A "Frankó Szó" kifejezés, bár első hallásra egy szimpla médiajelenségnek tűnhet, mélyebb rétegeket takar, amikor a reklámok szereplőit vizsgáljuk. Ez a cikk arra tesz kísérletet, hogy feltárja, hogyan jelennek meg a társadalmi, kulturális és történelmi narratívák a reklámokban, különös tekintettel azokra a jelenségekre, amelyeket a "Frankó Szó" kontextusában vizsgálunk. Ahhoz, hogy ezt megértsük, érdemes visszatekintenünk a "Kompasz" kézikönyv megjelenése óta levont tapasztalatokra, amelyek rámutattak arra, hogy igenis lehetséges olyan anyagokat létrehozni, amelyeket egész Európában használni tudnak, és hogy a kulturális és nyelvi különbségek nem akadályt jelentenek, hanem a munkát gazdagító erőforrást.
Európa sokszínűsége és az emberi jogok univerzális jellege
Európa maga is a sokszínűség világa. Határain belül több mint 200 nyelvet beszélnek, és minden jelentős vallás megtalálható itt. Ez a kontinens volt a demokrácia bölcsője, ugyanakkor a történelem legszörnyűbb fasiszta és totalitárius rezsimeinek egy része szintén itt alakult ki. Európa múltját a holokauszt, a gyarmatosítás és a rabszolgatartás terheli, jelenét pedig az, hogy az itt tárolt atomfegyverekkel a Föld egész élővilágát el lehetne pusztítani. Az emberi jogokhoz mindenki tud valahogyan kapcsolódni, hiszen mindenkinek van méltóságérzete, és mindenki képes érezni a jogfosztottságból eredő megalázottságot.
Az Európát ma alkotó államok közül sok nem is létezett még 1949-ben, amikor az Európa Tanács megszületett, míg más országok határai alig változtak az évszázadok során. A nemzetközi konfliktusok hatására napjainkban is zajlik a határok átrendeződése. Minden egyes európai országban akadnak milliomosok, viszont több millió olyan ember is, aki a szegénységküszöb alatt kénytelen élni. A sokszínűség az egyes országokon belül és az országok között is megfigyelhető. Európa bizonyos részein egy tanár egyetlen nap alatt megkeres annyi pénzt, mint amennyit a kontinens más országában dolgozó kollégája egy egész hónap alatt. Egyes helyeken még az is előfordulhat, hogy egy tanár akár hónapokig is várhat a fizetésére. A kötelező iskoláztatás időszaka is változó, 9 és 13 év között alakul. Az iskolát elvégző tanulók munkába állási esélyei is különböznek. Nagyok az eltérések a szociális jogokhoz való hozzáférés és az önállósodás esélyeit illetően is.
A Kompasz kézikönyv és az emberi jogi nevelés módszertana
A Kompasz kézikönyv első megjelenése után azt tapasztaltuk, hogy azt nemcsak ifjúsági klubokban, ifjúsági és civil szervezeteknél használják előszeretettel, hanem iskolákban, cégeknél, sőt állami intézmények képzési programjain is. Eredetileg főleg a nemformális nevelési környezetben - például iskolai szakkörben, sportklubban, egyházi ifjúsági csoportban, egyetemi klubban, emberi jogi csoportban, ifjúsági cserékkel foglalkozó szervezetben - tevékenykedő ifjúságsegítőknek szántuk a kézikönyvet. A Kompaszt azonban formális oktatási környezetben: iskolákban és egyetemeken is használják, ahol a készségek és attitűdök fejlesztése helyett inkább az ismeretszerzésen van a hangsúly. Sok tanár talál alkalmat arra, hogy a Kompaszban szereplő gyakorlatokat a történelem-, földrajz- és nyelvórákon, vagy az állampolgári ismeretek tanításához felhasználja, és erre egyre több lehetőség is lesz majd azzal párhuzamosan, ahogy egyre általánosabbá válik a kompetencialapú oktatás. A Kompasz néhány országban bekerült a hivatalos tananyagok közé.
Az Európa Tanács ifjúsági szektora - felismerve a fiatalabb gyermekek emberi jogi nevelésének fontosságát - készített a gyermekek emberi jogi nevelését szolgáló kézikönyvet is. Az emberi jogi nevelés és tanulás számtalan különböző módon valósulhat meg, és habár a Kompaszban javasolt módszerek és tanulásszervezési megoldások önmagukban is érdekesek, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a gyakorlatok végső célja arra irányul, hogy mit tanulnak meg a résztvevők, és hogy a tanultak birtokában mit tesznek. Ez utóbbival kapcsolatban ad a könyv javaslatokat a „folytatásra” is, ilyen például a gyakorlatok kipróbálása a családban vagy baráti körben, vagy levélírás valamilyen sajtóorgánumnak.
A formális oktatásban alkalmazott megközelítések terén - különösen a módszereket és a pedagógus szerepét illetően - jelentős eltérések lehetnek az egyes országok között. Abban is nagy különbségek lehetnek, hogy mennyire van jelen, milyen filozófiára épül, és hogyan valósul meg a nemformális képzés, például ifjúsági klubok és szervezetek keretében. Az informális helyzetben történő tanulás élethosszig tartó folyamat, amelynek során a közvetlen környezetünkben bennünket érő nevelő hatások és a mindennapi tapasztalataink alapján attitűdöket, értékeket, készségeket és ismereteket sajátítunk el. Tanulunk a családban, a szomszédjaink körében, a piacon, a könyvtárban, kiállításokon és a munkahelyeken, de játék, olvasás és sportolás közben is. Az informális tanulás rendkívül fontos közege a tömegmédia - pl. színdarabok, filmek, zenék, dalok, televíziós viták és dokumentumműsorok.
A formális helyzetben történő tanulás helyszíne az intézményes oktatási rendszer, amely az általános iskolától (egyes országokban az óvodától) az egyetemig terjed, és a szakképzést, a szakirányú oktatást és szakmai továbbképzést is magába foglalja. Általában részét képezi a tanulók által megszerzett ismeretek és/vagy kompetenciák értékelése, a kereteit meghatározó program vagy tanterv pedig nem nagyon képes figyelembe venni az egyéni igényeket és preferenciákat.
A nemformális helyzetben történő tanulás a formális oktatási rendszeren kívüli, tervezett és strukturált módon megvalósuló programokat és folyamatokat jelenti, melyek célja a fiatalok (és mások) egyéni és társadalmi nevelése, és ezáltal készségeik és kompetenciáik fejlesztése. Nemformális tanulás helye lehet például az ifjúsági szervezet, a sportkör, a színjátszókör vagy a közösségi csoport, ahol a fiatalok találkoznak, hogy közösen tevékenykedjenek, játsszanak, vitázzanak, kiránduljanak, zenéljenek, vagy színdarabokat próbáljanak és előadjanak. A nemformális nevelés eredményeit általában nehéz igazolni, ennek ellenére a társadalmi elismertsége egyre nő.
A formális, a nemformális és az informális tanulás és nevelés az élethosszig tartó tanulási folyamat egymást kiegészítő és kölcsönösen megerősítő elemei. A Kompasz gyakorlatai jól használhatók a lehető legkülönbözőbb kontextusokban, formális és kevésbé formális helyzetekben, rendszeresen vagy alkalmanként. Mivel a képzés helye és mikéntje meghatározó az egész folyamatra nézve (és a Kompasz eredetileg amúgy is az ifjúsági munkához készült), a kézikönyv szerzői erősen hajlanak arra a nézetre, hogy a nemformális keretek jobban szolgálják az emberi jogi nevelés céljait. Amikor iskolai vagy egyetemi keretek között kerül rá sor, fontos észben tartani, hogy az emberi jogi nevelés nem folyhat teljesen izoláltan, a tanterem négy fala között, hanem ki kell terjedjen az intézmény egészére és annak közösségére is.
A Kompasz kézikönyv összefoglalja az emberi jogokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, részletesen tárgyal számos különböző emberi jogi témát, továbbá tartalmaz 60 gyakorlatot is, amelyek a fiatalok emberi jogi nevelésében jól használhatók. Mindezt kiegészíti az emberi jogi nevelés módszertanáról szóló alapos áttekintés, ahol javaslatokat is találhatunk azzal kapcsolatban, miként lehet a gyakorlatokat különböző helyzetekben felhasználni, adaptálni és továbbfejleszteni. Ezen túlmenően arra vonatkozóan is ad információkat és ötleteket a könyv.
Mik az egyetemes emberi jogok? - Benedetta Berti
A holisztikus megközelítés és a részvételi alapú tanulás
Az emberi jogok és azok minden vonatkozása az ember egészét (testét, elméjét és lelkét), és az élet minden területét érintik a bölcsőtől a sírig. Az ember a maga teljességében egy minden elemében összefüggő világ részeként él. Az emberi jogi nevelés szükségszerűen holisztikus megközelítést alkalmaz. A holisztikus tanulás a teljes személyiség fejlesztésére irányul: értelmi, érzelmi, társadalmi, testi, művészi, alkotói és szellemi téren egyaránt. A holisztikus tanuláshoz kapcsolódó fogalom a differenciált tanulás.
A nyíltvégű tanulás olyan folyamat, amelyben nemcsak lehetőség, hanem egyenesen cél az, hogy a résztvevők a különböző problémákra többféle és összetett válaszokat adjanak. Nem tereljük a résztvevőket egyetlen értelmesnek vélt „helyes” válasz felé, hiszen az élet sem fekete-fehér, az ellentmondásosság az életünk része. A nyíltvégű tanulás serkenti a véleménynyilvánításhoz és a kritikai gondolkodáshoz szükséges önbizalmat, ami fontos az emberi jogi nevelésben, hiszen az emberi jogi kérdésekről szükségszerűen különbözőféleképpen vélekedünk, és másképp is értelmezzük azokat.
Az emberi jogi nevelésben való részvétel azt jelenti, hogy a fiatalok részt vesznek azokban a döntésekben, amelyek meghatározzák az emberi jogi tanulásuk tartalmát és módját. Az emberi jogi nevelés tehát lehetőséget ad arra, hogy a fiatalok maguk döntsék el, hogy mikor, hogyan és milyen emberi jogi témákkal szeretnének foglalkozni. A kézikönyvben található gyakorlatokhoz aktív részvétel szükséges: fontos, hogy a résztvevők aktívan bevonódjanak, és ne csak tétlen megfigyelők legyenek. A módszertan sokat köszönhet ebből a szempontból Augusto Boalnak és a társadalmi nevelés, tudatosságfejlesztés és a kritikai pedagógia más úttörőinek. Ha a tanulók vagy résztvevők nem elég aktívak, talán jobb elhalasztani vagy félbehagyni a gyakorlatot, és megkérdezni tőlük, hogy mi az oka ennek. A részvételhez támogató környezet szükséges, amely arra bátorítja a résztvevőket, hogy vállaljanak ők is felelősséget azokért a tevékenységekért és folyamatokért, amelyekben rész vesznek. Fontos, hogy nyíltan és őszintén beszéljünk a résztvevőkkel, többek között arról is, meddig terjednek a részvétel határai.
Az emberi jogi nevelés céljai közé tartozik, hogy erősítse a mások iránti tiszteletet, és fejlessze az együttműködéshez szükséges készségeket. A kooperatív tanulás során a tanulás a közösen végzett munka révén valósul meg, amely olyan célokra irányul, amelyek elérése mind az egyes résztvevők, mind a csoport összes tagja számára hasznos és előnyös. A hatékonyság és eredményesség mellett a kooperatív tanulás segíti a gondoskodóbb, támogatóbb és elkötelezettebb emberi kapcsolatok kialakulását, fejleszti a társas kompetenciákat és az önbecsülést. Ez egészen más, mint ami a versengő módon megszervezett tanulás során történik.
A tapasztalaton alapuló, más néven felfedezéses tanulás az emberi jogi nevelés sarokköve, hiszen az emberi jogok szempontjából kulcsfontosságú készségeket és értékeket - mint a kommunikációs készség, a kritikai gondolkodás, az érdekérvényesítés, a tolerancia vagy a tisztelet - lehetetlen megtanítani. Az emberi jogok ismerete fontos, de önmagában még nem elég. Arra is szükség van, hogy a fiatalok megértsék az emberi szükségletek és az azokból eredő emberi jogok közötti mélyebb összefüggéseket, továbbá azt is, hogy miért kell védelmezni az emberi jogokat. Az a fiatal például, aki a saját életében soha nem szembesül közvetlenül a faji megkülönböztetéssel, azt is hiheti, hogy neki ahhoz semmi köze. A Kompaszban található - például szerepjátékra vagy konkrét esetek feldolgozására épülő - gyakorlatok lehetőséget biztosítanak a tapasztalati tanulásra olyan kérdések és problémák felvetésével, amelyekre a résztvevőknek maguknak kell megpróbálni választ találni.
A tapasztalat azonban önmagában még nem elég. 1984-ben jelent meg David Kolb könyve a tapasztalati tanulásról, melynek címe: Experiential Learning: Experience as the Source of Learning and Development, vagyis Tapasztalati tanulás: a tapasztalat, mint a tanulás és a fejlődés forrása. A Kompaszban szereplő gyakorlatok mindegyike erre a modellre épül. A tapasztalás (megtervezett tevékenység / élmény / gyakorlat, például szerepjáték; 1. szakasz) után következik a feldolgozás (2. szakasz) és az értékelés (3. szakasz). Minden gyakorlat leírásában szerepelnek a feldolgozáshoz felhasználható kérdések, amelyek segítenek a résztvevőknek reflektálni a történtekre és az azzal kapcsolatos érzéseikre, összekötni a friss tapasztalatokat a már meglévő tudásukkal, és mindezt tágabb összefüggésbe helyezni. Végül következik az alkalmazás (4. szakasz), amelynek során gyakorlatba ültetik a tanultakat. A kézikönyv minden gyakorlathoz ad javaslatokat is a folytatásra, például hogy a fiatalok miként fordíthatják a tanultakat át a közösség javát szolgáló cselekvésbe. Ne feledjük, hogy mind a négy szakasz nélkülözhetetlen része a tanulási folyamatnak: egyrészt reflexió nélkül nincs igazi megértés, másrészt mi értelme van a tanulásnak, ha a tanultakat nem használjuk fel a gyakorlatban? Az emberi jogi nevelés lényegéről feledkeznénk meg, ha a Kompasz-gyakorlatokat (csak az 1. szakaszukban) használnánk fel.
Egyeseket talán riaszt majd, hogy az emberi jogi nevelés céljai között szerepel a társadalmi változásra törekvés és az aktivizmus szorgalmazása. Pedig ez logikus. Ezen a ponton talán érdemes pontosítanunk, hogy milyen értelemben használjuk a kézikönyvben a „gyakorlat” szót. Egyrészt a tanulási ciklus 1. szakaszát alkotó új élményt, módszert vagy tevékenységet jelenti, másrészt a tanulási ciklus mind a négy szakaszát magában foglaló teljes tevékenységet.
Az emberi jogi nevelés célja világos: az emberi jogokról, az emberi jogokért, az emberi jogokon keresztül történő tanulás elősegítése. Habár az emberi jogokról szóló ismeretek és az emberi jogokért való fellépéshez szükséges kompetenciák abszolút szükséges elemei az emberi jogi nevelésnek, a folyamat központjában mégis a tanuló, azaz a résztvevő áll. Nem az a lényeg, hogy a csoportsegítő vagy a pedagógus mit közvetít vagy tanít, vagy hogy mi „a tananyag” („Ma a halálbüntetésről fogunk tanulni!”), hanem az, hogy a tanulók vagy résztvevők mit tanulnak meg és milyen következtetést vonnak le az átélt élményekből, mert ettől válnak a tanultak számukra valóban relevánssá (vagy esetleg teljesen érdektelenné, amit szintén észre kell venni) és jó esetben gyakorlatilag is alkalmazhatóvá. A tanulóközpontúságból következik többek között az is, hogy a csoportsegítőnek nyitottnak kell lennie arra, hogy a gyakorlat tartalmát és nehézségi szintjét a résztvevők valóságához (igényeihez, érdeklődéséhez, tudásához stb.) szabja. Az emberi jogi neveléssel foglalkozók munkája csak akkor lehet eredményes, ha nem veszítik szem elől a célt, ami nem más, mint a fiatalok emberi jogi kiművelése és felvértezése, még ha végül ők maguk inkább az inaktivitást választják is.
Mint ahogy fentebb megpróbáltuk felvázolni az emberi jogi kultúra jellemzőit, ugyanúgy megkíséreltük - mi, a kézikönyv szerzői - összegyűjteni azokat az ismereteket, készségeket és attitűdöket is, amelyekre az emberi jogi téren művelt és felvértezett egyénnek szüksége van. A saját és mások emberi jogainak kiharcolásához és védelméhez szükséges készségek és képességek: például figyelemfelhívás és tájékoztatás, érdekérvényesítés és kampányolás, önbizalom ahhoz, hogy az ember az illetékes hatóságokhoz vagy a sajtóhoz merjen fordulni stb. Az emberi jogok tiszteletén alapuló attitűd: a résztvevők soha ne sértsék meg szándékosan mások jogait, és éljenek az emberi jogi értékéknek megfelelően; az emberi jogok ún. „horizontális dimenziója”, amely az emberek közötti viszonyokra vonatkozik (az emberek és állam közötti ún. „vertikális dimenzió” mellett). Az általános jellegű célkitűzések hasznosak, de ha emberi jogi nevelőként szeretnénk eredményes munkát végezni, akkor fontos, hogy pontosan fogalmazzuk meg a céljainkat, és vigyük végig azokat.
A Róma sorozat és a történelmi narratívák a reklámokban
A "Frankó Szó" kapcsán érdemes megemlíteni olyan kulturális termékeket is, amelyek mélyen gyökereznek a történelmi és társadalmi narratívákban, és amelyek hatása a reklámokra is kiterjedhet. Ilyen például a Róma című amerikai-brit-olasz történelmi drámasorozat.
A sorozat a Krisztus előtti 52-ik évben játszódik. Róma, a világ leggazdagabb városa egymillió lakossal rendelkezik és egy terjeszkedő birodalom központja. A köztársaság alapjai azonban szétesőben vannak, felemészti őket a korrupció. Caius Julius Caesar Gallia meghódítása után visszatérni készül Itáliába, elképzeléseivel a gyökeres társadalmi változásokról. A megrettent arisztokraták ellenségesen fogadják. Ebben a helyzetben Caesar két katonája, Lucius Vorenus és Titus Pullo kap parancsot, hogy szerezzenek vissza egy ellopott jelvényt.
A sorozat epizódjai mélyrehatóan ábrázolják a politikai intrikákat, a katonai konfliktusokat, a társadalmi feszültségeket és a személyes drámákat. A cselekmény során olyan kulcsfontosságú események bontakoznak ki, mint Caesar néptribunussá való kinevezése, a szenátus félelmei a hatalomkoncentrációtól, Pompeius és Caesar közötti ellentét kiéleződése, a polgárháború kitörése, Caesar győzelmei és végül meggyilkolása. A sorozat bemutatja a korabeli római társadalom minden rétegét, a politikai elit intrikáitól a hétköznapi katonák életéig.
A sorozatban megjelenő karakterek, mint Julius Caesar, Marcus Antonius, Pompeius, Cato, Cicero, Brutus, Atia, Servilia, Octavianus, valamint a két főszereplő katona, Lucius Vorenus és Titus Pullo, mind komplex személyiségek, akiknek tettei és döntései formálják a történelmet. A sorozat betekintést nyújt a római vallásba, a társadalmi szokásokba, a jogrendszerbe és a mindennapi életbe is.
A Róma sorozatban bemutatott történelmi események és személyiségek mély hatást gyakorolhatnak a nézőkre, és ezáltal befolyásolhatják a kulturális attitűdöket, beleértve a reklámokban megjelenő üzeneteket is. Például a hatalomvágy, a népszerűség, a politikai manipuláció, a polgárháború borzalmai, vagy éppen a hősiesség és az árulás témái mind olyan motívumok, amelyek a reklámokban is megjelenhetnek, akár tudatosan, akár tudattalanul. A sorozatban bemutatott erős karakterek, a drámai fordulatok és a vizuális megjelenítés mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a nézők a reklámokban is hasonló erőteljes narratívákra, drámai üzenetekre és emlékezetes karakterekre reagáljanak.
Reklámarchívumok és a "Frankó Szó" mint kulturális jelenség
A "Frankó Szó" reklámszereplőinek vizsgálata során elkerülhetetlenül felmerül a kérdés, hogy milyen forrásokból táplálkozik a reklámipar, és hogyan őrződik meg a múlt emlékezete ezen a területen. A Magyar Hirdető (Mahir) archívuma kiemelkedő példa erre.
A privatizáció óta kevesen láthatták a Magyar Hirdető felbecsülhetetlen értékű archívumát. A gyűjtemény jelenlegi állapotáról csak sejtéseink lehetnek, további sorsa egyelőre nem dőlt el. Amikor 1994-ben az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) jogutódjaként az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. eladta az Állami Magyar Hirdetőt (Mahir) a Simicska Lajos egykori APEH-elnök tulajdonában lévő B-Reklámnak, az elszámoló értékbecslésből valamilyen módon egyszerűen kimaradt az archívum felmérése. Így egészen biztosan nem lehet megmondani, hogy hány tételt számlált az egykori archívum, mi tűnt el belőle, milyen állapotban volt a Mahir 1992-es részvénytársasággá alakításakor.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy egykori dolgozók szerint a privatizáció előtti időkben a vállalat vezető beosztású, gyakorta cserélődő funkcionáriusai közül egyesek távozásukkor rendre helyeztek át a kollekcióból számukra kedves tárgyakat a magángyűjteményükbe. Azóta számos állami intézmény, szakmai szervezet és magánszemély kereste meg a már privatizált Mahirt a gyűjtemény sorsának rendezésével, de a kezdeményezések vagy a vállalat felső végpontjánál válasz hiányában akadtak el, vagy pedig pénztelenség akadályozta az együttműködést.
A gyűjtemény közcélú hasznosítására irányuló első lépést a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) igazgatója, Bereczky Lóránd tette meg. A szerződés szerint az archívum és a hozzá tartozó dokumentáció tízmillió forint ellenében az MNG tulajdonába került volna, ennek finanszírozására pedig Bereczky az Általános Értékforgalmi Bankot akarta bevonni. A gyűjteményt az LTM (egykori Munkásmozgalmi Múzeum) Visegrádi utca 15. szám alatti épületében helyezték volna el. A szerződésben az áll, hogy amennyiben nem sikerül az átadást „közérdekű kötelezettségvállalásnak” minősíteni, úgy a felek hatvan napon belül új egyezséget kötnek. Nem sikerült, de új egyezség sem köttetett soha.
Öt évet kellett várni, hogy az archívum ügye újra a nyilvánosság elé kerüljön. A Magyar Narancs 1998 októberében cikket közölt a Mahir privatizálása óta eltelt történetéről, amelynek nyomán a sajtó és a politika felkapta a témát. Pető Iván 1998. október 27-én a Parlamentben kérdést intézett Hámori Józsefhez, a Fidesz-MDF-FKGP koalíciós kormány a nemzeti kulturális örökségért felelős miniszteréhez. Pető arra szeretett volna választ kapni, hogy megvan-e még egyáltalán a gyűjtemény, és ha igen, akkor milyen lépéseket tervez a kormány az archívummal kapcsolatban. A távollévő miniszter helyett államtitkára, Várhegyi Attila válaszolt, és megígérte, hogy a Nemzeti Kulturális Alap és a szaktárca olyan helyzetet szeretne teremteni, ami nemcsak a közgyűjtemények, de a magántulajdonban lévő kulturális vagyontárgyak helyzetét is megnyugtatóvá teszi.
A plakátok számát illetően egy 1999. június 18-i Magyar Hírlap-cikk harmincezer tételről írt, a szám Kovács István szerint is meghaladhatja a húszezres nagyságrendet. A KÖH levelében több tízezres nagyságrendet említ. A filmanyagot Kurutz Márton körülbelül húsz órányira becsülte. Az archívum egészen a múlt század elejétől tartalmaz plakátokat, de akár 19. századi darabok is előfordulhatnak benne.
A Mahir-archívum eszmei értékét az is jelzi, hogy bizonyíthatóan rendelkezik - vagy legalábbis rendelkezett - Bortnyik Sándor, Berény Róbert, Macskássy Gyula és Victor Vasarely tervezte plakátokkal. Kurutz Márton elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Filmarchívumnak körülbelül húsz órányi reklámfilm-anyag van a birtokában, ám szerinte a rendszerváltás előtti magyar reklámfilmeknek ma hozzávetőlegesen csak negyven százaléka tekinthető meg, hatvan százalék lappang valahol, vagy megsemmisült az idők folyamán. Ebből kifolyólag a szakember szerint az is elképzelhető, hogy páratlan darabok is akadhatnak a Mahir-archívumban, és azt sem tartja kizártnak, hogy akár Macskássy Gyula egy-egy munkája is rejtőzhet a dobozokban.
2001-ben a Kulturális Örökségvédelmi Igazgatóság (KÖH) megkezdte az archívum feldolgozását védetté nyilvánítási eljárás keretén belül. A magántulajdonban lévő archívum feldolgozását a hivatal finanszírozta a tulajdonos természetbeni támogatásával. A munkálatokat az ELTE művészettörténeti tanszékének hallgatói végezték. Bakos Katalin plakáttörténész megállapítása szerint a gyűjtemény tárolása az alapvető követelményeknek sem felelt meg. A plakátok Dexion-Salgó típusú polcokon, elporosodott mappákban hevertek, a raktár pedig nem jelentett megfelelő védelmet sem a hőség, sem pedig a pára ellen.
A munka során végül körülbelül hétezer tételnyi plakátot sikerült feldolgoznia a csoportnak, amelyekről fotódokumentáció is készült. Kovács István szerint ez a mennyiség nagyjából az archívum harmadát jelentette. A munkálatok 2001 őszén abbamaradtak. Az archívum feldolgozott anyaga ideiglenesen védett státuszt kapott, a hivatal szerint az állomány állapota kielégítő volt. A KÖH tájékoztatásában továbbá az áll, hogy a védési eljárás forráshiány miatt szakadt félbe, ugyanakkor az addig feldolgozott anyagot a KÖH honlapján nyilvánossá tették.
A Mahir archívumának sorsa rávilágít arra, hogy a reklámok, mint kulturális és történelmi emlékek megőrzése komoly kihívást jelent. A "Frankó Szó" reklámszereplőinek elemzésekor érdemes figyelembe venni ezt a hátteret, hiszen a múlt emlékei, még ha csak a reklámok formájában is, mélyebb jelentéssel bírnak, mint pusztán a termékek eladása.
Frankó Szó és a zenei kultúra: Szoboszlai Dominik esete
A "Frankó Szó" jelenségének vizsgálata során nem hagyhatjuk figyelmen kív বেন a zenei kultúrát sem. 2023 februárjában jelent meg a FRANKÓ néven is ismert magyar rapper, Bartha Zsombor új dala, amelyet az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool magyar játékosáról, Szoboszlai Dominikról írt. A "SZOBOSZLAI" című dal FRANKÓ-nak a producerével, Dan Pintóval közös produkciója lett, amelyet néhány óra alatt máris több ezren tekintettek meg.
A magyar rapper beszélt arról, hogy miért a magyar válogatott csapatkapitányát, Szoboszlai Dominikot választották témaként a legújabb, szűk háromperces művükhöz. "Szerintem az albumon is tetten érhető, mennyi focis referenciát használok. Jött egy egyszerű sor, »sztorizik-Dominik«, és eszembe jutott, hogy ha már ennyi focis utalásom van, jó lenne már egy magyar focistáról is írni, elég jól is megy mostanában a válogatott, sok örömöt okoznak nekem, meg sokaknak még, és ha már válogatott, akkor nyilván Szoboszlai…" - idézte a phenom.hu Bartha Zsombort.
Sokan megénekelték már Szoboszlai Dominikot. Nem FRANKÓ az első, aki dalt írt a magyar középpályásról, hiszen Nagy-Britanniában sok szurkoló költött már dalt róla, idehaza pedig tavaly a milyenferi nevű zenekar is megénekelte Szoboszlai Dominikot, illetve januárban a mesterséges intelligencia segítségével Azahriah-val is közösen zenélt a focista.
Szoboszlai Dominik csütörtökön este kezdőként 72 percet töltött a pályán a Liverpoolban, amely 3-1-re győzött a Premier League-ben, így visszavette a vezetést a tabellán.
Ez a példa jól mutatja, hogyan fonódik össze a sport, a zene és a populáris kultúra, és hogyan jelenhet meg a "Frankó Szó" a legkülönfélébb kontextusokban. A rapperek, mint kulturális közvetítők, képesek megragadni és feldolgozni a társadalmi relevanciával bíró jelenségeket, legyen szó akár a sportolókról, akár más közéleti személyiségekről. A Szoboszlai Dominikról szóló dal egyfajta kulturális tükörképe a magyar társadalom Szoboszlai iránti rajongásának és a futball népszerűségének.
A televíziós műsorok és a "Frankó Szó" mint szórakoztatóipari jelenség
A "Frankó Szó" fogalma a televíziós műsorok kapcsán is értelmezhető, különösen akkor, amikor a szórakoztatóipar és a média szerepét vizsgáljuk. Moldova György anekdotája az ötvenes évekből, az "ésszerűsítő brigádokról", jól illusztrálja, hogyan próbálnak a különböző szellemi vagy kreatív területeken "javítani", "optimalizálni", ami néha a józan ész határait súrolja.
Ez a gondolatmenet kapcsolódik Fábry Sándor műsoraihoz is. Az anekdota szerint egy kreatív, szellemes, nyelvi készségéről elhíresült személyiség, mint Fábry, "foglyul ejtetik", "ketrecbe zárják", majd különféle kínzásokkal ráveszik, hogy vezessenek nekik műsort. Mivel amolyan stílusember, a műsor szerkesztését rábízhatják egy hüllőre: Fábry nyelvi leleményei bármit elvisznek, akár kanalas orvosságot a cseh sör. Hüllő pedig tudvalevőleg bőven tenyészik az RTL-nél.
Példaként említik az olimpikonok melegen tartását, mint egy "hüllőötletet", amelyhez a sporthoz semmit sem értő műsorvezetőt rákényszerítenek. Az olimpia mint "termék", amely jól eladható, így próbálják ráakasztani különféle egyéb szerelvényekre. Ezek a fiatalemberek általában meglehetősen bumfordi társalgópartnerek, tréfáik ugyan nem maradnak el a klasszikus tortahajigálós börleszkek színvonalától, de a szebb időket és stimulatívabb partnereket látott Fábry műsorában úgy hatnak, mint egy égszínkék női íriszbe fúródott kullancs.
A beszélgetős műsorok általános hátulütője, hogy valamilyen aspektusból (el)ismert emberek szólalnak meg bennük. Ez azért zsenáns, mert egy részük képtelen felvenni a ritmust, ami a közönség előtti, élvezhető társalgáshoz pedig nem ártana. Ezen belül egy hányad egyáltalán nem alkalmas a civilizált eszmecserére. Az Ábel Anitával (ex-mágenheimjulcsi) készített interjút például bőven tarkították a snittek, és a megmaradt részek elviselhetetlenségét látva nehéz elképzelni, mit vágtak ki. Félreértés ne essék: nem ítélem el, ha valaki orvosilag igazoltan vihogógörcsben szenved, epileptikus nyerítőrohamok rázzák szegényt - de ilyenkor meg kellene mondani: kedves nézőink, Anita képernyőképtelen. Nézegessék inkább ezt az aranyhalat. Hasonlóan feszült légkört teremtett a magát Magyarország legjobb Kojak-imitátorának képzelő Koncz Gábor meghívása, aki sajnos viselkedésével, a fekete-fehér kovbojfilmekből itt ragadt férfiasságeszményével inkább Mussolini szerepét játszhatná el, azt viszont szappanopera-szerűen, napi rutinból.
Nem is futotta sokkal többre egy tökéletesen sikertelen, de ugyanakkor teljesen humortalan szobavízisí-oktatásnál, egy ugyanilyen szkanderparti után. A többi béna csendnek hatott, köszönhetően az inkompatibilitásnak. Fábry még nem tanult meg hitelesen nevetni úgy, hogy közben nem akar; ez pedig keserűen hamissá teszi szereplését. Megint előkerül az alapprobléma: lehet valaki a világ legjobb színésze (Koncz például éppen nem tehetségtelen), legügyesebb célbaköpködője vagy a mazsolahabzsolás királya, ettől még nem válik alkalmassá a nyilvános beszélgetésre, főleg nem bárkivel. Egyen csak mazsolát.
Szólni kell még arról az egyenesen büntetendő szerkesztési elvről, amelynek értelmében a színpadon kialakítanak egy leállósávot. Fábry vendégei nem hagyhatják el az arénát akkor sem, ha már az égvilágon semmi dolguk nincsen ott. Az első alanynak is végig kell ülnie az egész műsort és bután nézni az éppen szereplő kollégát vagy a közönséget; esetleg egy-egy közbevetéssel megpróbálhatja visszakérni a mikrofont. És amikor a műsor már majdnem véget is érhetne, feltűnnek az ésszerűsítő elvtársak még egyszer. Bizony, a lámpást hozzák. Ezt egy "élőben" fellépő zenekar vegytisztán PR-jellegű megjelenése testesíti meg. Ez az esemény semmilyen módon nem szervesül a műsorral - természetesen -, mégpedig azért, mert maga a műsor is szervetlen és szervezetlen. Ledarálnak egy számot, közben pedig Fábry felakasztja a lámpást, mert már amúgy is sötét van. Hát így kaszálgat Sándor csütörtökönként, és reméli, zavar.
Ez a kritika jól mutatja, hogyan válhat a "Frankó Szó" a médiaipar és a szórakoztatóipar kritikájának tárgyává. A műsorok szerkesztési elvei, a vendégválasztás, a forgatókönyvek és a végeredmény mind befolyásolhatják a közönség értékítéletét és a "Frankó Szó" fogalmának megítélését. A kritika arra is felhívja a figyelmet, hogy a tehetség önmagában nem elegendő a sikeres televíziós szerepléshez; szükség van a megfelelő kontextusra, a jól megválasztott partnerekre és egy koherens szerkesztési elvre is.