Napjainkban természetes szokássá vált az alkohol fogyasztása, az „alkoholista” kifejezés beépült mindennapi szókincsünkbe. A fogyasztás növekszik, az alkoholizmus egyre jobban terjed. Magyarország e téren a világ élmezőnyébe tartozik. 1960-hoz képest mintegy 60%-kal növekedett a fogyasztás. A felmérések azt bizonyítják, hogy az egészségkárosítás két legjellemzőbb formája Magyarországon a dohányzás és az alkohol. Az alkohollal összefüggő halálokok sorában a májcirrózis áll a második helyen, s az emiatti halálozás a világon hazánkban a leggyakoribb. Az emberek mintegy 80%-a szenved és károsodik valamilyen szenvedély következtében, és akkor még nem vettük figyelembe azokat, akik a szenvedélybetegekkel való tartós együttélésük miatt a következményektől szenvednek. Az alkohológusok számítása szerint hazánkban legalább 300 ezer súlyos alkoholbeteg él, akik már függenek az italtól. A kezelésre szoruló alkoholisták száma összesen félmillióra tehető. Számuk 1980-hoz képest megnégyszereződött. A férfiak mellé felzárkózva a nők fogyasztása is fokozatos növekedést mutat. Ez a trend összefügg mai kultúránkkal, értékrendünkkel és azoknak a szokásoknak a terjedésével, amelyekben nélkülözhetetlenné válik az alkohol. Az italozás összefonódik a társas összejövetelekkel, szórakozással, ünnepélyes alkalmakkal, az ivás a társasági élet élénkítését szolgálja. A legtöbb embernek meggyőződése, hogy eleget tud az alkoholizmusról, holott ez a tudás felszínes. Az alkohollal élő fiatalok többsége állítja, hogy hatalma van az alkohol felett, és bármikor véget tudna vetni szenvedélyének. Tele vagyunk előítéletekkel, amelyek leginkább arra jók, hogy elhiggyük: velünk ez nem fordulhat elő. A megelőzést nem lehet elég korán kezdeni. Az alkohol egyre fiatalabbak életében bukkan fel, náluk a baráti társaság a legfontosabb motiváló erő. Az út a megszokáshoz vezet, s nem is olyan rögös, mint gondolnánk. Ifjúkorban a szülőknek lehet a legnagyobb visszatartó ereje, ha jó a kapcsolatuk gyermekeikkel.
A deviancia fogalma és társadalmi értelmezése
Minden társadalomnak saját kultúrája van, normái és értékei, amelyekkel tagjai bizonyos viselkedésformákat követnek. Ez biztosítja a társadalom működőképességét. Ezek a normák azonban változnak, egymással is ellentmondásban lehetnek, sőt vannak olyanok is, amelyek a társadalom fejlődése szempontjából előnytelenek. Fokozatosan tűnnek el normarendszerek, amelyek évszázadokon át működtették a társadalmat. A deviancia a közmegegyezéstől, az adott társadalom, közösség normáitól eltérő viselkedés, attitűd és értékkészlet egyes személyek vagy csoportok esetében. A deviancia megjelenéséhez több összetevő együttes jelenléte szükséges: a deviáns aktus, az aktus devianciaként való értelmezése, elismerése az elkövető és a környezet által. Végső következmény a deviáns azonosulás és karakter.
Durkheim szerint a deviancia nem az adott viselkedés lényegéből következik, hanem az adott társadalom ítéletéből, a társadalomban elfogadott normákból, amelyek társadalmanként és korszakonként eltérőek lehetnek. Tehát minden társadalom maga határozza meg, hogy mit tekint deviáns viselkedésnek. A szociológia szerint a deviáns viselkedés okait elsősorban a társadalomban kell keresni. A deviáns viselkedésformák attól kezdve válnak szembetűnővé, amikor társadalmi reakciót váltanak ki, és ezzel valamilyen módon minősítik őket. A minősítéssel a társadalom az egyénre mintegy címkét ragaszt. Edwin Lemert elsődleges devianciának nevezi a konvenciók legelső megszerzését, másodlagos devianciának pedig azt, mikor már az egyén is elfogadja a ráragasztott címkét és ezzel azonosul. Egyes hatalmi csoportok deviánsnak minősítenek bizonyos viselkedésformákat és cselekedeteket, illetve olyan szabályokat alkotnak, amelyeket az egyének szükségszerűen megszegnek. Tehát nincs norma normasértés nélkül. E normák betartatására és ellenőrzésére pedig szociális kontrollrendszert hoznak létre.
A devianciaszociológia olyan szociológiaelméleti megközelítés, amely az egyes deviáns magatartásformák (például öngyilkosság, alkoholizmus, illegális drogfogyasztás, bűnözés) értelmezését társadalmi kontextusba helyezi, azaz a társadalmat szabályozó normákból kiindulva értékeli. A deviancia kifejezés a ’deviáció’ (azaz elhajlás), még pontosabban lebontva a ’de’ és a ’via’ (azaz úttól való eltérés) szavakból eredeztethető. A társadalmi megközelítés nem tagadja a pszichológiai vagy a neurobiológiai összefüggéseket, hanem azokat kiegészítve egy társadalmi értelmezéssel teszi teljessé. Lényege, hogy a deviáns magatartás nem értelmezhető anélkül, hogy az adott társadalomban lévő magatartási szabályokat (normákat) ismernénk. Erre jó példa az a megfigyelés, hogy deviancia minden társadalomban létezik, azonban már erősen kultúrafüggő, hogy mit tekintünk éppen az adott társadalomban deviánsnak. A drogfogyasztás bizonyos fajtáit („könnyű drogok”) egyes társadalmakban nem tekintik deviáns magatartásnak, míg máshol igen. A deviáns magatartás meghatározása tehát úgy szól, hogy az adott társadalmi normáktól eltérő magatartás (Haralambos és Holborn, 1991).
A deviancia szó a köznyelv részévé vált, egyre szélesebb értelemben kezdték használni. A szociológia és a pszichológia szakszavaként ma is a bűnözés, az alkoholizmus, az öngyilkosság, a droghasználat, illetve az elmebetegség társadalmi okainak vizsgálatakor használatos. Számos társadalmi norma van, melyek a lehetséges magatartások szerint előírják a helyeset és a követendőt. „A deviancia normasértő, normától eltérő magatartást jelent. Nagyon fontos, hogy önmagában a normákhoz - társadalomkutatóként legalábbis - nem illesztünk pozitív vagy negatív értékeket, így a normasértés sem feltétlenül negatív fogalom.” A normák társadalmanként különböznek, így az is eltér, hogy egy adott közösségben mi számít deviánsnak. Gyakorlatilag minden normát meg lehet szegni, így a deviancia formái nagyon változatosak lehetnek. - A devianciák kutatása leggyakrabb az alkoholizmus, a droghasználat, a bűnözés, a mentális betegségek és az öngyilkosság vizsgálatát jelenti. Fontos látnunk, hogy a devianciák történeti koronként is eltérnek, nem csak kultúránként, s bizonyos időszakokban a felfutásuk tapasztalható - mutatott rá a szociológus. Hozzátette: - A devianciák magyarázata soktényezős, igazi interdiszciplináris megközelítést igényel. Ismertek a pszichológiai és szociológiai magyarázatok, de a biológiai alapok is fontosak. S bármilyen meglepő, a közgazdaságtani magyarázatok is nagyban segítik a deviáns magatartás megértését. A devianciákat ugyanakkor sem egyéni, sem társadalmi szinten nem lehet csupán az egyik elméleti megközelítéssel megmagyarázni. Ráadásul a normasértő magatartás is tanulható, hiszen a szocializációban a modellkövetés alapvető fontossággal bír. Bizonyos elméletek szerint a bűnözés kialakulása is szociológiai eredetű. - A helyzet annyiban speciális, hogy jogi normákat sértünk ilyen esetben, tehát a szankciók is formálisak. A bűnözés kapcsán is látni kell, hogy a társadalmi-szociológiai magyarázatok nem elegendőek. - A reakciók különbözők lehetnek. Ha nem jogi normákról beszélünk, akkor a reakciók sem formálisak - elég, hogyha magunk elé képzeljük, ahogyan egy alkoholizmusra reagál egy család vagy közösség, vagy pedig felidézzük, hogy milyen reakciókat váltott ki egy válás egy zártabb faluközösségben még a nyolcvanas években is. Más esetben a reakciók formálisak, ha a normasértés jogsértés is egyben.
A deviancia perspektívái: differenciális asszociáció, címkézési elmélet és feszültségelmélet
Az alkoholizmus mint társadalmi probléma
A modern szociológia az alkoholizmust a különböző társadalmi normasértő deviáns viselkedésformák egyikének tekinti. Az alkoholizmus kapcsán azonban nehéz meghatározni a deviánsok teljes körét. Azokat lehet vizsgálni, akiket a hatóságok vagy az egészségügyi intézmények iszákosoknak minősítenek. Így ezek után arra a kérdésre, hogy ki az alkoholista, a minősítésből következően a tautologikus válasz az, hogy az, akit a társadalom alkoholistának minősít. Szakszerűbben fogalmazva viszont alkoholista az a személy, aki rendszeresen jelentős mennyiségű szeszesitalt fogyaszt, az alkohollal függő viszonyban áll, hiánya esetén elvonási tünetek jelentkeznek. A WHO bizonyos ajánlásai szerint felnőtt nők és férfiak esetében a heti 14, illetve 21 egység alkohol fogyasztása még nem jelent gondot - ezzel a megállapítással azonban az a probléma, hogy kihagy a képletből egy nagyon fontos tényezőt: azt, hogy az alkohol pszichoaktív anyag, aminek addiktív potenciálja van.
Mielőtt még az alkoholizmus szintjeivel kezdenénk el foglalkozni, a toleranciaszint kérdésköréről kell ejtenünk néhány szót. Toleranciaszintnek nevezzük az alkohollal kapcsolatos tűrőképességet, vagyis azt, hogy mennyi alkoholt tudunk egyszerre elfogyasztani különösebb probléma nélkül. Ennek mértéke személyenként nagyon eltérő lehet: függ a nemtől, a genetikától, testsúlytól stb.
Ha valaki az imént említett szociális ivást meghaladó módon fogyaszt alkoholt, azt már kóros ivónak nevezzük. A kóros ivásnak két jellegzetes formája van: az egyik az úgynevezett „TV-ivás”, amely gyakori, heti több alkalommal, vagy akár mindennap történő ivást jelent. Munka után otthon 2-3 sör vagy fröccs, vagy munkatársakkal italozás hazafelé menet stb. Ha ezt valaki szóvá teszi, ezek az ilyenkor elhangzó jellegzetes magyarázatok: „Kell egy kis lazítás, nekem ez jár, én ezt megérdemlem, különben is mi a probléma? Megkeresem a rávalót stb.” A probléma az, hogy ez a fokozódó gyakoriságú és mértékű ivás vezet el az alkoholfüggőséghez. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kóros ivás szakasza férfiaknál nagyjából 10-15 éves, míg nőknél 5-8 éves időszakot jelent, ezt követően pedig már alkoholbetegségről beszélhetünk. Azt, hogy ez kinél hány év alatt megy végbe rengeteg tényező - örökölt hajlam, személyiség adottságai, családi minta, hány évesen kezdte a rendszeres ivást stb.
A kóros ivás másik formája a „probléma ivás” amikor az érintett vélt vagy valós problémákra hivatkozva iszik, és teszi ezt olyan meggyőzően, hogy a környezetében élőkből is megértést, elfogadást, sajnálatot, együttérzést vált ki. Aki ilyen hivatkozásokkal iszik, annak már biztosan alkoholproblémája van. A hivatkozásokra és a magyarázatokra a szégyen miatt van szükség, hiszen nehéz a valóságot felvállalni: azért iszom, mert szükségem van rá, szeretem a hatását, így érzem magam teljesnek, enélkül nem tudom elképzelni az életem. Fokozatosan kialakul a betegségre jellemző szégyen és vele együtt a tagadás is, mely az idő előrehaladtával szintén fokozódik. Ezek alatt az évek alatt elkezd megváltozni az italozó gondolkodása, észlelése. Ez az, amiről felismerhető a probléma egy képzett szakember számára. Az ivás az érzések kezelésének, elfojtásának begyakorolt módjává válik. Kialakul az italozó életmód, mely az életem, a mindennapjaim, a személyiségem részévé válik. Onnan lehet legkönnyebben felismerni, hogy a kóros ivás szintjéről az alkoholbetegségbe léptünk át, hogy a toleranciaszint nagyjából beáll. Hogy mennyi számít soknak, azt személye válogatja: lehet, hogy valakinek 3 felespohárnyi, míg másnak 1 liter házipálinka jelenti a toleranciaszintje felső határát - ettől függetlenül a problémájuk azonos.
Az alkoholbetegség lefolyása hosszú, általában több évtizedes folyamat. Az évek alatt fokozatosan és észrevétlenül súlyosbodik. Először azt hiszed minden rendben van, aztán később kezded azt hinni, hogy nincs semmi probléma.
A következő típusok különíthetők el:
A rejtett alkoholista: Ez az a típus, amit a legnehezebb egy külső szemlélőnek felismerni - és éppen ezért ez is a legveszélyesebb. Általános jellemzője, hogy rendszeresen iszik, a napi alkoholfogyasztás életének természetes része. A rendszeres ivást általában már tinédzserkorban elkezdi és egy-egy hosszabb megszakítást leszámítva folyamatosan jelen van az alkohol a mindennapjaiban. A rendszeres ivással nagyon gyorsan nő a toleranciaszintje, aminek köszönhetően úgy tud fogyasztani, hogy ez alig látszik rajta - ezek azok az esetek, amikor valaki 3,0 ezrelékes véralkoholszint mellett is képes autót vezetni (másnál ez már súlyos alkoholmérgezést okozhat). A fő gond az, hogy mivel a megszokotthoz képest az alkohol soha nem vált ki belőle komolyabb hangulat- vagy viselkedésbeli változást - illetve ez a megszokott állapot! Az egyértelmű jelek akkor kezdenek el mutatkozni, amikor nem tud hozzájutni az italhoz - ekkor jelennek meg a hiánytünetek: rosszkedv, ingerlékenység, türelmetlenség, feszültség, álmatlanság, agresszió…, vagy fizikai hiánytünetként megjelenő kézremegés, étvágytalanság, ezeket már a környezet is érzékeli, de mindemellett az alkohol egyéb fizikai hatásait sem szabad figyelmen kívül hagyni! És ne gondoljuk, hogy a májkárosodás egyértelmű jel, ugyanis bizonyított, hogy egyes esetekben ilyen jellegű tünetek egyáltalán nem jelentkeznek. Utalhat alkoholbetegségre a magas koleszterinszint, ingadozó magas vérnyomás, szívritmuszavar, gyomor- emésztési- és felszívódási problémák, később 2-es típusú cukorbetegség.
A kontrollvesztő alkoholista: Szinte minden alkalom, amikor alkoholt fogyaszt, addig tart, amíg teljesen le nem részegedik - akár képszakadásig, emlékezetkiesésig. Őt a társadalom feltűnő viselkedése miatt hamarabb tekinti alkoholbetegnek, de neki is megvan a maga védekező mondata: „Nem vagyok alkoholista, hiszen akár hetekig, hónapokig is megvagyok alkohol nélkül”. És ez igaz is: a kontrollvesztő nem feltétlenül igényli folyamatosan az italt - de amikor hozzájut, akkor képtelen mértéket tartani. Ennél a típusnál fontos felhívni a figyelmet, hogy ő lehet az, aki már kamasz korban, amikor az itallal megismerkedett az első alkalommal berúgott, illetve később is, ha ivott jellemző volt rá a lerészegedés. Az ilyen személy tehát soha nem is volt normális ivó, hanem egyből kontrollvesztő módon ivott, ami az alkoholbetegség egyik legjellemzőbb tünete. Általában ők azok, akiket a szakmában született alkoholistának tekintünk: akiknek egyedi genetikai, szociális, mentális, érzelmi háttere gyakorlatilag egy biztos alapot ad az alkoholfüggőség kialakulásához.
A kevert típus: Az előbbi két típus keveréke: az az alkoholista, aki folyamatosan szinten tart, tehát magas toleranciával bír, de bizonyos esetekben elveszíti a kontrollt, átlépi a saját határait és lerészegedik. Általában persze ilyenkor valami problémára, eseményre hivatkozik.
Összefoglalva; a betegség mindhárom formájára jellemző, hogy az idő előrehaladtával, kezeletlenül csak súlyosbodik. És eljutunk az alkoholbetegség kései fázisába, amikor a fent említett mindhárom forma kezd összesimulni, az alkoholfogyasztás mindennapossá, állandóvá válik. Ez a már reggel kezdődő nagy mennyiségű kontrollálatlan ivás nagyon gyors állapotromláshoz, leépüléshez vezet. Ennek következményeként az alkoholista általában határára jut a válásnak, a család szétesésének, a munkahely elvesztésének stb. A legtöbben csak ilyenkor, vagy már ezt követően kérnek segítséget. Ahogy fentebb írtuk, a kóros ivás után már az alkoholbetegség következik, aminek lefolyása nagyon változatos időtartamot jelent (5-40 év), átlag 10-20 év. Mindkét esetben a teljes absztinencia jelenti az egyetlen megoldást: azaz, hogy soha többé nem ihatnak alkoholt, mert soha nem nyerhetik vissza azt a képességüket, hogy szociális ivók legyenek.
Kérj segítséget, mielőtt még késő! A fentebbi példában szereplő alkoholista, akinek „mindene megvan” előbb utóbb elkerülhetetlenül azzá válik, aki mindenét elvesztette - úgyhogy neki a legfontosabb, hogy még időben tegyen valamit a függősége ellen. Ha valaki az alkoholizmus fokozatait vizsgálja, gyakran csak egy mentséget keres, hogy azt mondhassa: „még nem olyan rossz a helyzet, tehát nem kell változtatnom az életemen”. Ne hagyd, hogy Te, vagy akár hozzátartozód, barátod, ismerősöd ebbe a csapdába essen! Ha felismered az alkoholizmus jeleit, kérj segítséget, és előzd meg a legrosszabbat - mert a gödör alja mindenkinek ott van, ameddig leássa.
Az alkohol biológiai és pszichológiai hatásai
Az alkoholizmus elsősorban fiziológiai értelemben ártalmas az egyénre, hiszen csökken a szervezet ellenállóképessége, máj-, szív és érrendszeri betegségek lépnek fel, szellemi képességei eltompulnak. Bekövetkezhet az anyagi és erkölcsi hanyatlás, amely a környezetét is szétzilálja. A függőség lehet pszichés vagy fizikai. A lelki függőség mértéktelen vágyat jelent menedék, megkönnyebbülés vagy öröm után. Az ital csökkenti a gátlásokat, ezáltal olyan dolgokat is megteszünk, amelyeket egyébként nem mernénk. A hiánytünetek később már biológiai szükségletekre támaszkodnak, amelyek rövidebb-hosszabb idő során alakulnak ki. Minél erősebb ez a hiánytünet és elvonási tünet, annál inkább beszélhetünk függőségről. Ezzel párhuzamosan fokozódik a tolerancia, amely azt jelenti, hogy a várt hatást már csak megnövelt adag hozza meg. Aki rendszeres italozó, az idővel sokkal több alkoholt tud elfogyasztani, és ezzel együtt a mellékhatásokat is jobban viseli. Az adag emelésével azonban bekövetkezik a jól látható leromlás is.
Az alkoholizmus kialakulása többtényezős folyamat. Döntő szerepet játszik ebben a társadalmi környezet, a személyiség és maga az alkohol.
Genetikai hajlam
Genetikai hajlamosító tényező. A múlt század derekán folyó kutatások kiderítették, hogy az öröklődés elemi tényezőiként ismert gének a dezoxiribonukleinsav (DNS) bizonyos szakaszainak felelnek meg. A gének információtartalma a DNS specifikus bázissorrendjébe van beleírva, amely fehérjékbe tevődik át. A fehérjék nagy része enzim, amelyek a sejt anyagcsere-folyamatainak szabályozásában vesznek részt. E szabályozás együttes hatása hozza létre a szervezet anatómiai és viselkedési jellegzetességeit. Tehát nem az alkoholizmus, hanem az alkoholizmusra való hajlam, vagyis az etilalkohollal szembeni idegrendszeri érzékenység, és bizonyos gyengeségek lehetősége öröklődik. Ezt a biológiai hajlamot ivással teszi próbára az egyén, és így válik alkoholistává. Az alkoholizmus legtöbbször olyan embereknél fordul elő, akiknek szülei között is volt alkoholbeteg. Az anya alkoholfogyasztása sokkal veszélyesebb az utódra, mint az apáé.
Lélektani hajlamosító tényezők
E tényezők valamilyen örömhiányt fejeznek ki. Amikor deviáns viselkedés kialakulásáról beszélünk, szinte minden esetben feszültséghelyzetet találunk, például párkapcsolat problémáit, családi viszályt, munkahelyi gondokat, elmagányosodást. A magyar italozási gyakorlat is azt mutatja, hogy más nemzetekhez képest mi individualista ivók vagyunk. A mértéktelen alkoholfogyasztás részben ezekkel, az átmeneti vagy tartós feszültségállapotokkal függ össze. A alkoholról a pszichoanalitikus felfogás azt tartja, hogy a „felettes én”, vagyis az emberben rejlő belső „morális hatóság” oldószere. Főleg a szorongást oldja, amely legfőképp a megfelelni nem tudás érzéséből eredhet. Ezért is szokták az alkoholt használni a lámpaláz, a vizsgadrukk, a versenyláz oldására. Az alkoholos hatás alatt az egyén olyannak érzi magát, mint amilyen szeretne lenni. Minden rejtett vágya a felszínre kerül. Megszűnik körülötte a valóság és a saját, képzeletbeli világában bontakozik ki. Nyilvánvaló tehát, hogy az alkohol kielégülést, örömöt okoz.
Szocializációs tényezők
Az emberi személyiség szocializáció során alakul ki, amely egész életét végigkíséri. A legdöntőbb életszakasz a gyermekkor, s a legtöbb esetben ebben az életszakaszban következnek be azok a zavarok és feszültségek, amelyek elvezetnek a devianciához. A szocializáció legfontosabb intézménye a család. A normákat és a szokásokat elsősorban a szülők, majd a körülvevő környezet adja át. Ahogy a normák és erkölcsök lazulnak, az emberi kapcsolatok is egyre felszínesebbé válnak. A személyes kapcsolatok a társadalmi elidegenedés során leépülnek, beszűkülnek. A mai családok többsége már nem tud kellően odafigyelni gyermeke személyiségfejlődésére. A rendezetlen családi körülmények között az alkoholista családok különösen komoly veszélyforrások. Az ilyen szülők nem tudják biztosítani gyermekük számára a szükséges stabilitást, elhanyagolják, akár bántalmazzák is őket. Kiszámíthatatlan, abnormális viselkedésükkel, örökös stresszhelyzetet idéznek elő.
Az iskola mint másodlagos szocializációs színtér említendő. A szülői nevelés mellé a későbbiekben felzárkóznak az oktatási intézmények. Ha a gyermek és a szülő közötti interakció csökken, akkor előtérbe helyeződik az iskola, amely azonban ezt nem tudja pótolni. A fiatalok a világnézetüket javarészt szüleiktől öröklik, később ez formálódik kortársaik körében. Az azonos életkorú fiatalok kölcsönös személyiségfejlesztő hatása számottevő. Napjainkban sajnos a baráti társaság egyre inkább deviáns értékekre szocializálja a gyermeket. A káros szenvedélyeket legtöbbször ebben a közegben, a barátok hatására próbálják ki. A veszély akkor fokozódik, ha a szülőkkel nincs meg a támogató kapcsolat. Az alkohol és a drogfogyasztás egyre fiatalabb rétegekre jellemző.
Az alkoholizmus fázisai és tünetei
Az alkoholistává válásnak különböző fázisai vannak. Az egyes szakaszok elkülönítésével ki mutatható, ki az iszákos és ki az alkoholista. A rendszeres ivás lehet szokás, tünet vagy betegség. Az iszákos az ivást bármikor abba tudja hagyni, függetlenül a mennyiségtől, míg az alkoholista erre képtelen.
Az alkoholizmushoz vezető folyamat a prealkoholista (tüneti) fázissal indul. Az egyén olyan feszültségben él, amelyet nem tud kezelni, és felszabadítását az italtól reméli. Kezdetben alkalmanként keresi a helyzetet az alkoholfogyasztásra, hogy megkönnyebbüljön. Később a gyakoriság növekszik, mert a korábbi mennyiségű alkohol már nem elegendő a kívánt hatás elérésére. Ebben a periódusban az egyén alkoholizálása sem önmagának, sem környezetének nem tűnik fel.
A prodromális (bevezető) fázisban az italt fogyasztó egyre gyakrabban iszik, és ennek helyességéről, szükségességéről megpróbálja önmagát meggyőzni. Nem az élvezet kedvéért, hanem valamely kellemetlen érzés megszüntetése végett iszik, de elvonási tünetek még nem jelentkeznek. Sajátos viselkedésforma jelenik meg: az emlékezetkiesés, amihez nem társul az öntudat elvesztése. Az illetővel ittas állapotban értelmesen lehet beszélni, de a történtekre másnap homályosan vagy egyáltalán nem emlékszik. Megnövekedik alkoholérzékenysége. Betegségének, hogy ő másképp fogyasztja az alkoholt, bizonyítéka, hogy fokozottabban foglalkozik az alkohol gondolatával. A legfontosabb számára, hogy jut-e elegendő az italból. Emellé társul a zugivás, amikor keresi a titkos alkalmakat. Ezek a viselkedésmódok intő jelek, előrevetítik az alkoholbetegség kialakulását.
A harmadik, immanens fázist a mindennapi ivás jellemzi. Megjelenik az elvonási tünet: hányinger, fejfájás, remegés, szorongás, görcs, agyi konfúzió. Az ivás abbahagyása után jelentkezik néhány órával, és meg is szűnik ráivással. E fázis átlépésével az egyén már alkoholistának tekinthető.
Az akut vagy kritikus fázisban az alkoholista elveszti az ivás feletti uralmát, már egyetlen pohár után sem tudja, mennyit ivott vagy mennyit ihat még. Vannak periódusok, amikor szüneteltetni tudja az italozást, de ha alkohol kerül a kezébe, a lerészegedés előtt nem tud megállni. Ebben a fázisban egymással váltakozó absztinens és ittas periódusok jellemzőek.
Ezzel elérkeztünk az utolsó, krónikus szakaszhoz, ahol már mindig ittas emberről beszélünk. Állandó ivási kényszert és alkoholéhséget éreznek. Az alkohol borszesz, szesz: erjedéssel keletkező, színtelen, égető ízű folyadék. Fő hatóanyaga az etilalkohol. Az alkoholmérgezés tüneteiben jelentős szerepe van a metilalkoholnak. Ez utóbbi a „másnaposság” keletkezésében is szerepet játszik. Az alkoholisták természetesen nem tiszta alkoholt, hanem szeszes italokat fogyasztanak, amelyek egyéb alkoholokat, aldehideket, mérgező szerves és szervetlen anyagokat is tartalmaznak.
Az alkohol hatásai és az alkoholizmus biológiai következményei
Tény, hogy az alkohol előnyös tulajdonságokat is hordoz: étvágykeltő, gyomorsav-elválasztást fokozó hatású, folyadék- és kalóriahiányt pótol. A mérsékelt alkoholfogyasztás csökkenti a koszorúér-betegség kockázatát. Az alkoholnak ezt a tulajdonságát általában a zsírszerű anyagok anyagcseréjére és a vér alvadékonyságának csökkenésére vezetik vissza. Ilyen esetekben a kis mennyiségű fogyasztás célja a gyógyító hatások kihasználása. Sokak nézetei szerint azonban még élnek olyan falusi szokások, ahol a csecsemőket nem énekléssel ringatják álomba, hanem pálinkával átitatott kenyérdarabbal.
Az alkohol serkentő hatása előbb az agyi mechanizmusokra hat. A gátlások feloldódnak és kibontakozik a kezdeti élénkség. Később a hatás átterjed az agyi serkentő folyamatokra, a viselkedés, az érzékelés tompul, a mozgási reakciók lelassulnak, fáradtság és álmosság lesz úrrá az emberen. Az alkoholos hatás elérését befolyásolja a felszívódás sebessége, amely függ az alkohol mennyiségétől, az alkoholfogyasztás ütemétől és a szeszes ital etilalkohol tartalmától. A felszívódásnál a kimerült lelki, fizikai állapot is szerepet játszik. A minél gyorsabb és tökéletesebb hatás érdekében az italozók üres gyomorra, szénsavas vagy energia-italok kíséretében fogyasztják az alkoholt. Szeszes ital fogyasztásakor a légzés megélénkül, a bőr erei kitágul, ami melegségérzetet okoz, egyben fokozza a hőveszteséget. Az alkohol zsírokat és szénhidrátokat helyettesít, ezért a kezdeti szakaszban, mikor még nem romlott meg a táplálkozás, gyakori az elhízás.
A szokványossá vált alkoholfogyasztás esetén anyagcserezavarok jelentkeznek, emésztőszervi betegségek és felszívódási zavarok alakulnak ki. Ezt követi az idegsejtek pusztulása, a látóideg károsodása. Súlyos tájékozódási és emlékezési zavarok, idegrendszeri szövődmények léphetnek fel. A mértéktelenül fogyasztóknál gyakran alakulnak ki légzőszervi, szív- és keringési rendszeri betegségek, daganatos megbetegedések. Súlyos esetben a mérgezett mély bódulatba esik a gerincagyi reflexek megszűnésével, majd a légző és érmozgató központ bénulásával beállhat a halál. Az alkohol legtöbbször májzsugorodás, illetve hasnyálmirigy-gyulladás révén öl.
Az alkoholizmusban a pszichés tünetek rendszerint fokozatosan alakulnak ki. Legismertebb korai jelek a hangulat változásai, a labilitás. Az effektusok felszínessé válnak, amely összefügg a kitartás hiányával. Az egyén hangulata gyorsan változik, egyszer vidám és gondtalan, másszor bánatos és ingerlékeny. Később egyre lehangoltabbá válik, gyakran kerül gyűlölködő hangulatba. Sok esetben gyanakvó és kialakulhat féltékenységi téveszméje.
A dolgozat az alkoholizmust társadalmi, pszichológiai és biológiai szempontból vizsgálja, és arra keresi a választ, hogy miért tekinthető deviáns viselkedésformának. Célom, hogy a dolgozatom átfogó képet adjon az alkoholizmus, mint deviancia komplexitásáról. Részletesen bemutatom a deviancia fogalmát, típusait, és azokat az elméleteket, amelyek az eltérő viselkedés kialakulását magyarázzák. Kiemelt szerepet kap a függőségek társadalmi normákhoz való viszonya, valamint az alkoholizmus stigmatizációja és annak hatásai az egyénre és a közösségre. Hangsúlyosan megjelenik, hogy az alkoholizmus nemcsak egyéni probléma, hanem komoly társadalmi kihívás is. A dolgozat kitér az alkoholista karrier szakaszaira, valamint részletesen elemzi, hogy a deviáns viselkedés megítélése kulturálisan és időben is változó. A függőséget az egyén társadalmi beilleszkedésének zavaraként mutatja be, amely komoly következményekkel járhat a kapcsolatokra, munkára és egészségre nézve egyaránt. Az alkoholizmus egyénre és társadalomra gyakorolt hatásának vizsgálata számos hazai és nemzetközi kutatás középponti témája, ezért erről széles ismeretanyag áll rendelkezésünkre az addiktológia, a pszichológia és pszichiátria, valamint a szociológia irodalmaiban. A kriminológia az alkoholizmus ön- és közveszélyes vetületeit, a bűnözéshez való kapcsolódását, a kriminogén jelenséggé alakulásának ok-okozati összefüggéseit, valamint a különféle devianciaspirálok kialakulásában betöltött szerepét hangsúlyozza ki, és inkább hagyatkozik más tudományterületek pontos fogalmaira. Az alkoholizmus különféle definícióiban nagyon sok az átfedés. A szakirodalmakban többnyire individuális és társadalmi gyökerekből eredeztetik az alkoholbetegséghez vezető destruktív folyamatokat, miközben hangsúlyozzák az alkoholfogyasztás kulturális beágyazottságának szerepét és funkcióját, bizonyos mértékű fogyasztásának társadalmi elfogadottságát. Fejezetünkben a két fontos megközelítést tartalmazó pszichiátriai és szociológiai megfogalmazást használjuk.
tags: #alkoholizmus #mint #deviancia