedt, egy második harmad tette ugyanezt amforában. A héjon erjesztés kíméletes, minimális csömöszölés mellett történik, az erjedés a bogyóban indul, az amfórás tételeket egyáltalán nem csömöszölik. A bor használt magyar tölgyfahordóban érlelődött 9 hónapig, majd minimális kénnel, szűrés és derítés nélkül került palackba. Az illat nagyon egyedi, de fajtajelleget nem érdemes keresni benne, ez a bor nem erről szól. Pici édesfűszer, kamillatea, narancs, narancsolaj, méhpempő, egy kis sárgabarack alkot érdekes, különleges elegyet. A telt, vaskos bort masszív savak és komoly cseresség támogatja. A kettőnek együtt van egyfajta szárító hatása és a bor textúrája is szokatlan elsőre, engem valahogy egy "zaccos" zöld teára emlékeztetett. Ízvilága is nagyon egyedi: narancs, grapefruit, narancsolaj, gyógytea, kamilla, pici édesfűszer, méz, sós citrom, és egyfajta komlós-malátás, kraft sörös vonás is megjelenik benne. A bor stílusában, karakterében kicsit a Vinculum-ra hasonlít, de annál egy fokkal rakoncátlanabb, rusztikusabb összhatással. A tannint mindenképp szoknom kellett - a nyitást követő napon már egyébként kevésbé érződött -, étel mellett valószínűleg jobban működik a bor. Pontozás szempontjából nem könnyű feladat, biztos van, aki feljebb, van, aki lejjebb tenné, nálam ez egy stabil 6 pontos bor.
