Jurij Alekszejevics Gagarin neve összeforrt az emberiség űrbe jutásának hajnalával. Az első ember, aki megkerülte a Földet, a szovjet rendszer büszkesége és globális ikonja lett. Azonban Lev Alekszandrovics Danyilkin orosz író, újságíró és kritikus, a 2017-es "Lenin. Porszemek" című munkájáért az orosz Nagy Könyv Díjjal kitüntetett szerző, "Gagarin" című, 461 oldalas életrajzi kötetében igyekszik árnyalni az eddig uralkodó, szinte hibátlan szuperhősként bemutatott űrhajós képét. Danyilkin célja nem Gagarin lejáratása, hanem a szovjet propaganda által kreált tökéletes szovjet ember mítoszának lebontása, és a valósághoz közelebb álló, összetettebb személyiség bemutatása. A szerző elemzései rávilágítanak az űrverseny árnyoldalaira, a szovjet társadalom hétköznapjaira, és az emberi tényező szerepére a történelem nagy pillanataiban.
A repülőklubtól az űrhatárig: A kezdetek és a propaganda árnyalása
Danyilkin könyve bemutatja, hogy Gagarin útja a világűrbe nem volt egyenes és akadálymentes. Már a repülőklubban töltött időszakban kiderül, hogy az első ember, aki repült a világűrben, korántsem ment olyan jól a repülés. A leszállással ugyanis igencsak meggyűlt a baja, mégpedig olyannyira, hogy oktatói majdnem el is tanácsolták a klubtól. Ám nem hagyta annyiban a dolgot, erőt vett magán és végül sikeres vizsgát tett. Ezzel és más, ehhez hasonló cáfolatokkal Danyilkin nem azt akarja bizonyítani, hogy Gagarin egyáltalán nem rendelkezett jó képességekkel vagy tehetségtelen lett volna. Csupán a propaganda azon elemére kívánt rácáfolni, amely azt állította, hogy a későbbi űrhajós a tökéletesség élő példája volt, és ennek köszönhetően vált sikeressé. A szerző kiemeli Gagarin intelligenciáját, kitartását és bátorságát, hangsúlyozva, hogy „okosabb, kitartóbb és bátrabb volt, mint a legtöbben (mármint űrhajós társai között - a szerző).”
A hibátlan erkölcs mítosza és a valóság: Gagarin magánélete
A szovjet propaganda előszeretettel ábrázolta Gagarint hibátlan erkölcsű, példás családapaként. Danyilkin 12. fejezete ezt a mítoszt igyekszik megcáfolni. A szerző rávilágít, hogy a „sztárrá” lett Gagarin - kihasználva előkelő pozícióját - félrekacsintgatott más nők felé is, annak ellenére, hogy kétgyermekes házasságban élt. Különösen érdekes az az eset, amikor egy foroszi üdülés során majdnem lebukott a felesége előtt. Ekkor az űrhajós a szálláson szolgáló ápolónővel kívánt szorosabb testi kontaktust kialakítani, amikor a feleség épp benyitott a szobába. Az ápolónő próbálta lebuktatni magukat, mert amikor meghallotta, hogy Gagarint keresi a felesége, a nővér kiabált ki a szobából, hogy ott vannak. A lelepleződés elkerülése végett Gagarin az erkélyről távozott, ami majdnem az életébe, s a jó hírnevébe került. Az esést követően úgy felszakadt a szemöldökénél a feje, hogy azt össze kellett varrni, a heg viszont nem gyógyult be teljesen. A seb keletkezési körülményeire kénytelen volt a hivatalos média egy fedősztorit kitalálni, míg a nővért kötelezték a történtek elhallgatására, nehogy csorba essen a tökéletes és hibátlan új szovjet embert megtestesítő imázsán. A szerző felveti a zaklatás gyanúját is, mivel az ápolónő nem igazán volt nyitott a testi kapcsolat létesítésére.
Danyilkin kritikát fogalmaz meg a bulváros jelleg miatt, különösen a szóbeszéd alapú beszámolók esetében Gagarin nemzetközi látogatásai során állítólagos viszonyairól. Ugyanakkor a szerző rámutat Gagarin félrelépési kísérletének valódi okára is: a rengeteg külföldi utazás és az űrhajós kiképzés miatti sokszori távollét következtében Gagarin nem tudta ellátni megfelelően a családfői szerepet, és magánéletére sem tudott elegendő időt fordítani.
Az űrprogram árnyoldalai: Tragédiák és titkolt veszélyek
Danyilkin kötete a propaganda által kialakított kép árnyalását nemcsak Gagarin személyével kapcsolatban teszi meg, hanem az űrutazás és az arra való felkészülés körülményeire vonatkozóan is. A hivatalos információk ellenére ez sem volt teljesen mentes a hibáktól és nehézségektől. A kiképzés során a túlnyomásos kamrában keletkezett tűz során Valentyin Vasziljevics Bondarenko főhadnagy, űrhajós hallgató élve elégett.
- október 24-én egy ugyanolyan R-16-os típusú interkontinentális rakéta robbant fel a startnál, amilyennel 1961. április 12-én Gagarint lőtték fel a világűrbe. A katasztrófa során pedig sok fiatal tiszt és civil szakember vesztette életét. Ezeket persze az államvezetés, de még maga Gagarin is letagadta. Az asztronauta 1963-as repülését követően nem hajtott végre több űrrepülést, bár néhány évvel később ismét űrhajós kiképzésben részesítették.
Az űrkutatás körüli propagandában nem csak a halálos áldozatok kerültek letagadásra, hanem az is, hogy Gagarin űrutazásának napján, a kilövést megelőzően űrhajójának, a Vosztok-1-nek szivárgott az üzemanyaga. Ezt ugyan sikerült orvosolni, de a problémák sora ezzel nem ért véget. Az űrhajós a startot követően néhány percig elveszítette a kapcsolatot a földi irányítókkal. A hibát ez esetben is sikerült elhárítani, a kapcsolat helyreállt. Azonban a leszállást megelőzően ismételten gondok adódtak a Föld és az űrhajó közti kommunikációban. Ráadásul 100 km-rel magasabban volt a tervezettnél, így döntő jelentőségűvé vált a fékező hajtómű bekapcsolása, vagyis ezen múlott, hogy Gagarin életben marad-e a Földre való visszatéréskor. A küldetés sikere sok szempontból a szerencsén múlott, kis híján katasztrófába torkollott.
A hírnév terhe és a hétköznapi ember: Gagarin lelki világa
Danyilkin nagy hangsúlyt fektet az űrhajós gyermek- és fiatalkorának ismertetésére. Árnyalni próbálja a hivatalos szovjet propaganda által kialakított képet, bemutatva, hogy Jurij Gagarin nem csak jó eszű, jó tanuló, törtető gyerek volt, akit szerettek a tanárai. A kötet bemutatja Gagarin gyermekkorának azon részleteit is, amikor az iskolán kívül töltötte az idejét: játszott a többi gyermekkel, csintalanságokat követett el, és ha úgy alakult, akkor összeverekedett kortársaival. A társaságának abszolút hangadója volt, barátai, ismerősei szerették. Kamaszkorában Gagarin is élénken érdeklődni kezdett a másik nem iránt. Szabadidejében tornázott, röplabdázott, rengeteg szépirodalmat olvasott, iskola mellett délutánonként és esténként dolgozni járt a kikötőbe mint rakodómunkás. Az iskolában pedig továbbra is jól tanult. Mindezek alapján Danyilkin leírásából egy átlagos gyermek- és fiatalkor rajzolódik ki az olvasó számára, vagyis az, hogy Jurij Gagarin is egy hétköznapi, s egyben egy jó eszű, törtető fiatal volt.
A 14. fejezetben Danyilkin arra próbál rávilágítani, hogy Gagarin miként élte meg a hírnevet, milyen lelki állapot jellemezte a folyamatos külföldi és belföldi hivatalos látogatások és nyilvános szereplések kötelező abszolválása nyomán. A hirtelen rászakadó népszerűséget nehezen viselte, megromlott házassága után pedig alkoholproblémái voltak. A Szovjetunió legnépszerűbb embere lett, ezredessé léptették elő, megkapta a Szovjetunió Hőse címet és a Lenin-rendet. Beutazta az egész világot, 1961-ben Magyarországon is járt. Mindenhol a legfelsőbb állami vezetők fogadták, kitüntetéseket kapott. Azonban ez a hírnév hatalmas terhet is jelentett számára. Minden „veszélyes” tevékenységtől eltiltották, még az autóvezetéstől is, és egyedül sehová sem mehetett.
Társadalmi mozaik a Szovjetunióban: Gagarin szemszögéből
Lev Danyilkin könyvének Gagarin valódi személyének és jellemének bemutatásán túl van egy másik aspektusa is. Ez nem más, mint a Szovjetunió 1934 és 1968 közötti időszakának, annak hétköznapjainak részletes bemutatása. Ezt pedig egy igen érdekes szemüvegen keresztül tette meg a szerző, ugyanis mindezt Gagarin, valamint rokonainak, barátainak, munkatársainak szemszögéből mutatta be.
Az 1934 és 1957 közötti periódusra vonatkozó részletekben Gagarin gyermekkorának és iskolai éveinek ismertetése révén nyerhetünk betekintést abba, hogy milyen is volt a korszakban a munkás-paraszti osztály élete. Ezen felül képet kapunk arról is, hogy az egyenlőséget hirdető Szovjetunióban miként jelent meg az előítélet és a rasszizmus a hétköznapi emberek szintjén. Erre kiváló példa, amikor - minden bizonnyal - a német megszállók elől menekülő romák érkeztek Klusino faluba, s közülük néhányan Gagarinék házához mentek. Gagarin bátyja megijedt, hogy biztosan kéregetni akarnak tőlük. Ám hamar meg is nyugodott, miután kiderült, hogy a romák csak vizet szerettek volna inni a kútjukból. Miután szomjukat oltották az ideiglenes vendégek, a bádogcsajkát, amiből ittak a kút szélén hagyták, s továbbálltak. Nem sokkal ezt követően hazaérkezett Gagarinék apja, aki a sok munkától és gyaloglástól ki volt száradva, ezért megragadta a kút káváján lévő csajkát, mire a kis Jura Gagarin felkiáltott: „Apa! Abból cigányok ittak!” Ez nem csupán arra hívja fel édesapja figyelmét, hogy ne igyon a pohárból, mert abból már mások ittak, így az nem tiszta, hanem külön kiemeli korábbi használóinak pontos származását is.
Ezt követően betekintést kapunk abba, hogy milyen lehetett egy proletárcsalád gyermekének lenni a háborút követően az ’40-es évek végén és az ’50-es években. Ezzel kapcsolatban a szerző igazán izgalmas epizódot mutat be a gyermekek szabadidős tevékenységére vonatkozóan. Az együtt játszók ugyanis a kivonuló németek, s a falut visszafoglaló szovjet katonák által hátrahagyott fegyvereket gyűjtötték és csereberélték egymás között, valamint azokkal játszottak háborúsdit.
Jurij Gagarin utolsó napjai | Többnyelvű dokumentumfilm
A fiatalok szabadidejére vonatkozóan szintén érdekes részletet ismertet a szerző, amikor a mozi jelentőségére világít rá. A Gagarin család anyagi nehézségek miatt 1945-ben Gzsatszk városába költözött, mivel az apa ott kapott állást. Itt azonban a mozin kívül nem igazán nyílt más lehetőség a szórakozásra, ez pedig szinte mindig teltházas vetítéseket eredményezett a helyi filmszínházban. Ezért nem minden esetben sikerült jegyhez jutniuk a fiataloknak.
Az űrhajósok világa: Csillagváros és az új ember ideája
A harmadik társadalmi réteg, amelyet az életrajzi könyv bemutat, az 1959-60-ban létrejött űrhajósok csoportja volt, amely Gagarin 1961. április 12-i űrutazását követően a Szovjetunió egyik, ha nem a legmagasabb presztízsű csoportjává vált. Rendkívüli fizetéssel rendelkeztek, rengeteg privilégiumot kaptak: lakást, szolgálati autót, tárgyi juttatásokat stb. Az űrhajós kiképzőközpont, Csillagváros megépítésével egy saját miniállamuk lett. Itt a már említett szolgálati lakásokon túl bölcsőde, óvoda, iskola, bolt és uszoda is létesült. Vagyis egy igazi mesterséges város született meg: az űrhajósváros.
A "jövő városa" kifejezés azonban a Szovjetunió más korszakából is ismerős lehet, mégpedig a sztálini érából. Ez a város pedig nem más, mint Magnyitogorszk, a helyi vas- és acéliparban dolgozó munkások és családjaik számára létrehozott (ugyanúgy sajáthasználatú óvodával, iskolával, szolgálati lakásokkal, közösségi terekkel stb.) modern szocialista város volt, amely az új embertípus, a szocialistát volt hivatott megteremteni. Csillagváros ehhez hasonlóan szintén az új embertípus, de immáron a modern szocialista ember típusát kívánta megalkotni. Ez pedig nem volt más, mint az űrember, aki a Holdra, a Marsra, a Vénuszra fog utazni és meghódítja a világmindenséget.
Érdekes módon a szerző ezt az igen izgalmas párhuzamot nem emelte ki könyvében. A Magnyitogorszk és Csillagváros közötti hasonlóság ellenére a két város mégis hatalmas különbséget mutatott. Utóbbi ugyanis a társadalom felsőbb osztálya számára jött létre, ahová be lehetett jutni, de az odavezető út hosszú és nehézkes volt. Arról nem is beszélve, hogy a település sokáig titkosan kezelt és izolált volt, területére csak engedéllyel lehetett belépni. Csillagváros azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mint a jövő városa. Danyilkin rávilágít arra, hogy a város 1965 után tulajdonképpen „a katonai elit gettója, mintsem a planéta úttörőinek kolóniája” lett.
A tragédia és az örökség: Gagarin halála és utóélete
Jurij Gagarin 1968. március 27-én, mindössze 34 évesen vesztette életét egy MiG-15-ös vadászgéppel végrehajtott gyakorlórepülés során. A baleset körülményei sokáig tisztázatlanok voltak. A 2013-ban nyilvánosságra hozott, korábban titkosított dokumentumokból kiderült, hogy Gagarinék az akkor tesztelt új Szu-15 vadászgép tesztrepülésének hibája miatt kerültek bajba. Egy másik repülőgép okozta turbulencia miatt kerültek dugóhúzóba. A hivatalos jelentés szerint a gép egy másik repülőgép okozta turbulencia miatt dugóhúzóba került, s bár ebből sikerült kijutnia, mégis lezuhant.
A baleset körülményei máig vita tárgyát képezik. Egyesek szerint Gagarin alkoholfogyasztása is szerepet játszhatott, mások szerint a szovjet hatalom így akart megszabadulni az egyre problémásabbnak érzett hősétől. Farkas Bertalan magyar űrhajós szerint Gagarin azért repült azon a napon, mert az akkori szabályok szerint rendszeresen repülnie kellett ahhoz, hogy még egyszer eljusson a világűrbe.
Jurij Gagarint a Szovjetunió Hőse címmel tüntették ki, hamvai a Kreml falánál nyugszanak. Nevét egy holdkráter, egy ásvány és egy kisbolygó is őrzi. 1962 óta április 12. az űrhajózás napja. Bár az első ember a világűrben Jurij Gagarin volt, a Holdra már az amerikai Neil Armstrong lépett elsőként 1969-ben, így az űrversenyben végül az Egyesült Államok aratott győzelmet. Gagarin öröksége azonban vitathatatlan: ő nyitotta meg az emberiség előtt az űr kapuit, és inspirációként szolgált generációk számára.