A világ legismertebb francia pezsgője és sok ínyenc a világ legelőkelőbb italának tartja.
A pezsgő névadója a pezsgő atyjaként emlegetett Dom Pérignon szerzetes.
Pérignon atya, aki huszonkilenc éves korában lett az apátság pincemestere, karácsony közeledtével meg akarván lepni újborral rendtársait, felnyitott egy új, még erjedetlen cukrot tartalmazó borral megtöltött palackot, ami sokadmagával szüret óta hevert a pince mélyén, s belekóstolt, nem vall-e szégyent vele.
Ahogy nyelte a gyöngyöző bort, csodát érzett és látott, s akkor hangzott el az a nevezetes mondat: „A csillagokat iszom”.
Innen datáljuk Champagne-ban a pezsgő világsikerének indulását, amely valójában csak a XIX. század második felétől teljesedett ki.
Franciaországban törvény szabályozza a pezsgőgyártáshoz felhasználható borok fajtáját, a készítés módját.
Ezek a fajták érnek be a kissé már északias éghajlaton.
És döntő a talaj minősége.
A világ leghíresebb pezsgőjének neve egy francia bencés szerzetes, Dom Pierre Pérignon nevét viseli.
A francia szerzetes mindazonáltal megkerülhetetlen figurája a borvidéknek és tény, hogy Champagne nem lenne ugyanaz, ha nincs az ő újító, kísérletező munkássága.
1638 decemberének utolsó napjaiban, más források szerint ’39 januárjának első hetében a Champagne-régió határán álló apró városkában, Sainte-Menehould-ban, Pierre Pérignon hivatalnok és Marguerite Le Roy ötödik gyermeke, ifjabb Pierre Pérignon a világra jött.
A kis Pierre gyermekkoráról nem sokat tudni, a Richelieu-fémjelezte Franciaország viszontagságaitól viszonylag távol, békében teltek ifjúságának évei.
A források megemlékeznek az ifjú életének egy rendkívül fontos részletéről.
A jezsuita vonal tanulmányai egészét végigkísérte.
Miután kijárta Sainte-Menehould iskoláját, továbbtanulni Châlons-sur-Marne-ba ment, egy szintén jezsuiták által fenntartott iskolába.
13 évesen érkezett, és öt évvel később távozott, meglepő bejelentést téve.
Pierre Pérignon úgy döntött, nem kíván apja nyomdokaiba lépve hivatalnoki pályán elhelyezkedni, hanem úgy döntött, hogy bencés szerzetesnek áll.
A helyszínválasztás egyáltalán nem véletlen és jó képet ad a fiatal szerzetes jelleméről.
A korban dühöngött a vallásháború, mely a reformáció megújításával kezdődött, az ellenreformáció katolikus megújulásával folytatódott, és Pérignon korára tökéletesen kialakultak az egymással szemben álló szekértáborok.
A jezsuita nevelés és a református-katolikus vidék határán húzódó verduni kolostor választása is tudatos állásfoglalás volt.
A megújulásért tevékenykedő, folyamatosan kutató, tanuló szerzetes képe szöges ellentétben áll a joviális, kulcsokat csörgető apáttal, akit a pincelépcsőn lefelé haladva ábrázolnak.
Az új címmel új feladat is járt, és Dom Pérignon-t átvezényelték a Hautvillers-ben álló ősi kolostor, a Saint-Pierre közösségébe.
Az itt álló mintegy ezeréves kolostor épületét még Szent Nivárd püspök alapította, valamikor a hatszázas évek derekán, és sokáig virágzó szerzetesközösség tevékenykedett benne.
Az évszázadok során azonban elnéptelenedett és Dom Pérignon idején már évek óta elhagyatottan állt.
Ez a későbbi képeken gyakran ábrázolt vidám pezsgőkóstolgatásnál jóval komolyabb, és összetettebb feladat volt.
A kolostor Champagne-ban áll, nagy kiterjedésű birtok tartozott hozzá, és a szerzetesrend egyik bevételi forrását természetesen a bortermelés jelentette.
Dom Pierre szinte hazatért a vidékre, és kezébe vette a pincemunkálatokat.
A folyamatosan kutató és fejlesztésre törekvő Dom Pierre tökéletesen ellátta a rábízott feladatot.
Célja az apátság által termelt (csendes) borok minőségének fejlesztése volt.
Ennek első lépéseként az alapanyagot vizsgálta meg, és tanulmányozni kezdte a szőlőültetvényeket.
Korabeli források említik, hogy Dom Pierre forradalmi változtatásokat vezetett be a szőlőművelésben.
Nagy hangsúlyt fektetett az ültetvény fiatalon tartására, és komoly rendszer szerint frissítette azokat.
Kiemelt szerepet kapott az új ültetvények trágyázása.
Dom Pierre a kolostor istállóiból, és a környék gazdától szerzett elsőosztályú istállótrágyával kezelte a soraljakat, sőt, feljegyezte, hogy érdemes óvakodnia túltrágyázástól is, mert az túlzott, a minőség rovására menő növekedést is okozhat.
A mennyiség helyett minőséget kereső hozzáállás a szőlőmetszésben is megjelent.
Dom Pierre módszere a mai zöldszüret és hozamkorlátozás elődje.
A gondozott ültetvények szüretelése is kiemelt figyelmet kapott.
Dom Pierre feljegyzésében megtalálhatjuk, hogy bevezette a szakaszos szüretelést.
Ami még ennél is lenyűgözőbb, meghagyta, hogy a lehető legrövidebb szárral, egyetlen, tiszta vágással szedjék a fürtöket, hiszen a hosszú kocsányból nem kívánatos keserűség oldódhat ki a préselés során.
És az újításoknak ezzel még nincs vége.
Kiemelte a kíméletes szállítás fontosságát, a tényt, hogy nem szabad agyonpakolni a szüretelőputtonyokat, hiszen az összezúzott állapotban pincébe érkező szőlő is minőségromlást eredményez.
Kiemelte a gyors és kíméletes préselésben rejlő előnyöket, és leírta az összefüggést a héjon áztatás hossza, és a bor színe között, gyakran kóstolta a különböző dűlők terméseit, hogy összeállítsa a megfelelő házasítást, és leírta, hogy a legnemesebb bor a pinot noir fajtából készíthető.
Dom Pierre Pérignon negyvenhét éven keresztül vezette az apátság pincéjét, és ez idő alatt a birtokot kétszeresére növelte, az általa termelt borok pedig országos hírnévre tettek szert.
A későbbi utókor azonban egészen más módját választotta a megemlékezésnek.
Mítoszokat kezdtek el gyártani Dom Pierre személye köré, mesterséges legendákat, melyek elég hamar elterjedtek és félrevezető tartalmukat sokan valóságként kezelik.
Nem Dom Pérignon találta fel a pezsgőt, sőt, mindent megtett, hogy a korban óriási problémának, borhibának számító pezsgést száműzze a boraiból.
Ezért nem szerette a fehérszőlő-fajtákat sem, megfigyelése szerint ezek hajlamosabbak voltak az újraindulásra, amikor a tavasz közeledtével a növekedő hőmérséklet reaktiválta a borban szunnyadó élesztősejteket.
Végzett ugyan „vak” borkóstolásokat, de ő maga nem volt vak, ahogyan azt számos későbbi mítosz állította, és a cuvée fogalmát sem neki köszönhetjük.
ezek mind a Dom Pierre-t pincemesteri pozíciójában követő szerzetesektől származik, akik szerették volna az általuk készített bort, és a későbbiekben pezsgőt is a lehető legnemesebb legendákkal felövezni, nem létező hagyományokkal köríteni.
Dom Pérignon a fentebb leírt újításai miatt önmagában, mítoszoktól mentesen megérdemli a figyelmet.
Nem kell a felesleges romantika, nem kell a túlzó legenda a pezsgőt feltaláló, vak-zseni szerzetesről, hiszen az eredmények igazán fontosak és megkerülhetetlenek.
A Dom Pérignon márkanév és az Hautvillers-i ültetvények 1927-ben kerültek a mai Moët-Chandon pezsgőházhoz, méghozzá hozományként.
A brand korábban a Champagne Mercier mögött álló családhoz tartozott, és amikor a két família egyesült, a Moët-Chandon megkapta a nevet s az ültetvényt is.
Különleges bort kívántak készíteni a területről, valami olyasmit, ami méltó Champagne nagy fejlesztőjéhez.
Az első, 1935-ben az Amerikai Egyesült Államokba érkező szállítmány, amely háromszáz, 1926-os évjáratú palackot tartalmazott, azonnal óriási feltűnést keltett.
Az amerikai társadalom krémje rögtön lecsapott rá, James Buchanan Duke dohánybáró egymaga azonnal százat rendelt belőle.
A mindig évjáratos Prestige Cuvée szépen lassan a legjobb minőségű pezsgő szinonimája lett.
Világszerte rajonganak az egyedi formájú palackba töltött, visszafogott, címerpajzs alakú címkével ellátott pezsgőért.
Azt, hogy a pezsgő releváns tudott maradni, az állandó, magas minőség mellett annak is köszönhető, hogy bizonyos évjáratok különleges palackjainak megtervezésekor kortárs művészeket kértek fel, hogy segítsenek közvetíteni a Dom Pérignon életérzést.
Kutatás és lázadás, érdeklődés és újítás, minőség és meg nem alkuvás, emlék és inspiráció.
A Dom Pérignon Vintage 2017 egy modern karakterű, mégis klasszikus alapokra épülő champagne, amely az évjárat extrém adottságait kreatív döntésekkel fordítja előnyé.
A bor nem csupán technológiai teljesítmény, hanem egy korszak lezárása is: Richard Geoffroy három évtizedes alkotói munkájának utolsó, kifejezetten limitált tétele.
A bor szerkezetét a kiemelkedően érett chardonnay határozza meg, amelyhez visszafogottabb, de kiegyensúlyozott pinot noir társul.
A házasítás szokatlan arányai és a szigorú szelekció következtében egy koncentrált, ugyanakkor precíz és elegáns bor jött létre.
Dom Pérignon a 2013-as évjáratról Magnum palackban különleges komplexitást és rétegzettséget nyújt, amelyet érdemes nagy pohárból kóstolni.
Az elmúlt 30 nap legalacsonyabb ára 285 000 Ft, egységár 190 000 Ft/liter, a kapcsolódó információk bruttó árak.
Hozzávetőlegesen a 2013-as évjárat hűvös, lassabban érő év volt, ami feszes, elegáns stílust adott.
Hosszú seprőn tartás után kerül piacra, ami krémességet és mélységet hoz a szerkezetbe.
Az illatban citrusok, fehér virágok, pirított magvak és briósos jegyek jelennek meg.
A kortyban feszes, mégis selymes, nagyon precíz savakkal és hosszú, tiszta lecsengéssel.
Magnum palackban még lassabban fejlődik, ezért különösen komplex és rétegzett élményt ad.
Az első, Amerikába érkező szállítmány háromszáz 1926-os évjáratú palackot tartalmazott, az amerikai elit pedig azonnal kívánta a tételt.
A Dom Pérignon 2013 Magnum különleges példája a ház iránti elkötelezettségnek és a kiváló évjáratok megőrzésének.
tags: #dom #perignon #bortarsasag