Az Ossian-költészet és a hozzá kapcsolódó viták olyan összetett kulturális jelenséget érintenek, amelyben a hittételek és a politikai kontextus egyaránt alakította a fogadtatást Magyarországon és Európában. A fenti szöveg egyes részletei betekintést adnak abba, hogyan formálódik egy nyelvi és irodalmi hagyomány különböző fordítási és értelmezési rétegek révén. A magyar Osszián-kultusz megértéséhez tehát nélkülözhetetlen megismerni a források keletkezésének történetét, a fordításelméleti aspektusokat és a hazai recepció sajátosságait is.
Osszián-kultusz eredete és a három fő szál
A skót költő, Osszián legendája a 18. században született meg, és a megjelenő versek a gael hagyományból táplálkoznak. A történet szerint Osszián a III. századi Írország és Skócia hősének költői munkásságát ötvözi, amely később középponti szerephez jutott a romantikus-nemzeti irodalomban. A friss források szerint a Macpherson-féle Osszián-kötetek közvetlen forrásai sokszor hiányzanak, mégis a fordítások, a fordítás-elméletek és a kultúra-értelmezés szempontjából mérvadóvá tették ezt a hagyományt. A magyar Osszián-kultusz kialakulásában a német és olasz fordítások is fontos szerepet játszottak, és nem kizárólag az angol eredeti szövegek hatására épült fel a hazai olvasói kontextus.
Az első magyarországi fordítási kísérletek eredetijei sok esetben a késő 18. század és a kora XIX. század irodalmi közegein keresztül érkeztek. Denis, a bécsi császári könyvtár igazgatója és jezsuita pap bemutatta az Osszián-versek német hexameterekben megfogalmazott fordítását, amely később hatással volt a magyar fordítói hagyományokra is. Kazinczy és Batsányi hatására a magyarosságnak megfelelően átdolgozott és adaptált verziók jelentkeztek, amelyek a görbe törésű, lassú ritmust és a latin-ógörög klasszicizmus hatását is magukon viselték. A magyar fordítók olyan szövegeket is megidéztek, amelyek eredetileg a latin vagy német fordításokra támaszkodtak, és e kettős közvetítésével értelmezték újra Osszián alakját a magyar nyelvbeli kifejezőeszközökkel.
A fordítások sorrendje és a kötetelrendezés
Az Osszián műveinek magyar fordításai nem felelnek meg egységesen az eredeti kronológiának, és a kötetek elrendezése is változó volt. Kazinczy például a háromkötetre bontott megoldásban próbálta megtartani Macpherson eredeti szándékát, de a kiadó és a fordító közti különbségek miatt a versek sorrendje részben eltérő lett. A fordítások esetében a koreográfiát gyakran a források sokfélesége határozta meg, amely egyfajta „komparatív fordítás” modelljét hozta létre: a latin és német változatok alapján összevetették a magyar verziókat. Ennek következtében a hazai Osszián-kultuszban megjelentek olyan darabok, amelyek valódi eredetiséget sugallnak, de valójában hamisított vagy álfordításoknak bizonyulhatnak. Ez a jelenség rámutat arra, hogy a hazai irodalmi fordítási gyakorlat sokszínű és vitákkal teli volt, ugyanakkor lehetővé tette a kulturális identitás kialakítását is.
Kazinczy és Fábián Gábor fordításai mellett találhatók olyan rövid, egy-egy ossziáni versből származó fordítások is, amelyeket egyes szerzők saját nyelvi játékként értelmeztek. Petőfi Sándor például 1847-ben, esküvői ajándékként fordította le az Oithonát, ami a magyar romantika és a Shakespeare-i hatások találkozására utal. A paródia és a fordítás-stílus megjelenése a XIX. század második felében egyaránt lényeges eleme volt a kultúráris diskurzusnak, amely a nosztalgia és a „fordított fellengzés” jegyében fogalmazódott meg.
A hazai Osszián-kultusz jelentése és a kulturális értelmezés
A magyar Osszián-kultusz nem egyszerűen irodalmi hagyomány; e mögött egy egész kultúrtörténeti jelenség húzódik meg, amelyben a közvetítő nyelvek különböző nyelvi hagyományok összességét hozzák létre. A hazai fordítások és értelmezések révén Osszián mítosza részben a magyar irodalmi önazonosság megfogalmazásához járult hozzá. Közrejátszott ebben a Bartók vagy a német és olasz fordítók hatása, akik a történeteket és a képeket a magyar nyelvben is érvényes és megértendő formába öntötték.
A hazai irodalomban megjelenő paródia-irodalom és a „fordított fellengzés” tovább gazdagította a hagyományt: a Kisfaludy Károlyhoz vagy Petőfihez hasonló szerzők műveiben a hősies múlt modern kritikával és játékos tónusokkal kerülte a hagyományos dicsőítést. A Zalán futása és más költemények paródiája például a nemzeti múlt ironikus újraértelmezését adta át az olvasóknak. Ugyanakkor a klasszikus Osszián-költészetre épülő fordítási gyakorlat és a mágikus-nemzeti identitás hangsúlya egyaránt megjelenik a kor irodalmi vitáiban és poétikáiban.
Az Ossszian-költészet modern fogadtatása
A 19. század végén és a 20. század elején az Osszián-kultusz tovább élt a fordítás-elméletek és a paródia szövetében, miközben a magyar irodalom új hangokat és stílusokat fedezett fel. A kronológia és a forrásközvetítés összetett képet ad arról, hogyan jön létre egy nemzeti irodalom részeként az Osszián-költészet, és hogyan válik a közgondolkodás részévé a fordításértékelés és a szemléletformálás területén. A modern kutatások szerint a hazai Osszián-kultusz nem egyetlen koherens szöveget ad vissza, hanem egy sokirányú forrásközvetítés és interpretációk sorát, amelyek a kulturális identitás megfogalmazásának eszközei lettek.
Rövidítés a fontosabb nevekről és megvalósulásukról
- Macpherson - Osszián alapötlete és a nyugati világban terjedő okszerű vita, a forráskérdés megfogalmazása.
- Kazinczy Ferenc - magyar fordítói hagyomány felhasználása és a mű sensurált átültetése a nyelvi megújulás keretében.
- Fábián Gábor - a következő Osszián-fordítás, az Ahlwardt-féle német verziók alapján, daktilikus akalektikus trimetrusokkal.
- Batsányi János - pszeudo-ossziáni versek és az Oszkár halála fordítása, amely a hazai költői hivatkozások egyik korai példája.
- Petőfi Sándor - Esküvői ajándék: Oithona magyar nyelvre fordítása, a romantikus magyar hagyományban.
