Dobó István 1502-1572 közé tehető születése körül a családi háttér és nemesi hagyomány erősen meghatározta útját: ruszkai Dobó Domokos és Czékei Zsófia gyermeke volt, testvérei között Ferenc és László játszott jelentős szerepet. A mohácsi csata után visszavonultan élt Ung megyében, majd a belviszályok közepette feladatokat vállalt testvérével együtt, miközben az oszmán hódítás elleni védelem gradálisan erősödött a déli határvidéken.
A törökök 1541-es budai elfoglalása után Erdély és a Felvidék felé terjeszkedtek; Eger vára a Tisza-menti magyar nemesek összefogásának központja lett, és 1548‑ban a királyi tényezők átvették felette a hatalmat. A megerősítési és védekezési munkálatok folytatódtak: a belső és külső erődítmény részek, Tömlöc, Föld és Szentély bástyák, valamint a Dobó-bástya is kiépült. Dobó kapitánynak kinevezése 1548‑ban lépett életbe, miután a nemesek bizalmát megszerezte és adóbevételek alapján előkészítette a vár megerősítését.
Elődei között Zay Ferenc és Mekcsey István álltak, akik a várkapitányi tisztséget segítették; 1550‑ben Dobó feleségül vette Sulyok Sárát, aki korának egyik feltűnően szép volt; két gyermek született: Krisztina és Ferenc. A testvérek közti konfliktus a Tegenyei-ügy részeként megtestesült, és 1551-ben a király fő- és jószágvesztésre ítélte őket, végül ezt a büntetést később felfüggesztették. Az oszmán ostromra készülve Dobó a várat és a környező területeket az ostromra való felkészülés jegyében erősítette meg.
A 1552-es ostromot megelőzte a nagy török hadművelet, amely Erdély felől érkezve és a Felvidéket is fenyegetve haladt előre. A török seregek Szolnoknál egyesültek, majd augusztusban megostromták Eger elővárát és szeptemberben a vár már teljesen körbezáródott. A védelem élén Dobó István állt; a várvédők száma több mint 2 ezerre rúgott, köztük 498 saját zsoldos és 546 küldött, illetve a megyei és városi katonák. A kapu alatti körülmények között Dobó gyors döntéseket hozott: október elején a belső udvarok és a falak védelmére irányuló intézkedésekkel, a pincék földdel történő megtöltésével és a védelmi kiépítésekkel sikerült minimalizálni a török előrenyomulást.
A várvédők fegyverei között az ágyú volt a fő eszköz, ám az ostrom több helyen is rendkívül nehéz volt: a földbástya palánkja lángokkal járt, a Bolyki-bástya és a Szent Mihály napi rohamok maradandó károkat okoztak. Bornemissza Gergely és Zolthay István példásan szervezték a védelmet, a bennrekedt asszonyok és gyermekek támogatását biztosították a harcok közepette. A mészárszék és lőszerraktár után fellángolt a konfliktus, de Dobó vezetése tartotta a posztot: a belső védők kitartottak, és Dobó koordinálta a megadást megelőző utolsó rohamokat.
Az ostromot követően a védelem diadala kétségkívül politikai és erkölcsi súllyal is bírt: a hatalmas Oszmán Birodalom sem tudta hamar visszatérni Egerhez, és a történelem későbbi eseményei során is emlékeztek a misztikus erejű védelemre. Később Dobó István megkapta Dévát és Szamosújvárt, 1553‑ban Erdély vajdává nevezték ki és bárói rangot kapott. A török Erdély felől érkező támadások és Ferdinánd önző politikája ellenére Dobó hű maradt a hazájához és a magyar érdekekhez, még akkor is, ha a királyi hadsereg hiányt szenvedett és anyagi támogatás sem érkezett meg idejében. A kiszabadulás és a visszatérés után Dobó továbbra is fontos része maradt a magyar főnemességnek, majd a császári hatalom idején ismét a földbirtokosok közé tartozott, többek között Léva várát birtokolta és Bars vármegyében vezető szerephez jutott.
A belső ellentétek és a Hadak útjai azonban egyre másra terelték a figyelmet: 1568‑ban Pozsonyban letartóztatták a Tegenyei-ügy és a királyi kartáni viták miatt, de megszökött és a lévai várba menekült. 1569‑ben a pozsonyi országgyűlésre csalta a hatalmi harc, ott elfogták és felségárulás vádjával börtönbe zárták; életének utolsó éveit Pozsony várában töltötte, és 1572-ben, Szerednye várában hunyt el. Testét Ruszkán temették el, ahol ma Dobóruszka néven ismert a település.
Dobó István személyiségéről számos irodalmi és történelmi mű említést tesz: a legendás hősiesség és humánus tulajdonságok példája több forrásból is visszaköszön, és mint a magyar történelem kiemelkedő alakja, az ő hűsége és hősies helytállása a magyar identitás egyik szimbólumává vált. A törökverő hős története a regényekben és festményekben is fennmaradt: Tinódi Lantos Sebestyén énekelte, Gárdonyi Géza pedig Egri csillagok című regényével örökítette meg, miközben Székely Bertalan megörökítette egy csodálatos festményen.
Az 1552-es ostrom után a Dobó-Perényi birtokvita tovább kötődött az uralkodó szándékaival és a hadak útjával, a 16. század második felében pedig a királyi hatalom erői és a védelem újra meg újra felkészülést igényeltek. A földalatti alagútrendszer, amely hagyomány szerint az ostromló törökök fogságba esett hadifoglyainak menedékéül szolgált, a pincerendszerként maradt fenn és fontos vallási és társadalmi szerepeket töltött be a középkori Egerben. A történet tovább él a kultúrában és emlékezetben, hiszen Dobó István példája ma is meghatározó a magyar közösség identitásában.
Szondy és Losonci feltartotta, Dobó visszaverte, avagy az 1552-es török hadjárat | Eger, Drégely
Az események hátterében álló történelmi helyzetek között a mohácsi vereség után kialakuló török uralom és a Habsburg törekvések közötti ellentétek - valamint a magyar nemesség belső viszályai - mind hozzájárultak ahhoz, hogy a 16. század közepén Eger és környéke a harcok fókuszában legyen. Dobó István neve jelképe a hősi helytállásnak, amely a török ostromok idején vált a magyar identitás fontos részévé, és amelyet a későbbi évszázadok emlegetve tisztelnek ma is.
Az ostromok emlékeit a kor hősei és tehetsége is megőrizte: a történet számos helyen élő költészetben és művészetekben él tovább; Tinódi Lantos Sebestyén énekeitől kezdve Gárdonyi Géza regényéig, Székely Bertalan festményeiig mind felidézik a hősies helytállást, amely a magyar öntudat részévé vált. A történet a mai napig élő közösségek számára is példát ad a hűségről, az összetartásról és a hazafiságról, amely Dobó István alakjában megtestesül.