Idilli kisváros, mindentől elzárva a sörgyár mellett, vagy inkább benne. Egy csendes környék, dolgozó munkások; keveset, vagy egyáltalán nem beszélő igazgatótanács, és persze a megfelelni akaró férfias, legalábbis férfiasnak tűnni akaró Francin, a sörgyár gondnoka az ő egyetlen Mariskájával, aki nem egész nap az ágyban ül, nem törékeny és szelíd, hanem egy szeszélyes, talpraesett nő, akit nem érdekelnek a társadalmi normák, mert ő így szeretne élni, és így is él, szertelenül. Már szinte azt hisszük, ilyen nincs is. Egy város ami csak a hétköznapi problémákról szól, vagy még azokról sem. Disznóölés, tárgyalások, a sörgyár istenítése és szentsége, ami szinte már jelkép az itt élőknek. És valószínű az életük egyetlen behatárolója, aminél nem látnak tovább. Bár ezek a hétköznapi dolgok mégis valahogy furcsák, groteszkek, hiszen egy disznóvágást nem mindenki végez örömmel. Mégis a háziak jókedve átragad az egész igazgatótanácsra. És ekkor betoppan a csendes életbe Pepin bácsi a maga meséivel, a kiabálásával és persze Kern András magyar hangjával, és lassan (de közel sem csendben) “lerombolja” a sörgyári idillt. A cipészmester, Francin nagyszájú testvére maximum annyi ideig hallgat, amíg alszik. Ami nem lenne baj, de nemcsak beszél, hanem egyenesen üvölt, a remek tanácsairól nem is beszélve. Mulatságos figuráját is ennek köszönheti, és történeteinek, amiknek semmihez semmi közük nincs, csak özönlenek a szavak és a dallamok, mert Pepin énekel is. Hol csak a dó ré mi-t, hol mást is. A társadalom- és rendbomlasztó viselkedés nem csak Francint, de a csöndet jobban kedvelő sörgyári dolgozókat is megviseli (van akit testileg is). Próbálnak küzdeni is ellene, ki távolságtartással, ki rábeszéléssel, majd feliratokkal, hogy meg tudják tartani “normálisan” az igazgatósági gyűlést. Mikor egyszer csak csend lesz, de hova lett a hangoskodó? Felmászott Mariskával a gyárkéményre, nem azért hogy leugorjanak, csupán a szép kilátás miatt. De végül mindenki a helyére kerül, Mariska az ágyba, törött lábbal. Francin az asszonykáját kiszolgáló és eltartó férfiak közzé, aki ajándékokkal halmozza el őt. Pepin pedig elmegy. És változik minden. Megjelenik a rádió, a rövid szoknya, a rövid lófarok és a rövid haj is. A film a maga valóságában élethű, és abszurd is egyben. Szereplői szeretnivalók, emberiek. Az egész történet pedig kicsit a mienk is, de ha másé nem is, az enyém biztosan. De ha ez valakit nem győzött meg, és még mindig nem találja azt az életörömnek nevezhető valamit, amit keresett a filmben, akkor csak ennyit mondok: “Unatkozik? gladiátoré, Francin saját magát nyúzott nyúlnak látta. Francin? te, hát mi van veled? Fekszel? - Bóchalena? - csaptam össze a kezemet. Nővérem a fenét! Vigyázat! - ijedt meg a bácsi. csípőbe, hogy nyomorék lesz egész életibe. - Gyönyörű holmi, ugye, Francin? - Hát a Tómelléki bácsi mit csinál? olvasta az újságban, hogy: "Unatkozik? meggyütt ládában a mosómedve. No, az vót csak aztán! helyre nem igazítja senki. Osztán eccer megmosott minden fűszert. bácsi, nincs szüksége ilyesmire? mosómedve csaknem az egész biciklijét széthordta neki. ejjó. is suttogva kellett. Ez a bukta, ejjó, kár, hogy rajtam a kórság. eldugtak előle. nem áll-e mögöttük a mackó. írt a Morva Sas-ba: "Unatkozik? 2015. november 09. “Aki iszik, meghal. Aki nem iszik, az is. A sörtúránk alkalmával meglátogatjuk a Dalešicei sörgyárat, ahol Jiří Menzel a Sörgyári Capriccio című filmet forgatta. Bohumil Hrabal 1970-ben írta meg regényét, melynek eredeti címe Postriziny, magyarul:„Megrövidítettek", s csak 1976-ban jelent meg (az általunk ismert cím Hap Béla fordítói leleménye). Jiří Menzel 1980-ban készített filmet - immár negyedszer - Hrabal-írásból. A film az 1900-as évek elejére, egy cseh kisváros derűs nyugalmába viszi vissza a nézőket. A történet egyszerű, egyenes vonalú: egy vidéki, kis sörgyár mérnök-gondnokának felesége mesél mindennapjairól. Olyan „világraszóló” események történnek, mint disznóvágás, a sógor megérkezése, és bizony beóvakodik a történetbe a XX. század elejének „szédítő” technikai fejlődése is. Mariska és férje, Francin boldogan élik életüket a sörgyár szolgálati lakásában. Az ifjú mérnök munkája iránt elkötelezett, munkaadói - a sörgyár igazgatótanácsának tagjai - iránt maximálisan lojális: ő az ideális „ügyvivő”, alkalmazott. Feleségét imádja - és viszont, holott - ha akarjuk - tűz és víz a két jellem. Francin megrögzött vegetariánus, Mariska pedig egy igazi mindenevő ínyenc. Francin pedáns, szabálykövető személyiség, asszonykája rebellis, öntörvényű egyéniség, akit szinte lehetetlen konform korlátok közt tartani. Ezért is éri földöntúli boldogság Francint Mariska átmeneti magatehetetlensége idején, a szállóigévé vált mondatok magukért beszélnek: „Mit kívánhatok még? Egészséges vagyok. A feleségem nyomorék…”.
Ez az ártatlan és békés világba érkezik Pepin bácsi, aki vidám történeteivel szórakoztat mindenkit, aki a közelébe kerül. Az emberi közvetlenség varázslatos légköre uralkodik a húszas évek elején ebben az álmos és vidám kisvárosban. Mintha az öröklött tradíciók szabályoznának a sörgyár külön világában is; valójában azonban a világ természete az állandó változás, melynek első jele, amikor az igazgató szép felesége levágatja dús, hosszú hajfürtjeit… A sörgyár fiatal gondnoka, Francin rádiót vesz, s ez a nagyszerű találmány végképp bebizonyítja az embereknek: eljött a "lerövidítések" korszaka, minden közelebb került, csökkennek a távolságok. A cég gépkocsit vásárol a lovak helyett, Pepin pedig lefűrészeli az asztal lábait. “Aki iszik, meghal. Aki nem iszik, az is. Abban áll a másnaposság ereje, hogy az ember új életet akar kezdeni... másnapos hangulatban, amikor a testem és a lelkem gyötrődik, olyan gondolatok ötlenek fel bennem, amilyenektől máskor megijednék, de ezek a másnapos gondolatok az igazi gondolatok, ezek viszik az embert, ha nem is sokkal, de legalábbis valamivel előbbre.”
A filmvágás során a disznóölés intenzív élményt nyújt számunkra, a helyszínek összemosódnak, az evés, a sör élvezete mind a két ábrázolási formában elfoglalja méltó helyét. A film befejezése is eltér azonban a regényétől: a könyv szerint Francin új életet kezd feleségével, a filmben pedig Francin és felesége a már megszokott módon keresik az ajándékot, csak most fordítva. Jiøí Menzel vitte filmre 1980-ban Hrabal ezen regényét is, amely az Oscar-díjas Szigorúan ellenőrzött vonatok után a rendező legsikeresebb alkotása. Maga Menzel így vélekedik a filmről: „A hrabali impressziók világa annyira erőteljes, hogy előfordul: olyasmi jelenik meg a filmben, ami nincs is a könyvben, de megesküdnék rá, hogy igenis onnan származik.”
Hrabal élete és művei összekapcsolódnak a kisvárosi sörgyár mindennapjainak ábrázolásával, amelyben a múlt és a jelenségek folyamatosan váltakoznak. A Sörgyári capriccio egy trilógia első része, amelynek befejező, harmadik része is szüleiről szól, akik idős emberekként egy szeretetotthonban élnek. Maryška hosszú, különlegesen szép fonatú haja a sörgyár mellett volt egyik ismertetője. Pepin bácsi a történetben olyan színfolt, aki hangos beszédével és történeteivel felforgatja a csendet, miközben Francin másokkal kerül összetűzésbe. A regény hosszú mondatokból és összetett mellérendelésekből épül fel, és Hrabal jellegzetes lírai-ironikus hangulatát adja. A történet a húszas évek elején játszódik, és a modernizáció, a rádió megjelenése, a rövidítések kultúrája mind beleszövik a kisváros életébe. A film közvetíti ezt a hangulatot Stanislas-i nosztalgiával és humort faragó lélektani árnyalatokkal. A Sörgyári capriccio Hrabal életpéldája, amelyben a mindennapok apró jelenetei is tehetség és emberség tárgyaivá válnak.
- Megrendült az egészséged? Bohumil Hrabal az első világháború idején, 1914-ben született Brnóban. Jogi végzettséget szerzett, azonban szakmájában sohasem dolgozott. A világnak adott hangot a kisvárosi sörgyár élete, az összefonódó családi sorsok és a mindennapok történeteinek krónikája. A filmek és regények humora és életszeretete mind a Hrabal-szövet része, amelyben a sör és a közösség összekapcsolódik egy öntudatos, de szeszélyes nővel és egy beszédes bácsival. A Sörgyári capriccio tehát nem csak egy történet, hanem egy hangulat, amelyben a hétköznapok kiemelik az élet értelmét és ironikus fényt adnak a kisvárosi létnek.
Feljelentem Orbán Viktort! - Varga István - Bene Gábor
Idézetek és aranyköpések sokasága marad meg a filmből és regényből, amelyek gáttalanul forognak a történetben, és amelyeket a rendező Jirí Menzel életteli képekkel és humorral tálalt. A történet végül a változások és a nosztalgia keverékeként marad meg az olvasóban és nézőben egyaránt. A kisváros sorsa és a sörgyár sorsa összefonódik, és a mindennapokban megvalósuló öröm és zavaró bizonytalanság egyaránt része marad.