A Fővárosi Serfőző Részvénytársaság (gyakran F. S., néha Fősör) egy 1912 és 1949 között működő jelentős kőbányai vállalat volt, amely sör-, maláta-, műjég-, erőtakarmánygyártás és bérhűtés üzletkörrel foglalkozott. A vállalat alapítása a 19. század végén tapasztalható filoxéra-járvány által előidézett szőlőpusztulás következtében megnövekedett sör iránti keresletre vezethető vissza Budapesten. A Fővárosi Serfőző Rt. későn alakult, de az utolsó nagy sörgyártó cégek egyikét jelentette a sorban.
Az alapítás és a korai évek
A Fővárosi Serfőző Rt. megalakulása a Hazai Bank Rt., a Deutsch Ignác és Fiai Rt., a budapesti Tóth László cég, valamint a bécsi Kuffnerek részvételével történt. A vállalat székhelye Budapest X. kerületében, a Maglódi út 35-51. alatt volt, egy bő 150 holdas (863 000 m²) telken, ahol a 47. számú épület szolgált főépületként. Gyártelepe a 12. szám alatt is elhelyezkedett, amely egykor téglagyár volt, és fióktelepe a VIII. kerületben.
A gyártelep 1913 decemberében készült el, és terv szerint 1914 februárjában helyezték üzembe, hogy a szezonra már piacra kerülhessenek a termékeik. A vállalat 6 millió koronás alaptőkéje ekkorra már teljes mértékben be volt fizetve. Azonban az építési költségek az alaptőke jelentős részét felemésztették, ezért elhatározták az alaptőke felemelését legalább egymillióval, végül 2 millióval emelték meg, így az új koronaösszeg 8 millióra nőtt. Az 1915-ben közzétett mérlegadatok szerint a gyártelekre 600 000, gyárépítésre 1 700 000, gyárberendezésre 660 000, iparvágányra 80 000, hordókra pedig 115 000 koronát fordítottak.
A cég kezdetektől fogva törekedett arra, hogy országos szállítóvá váljon, és nagy hangsúlyt fektetett a legmodernebb berendezések alkalmazására a termelésben. Azonban a Fővárosi Serfőző Rt. kívül maradt a sörkartellen, ami azt eredményezte, hogy annak tagjai kevés szimpátiával kísérték az erős versenytárs megjelenését. A vendéglősök körében olyan hírek terjedtek, hogy a sörgyárak kartellje fel fog bomlani, mivel a Serfőző nem kíván csatlakozni, és olyan erős versenyt támaszt, ami veszélyezteti a kartell fennmaradását.
A Trianoni békeszerződés hatása és a tőzsdei bevezetés
A trianoni békeszerződés jelentős hatással volt a Fővárosi Serfőző Rt.-re. Egyrészt elvesztette fogyasztóinak jelentős részét, akik az ország határain túlra kerültek. Másrészt üzleti érdekeltségeinek egy része külföldre került, és egyes tulajdonosai is külföldiek voltak. Mindezek következtében az első világháború előtt tervezett kapacitások feleslegessé váltak, a filoxéra és a háború miatti konjunktúra alábbhagyott, és erősödött a sörgyárak közötti verseny.
A cég részvényeit 1921-től vezették a budapesti tőzsdén. 1926-ban az alaptőke 2 760 000 pengő volt. A gyár gazdasági erejét és jövedelmezőségét jól jelzi, hogy a pengő bevezetésekor kidolgozott nyugdíjvalorizációs szabályok szerint a magyar bankok 30-40%-os, míg a sörgyárak 60-120% közötti arányszámot alkalmaztak a nyugdíjak átértékelésekor. A Fővárosi Serfőző Rt. ebben az időszakban 66,25%-os arányszámot alkalmazott. Ugyanebben az évben az Alföld vendéglősei és italmérői demonstratív árleszállító nagygyűlést tartottak Vásárhelyen a túl magasnak tartott sörárak csökkentése érdekében, amelyen számos település képviselői vettek részt.
A 1930-as években a Fővárosi Serfőző Rt. szárított malátát exportált tengeren túlra is, kapcsolatban állva többek között a New York-i Franz Rosenthal and Co.-val, a Rio de Janeiró-i James Magnus and Cia.-val, a vallettai Schenker and Co.-val, valamint washingtoni és philadelphiai cégekkel.
Az átalakulás és a bezárás
1934-ben a Fővárosi Serfőző Rt. a Dreher-Haggenmacher Első Magyar Részvényserfőzde Rt. és a Dreher Kőbányai Serfőzde és Csokoládégyár Rt. tulajdonába került. Ezzel egyidejűleg az általa 1922-ben alapított Frigor Rt. a Kőbányai Polgári Serfőző és Szent István Tápszerművek Rt., a pécsi Pannónia Serfőző Rt. pedig a Polgári, valamint a Dreher Rt. tulajdonába került. Az új tulajdonos fenntartotta a Fővárosi Serfőző Rt. szervezeti önállóságát és független irányítását, azonban a sörgyártást és a bérhűtést leállította. A cég ettől kezdve kizárólag malátatermeléssel foglalkozott, a korábbi kapacitásokhoz tartozó gépeket leszerelték, és a tulajdonos telepeire vitték bővítés céljából.
Az 1940-es évek elején a Fővárosi Serfőző Rt. jól működött, saját tőkével dolgozott, amelyhez viszonyítva az idegen tőke mindössze három fillérre rúgott pengőnként. Valószínűleg jogutód nélkül szűnt meg, mivel a korábbi hírek csupán három söripari vállalat egyesítéséről szóltak (Dreher, Kőbányai Polgári Serfőző, Export Magyar Malátagyár). Az 1949. április 8-án hozott 164/1919. rendelet alapján a vállalatok államosítása zajlott, és a Fővárosi Serfőző Rt. is ennek áldozatául esett, ekkor szűnt meg működése.
Magyar kézműves sörök története
A Fővárosi Serfőző Rt. termékei és építészeti öröksége
A Fővárosi Serfőző Rt. első híres terméke a Mátyás király (világos sör) volt, amelyet később a Nádor és a Hősök söre (barna sörök) követte. A gyárnak saját étterme is volt az 1925-ben megnyitott Váci utca 37. szám alatt. 1929-ben hozták forgalomba a bajor sörök konkurenciájának szánt, magas alkoholtartalmú idénysörüket, a Toldi Miklós erősört. Később, az 1948-as gyártásától kezdve a Kőbányai világos sör vált a márka legismertebb termékévé, amely az ország egyik legjobban fogyó söre lett. A Kőbányai világos sört tiszta, enyhe komló- és maláta illat jellemezte, íze pedig lágy, könnyed, enyhén kesernyés és kellemesen szénsavas volt. Európában az volt a szokás, hogy a gyárak városukról nevezik el sörüket, így lett a kőbányai gyár söre a "Kőbányai".
A gyár épületegyüttese jelentős építészeti értéket képvisel. Két fő részből állt: a Maglódi útra merőlegesen fekvő földszintes épületsorban történt az árpa feldolgozása és csíráztatása, itt helyezkedett el az erőmű magas kéménnyel. A gyár legjellemzőbb és legismertebb része a Maglódi úti vöröstéglás épületsor, amelyet A. Zimmermann freiburgi építész tervezett. Példaként a világ első Carlsberg dán sörgyár épületei szolgálhattak neki, amit az íves kapu is bizonyít. Az épületek stílusa neoklasszicista, neoreneszánsz és neogótikus jegyeket visel magán.
A gyártelepen található egy Malakoff-stílusú víztorony, amely a 19. századi gyárdivatot idézi, felidézve az 1853-56 között zajló krími háborút és a Malakov-erőd elpusztítását. Emellett ott található a Dipylon-kapu, amely az ókori Athén főkapuját, valamint a Carlsberg sörmanufaktúra épületeit idézi. Az épületsort két kép díszíti, amelyek a gyár Mátyás király-védjegyét ábrázolják. Az épületekben a sör- és jéggyártás jellemző műveleteit végezték, mint a csíráztatás, malátaszárítás, sörfőzés, erjesztés, hordó- és palackmosás, valamint hordó- és palackfejtés.
A gyárban gyakran fogadtak kirándulókat és iskolás csoportokat gyárlátogatásra. A gyár reklámozásában közreműködött a Zoro és Huru, világhírű dán burleszkpár, akik műsort adtak a "Nóta vége" című filmben. A "Régi idők focija" című film hatvanadik percében is megjelenik a gyár, ahol a szurkolók "Fősör!" skandálással buzdítják csapatukat.
A Kőbányai sör mint kortárs jelenség
Bár a Fővárosi Serfőző Rt. már nem létezik, a "Kőbányai" márkanév továbbra is él a magyar sörpiacon, és az ország egyik legismertebb, legnépszerűbb világos söre. A mai Kőbányai sör, bár ugyanazt a nevet viseli, eltér az egykori Fővárosi Serfőző Rt. által gyártott eredeti italtól. A korábbi vélemények szerint az eredeti, kilenc forintos Kőbányai volt a legolcsóbb sör a piacon, és íze, illata eltér a ma kapható változattól. A mai Kőbányai íze édes és savanykás egyszerre, és sokan vélik úgy, hogy ízében a Dreher és az Arany Ászok keverékét idézi. Ára is magasabb, mint az Arany Ászoké, ami arra utal, hogy már nem a legolcsóbb kategóriába tartozik. Azonban továbbra is sokan fogyasztják, és a magyar sörkedvelők generációi ismerhették meg az ízét. A sörgyártás és a sörmárkák fejlődése folyamatos, és a Kőbányai sör is ennek a fejlődésnek a részese, megőrizve egy darabját a magyar sörgyártás történelmének.
A Fővárosi Serfőző Rt. épületei ma is állnak, és bár már nem működik sörgyárként, az építészeti örökségük emléket állít a vállalat múltjának és a kőbányai ipartörténetnek. A Maglódi úti épületek a múlt század elejének ipari építészetének fontos emlékei, amelyek a neoklasszicista és neoreneszánsz stílusjegyekkel gazdagítják a városképet. A felidézett építészeti stílusok, mint a Malakoff-stílusú víztorony és a Dipylon-kapu, a gyár egykori ambícióit és a korabeli építészeti irányzatokat tükrözik.