A Kovács családban apáról lányra száll a borászmesterség. Kovács László 1999-ben alapította a Kovács Borászatot és gazdagította saját telepítéssel a nagyszülőktől örökölt családi szőlőültetvényt Gyöngyöstarjánban. Azóta folyamatosan fejleszti a szőlészetet-borászatot, ahová váratlanul robbant be 2011-ben a lánya Zita, hogy alaposan felforgassa az addigi rendet. Édesapja mellett ma már oszlopos tagja a borászatuknak, ami Kovács és Lánya Pincészet néven vált még ismertebbé.
- Bár már gyermekként is volt kapcsolatom a szőlővel, hiszen minden nyarat ott töltöttem a nagyszüleimmel, de elmondhatom, mindent megtettem annak érdekében, hogy ne kelljen mennem velük hajtást válogatni, vagy bújtatni. Akkor még nem láttam ennek a szépségét, sokkal inkább éreztem azt, hogy nekem itt kell lennem ahelyett, hogy a barátokkal kerékpároznék vagy játszanék a faluban. Az egyetemi évek alatt a hétvégéket otthon töltötte, de az édesapjával szinte alig találkozott, hiszen vagy a szőlőben volt, vagy a borászatban dolgozott. Megfogalmazódott benne a kérdés, mi lesz ezzel az egésszel, azzal, amiért ilyen keményen dolgozik, ha nincs, aki tovább vigye majd. Ezért elhatározta, hogy haza költözik és segít, amiben csak tud.
- Ha azt mondanám, hogy könnyű volt, akkor hazudnék. Az első évek együtt pokolian nehezek voltak. Adott egy férfi, egy apa, aki megszokta, hogy mindent egyedül csinál, mindenben egyedül dönt. Nagyon sok nézeteltérés volt közöttünk az elején, mindkettőnknek tanulnia kellett ezt a feladatot. Édesapjában azt becsüli, hogy képes megújulni és mindig nyitott az újító, jövőbe mutató ötletekre, ezért itt nem is beszélhetünk klasszikus generációváltásról, inkább generációk együtt éléséről és együtt gondolkodásáról. Mai fejjel most már Zita is látja, hogy az elején neki is fel kellett mérnie a helyzetet és főként a képességeit, a tudását. Ezért folyamatosan képezte magát, hogy megpróbáljon felnőni édesapja tudásához és szakmai tapasztalatához.
- Egymásra kellett hangolódniuk, mint munkatársak, egy idő után pedig nagyon jól ki tudták egészíteni egymást, mivel az idősebb generáció szakmai tapasztalata és tudása mellé nagyon jól jött a fiatalos lendület. Zita fiatalos lendületéből mit sem veszített, azt mondja, tele vannak tervekkel. A borászat megépítése után novemberben egy teljes brand-váltást vittek véghez, nevet váltottak és a családias Kovács és Lánya Pincészet helyett a külföldön jobban értelmezhető Sol Montisra váltottak, megújultak a palackok címkéi, és egy új borcsaládot is megalkottak a meglévők mellé.
- Közel tíz éves „generációváltó” tapasztalat és az elért eredmények birtokában mit tanácsolna a fiataloknak? Azt mondja, ha üzennie kellene a 10 évvel ezelőtti önmagának, most már biztos, hogy ezzel a tanáccsal látná el a fiatal Zitát: alázat és tisztelet!
A családi örökség és a szakmai fejlődés
A Kovács családban apáról lányra száll a borászmesterség. Kovács László 1999-ben alapította a jelenlegi Kovács Borászatot, és gazdagította saját dűlőkkel a nagyszüleidtől örökölt szőlőbirtokot. Azóta folyamatos az újabb, egyre minőségibb terméssel büszkélkedő ültetvények vásárlása, telepítése és a szőlészet-borászat fejlesztése. Hiszen sosem tévesztjük szem elől a célt, amely már az őseinket is lelkesítette: küldetésünk továbbra is az, hogy a Mátra varázslatos sokszínűségét legjobban kifejező borok szülessenek.
2011-ben a borász lánya, Kovács Zita szintén visszatért az elődök hagyományához, így ma már ő is a családi vállalkozás oszlopos és lelkes tagja édesapja mellett. A családi örökség mellett 2011-ben közel 70 hektárt vontunk művelés alá és telepítettünk újra, így elértük a nagyjából 110 hektáros területet. 2015 nyarától folyamatosan fordulnak termőre új ültetvényeink, így évről évre gazdagabb fajtaválasztékot és egyre minőségibb nedűket kínálunk a hozzánk látogató borbarátoknak. 2020-ban befejeztük üzemünk bővítését, amelynek immár 5000 hektoliter a befogadóképessége.
A birtok nagyszerű fekvésű dűlői mindenekelőtt az Irsai Olivér, az olaszrizling és a hárslevelű termesztésének kedveznek. László szakmai vezetőként, Zita pedig marketingesként és házigazdaként vesz részt a birtok színes mindennapjaiban. „Ahol a Nap és a hegy összeér” - ezzel a találó mondattal jellemzi magát Gyöngyös, a Mátrai Történelmi Borvidék központja, amely alig 80 kilométerre fekszik Budapesttől.
A Mátra - mint egy szerető szülő - gondosan óvja a területet az északi, hideg szelektől, a szőlőtermelés számára ideális mikroklímát alakítva ki. A hegységet hajdan vulkáni erők emelték ki a tengerből, kedvezve a szőlőtermelésnek. A többi északi vidékhez viszonyítva mifelénk jóval több a napsütés, enyhe a tél és kevés a csapadék.
A két mátrai borász a Magyar Bor Akadémia rendes tagjává vált. Kovács Zita és Babiczki László, a Mátrai borvidék két borásza csütörtökön letette az ünnepélyes esküt a Magyar Bor Akadémia hagyományos, a Pesti Vigadóban megtartott nagyszabású rendezvényén, így mindketten az akadémia teljes jogú tagjaivá váltak.
A Magyar Bor Akadémia tájékoztatása szerint az akadémia rendes tagjai a magyar szőlészet és borászat tudományos és gazdasági életének legkiválóbb képviselői lehetnek, ide értve a kereskedelmet és a vendéglátást is. Emellett a társadalmi, politikai, tudományos és művészeti élet kiválóságai nyerhetik el a címet. Az válhat taggá, aki azonosul az akadémia céljaival és elveivel, azok megvalósulásában aktívan közreműködik.
Kovács Zita tevékenysége és a Mátrai Borbár
Kovács Zita a Mátrai borvidék egyik legismertebb arca. Ő a Kovács és Lánya Borászat ügyvezetője, a Mátrai Hegyközségi Tanács elnöke, a frissen nyílt Mátrai Borbár lelke. Gyöngyöstarján határában egy csodálatos, modern borászat nőtt ki a földből. Elég régi. 2015-ben döntöttük el, hogy a termőterületekhez igazodva a feldolgozókapacitást is növelni fogjuk, 2016-ban adtuk be a pályázatot azt remélve, hogy minden gyorsan történik majd, de az építkezés csak 2018-ban kezdődhetett meg. Az új épületkomplexum közel 2 hektáron terül el, a borászat teljes kapacitása 5000 hektoliter. Kizárólag a saját ültetvényeinkről származó szőlővel dolgozunk, nem vásárolunk gyümölcsöt, ez nálunk alapszabály.
Szép, tágas terek állnak rendelkezésre az új épületben. Nagyon szeretem az egyszerű, letisztult formákat, hiszem és vallom, hogy a kevesebb mindig több. A terv egy tájba simuló, a környezethez illeszkedő, modern épület volt, és úgy érzem, hogy ezt sikerült megvalósítani. Ha kinézel az ablakon, szinte az egész Mátra előtted van, a Kékestetőtől a Sár-hegyig. Imádom ezt a panorámát, de ez mégiscsak egy borászat, tehát fontos, hogy a kiszolgálóhelyiségek kövessék a szőlő útját, a munka menetének megfelelő, logikus rendben. Az alapanyag egy félig fedett, külső részbe érkezik, innen lépünk az erjesztőtérbe, ahol a hűthető acéltartályok sorakoznak. Ez a terem, illetve a vele szemben lévő palackozó a vendégtérből is látható - ha valaki borozgatás közben szeretne belenézni a titkokba, megteheti. A legnagyobb szerelmem a készáruraktár, végre van elég helyünk a borok tárolására.
A Mátrában vagyunk, a boraink 80%-a fehér, de azt a 20%-nyi vörösbort nagy becsben tartjuk. Ezek általában magasabb minőségi kategóriába is tartoznak. A fehérek között sok az illatos fajta, de vannak különlegességeink is, mint például a viognier fajtából készült Kisfrancia, ami sokak kedvence. A borok irányát édesapámmal együtt határozzuk meg, és ő olthatatlan vörösbor-szerelemben ég. A hagyományos fajták mellett itt is van néhány meglepetés, például a tempranillo, ami a birtokunk prémium vörös házasítása, a Fajzat Cuvée egyik eleme. De akár fehér, akár vörös, arra törekszünk, hogy könnyed, gyümölcsös bort készítsünk, amit nem ural a hordó, nem nyom el a tannin. Ezekből gond nélkül meg lehet inni 1-2 palackkal egy estén.
A Fajzat Cuvée a termőhely nevét viseli, de vannak olyan boraitok - ilyen például a Kisfrancia -, amelyek fantázianevet kapnak. Miért jó fantázianevet adni egy bornak? Mert így mentesül a fogyasztó az előítéletektől. A fantázianevet kapott borok általában vagy olyan szőlőfajtából készültek, amelyek ismeretlenek a fogyasztók körében, mint például a viognier, vagy valamiért nem becsülik túl sokra, mint például a traminit.
A Kisfrancia története és a Zitakötő
A Kisfrancia történetét már sokszor elmesélted, tudjuk, hogy a címkén látható úr egy Perry Jean nevű francia, aki valaha itt élt, imádta Gyöngyöstarjánt és az automobilokat. A Gavallér nevét anyukám adta, a Zitakötő pedig én vagyok. Mindig kértem apát, hogy az egy szem lányáról is nevezzen el egy bort, de határozottan megtagadta. Aztán egyszer meghallotta, hogy az akkori szerelmem - akit egyébként ő is nagyon szeretett, pedig a lányos apáknál ez nagy szó - így szólít, és annyira megtetszett neki, hogy azonnal kijelentette: na, akkor a Zitakötő lesz a te borod.
Nem. A vörösboraink a fajzatpusztai pincében érlelődtek eddig, és ott is maradnak. A piramis csúcsán a három tulajdonos áll. Ez a borászat már nem egy, hanem két család álma, édesapámon és rajtam kívül van egy befektető, akivel közösen vázoltuk fel a terveket, és együtt dolgozunk. De igen. És szőlész is. Apukám irányít, de ezt a nagy birtokot már nem tudná egyedül vinni.
A szőlőben van egy kiváló háromfős csapatunk, ők látják el a gépesítést, és ők irányítják a kézi szőlőmunkát végző brigádot is. A borászatban pedig a nagyon ügyes pincemunkások mellé megérkezett Osváth Fruzsina borász is, aki apukám első számú segítője lesz. Az én állandó munkatársam Tősér Andi. Aki volt már Kovács és Lánya kóstolón, biztos, hogy találkozott vele, ő a pincészetünk lelke, ő felel a teljes logisztikáért és a partnerkapcsolatokért, de a kóstolóteremben is szeretik a vendégek. A laborban pedig anyukám áll helyt, laboráns a végzettsége, imád titrálni, őt kifejezetten kikapcsolják ezek a pepecselős munkák, amiket én soha nem szerettem.
Tehát itt van az egész családunk, de egyébként is úgy élünk, mint egy nagy família, hiszen a munkatársakkal is rengeteg időt töltünk együtt. Nézd meg: a Mátrában dolgozunk, ahol a nap asztalánál a kilátás és a tradíció egyaránt jelen van. Nutrícióként pedig a fiatalítás és a tapasztalat összhangja vezet a minőséghez.
Interjú és személyes motívumok
Neked mi az eredeti végzettséged? Nem szoktam ezzel dicsekedni, de meg sem fordult a fejemben, hogy valaha itt fogok dolgozni. Újságírónak készültem, a Budapesti Kommunikációs Főiskolára mentem, de végül nem újságíróként, hanem a PR-marketing szakirányon kaptam diplomát. A szakdolgozatomat már bormarketingből írtam, akkor már erősen hazahúzott a szívem. A főiskola utolsó évében hazaköltöztem, és besegítettem apának.
Ezen felül egyre jobban belefolytam a pince életébe, figyeltem, tanultam, rendezvényekre jártam, majd elvégeztem a WSET-képzéseket, végül a nagyszüleim unszolására a Soós István Borászati Szakképző Iskola borász-technikusi képzését is. Itthon pedig loholtam a papa után, mert ő magától nem mond semmit, csak akkor, ha látja, hogy érdekel. Szép lassan eljutottam oda, hogy már értettem, mi miért történik, és rájöttem, hogy szeretem.
A munkabírásunk szerintem átlagon felüli, mindketten akaratosak vagyunk és hirtelen haragúak. Apa gyorsan meg is bocsát szerencsére, én duzzogósabb vagyok. A céltudatosságomat viszont megint tőle örököltem, ami szerintem egy ilyen vállalkozásnál nélkülözhetetlen.
Ő a Mátrai Hegyközségi Tanács elnöke, nemrég megnyitottátok Gyöngyösön a Mátrai Borbárt, felépült az új borászat - elég intenzív évek vannak mögötted. Élvezem a munkát a hegyközségben, és hatalmas missziónak érzem. A borvidék felemelése szívügyünk, jó, hogy ilyen konkrét szerepben sokat tehetek érte. A borbár májusban nyílt, és beváltani látszik a hozzá fűzött reményeket.
Meggyőződésünk, hogy van igény Gyöngyösön egy olyan minőségi helyre, ahol kizárólag mátrai borokat kínálunk. Az új borászat fantasztikus, idő kell, hogy belakjuk, de most minden megy a maga útján, úgyhogy itt az ideje, hogy végre a magánéletemmel is foglalkozzak egy kicsit.
