Szomolya, a Bükkalja festői szegletében megbúvó település, nem csupán a különleges cseresznyéjéről vagy a mesés tájairól híres, hanem egy olyan borászati mozgalom bölcsője is, amely gyökeresen átformálja a magyar borászatról alkotott képünket. E mozgalom két meghatározó alakja Kaló Imre, az elhivatott úttörő és Vámos Attila, az eltökélt követő, akik megalkuvást nem ismerő szenvedéllyel és mély filozófiával közelítenek a borkészítés művészetéhez. Az ő munkásságukon keresztül betekintést nyerhetünk a magyar borászat jövőjébe, ahol a hagyományok tisztelete és az innovatív gondolkodás harmonikus egységet alkot.
Kaló Imre: A Megalkuvást Nem Ismerő Alkotó
Kaló Imre neve a magyar borászatban fogalom. Sokak által a „magyar borászat fenegyerekeként” vagy éppen „csodájaként” emlegetett alkotó, aki szinte szimbólummá vált a sablonok és receptek nélküli, eredeti gondolkodásmódjával. A szakma elismerte munkásságát, amit jól mutat a „Borászok Borásza” cím is. Az ő borai magukért beszélnek, mégis szívesen osztja meg gondolatait a borbarátokkal. Londonból is érkeznek hozzá jeles borszakértők, és forgatócsoportok keresik fel Szomolyán, hogy megismerjék egyedi filozófiáját.
Kaló Imre küldetéstudattal bír. Életének minden energiáját annak szolgálatába állítja, hogy megalkossa a NAGY BORT. Ezt a törekvést személyiségének ereje és szuggesztív tekintete is alátámasztja, amely képes lecsupaszítani az érdemteleneket és a rossz úton járókat. Számára a borászat nem csupán szakma, hanem egyfajta életforma, egy elhivatottság, amely arra ösztönzi, hogy a Kárpát-medence szívében született borokat méltóan a francia Grand Cru-k mellé helyezze.
Az 18 hektáros birtokán 24 szőlőfajtával dolgozik, a Turántól a Zenitig. A különböző évjáratok és házasítások eredményeképpen több mint kétszázféle bora létezik. Érdekesség, hogy a hordókon nincsenek feltüntetve információk, csupán számozottak. Ennek ellenére Kaló Imre mindent el tud mesélni róluk, születésük pillanatától kezdve: évjárat, fajta, dűlő, szüret időpontja, mustfok, erjesztési időszak - mindezek részleteiben ismertek számára. A pincéjében olyan évjáratok is fejlődnek még, amelyeket más termelők már évekkel ezelőtt lepalackoztak és értékesítettek. Ez is jól mutatja a türelmét és a borok iránti elkötelezettségét.
Kaló Imre szavai szerint az élet létezésének feltétele a száraz gabonakultúrából születő kenyér és a szőlőből születő borkultúra. Feladata ezeknek a kultúráknak az átmentése az utódok számára. Hiszi, hogy az ember sosem lehet a világ ura, csupán el tudja rontani a világ által neki juttatott csodálatos ajándékot, a gondolkodó emberként való földi élet lehetőségét. Az életet az öröm, nem pedig a szenvedés forrásának tekinti. A gondolkodásunkban el van ültetve a jó iránti érzékenység, és ha ezt gyakoroljuk, akkor a rossz lassan eltűnik. Az életet megértve döbbent rá nagyszerűségére és megélhetőségére.
A mai világban hiányolja a természetes környezetet. Véleménye szerint az emberek műkörnyezetekben pénzt adnak azért, hogy elidegenedjenek a természettől. A városiak egy része már nem ismeri fel a palántákat és a gabonákat, ehelyett az erőszakot és az életidegenséget támogatják. A földi körülmények között az életet értők sosem azzal foglalkoztak, hogy elvegyék a másét. Ady Endre egyik versére utalva hangsúlyozza, hogy ő mindig is csak adott, és mégis dühöngenek ellene. Sok jeles gondolkodó, mint Hamvas Béla vagy Márai Sándor, elképesztő tudással mutatja az élet irányát, mégis az emberek olyan helyzetbe kényszerülnek, hogy a mai életkultúrában nevelkedők azt tapasztalják, megbüntetik őket szorgalmas munkájukért, miközben kevesebbet kapnak, mint azok, akik lopnak, csalnak, hazudnak. Az ő generációjuk még belenőtt a történelmi magyar életkultúrába, ahol a szülők úgy fogalmazták meg az alapelveket: aki nem dolgozik, az ne is egyék! A legnagyobb szégyen a másét elvenni, és ha segíteni nem tudunk, legalább ne ártsunk. Ma viszont a vidék elnéptelenedik, Szomolyát is elhagyják az utódok, miközben a határ elhagyatottan terül el.
Kaló Imre ezeknek a felismeréseknek a birtokában látott munkához Sziszifusz módjára. Sokat olvasott, beszélgetett a szőlővel bánó, nagy tapasztalatokkal rendelkező borkészítő emberekkel. Az élet nagyon érdekesen terelte abba az irányba, hogy a lehető legtisztább, legtermészetesebb borokat készítsék el. Náluk kulcskérdés a termőrügyterhelés, ami nehezebben terem többet, mint egy kiló. Nem préselnek, hanem fordított fenekű vagy tufából kifaragott erjesztő kádakba teszik a szőlőt kocsány nélkül. Ebbe egy saválló anyagból készült, harminc centiméter átmérőjű hengert tesznek, amibe belefolyik a must vagy a nyers bor. Ezt egy borszivattyúval kiszippantják és egy másik kádba töltik, ahol leülepszik. A durva seprőt képező anyagot születése pillanatában elválasztják, a finom seprővel pedig a történelmi magyar borkultúrának megfelelően három-hétéves hordós érlelést gyakorolnak. A jó minőségű szőlő azért volt jó minőségű, mert abból hosszan eltartható bor készül. Ehhez képest sokkal egyszerűbb géppel szüretelni és mindent géppel csinálni, látszatra. Mennyivel másabb számítógép-vezérlésű, hűtött köpenyű saválló tartályokban az erjedést levezényelni, mint a pincében a hordókban vagy a kádakban folyamatosan ellenőrizni. Ha mostantól nem lenne villany, az ő borai akkor is elkészülnének, annyira közel vannak már az eredetiséghez.
Vámos Attila: A Lánglelkű Követő
Vámos Attila Orosházáról, az alföldi rónaságról keveredett a hegyes-dombos Bükkaljára, Borsod-megye nyugati peremére. Huszonhárom éves koráig nem barátkozott az italokkal. A sorsfordító találkozást egy Champagne hozta el, amiből azon az estén mindjárt három is elfogyott. A mindent eldöntő fordulat a példát mutató, rebellis borász, Kaló Imre boraihoz kötődik.
Vámos Attila szikár ember, akit a minden évi hosszú, akár ezernyolcszáz kilométernyi biciklizésektől is vékony alkat jellemez. „Bor nélkül szegény az ember” - vallja, és ezt a pincéjét elhagyva is szemlélteti, amikor még tölt a pohárba. Átsétálva a néhány méternyire álló házhoz, beszélgetnek emberekről, borokról, a világ számos tájáról érkező látogatókról, az öntudatról és büszkeségről is. Burgundiába - ahonnan mások hozni szoktak - szomolyai chardonnay-t és Pinot noir-t visz kóstolóba. A magas pinceoldal felett kiszáradt fűvel borított, sárgás színű, szelíd ívű lankák emlékeztetnek a vágyott toszkán tájra. A dombtetőn két pad asztallal várja az embereket, akárha egy Henry Moore szobor részei. Itt ülnek le, és Vámos Attila kimondja: „Nekem a bor szerelem, érzés, társaság.” Nincs mit rá mondani, csak koccintani.
A fiatal borász kézműves borait szenvedéllyel, hittel és alázattal készíti. Kaló Imre munkássága annyira elbűvölte, hogy 2006-tól termelésbe fogott Szomolyán. Nincsenek alkalmazottak, a borok baráti segítséggel és szeretetből születnek, kvázi autodidakta módon. A hordópark 96%-a magyar fából készült. Véleménye szerint a technológia és a technológiai borok szépek, de azokat az italokat viszonylag hamar el kell fogyasztani. Ezek a borok, amelyeket ő készít, évek múlva még szebbek lesznek - vagy nem, ez is benne van a pakliban. Ugyanakkor nem esetlegességről, hanem tanulási folyamatról beszél. Gyógynövényes lével permetez, de a termelés nem tartja a biodinamika szabályait. A borok csak ként kapnak, de később ezt is helyettesítené valamivel.
Vámos Attila abban az időben, amikor egy izzó tekintetű fiatalember, Orbán Ottó, aki apjával borászkodik a távoli Kelementelkén, a Kis-Küküllő mellett, bemutatta a borait, és arról beszélt, hogy neki, Orbán Ottónak, élete nagy vágya, hogy olyan borász legyen, mint példaképe, Kaló Imre. Bár nem volt birtokában a bölcsek köve, azt válaszolta a fiatalembernek: nagyszerű az irány, de bizony szenvedelmes elszánásokat kell hozzá mellékelni. Hogy, mint Kalónál, egyben lehessen minden: ismerni geológiát, a talaj ásvány-szerkezetét, a humusz szent titkát. Az uralkodó szélirányokat, párát és napbesugárzást. Szóval a földet, de a növény életét, égen a felhők járását, a hold mozgását. De ez még semmi, mert a hagyomány értelmét, az ősök tetteit. És azt is, ami lélekben legbelül található: a lassú önformálás képességét, az állandó érdeklődés ajándékát s végül a bölcsesség harmóniáját. Hogy olyan lehess, mint Kaló, mint a jó kertész, mint a jó művész, aki mindig arról gondoskodik: sose maradjunk üres kézzel. A többi csekélység - szinte menet közben megtanulható.
Kaló Imre borász véleménye szerint az élet létezésének a feltétele a száraz gabonakultúrából a kenyér, s a szőlőből születő borkultúra. Az ő feladata ezeknek a kultúráknak az átmentése az utódok számára. A földi körülményekkel szót ért, ha fölnéz a csillagokra, akkor érti az üzeneteket. Emberként sosem lesz a világ ura, csak el tudja rontani a világ által neki juttatott csodálatos ajándékot, azt, hogy gondolkodó emberként a földi életet élheti. Az élet mindenki számára az öröm, nem pedig a szenvedés forrása. Nem kínlódás, gyűlölet, megosztottság. Gondolkodásunkban el van ültetve a jó iránti érzékenység. Ha valaki ezt tudja gyakorolni, akkor mindig azt keresi, hogy mi a jó másikban. Amikor ezt megtalálja, szép lassan eltűnik a rossz. Az életet megértve döbbent rá nagyszerűségére, megélhetőségére. Ahhoz, hogy sokan eljussanak idáig, arra lenne szükség, hogy a természetben csendben gondolkozzanak.
Szomolya: Több Mint Borkultúra
Szomolya nem csupán a borászok otthona, hanem egy olyan táj, amely évszázadok óta táplálja a helyi kultúrát és hagyományokat. Fényes Elek 1851-ben így jellemezte a települést: „Szomolya, magyar falu, Borsod vármegyében, Egertől 9/16 állomásra, hegyes vidéken, két hegy közé szorulva. […] A föld agyagos, több helyt kavicsos, veres nyirok, melly csak trágya után termi meg a rozsot. Szőlőhegye kitünő veres bort ad. Az erdőben igen sok somfa van.”
A Vályi és Fényes idején még ismeretlen szomolyai cseresznye a második világháború utáni növénynemesítés eredménye. Ez a rövidszárú, fekete gyümölcs Szomolya elsőszámú büszkesége, miközben akad ott más is, tán nagyobb is, amire ország-világnak figyelmeznie érdemes. Legelsőként is Kaló Imre, aztán a köpönyegéből előbújt, s Kaló borfilozófiáját tovább izmosító, messzire jutó, elszánt ifjú, Vámos Attila.
A szomolyai borászat tevékenységét a szakma elismerte, ám az igazi érték a helyszínen tapasztalható. A pincék mélyén sorakozó hordók között nem csupán a borok érnek, hanem a gondolatok is. Mint Seneca írta Luciliushoz: „S figyeld csak meg jól, az élet legnagyobb része elillan, ha rosszul cselekszünk, nagy része, ha semmit sem cselekszünk, s az egésze, ha mindig mást cselekszünk. Kit tudsz megnevezni, aki az időnek valamelyes értéket tulajdonít, aki megbecsül egyetlen napot, aki feléri ésszel, hogy naponta meghal?” Vámos Attila is ezt az időt értékelő, tudatos életvitelt képviseli, amely tükröződik a boraiban is.
Szállást foglalni Szomolya és környékére megéri, hogy elsőként értesüljünk a legjobb ajánlatokról, értékes kedvezményekről és hasznos tartalmakról. A szallas.hu hírlevelek felelős adatkezeléssel tájékoztatnak a lehetőségekről. A vidék felfedezése során a fürdők, gasztronómiai élmények és egyéb lehetőségek is várják a látogatókat. Így mindig időben értesülhetünk a legjobb ajánlatokról, és felkészülten vághatunk bele az utazásba, legyen az Szomolya, vagy bármely más úti cél.