A társadalom figyelme gyakran a dohányzás káros hatásaira összpontosít, miközben az alkoholfogyasztás rejtett, de annál pusztítóbb problémája sokszor a család falai közé zárva marad. Az alkoholizmus nem csupán egyéni tragédia, hanem népbetegség, amely generációkat érint, és amelynek megértése, felismerése és kezelése kulcsfontosságú a teljes társadalom számára. Dr. Zacher Gábor toxikológussal folytatott beszélgetésünk mélyreható betekintést nyújt az alkoholproblémák komplexitásába, a függőség kialakulásának hátterébe, a generációs különbségek szerepébe, valamint a lehetséges gyógyulási stratégiákba.
Mikortól tekinthető valaki alkoholistának?
Az alkoholizmus megítélése gyakran szubjektív, és sokan tévesen csak a súlyos, nyilvánvaló tüneteket társítják hozzá. Azonban az italproblémáról már akkor beszélhetünk, amikor az alkohol fogyasztása befolyásolja az egyén életét, még akkor is, ha ez a napi két sörben nyilvánul meg. Nem feltétlenül szükséges a teljes lerészegedés vagy a családtagok bántalmazása ahhoz, hogy problémáról beszéljünk. Az alkohol fokozatosan épül be a mindennapokba, és az értékrend változásával az ital fontossági sorrendben előre kerül. Az illető maga sem feltétlenül érzi ezt a változást, hiába próbálja a környezete - házastárs, barát - felhívni a figyelmét a problémára. Az alkoholista szájából gyakran elhangzanak olyan mondatok, mint "mit szólsz te ebbe bele?", "ezt csak megengedhetem magamnak" vagy "éppen te mondod?", amelyek a tagadás és az önbecsapás klasszikus jelei.
Mit tehet a hozzátartartozó vagy barát, ha úgy látja, hogy baj van?
A hozzátartozók és barátok szerepe kulcsfontosságú lehet az alkoholproblémával küzdő személy életében. A kérdés az, hogy van-e az életünkben egy ember, aki lehet "fék", akinek véleményét meghallgatjuk és elfogadjuk. Ha van egy olyan személy, akiben feltétlenül megbízunk, és hisszük, hogy nem csupán "csesztetni" akar minket, akkor működhet a rendszer. Ez a személy lehet egy közeli barát, akivel ritkán látjuk egymást, vagy akár a házastárs, szülő, gyermek. Azonban, ha nincs ilyen bizalmi kapcsolat, nagyobb az esély a kontrollvesztésnek.
És van olyan, amikor már a hozzátartozó sem tehet semmit?
Egy alkoholbeteg családjában az élet általában nem harmonikus. A házastárs, szülő vagy gyermek különböző praktikákkal próbálhatja rávenni a függőt, hogy ne igyon, vagy menjen el szakemberhez. Azonban elengedhetetlen, hogy az illető hajlandó legyen tükörbe nézni, felfogni és elfogadni, hogy valami nem stimmel. Ha a rokonokat nem is, de a terapeutát hajlandó legyen segítőnek elfogadni.
Ha egy feleség felhívja azzal a szándékkal, hogy elhozná a férjét egy szakemberhez, az a legtöbb esetben felesleges. Sokkal hatékonyabb, ha a férj maga jön el, és azt mondja: "alkoholista vagyok". Ebben az esetben már lehet mit kezdeni a problémával. Az sem megoldás, ha a beteg a hozzátartozóját kéri, hogy hívjon fel egy szakembert, mert ez azt jelenti, hogy a megoldás keresését áthárítja másra.
Tehát, ha nem működik a rábeszélés, nem jönnek be a praktikák, akkor el kell engedni? Sok hozzátartozó kérdezi ilyenkor: "akkor nézzem végig, hogy meghal?". Akit már nem lehet zsarolni, nem lehet rá hatni, van, hogy el kell engedni. A másiknak is fel kell ismernie, hogy már nem tud segíteni. Ma már ugyanis nem lehet kényszerből kezelni valakit.
Sok kamasz eszméletvesztésig iszik, ha buli van.
Ez a "mérhetetlenül berúgós" dolog, valljuk be, szinte mindannyiunknak megvolt fiatalkorunkban. Azonban ne gondoljuk, hogy egy 16-17 éves gyereknek meg kell innia egy üveg vodkát ahhoz, hogy berúgjon. Ha azt mondja egy kislány, hogy megivott két koktélt, plusz egy sört, és nem emlékszik semmire, valószínűleg igaza van. Az ő 55 kilogrammjával és üres gyomrával pont ennyi elég ahhoz, hogy "felboruljon". Sokan emlékeznek saját fiatalkori tapasztalataikra, mint például két deci kevert elfogyasztása utáni éjszakai rosszullét.
A mai gyerekek bulizási szokásaival sok felnőtt nem tud mit kezdeni. A kamaszok mindig próbálgatják a határaikat. Sok gyerek feszültséget old az ivással, legalábbis azt gondolja. A hétköznapi rengeteg tanóra, különóra és edzés után ki akarja engedni a gőzt. Azt pedig, hogy honnan gondolja, hogy így kell csinálni, nem nehéz megfejteni: a felnőttek is ezt teszik. Ha azt látja otthon, hogy apa megiszik egy üveg bort minden este a munka után, az válik természetessé.
Tizenévesek szerhasználata és visszaélése (alkohol, dohány, vape, marihuána és egyebek)
A kommunikáció hiánya és a generációs szakadék
Mindenhol igyekszem hirdetni, hogy elrettentő a statisztika, amely szerint napi hét percet beszél a szülő a gyerekével. Ez rendkívül kevés. Ráadásul ezek a beszélgetések is általában arról szólnak, hogy mi volt az iskolában, mikor jön haza a gyerek, és mit kér enni. Szokták kérdezni a szülők, hogy miről lehet még beszélni. A válasz: mindenről. Az időjárástól kezdve a kézilabdameccseken keresztül a napi politikáról, zenéről, könyvekről, csajokról - mindenről. Sokkal okosabbak ezek a kölykök, mint mi voltunk ennyi idősen. Folyamatos információáradatban élnek, egy mai gyerek hat-hétféle dologra is tud egyszerre figyelni, elképesztőek. Ha beszélgetünk, és olyan az apa, akkor már nem lesz ciki néha apával menni koncertre sem.
Örökölhető az alkoholizmus?
A függőségre való hajlam örökölhető. Ennek már ismerjük a bázispárjait, de a minta és a genetika is hozzátesz. Az egyik szülő alkoholizmusa esetén hetven százalékkal nagyobb az esély arra, hogy a gyereknek is lesz alkoholproblémája. Ráadásul az, hogy valakinek a génjeiben benne van a függőség, még nem menti fel semmi alól. Két alkoholista szülővel is dönthet úgy valaki, hogy nem iszik.
Függ valamitől az, hogy ki mennyire bírja az alkoholt?
Egyéni toleranciakülönbségek is vannak, de nézzünk meg egy gyakorló alkoholistát. Ugyanolyan ez, mintha azt mondanám magának, hogy fusson le holnap egy maratont. Ha nem sportol semmit tíz éve, akkor esélye sem lenne, ha viszont nekiállna naponta edzeni, jövőre már le tudná futni. Az alkoholista is ilyen - mert sokat "gyakorol" -, persze csak egy darabig. Egy idő után már nemcsak pszichés elváltozásokat okoz a folyamatos alkoholfogyasztás, de testi betegségeket is: energiahiány, vérszegénység, májzsugor, alultápláltság stb.
Évente 14 liter 96 százalékos alkoholnak megfelelő italt (ami 5 százalékos sörben körülbelül 260 liter) iszunk meg fejenként - a számításban a csecsemők is benne vannak. Emellett az alkoholhoz köthető halálozások száma 70 százalékkal rosszabb Magyarországon, mint a nagyjából ugyanennyit ivó franciáké, mert ők legalább minőségi alkoholt isznak. Tehát igen, népbetegség.
Miért elnézőbb mégis a közvélemény az alkoholistával, mint a drogfüggővel?
Magyarországon 16-20 ezer drogfüggő van, tehát nem a függőségen és a függők számán van a hangsúly, hanem azon, hogy keveset tudunk kábítószerekről. A mi generációnk miről hallott? A nitrohígítóról, mákteáról, seduxenről, és nagyjából itt ér véget a történet. Persze láttuk a "Hair" című filmet, és lehet, hogy olvastunk Kerouacot, de nagyjából ennyi. Egyszerűen nem tudunk mit kezdeni a drogokkal, mert a mi időnkben az egy-egy nyilvánosságot kapó kábítószeres probléma leginkább szenzáció volt. Az alkohol viszont mindig ott volt az életünkben, ivott körülöttünk mindenki.
A mai fiatalok viszont képben vannak. Ugyanúgy, ahogyan mi is röhögtünk a nagyapán, hogy csodálkozva nézi a dobozt, hogyan kerül bele a focista, a gyerek minket röhög ki, hogy nem tudjuk kezelni a számítógépet vagy készségszinten az okostelefont. Ma már ők itt az őslakosok, mi csak a betelepültek, és csodálkozva nézhetünk, hogy mennyi új dolog van; a drogok és a drogozás terén is.
Visszatérve az alkoholra, gyógyszeres vagy terápiás kezelést javasol?
A gyógyszer és a terápia párhuzamosan működik. És nem igaz, hogy csak a gazdagok engedhetik meg maguknak, hogy kezeltessék magukat. Rengeteg lehetősége van az alkoholbetegnek arra, hogy segítséget kérjen és kapjon. Ott van az averzív kezelés (kellemetlen feltételes reflexek társítása, például olyan gyógyszert kap a beteg, amely rosszullétet idéz elő alkoholfogyasztás esetén, vagy hánytatják a beteget), a pszichoterápia, az Anonim Alkoholisták stb. Tény, hogy lehetne javítani a rendszeren, de aki igazán szeretne, az megszabadulhat a függőségétől.
Az alkoholproblémák esetében csak a teljes absztinencia lehet a megoldás?
Szerintem igen. Minden alkoholbetegemnek elmondom, hogy számomra ez az egyetlen elfogadható megoldás. Nem miattam kell nem innia, úgyhogy ha ezt el tudja fogadni, el tudja fogadni a határozatot, akkor rendben van. A legtöbb alkoholista akár tíz év kihagyás után is elkezdheti csak egy pohárral, és azonnal visszaesik. Mert azt mondja, az elsőtől nem lesz bajom, a másodiktól sem, a harmadiktól pedig már mindegy, ugyanott van, ahol elkezdte. Az alkoholbetegségből nem lehet "kigyógyulni", azt tudni mondani, hogy alkoholista vagyok, és tíz éve nem ittam, ez már szép eredmény. Absztinencia nélkül nem lehet kitörni ebből az ördögi spirálból.
A függőség egy betegség, és nem hibáztathatjuk érte az érintettet. Azonban a gyógyulás útja közös erőfeszítést igényel a beteg és a segítő hozzátartozók részéről is. Fontos a higgadt kommunikáció, a támogatás és a segítő szándék. Mindig szem előtt kell tartani, hogy a segítő hozzátartozó is ember, akinek saját szükségletei vannak, és akinek meg kell óvnia saját testi és lelki épségét. Az önfeladás csapdáját képes elkerülni az, aki felismeri, hogy a segítő törekvés miatt nem hanyagolhatja el saját magát. A cél egy olyan megoldás megtalálása, amely mindenkinek, mindkét félnek, mindannyiunknak megfelel.