Nyitány: a zene finom és végtelenül fájdalmas dallammal indul a hegedűkön, aláereszkedés után táncos osztinátó felett úszó keserédes témává szélesedik. Nyitójelenet: Violetta otthonában vagyunk éjfél után. Flora Bervoix, a barátnője érkezik meg egy társasággal - kártyázásból jönnek, ezért készek ennyi ideig maradni. Gaston bemutatja Violettának Alfredót, aki régóta nagy hódolója. Asztalhoz ülnek, pezsgőt bontanak. Violetta egy luxusprostituált, aki jómódban él, arisztokraták uralják vendégkörét. A pillanatnak kegyelésére van berendezkedve, a mindennapos báli, fogadások, iszogatások, mulatozások jellemzik a napokat. Valóban őszinte szerelemre lenne szüksége, de úgy érzi, teljesen esélytelen ez után sóvárogni az ő szakmájában. Csak magát sebezné meg vele, ha valakibe beleszeretne. Tüdőbeteg, s huszas évei elején már a halál árnyéka vetül rá, ezért könnyebb számára belemenekülni az éjszakai életbe, mint életének értelmén és perspektíváján egy percet is gondolkodni.
Pezsgő-duett: Alfredo versszaka arról szól, hogy a múlékony ifjúság minden percét ki kell használni, a mámort érdemes kergetni, hogy ne kelljen az élet nehezebb oldalával szembenézni. Rosszullét-jelenet: a szomszédos szobából zene hallatszik, Violetta javasolja, hogy menjenek át táncolni, de kétszer megszédül. Végül ahogy áttessékeli a vendégeit a másik szobába, becsukja mögöttük az ajtót, hogy egyedül legyen. Egy pamlagra rogy le. Szoprán-tenor kettős: Violetta beszélgetést kezd, mintha a rosszullét semmiség lett volna. Alfredo szerint nem lenne szabad ilyen egészségi állapotban két végén égetni a gyertyát, és ennyit bulizni. Ha vele élne, ő vigyázna rá, mert szereti. Gaston ekkor zavarja meg őket. Violetta kéri Alfredót, ne beszéljen most többet szerelemről, majd ad neki egy kaméliát, mondván, hogy ha a szirmai lehullanak, hozza neki vissza.
Kórusjelenet: a vendégek kiáramlanak a szomszéd szobából. Hajnalodik, hazamennek. Szoprán ária: Violetta egyedül marad. Elgondolkodik Alfredón, s a visszatarthatatlan érzéseken, melyeket kiváltott belőle a fiatalember. Felmerül benne, hátha létezik a boldogság számára is, és Alfredo az a férfi aki mellett ez megvalósulhat. Amint elképzeli, milyen lehet egy boldog szerelmi kapcsolatban élni, már reflexszerűen el is próbálja hessegetni a gondolatot. Megpróbálja meggyőzni magát arról, hogy jobb a megszokott életvitele. Nem mer szembenézni vele, hogy a különböző férfiak karjaiban is a szeretve-lenni-érzés illúzióját kergeti. A takarásból felhangzik Alfredo éneke, ugyanaz a dallam, mint mikor szerelmet vallott.
Tenor ária: Alfredo egy Párizshoz közeli nyaralóban, ahol Violettával él három hónapja, elmereng boldogságán. Rövid kettős tenor áriával: Annina ér haza, Violetta házvezetőnője. Alfredo kérdi, hol járt, mire az nehezen kikottyantja, hogy Párizsban volt intézkedni, mert a megélhetéshez szükséges volt, hogy Violetta eladja a lovait és a hintóját. Alfredo szerint van megoldás, ő is bemegy Párizsba, és hoz pénzt. Jelenet: Violetta és Annina lépnek a szobába, miután Alfredo távozott. Violetta kérdi Anninát, hová ment Alfredo - a válasz, Párizsba, s estére megjön. Giuseppe, az inas egy levelet hoz be úrnőjének. Flora írt, bálba hívja, de Violetta nem megy. Egy üzletembert vár ma, szól is Giuseppének, hogy ha megérkezik, küldje be.
Szoprán-bariton duett: Alfredo apja, Giorgio Germont lép a szobába, s mindjárt a dolgok közepébe vágva szemére hányja Violettának, hogy megszédítette a fiát, s az a családi vagyont kezdi Violettára íratni. Violetta azt feleli erre, hogy az ő vagyonát élik fel, ő nem is engedné, hogy Alfredo birtokot írasson rá. Giorgio megenyhül, látja, hogy félvilági múltja ellenére nemeslelkű nővel áll szemben. Ezért aztán tovább merészkedik, s áldozathozatalt kér Violettától, aki máris a legrosszabbra számít. Germont elmondja, hogy van egy lánya is, aki épp férjhez menne, de leendő apósa el akar állni a házasságtól, ha Alfredo Violettával él. Germont arra kéri Violettát, hagyja el Alfredót, hogy a lánya férjhez mehessen.
Violetta hiába próbálja elmagyarázni neki, hogy Alfredo az egyetlen ember számára, aki szereti, akire számíthat, s mivel halálos beteg, az élete utolsó hónapjaiban fokozottan szüksége lenne rá. Violetta elfogadja a sorstól, hogy nem lehet boldog, s le kell mondania a szerelemről, hogy Alfredo húga boldog lehessen. Sírni kezd, Giorgio együttérzően sajnálja, de áltatja magát, hogy Violetta ki fogja ezt heverni, s jósága mindent megold. A részletek megbeszélése következik: Germont azt javasolja, Violetta mondja azt Alfredónak, hogy mást szeret. Az ötlet rossz, Alfredo ezt nem hinné el. Violetta úgy dönt, jobb, ha meghal, mert így biztosak lehetnek benne, hogy élete végéig szerette Alfredót. Giorgio erről lebeséli, s azzal bíztatja, hogy fiatal még, boldog lehet, s idővel meg lesz áldozatának jutalma. Violetta persze tudja, hogy meg vannak számolva a hónapjai. Kéri az öreget, hogy ölelje magához lányaként, hogy bátorságot merítsen a cselekvéshez. Figyelmezteti, hogy fiát nagyon meg fogja viselni a szakítás, ezért apjaként álljon mellette és tartsa benne a lelket.
Jelenet: Violetta leül az íróasztalhoz, és Duphol bárónak ír. A levelet Anninának adja, hogy küldje el. Az meglepődik, Violetta pedig titoktartásra inti. Alfredo fut be, kérdi kedvesétől milyen levelet ír. Ez már a neki szóló búcsúlevél lett volna, úgyhogy Violetta azt mondja, majd később mutatja meg neki. Alfredo viszont rosszkedvű, mert apja írt neki, hogy ma meglátogatja, s szigorú hangú levélben jelezte érkezését. Violetta azt javasolja, jobb ha Alfredo négyszemközt beszél az apjával, s addig ő kint lesz a kertben. Giuseppe jön be a szobába, s közli Alfredóval, hogy az úrnőt várta egy hintó kint, s Párizsnak vette az irányt. Annina pedig még korábban távozott.
Sem Giuseppe, sem Alfredo nem érti, miről lehet szó. Egy küldönc érkezik, levelet hozott Alfredónak, aki mindjárt olvasni kezdi Violetta levelét. Tenor-bariton duett: Alfredo majd' fölrobban a méregtől, ráadásul megtalálja Flora báli meghívóját az íróasztalon. Giorgio azt akarja, hogy fia most rögtön jöjjön vele haza, ígéri, hogy nem fog neki semmit fölhánytorgatni, a lényeg, hogy legyen együtt a család és örülnek hazatértének. Alfredo viszont elhatározza, hogy elmegy arra a bálra, s bosszút áll. Apja csak úgy tudná megállítani, ha mindent elmondana neki, hogy ő kérte Violettát, hogy hagyja el Alfredót, de ezt most nem teheti meg, mert akkor nem vihetné haza a fiát.
Jelenet: Flora kis maszkolt jelenetet ajánl a bálozók figyelmébe, melyet Gaston rendezett. Közben D'Obigny márki, és dr. Kórusjelenet: a nők cigánylány jelmezekben jönnek be, s arról énekelnek, hogy jósolni fognak a vendégeknek. Flora tenyerében azt látják, hogy sok vetélytársa van még, D'Obigny márkinak pedig, hogy hűtlenkedő. Flora komolyan veszi a játékot, a márki nem. Aztán a férfiak jönnek be matador jelmezekben. Kártya-jelenet: a jelmezes játék után kártyaasztalokhoz ülnek a vendégek. Alfredo is megérkezik. Csodálkoznak rajta, hogy Violetta nélkül jött, majd Violetta is megérkezik Duphol báróval. Amikor meglátja, hogy Alfredo is itt van, megrémül. Alfredo a kártyaasztalnál folymatosan nyer, s azt hangoztatja, hogy azzal fog ma távozni, akivel mostanáig élt, de elhagyta. Duphol báró ezt személyes provokációnak veszi, s leül ő is kártyázni nagypénzekben. Megalázás-jelenet: Violetta visszajött a kártyaszobába, s idehívatta Alfredót, hogy megkérje, menjen innét még mielőtt valami baja esik. Az viszont nem akar félni semmitől, sőt, párbajozni akar a báróval, s nem hiszi el, hogy Violetta őt félti, nem Duphol bárót. Aztán meg akarja esketni, hogy jó, rendben, elmegy most, de akkor a lány is vele megy. Violetta kénytelenségből azt hazudja, hogy Duphol miatt nem mehet el. Alfredo erre dühbe gurul, átkiabál a másik szobába, behívja a többieket. A vendégek megbortánkoznak, hogy tehet egy férfi ilyet egy nővel. Távozásra szólítják fel.
Az időközben ideért Giorgio Germont is tanúja az esetnek, szégyenkezve látja, mivé lett régi jó fia. Alfredo elszégyelli magát, már bánja amit haragjában tett. Apja most mégjobban sajnálja a szegény Violettát, aki szenvedése ellenére nem árulja el, hogy milyen a kettőjük közti alku. Reggel-jelenet: a nyitányból ismerős tragikus témát halljuk a hegedűkön bevezetésként. A lehanyatló kisszekund-szekvenciák mintha a lány sírós-nehéz lélegzetvételét festenék. Violetta felébredvén egy korty vizet kér Anninától. A zsalukat is kinyittatja vele, mert fényre vágyik. Hamarosan itt lesz Grenvil doktor is. Violetta nagy nehezen fölkel az ágyból és egy fotelbe ül. Grenvil doktor lép be, arról érdeklődik, állapota felől. Violetta jól aludt, tegnap pap is járt nála, s lelke nyugodt, noha a teste szenved. Az orvos azt mondja, hogy hamarosan meggyógyul, de ez nyilvánvaló hazugság. Kintről lárma és zene szűrődik be. Farsang napja van.
Szoprán ária: Violetta Giorgio levelét veszi elő, s olvassa: Alfredo a párbajban megsebesítette a bárót, s most külföldön van... elmondott neki mindent, s meg fogják együtt látogatni... de már késő, Violetta érzi, hogy mindennek vége. Jeltelen sírba kerül, Alfredo nem lehet ott a temetésén, nem lesz aki könnyet ejtsen érte. Szoprán-tenor kettős: Annina jelenti be Alfredót, s kéri Violettát, ne izgassa föl magát, nehogy rosszabbul legyen. A szerelmespár határtalanul örül egymásnak. Megbeszélik, hogy Párizstól távol fognak együtt élni. Violetta mindjárt templomba akar menni, hogy hálát adjanak a találkozásért, de visszahanyatlik az ágyra. Violetta szól Anninának, hogy menjen rögtön az orvosért, mert élni akar.
Zárójelenet: Annina az orvossal és Giorgio Germont-nal érkezik meg. Germont most fogta föl igazán, hogy olyan embertől kérte az áldozatot, akitől nem kellett volna, mert jóvátehetetlenül el lettek rabolva így élete utolsó hónapjai, melyeket boldogan tölthetett volna. Körbeállják, sírnak, majd Violetta hirtelen azt veszi észre, hogy jobban van. "Különös..." (È strano...) kezdi a darab során harmadszor így a mondatot - gyermekien csodálkozott rá az élete fordulataira, s most is utoljára - de elmúltak a fájdalmai, s újra életerőt érez magában. Fölélénkül egy pillanatra, majd holtan hanyatlik le. Grenvil megállapítja, hogy vége. Alphonsine (Marie Du)Plessis végül nemhogy nem került jeltelen sírba, hanem Párizsban, a Montmartre temetőben lett eltemetve, s azóta is mindig van a sírján friss virág.
A történet háttere és interpretációk
A Traviata előadás-története egy kudarcos ősbemutatóval indult, s a hagyomány - Verdi korabeli ítéletét követve - ezt a kudarcot többek között Violetta első alakítója, Fanny Salvini-Donatelli alakításának korlátozott hitelességében látja vissza. Ha valóban így történt, az első előadás ellentétes a későbbi, folyamatosan sikeres előadásokkal, hiszen a Traviata az emberiséget végigkísérő kedvteléses dráma. A mű drámaiságát és dramaturgiáját erősen formálta a rendezői megközelítés: a szigorúan felépített történet mindig új nézőpontokat hív elő, legyen szó Budapesti vagy Salzburgi feldolgozásról. A Brindisi sorsa például a tragédia és a mulatság összefonódását hangsúlyozza, amely a legtöbb előadáson kiemelt momentum marad. A kortárs rendezések között pedig többnyire az a kérdés, hogyan értelmezzük a címadó hősnő sorsát és a társadalmi nyomás viszonyait.
A rendezői kilátás a korra és a társadalmi kontextusra is rávetíti a nézőt: a korhűség vagy a modernizáció mellett a lényeg a darab költészete és érzelmi dinamikája marad. A modern értelmezések gyakran felvetik, hogy a mű milyen formában beszél a szerelemről, a társadalmi elvárásokról és az egyén felelősségéről. A rendezői munka célja, hogy a néző számára érthető legyen, miként bontakozik ki a szerelem és az önfeláldozás drámája a két főhős történetében. A társadalmi normák és a személyes érzelmek közötti ellentét mozgatórugója az előadás dinamikájának, amely a közönség számára is izgalmas nézőpontokat kínál.
A két báli jelenet vezető motívuma a társadalmi és érzelmi megfelelések összefonódása: Flora alakja kettős értelemben is hordozója a társasági játéknak, ahol a vendégek kíváncsi szemekkel figyelik a főszereplők sorsát. A bálok dinamikája és a maszkos alakok jelenléte a züllött demi-monde színterét idézi, amelyben a halál motívuma és a vágyakozás egyaránt jelen van. A tervezői koncepció a tér és a jelképek használatában a zene és a szöveg költészeti összhangját hivatott erősíteni, miközben a karakterek morális dilemmái árnyalják a cselekményt.
Fontos kérdés az, hogy mi az elfogadható szerelem és ki határozhatja meg ennek korlátait a történet szerint. A rendezés igyekszik eloszlatni a fekete-fehér jók és rosszak mítoszát, és megmutatni, hogy minden szereplő saját értékrendszerrel és igazsággal rendelkezik. A darab így nemcsak egy romantikus történet, hanem a morális és társadalmi dilemmák vizsgálata is egyben.
Előadások és vizuális megközelítés
- Az enteriőrök letisztult, kortalan térközpontú megoldásokkal jelentek meg, a díszletben a felhő-motívum a boldogság, az angyal és a halál jelképezi.
- A kanapé és a virág-motívum összefonódik a színpadi jelrendszerben: a bútorok funkciói között a halotti ágy is megjelenik.
- A színpadi jelmezek és a balettelőadás parodisztikus elemei a dráma mélyebb rétegeinek humoros ellenpontját szolgálják.
- A két báli jelenet között a zene és a koreográfia közvetíti az érzelmi feszültséget és a szereplők motivációit.
Vizualizációs segédletek
La Traviata 1964 Margherita Rinaldi, Pavarotti, Taddei, Guarnieri, Dublin
Az előadásokban gyakran felmerülő kérdés, hogy milyen befogadási stratégiák segítik a közönséget a történet megértésében. A rendezői és vizuális megközelítések célja, hogy a nézők ne csak hallják, hanem éljék is a drámát, és az érzelmi út végigkísérje őket az előadás során.