A zsír, a hormon, a velő, a kicsike, buta akarat - ezek a szavak mintha egy misztikus recept összetevői lennének, amelyekből egyéniségünk, képességeink és sorsunk formálódik. A bennük rejlő titokzatos erő arra késztet, hogy elgondolkodjunk: vajon honnan ered a tehetség, a kitartás, a siker? Mi tesz egyik emberből macskajancsit, a másikat pedig olimpikont? Hiszen ki tudja, hogy van ez a képességgel? Ez a kérdés nem csupán elméleti, hanem mélyen érint minket, hiszen mindannyian keressük a választ saját magunkban és szeretteinkben.
A test és a lélek titokzatos kapcsolata
A testünk is változik, nő, tágul a bőr, nincs érkezése ráncosodni, legföljebb márványosodik. Ez a fizikai fejlődés látszólag magától értetődő, mégis, mögötte ott rejlik egy mélyebb folyamat, egyfajta belső kamrák nyílása, ami kitolja a halált. A hormonok szerepe ebben a folyamatban kulcsfontosságú, bár a „hormonos vagyok” kifejezés egykoron a hízással és a negatív előjelekkel volt egyenlő. Emlékszem, mindig azt mondták, hogy elhízol, és megesznek a macskák. Volt macska bőven, már csak a patkány miatt is.
A képességek és a tehetség azonban nem csupán a hormonok játéka. Gyakran látjuk, hogy egy-egy „buta akarat” vagy „törekvés” sokkal többre viszi az embert, mint a veleszületett adottságok. Korántól tudtam gyakorolni üres tésztával, kenyérrel. Meg persze a potyadékzsírral. Ezt a fajta elszántságot, ami a mélyből jön, nem lehet megtanítani, nem feltétel vagy ránevelés kérdése. Ez egy belső tűz, ami hajt minket előre, még akkor is, ha az út nehéznek tűnik.
A sport és az önmagunk legyőzése
Az emberi törekvés egyik legszebb példája a sport. A Vágóhídba való lejárásom, ahol másodikos koromban már a serdülőkkel versenyeztem, a súlyom megvolt, de semmi több. Csak az akarat, a törekvés. Habár nem mindig zsírban versenyeztek, hanem vérsajtba, ipari szalonnába, az állkapcsommal sosem maradtam le. A küzdelem, a folyamatos fejlődés vágya hajtott.
Az Édesárugyárban tett látogatásom is hasonló tanulságokkal szolgált. Miközben a zsebbe és a táskába nem vihettünk semmit, a csokoládé masszája előtt ácsorogva gondoltam egyet: megpróbálom. Ad egy kanalat, meg szódát? Adok, azt mondja. Magamba számoltam, gondolomformán. Az első dekádra csinálhattam olyan két kiló húszat. Ez a fajta akaraterő, a belső motiváció, ami a „számolásból ötös” képességemmel párosult, segített abban, hogy előrehaladjak.
A kitartás és a kudarcok leküzdése
A fejlődés útja nem mindig sima. Volt, hogy az orvosok azt mondták, nem leszek nagymenő, és a vesém sem bírta a nagy áteresztést, ami hátrány volt. Tiltották, naná, de én csak erőltettem, csak csináltam. Fogásnemet, császárhúsból tudtam négy hetvenet is. Volt, hogy nápolyiban, úgynevezett mártott ostyában, vagy piszingerben próbálkoztam újra. A Honvédhoz való leigazolásom után, a Baráti Hadseregek Spartakiádján majdnem meghaltam. A lóveronai kötelezőben való félelem, a géz a nyelőben, a fél év kórházi tartózkodás mind próbára tett.
Mégis, ezek a nehézségek formáltak. Az őrnagy ordítása, a parancsra engedélyezett gyakorlás, a megijedés, ami mindent megcsúszott bennem - ezek mind arra tanítottak, hogy mire is tartanak az emberek. Hogy van-e bizalom. Belépni a pártba gondolatával is eljátszottam, de fanyalogtak, én meg nem erőltettem. Voltam néhányszor B-válogatott, volt egy fióknyi érmem, oklevelem, de semmi több. Hát, mondom, abbahagyom.
MOTIVÁCIÓ | A sas gondolkodásmód ereje | Legjobb motiváció a mindennapokra
A családi élet és a hivatás közötti egyensúly
A hivatás mellett a családi élet is fontos szerepet játszik. Az elsőosztályú, jókötésű vidéki lány, aki Babfőzelék kolbásszal-ból első lett, edzőtáborba került. Az eszkimókúra, a háztartás vezetése, a főzés, mosás, családi élet mind egyszerre nehezen volt összeegyeztethető. Az első, vagyis hát az egyetlen gyerek után abbahagyta. A nyolcvannal született, koraszülötten érkezett gyermek, akiről eleinte azt mondták, ciszta. Lakást berendeztünk és éltünk, mint más.
A munkásőrlakodalmakon való részvétel, a felajánlott mázsa vörös kaviár, a ballonkabátos munkásőrség mind olyan emlékek, amelyek a korabeli társadalmi viszonyokat tükrözik. A szavalat, a díszelnökség, a szovjet tábornok, Biszku elvtárs jelenléte mind hozzátartozott egy bizonyos eseményhez. A műsor keretében a huszonhat kilónál tartottunk, amikor az asszony rosszul lett. A gyomra, a libamáj, a hányás utáni állapot mind a fizikai terhelés következményei voltak. A Konzervos, aki sírt, sápadt volt, mint az ingem, megijedt. Az orvos, az egészség, a szabályok, a szocsi út ígérete mind szerepet játszottak ebben a történetben.
Az élet és a halál határán: Küzdelem és túlélés
Az élet és a halál határán való küzdelem mélyebb rétegeket tár fel. A „tágulsz belülről, egyre csak növekszel, ismeretlen, mély kamrák nyílnak, és kitolod a halált” gondolat a létezés alapvető kérdéseire utal. A „suttyó gyerek, aztán mégis hogy ráérez!” megjegyzés a tehetség és az ösztönök erejét hangsúlyozza. A mogyorókrémmel való kérdezősködés, a Kinizsi-Húsosokhoz való járás, a villamospénz, a verseny utáni uzsonna mind a sportolói élet mindennapjait jelentik.
A „munkásőrlakodalmakon” való részvétel, a „mázsa vörös kaviár” felajánlása, a „ballonkabátos munkásőrség” mind a korabeli társadalmi és politikai viszonyok lenyomatai. A „szavalat”, a „díszelnökség”, a „szovjet tábornok”, „Biszku elvtárs” mind részei voltak egy adott eseménynek. A műsor keretében a „huszonhat kilónál” tartottunk, amikor az asszony rosszul lett. A gyomra, a „libamáj”, a hányás utáni állapot mind a fizikai terhelés következményei voltak. A „Konzervos”, aki sírt, sápadt volt, mint az ingem, megijedt. Az orvos, az egészség, a szabályok, a „szocsi út” ígérete mind szerepet játszottak ebben a történetben. A két kiló teljesítés, a szalonna lenyalása, a „Szvigadurin elvtárs” gratulációja mind a sportteljesítmény fontosságát emelik ki. Az injekció, a díszasztal, a kis konyak, az elájulás, a mentő, a „romlott kaviár” mind a fizikai és mentális megpróbáltatások következményei.
A belső világ és a külső valóság
Az emberi létezés belső és külső világának viszonya is megfogalmazódik a szövegben. „Befelé élek, hullámzik bennem a végtelen. Már csak magammal versenyzek, vagy hogy nevezzem, nem is verseny ez. Bemutató.” Ez a gondolat arra utal, hogy a valódi küzdelem gyakran önmagunkkal zajlik. A „békesség van bennem, lassú várakozás” állapot a belső harmónia keresését jelzi.
Az „üres tészta”, a „kenyér”, a „potyadékzsír” mind olyan elemek, amelyek a táplálkozás és a túlélés alapvető szükségleteit képviselik. A „macskák”, a „cirmos”, a „tíz kiló margarin” a mindennapi élet apró részletei, amelyek színesítik a képet. Az „állkapcsommal lemaradtam”, a „gumitégla”, a „csehszlovák gumitégla” a fizikai erő és a kitartás szimbólumai. A „karmolja a levegőt”, „összeszorítja a fogát”, „szellőztet”, „vadbelsőséget”, „csipkebogyót” mind a küzdelem és a túlélés metaforái.
A kép és a valóság: Az emlékezet és az értelmezés
A képek, emlékek és az értelmezés világa is megjelenik a szövegben. „A fotó, de még egy szál vékonyka fénykép is, telt, néma, hozzáférhetetlen.” A képek, mint az emlékek hordozói, egyszerre birtokolhatók és mégis hozzáférhetetlenek. „A nézeted mindenképp de-formáció.” Az értelmezés, a nézőpontunk mindig torzítja a valóságot. „Látja, amiről a fénykép szól, már nincs a képen, mondja. ami rögzíthetetlen.” Az életünk folyton változik, és a múlt képei sosem tudják teljes mértékben visszaadni a valóságot.
Az „életünk teli viselt ruhával”, a „szürkére mosott tízforintosok”, a „ruhák, hiába csak ruhák, hiába üresek, mégis” mind az élet múlékonyságára és az emlékek elvesztésére utalnak. A „pletyka”, a „cirkuszolás”, az „alkoholistán” való megjelenés a társadalmi elvárások és a személyes problémák ütközését mutatják. A „Stranczék”, a „Frutti”, a „Barthos úr” mind konkrét emlékeket, helyszíneket és személyeket idéznek fel.
A zsír, a hormon, a velő, a buta akarat - ezek a látszólag hétköznapi elemek mélyebb jelentéssel bírnak. A forralt tej rejtélye nem csupán egy fizikai folyamat, hanem az élet, a képességek, a küzdelem és a túlélés metaforája. A bennük rejlő titokzatos erő formálja sorsunkat, és arra késztet, hogy folyamatosan keressük a választ önmagunkban és a világban.