Alkoholizmus zavarainak szűrtesztje képezi a cikk központi témáját; a teszt célja a túlzott alkoholfogyasztás korai felismerése és a felismerés után következő lépések megbeszélése.
A WHO bizonyos ajánlásai szerint felnőtt nők és férfiak esetében a heti 14, illetve 21 egység alkohol fogyasztása még nem jelent gondot - ezzel a megállapítással azonban az a probléma, hogy kihagy a képletből egy nagyon fontos tényezőt: azt, hogy az alkohol pszichoaktív anyag, aminek addiktív potenciálja van.
A toleranciaszintnek nevezzük az alkohollal kapcsolatos tűrőképességet, vagyis azt, hogy mennyi alkoholt tudunk egyszerre elfogyasztani különösebb probléma nélkül.
Ennek mértéke személyenként nagyon eltérő lehet: függ a nemtől, a genetikától, testsúlytól stb.
Ki az, aki még nem alkoholista?
Ha valaki az imént említett szociális ivást meghaladó módon fogyaszt alkoholt, azt már kóros ivónak nevezzük.
A kóros ivásnak két jellegzetes formája van: az egyik az úgynevezett „TV-ivás”, amely gyakori, heti több alkalommal, vagy akár mindennap történő ivást jelent.
Ha ezt valaki szóvá teszi, ezek az ilyenkor elhangzó magyarázatok: „Kell egy kis lazítás, nekem ez jár, én ezt megérdemlem, különben is mi a probléma?
Megkeresem a rávalót stb.”
A probléma az, hogy ez a fokozódó gyakoriságú és mértékű ívás vezet el az alkoholfüggőséghez.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kóros ivás szakasza férfiaknál nagyjából 10-15 éves, míg nőknél 5-8 éves időszakot jelent, ezt követően pedig már alkoholbetegségről beszélhetünk.
Azt, hogy ez kinél hány év alatt megy végbe rengeteg tényező - örökölt hajlam, személyiség adottságai, családi minta, hány évesen kezdte a rendszeres ivást - függ.
A kóros ivás másik formája a „probléma ivás” amikor az érintett vélt vagy valós problémákra hivatkozva iszik, és teszi ezt olyan meggyőzően, hogy a környezetében élőkből is megértést, elfogadást, sajnálatot, együttérzést vált ki.
Aki ilyen hivatkozásokkal iszik, annak már biztosan alkoholproblémája van.
A hivatkozásokra és a magyarázatokra a szégyen miatt van szükség, hiszen nehéz a valóságot felvállalni: azért iszom, mert szükségem van rá, szeretem a hatását, így érzem magam teljesnek, enélkül nem tudom elképzelni az életem.
Fokozatosan kialakul a betegségre jellemző szégyen és vele együtt a tagadás is, mely az idő előrehaladtával szintén fokozódik.
Ezek alatt az évek alatt elkezd megváltozni az italozó gondolkodása, észlelése.
Ez az, amiről felismerhető a probléma egy képzett szakember számára.
Az ivás az érzések kezelésének, elfojtásának begyakorolt módjává válik.
Kialakul az italozó életmód, mely az életem, a mindennapjaim, a személyiségem részévé válik.
Onnan lehet legkönnyebben felismerni, hogy a kóros ivás szintjéről az alkoholbetegségbe léptünk át, hogy a toleranciaszint nagyjából beáll.
Hogy mennyi számít soknak, azt személye válogatja: lehet, hogy valakinek 3 felespohárnyi, míg másnak 1 liter házipálinka jelenti a toleranciaszintje felső határát - ettől függetlenül a problémájuk azonos.
Az alkoholbetegség lefolyása hosszú, általában több évtizedes folyamat.
Az évek alatt fokozatosan és észrevétlenül súlyosbodik.
Először azt hiszed minden rendben van, aztán később kezded azt hinni, hogy nincs semmi probléma.
Az alkoholfogyasztásban való kóros elhatalmasodás három formáját ismerjük fel általánosan: az első a hosszú távú, napi szintű ivás; a második a kontroll vesztésre alapuló folyamatos túlzott fogyasztás; a harmadik pedig a problémára hivatkozva történő, de kontroll nélküli ivás.
Az alkoholbetegség jelei közé tartozik a tolerancia megnövekedése, a kontroll elvesztése és a vágy erősödése, mely a szociális, munkahelyi és egészségügyi problémákhoz vezet.
Az alkoholbetegség kései fázisában az alkoholfogyasztás mindennapossá válik, és a családi, munkahelyi kapcsolatok súlyos romlásával jár.
Fontos felismerés, hogy a megvonási tünetek jelentkezése és a fizikai hiánytünetek erős jelei lehetnek a problémának.
Az alkoholfüggőség diagnosztizálása általában szakemberek feladata, laboratóriumi vizsgálatokkal és kérdőíves felmérésekkel együttesen zajlik.
A CAGE vizsgálat négy kérdésből áll, az AUDIT pedig tíz kérdéses teszt a kockázatos fogyasztás felderítésére.
A laboratóriumi vizsgálatok közé tartozik a GGT, az MCV, a májpanel és a CDT meghatározása, melyek krónikus alkoholfogyasztásra és májfunkciókra utalhatnak.
A terápiás megközelítés alapja a tanácsadás és a támogatás, a beteg elismeri problémáját, és hajlandó leszokni az alkoholfogyasztásról.
Abban az esetben, ha szükség van rá, rövid ideig tartó gyógyszeres kezelést alkalmazhatnak benzodiazepinekkel az elvonási tünetek enyhítésére.
Az FDA három gyógyszert hagyott jóvá az alkoholbetegség kezelésére: disulfiram, naltrexone és acamprosate.
Ezeket a gyógyszereket általában tanácsadással és pszichoterápiával együtt alkalmazzák, mert önmagukban nem biztosítják a gyógyulást.
A rehabilitáció és az utógondozás célja az absztinencia fenntartása és a visszaesések megelőzése.
Az alkoholfogyasztási zavarok azonosítási tesztjei segítenek a korai felismerésben és a beavatkozásban.
Önsegítő szervezetek, például az Alcoholics Anonymous bekapcsolódása szintén támogatást nyújt a gyógyulási folyamatban.
Az alkoholizmus a mai terápiás módszerekkel jobb eséllyel gyógyítható, mint régebben, és hosszú távú nemzetközi kutatások szerint a betegek egy része absztinens lesz.
A tesztek szerepe és a különbségek
A gyógyszerek és a terápiák mellett fontos a betegség szociális és személyes dimenzióinak kezelése, mivel az alkoholizmus hatásai a családokra és a munkahelyekre is kiterjednek.
A nagyivók és az alkoholisták közti különbséget érthető meg: a nagyivók kontrollt gyakorolhatnak, de nem zárható ki náluk sem a fizikai vagy pszichés függőség; az alkoholisták pedig nem képesek kontrollálni fogyasztásukat, és a függőség állandó és rendszerszerűvé válik.
A terápia szerepe a szenvedélybetegségek kezelésében kiemelkedő; a pszichoterápiás megközelítések és a viselkedésterápiák együttese bizonyítottan hatékony lehet a gyógyulásban.
A diagnózis veszélyt jelenthet, ha a beteg tagadja a problémát, vagy a környezetének is nehéz felismernie a tüneteket.
A terápia sikerét a hosszú távú elköteleződés és a társas támogatás növeli, ezért fontos a családi, baráti és közösségi környezet bevonása is.
- A szűrés és diagnosztika áttekintése
- A GGT, MCV és CDT szerepei a laboratóriumi vizsgálatokban
- A CAGE és AUDIT vizsgálatok gyakorlati alkalmazása
- A kezelés elvei: tanácsadás, elvonó, gyógyszeres kezelés
- A disulfiram, naltrexone és acamprosate mechanizmusai
- A visszaesés megelőzése és az utógondozás
- Az alkoholfogyasztás hosszú távú hatásai és a gyógyulás esélyei
- A megelőzés fontossága és a közösségi támogatás szerepe
- A terhes nők és speciális populációk különös figyelmet igényelnek
- A magyarországi adatok és a nemzetközi megállapítások összegzése
Az alkoholizmus vizsgálata jelenleg nem áll rendelkezésre olyan laboratóriumi vizsgálat, mely egyértelműen ki tudná mutatni az alkoholizmust, ezért a diagnózis gyakran kérdőíves felmérésekkel és a klinikai diagnózissal történik.
Az alkoholizmus legfontosabb egészségkárosító hatásai közé tartozik a májbetegségek, szívbetegségek és idegrendszeri zavarok megjelenése; a terhesség alatti alkoholfogyasztás súlyos magzati kockázatokat jelent.
Az időben történő beavatkozás jelentősen javíthatja az alkoholfüggő személy életminőségét és esélyeit a sikeres felépülésre.
Melyek az alkoholizmus szakaszai és hol tartok? #AlkoholFüggőség #Alkoholizmus
tags: #alkoholizmus #zavarainak #szurotesztje