F. Szabó János 1958-ban született. A herendi porcelángyárban porcelánfestőnek tanult, ahol elsajátította a színek és a precíz formák szeretetét. A művészi pályára tehetsége és tudatos önfejlesztése vezette. Sokat tanult a régi, nagy mesterek technikai és kompozíciós látásmódjából, melyet egyéni hangvétellel közvetít felénk. Alkotásainak témáját a természetből meríti, mely számára a harmónia, az ember önmegtalálásának forrása.
Számos csoportos kiállítás sikeres résztvevője. A Galéria Savarián nincs eladásra kínált tétel a művésztől. VI. VI. 2020. november 27-én lenne 100 éves Szabó János, a BME Építőmérnöki Karának volt professzora, az MTA rendes tagja. 2020. 2020. november 27-én lenne 100 éves Szabó János, a BME Építőmérnöki Karának volt professzora, az MTA rendes tagja.
Szabó János munkássága szerteágazó volt, magában foglalva klasszikus mérnöki tervezési és kivitelezés tevékenységet, kutatást, oktatást, és különféle szervezési és államigazgatási munkákat. 1938-ban iratkozott be a József Nádor Műegyetem Kultúrmérnöki Karára, ahol 1943-ban szerzett diplomát, miközben már egy mérnöki irodában tervezőként is dolgozott. 1943 őszén behívták katonának, de a katonaság kötelékében is mérnöki munkával, vasúttervezéssel és a vasúti hálózat fenntartásával foglalkozott. 1945-ben szovjet hadifogságba került: a jaltai építőipari vállalat kötelékében építésvezetőként a magyar hadifoglyok munkáját irányította. Hazaérkezése után rövid ideig tervezőmérnökként, majd 1948-tól különféle minisztériumok építésügyhöz kapcsolódó osztályain dolgozott középvezetői beosztásokban egészen 1956 végéig. Utána néhány évig újra tervezőirodába, majd 1958-tól az Építéstudományi Intézetbe került, ahol igazgatóhelyettes, majd igazgató is lett. Az Építéstudományi Intézetnek ekkortájt fontos feladata volt a blokkos építési rendszer hazai bevezetése, a szükséges technológia kidolgozása.
1961-ben felkérést kapott az Építésügyi Minisztérium miniszterhelyettesi posztjára, ahol fő feladata a hazai lakásépítés iparosítása, a házgyári lakótelep-építés elindítása volt. 1965-ben lemondott minisztériumi posztjáról. Ekkor nevezték ki egyetemi tanárrá a Műegyetemre, ahol tudományos rektorhelyettesi feladatot is ellátott. Főállású egyetemi pályafutása ekkor még rövid életű volt: 1968-tól újra az állami adminisztrációban tevékenykedett, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium miniszterhelyetteseként, majd államtitkáraként, amely funkcióinak keretében irányította az iparosított lakásépítést is. 1983-ban köszönt el véglegesen az államigazgatástól, és tért vissza a BME-re, a Mechanika (a későbbi Tartószerkezetek Mechanikája) Tanszékre, ahol nyugdíjazásáig egyetemi tanárként, nyugdíjba vonulása után pedig Professor Emeritusként vett részt az oktatásban és a kutatásban.
Bár főállású munkahelyeinek felsorolása alapján Szabó Jánosról könnyen hihetnénk, hogy elsősorban „hivatalnok” volt, azonban mi sem áll távolabb a valóságtól. Különféle igazgatási feladatai mellett folyamatosan tudott időt és energiát szakítani az oktatásra és a kutatásra. A BME-n 1953-tól kezdve volt félállású oktatói státusza, előbb a Mérnöki Kar Matematika Tanszékén, majd rövid ideig az I. Hídépítési Tanszéken, végül 1960-tól a Mechanika Tanszéken. Nevéhez fűződik számos tárgy korszerűsítése, új, a tartószerkezetek numerikus számításával foglalkozó tárgyak elindítása, és a hatvanas évek végén a Mérnöki matematika szakmérnöki szak létrehozása, amely hosszú évekig az Építőmérnöki Kar oktatóinak inkubátoraként működött. Oktatási tevékenysége szorosan kötődött tudományos munkásságához.
Az 1950-es évek elején kezdett aktívan foglalkozni a numerikus mechanikával. Egymás után születtek a dolgozatai ebben az akkor újnak számító diszciplínában a mechanikai jelenségeket leíró differenciálegyenletek és a mátrixkalkulus kapcsolatáról, melynek témájában 1956-ban védte meg a kandidátusi értekezését. Bár Szabó János ekkor még - a programvezérlésű számítógépek hiányában - eredményeit kézi meghajtású számológéppel érte el, később azonban - felhasználva az államapparátusban meglévő kapcsolatait - döntő szerepe volt abban, hogy a Műegyetem Építőmérnöki Karán az országban elsők között installáltak számítógépet, amelyen tanítványai, fiatal oktatók és kutatók sora is dolgozhatott, és érhetett el új, nemzetközileg is jelentős tudományos eredményt. Ezen tanítványok közül számosan lettek később egyetemi tanárok és akadémikusok, sőt ma már e tanítványok tanítványai közül is. Ő maga 1964 nyarán védte meg nagydoktori disszertációját, majd 1970-ben, kiemelkedő tudományos munkássága alapján a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1979-ben rendes tagjává választotta. Az Akadémián belül és azon kívül is számos közéleti feladatot látott el: volt az MTA Műszaki Tudományok Osztálya elnökhelyettese, a Műszaki Mechanikai Bizottság elnöke, hosszú ideig az MTA Tudományos Minősítő Bizottság elnöke, évtizedeken át volt az Építés- Építészet-tudomány című folyóirat főszerkesztője, a IUTAM Magyar Nemzeti Bizottsága és a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke.
Szabó János életútja igen gazdag volt. Világszínvonalú tudományos műhelyt hozott létre, melynek pozitív hatása mind a mai napig tart. Mindezt tette egy olyan időszakban és olyan körülmények között, amikor ez egyáltalán nem volt magától értetődő. Akik személyesen ismerték, úgy emlékeznek rá, hogy Szabó János nagyműveltségű, mélyen humánus, ragyogó szellemiségű ember volt, aki egész életén át a köz javáért munkálkodott, kitartással, tisztességgel, emberséggel. Az évforduló kapcsán a Műegyetem, a Magyar Tudományos Akadémia és volt tanítványai, munkatársai, - amint lehetséges, - méltó ünnepség keretében fognak megemlékezni Szabó Jánosról.
A jelölés első fázisában a Borászok Borásza-cím eddigi birtokosai egyenként megalkották a saját ötvenfős listájukat az általuk javasolt nevekkel, amelyet elküldtek a díjat felügyelő Vinum Praemium Alapítvány kuratóriumához. A beérkezett listákat a kuratórium összegezte, majd a jelölőtestületet alkotó borászok borászai egy kibővített kuratóriumi ülés keretében, közös megegyezéssel véglegesítették az ötven idei jelölt nevét. A listán szereplő jelöltek az eddigi gyakorlatnak megfelelően kétkörös szavazással, egyszerű többséggel választották meg a győztest. Az első kör után a legtöbb szavazatot kapott öt borász közül hozta meg a végső döntést az ötven jelölt. A döntőbe idén Bárdos Sarolta (Tokaj), Bodó Judit (Tokaj), Figula Mihály (Balatonfüred-Csopak), Ipacs Szabó István (Villány) és Konyári János, a balatonboglári Konyári Pincészet egykori alapítója jutott be. A Borászok Borásza-címmel rendelkezők egy-egy főt jelölhettek a Borászok Barátja-díjra is. A 2012-ben alapított elismerést olyan civil személyiség kapja, aki tevékenységével kiemelkedő mértékben képviselte a magyar bor érdekeit és nagyban segítette a magyar borászok munkáját. Az idei jelöltek Ambrus Lajos író, szőlőbirtokos; Caroline Gilby nemzetközi borszakértő; Herczeg Ágnes borszakértő; Kovács Pál, a Magyar Borszakírók Körének tagja, a Debreceni Borozó felelős lapkiadója; valamint Kovacsik Tamás, a budapesti Aszú étterem tulajdonosa voltak.
Neve akkor vált szélesebb körben ismertté, amikor 1995. január 14-én Csepi Lajos az ÁVÜ éléről - nem saját kezdeményezésére - átült az ÁV Rt.-ben Szekeres Szabolcs távozásával megürült vezérigazgatói székbe. Hatvani 1991-ben került az ÁVÜ-höz, ahol előbb Csepi személyes tanácsadója, majd az Ellenőrzési Igazgatóságot vezetője lett. Ezen a poszton maradt egészen 1995. február 17-ig, amikor megkapta Csepi Lajos pozícióját, vagyis kinevezték az ÁVÜ ügyvezető igazgatójának. A jogászi végzettségű Hatvani Szabó pályáját Budapesten a tanácsi apparátusban kezdte, majd az Országos Anyag és Árhivatalban folytatta. Mint a róla készített hivatalos életrajz fogalmaz, a rendszerváltás után megmártózik a magángazdaságban is, és a gyakorlatban tanulja meg annak játékszabályait: kül- és belkereskedelemmel foglalkozó gazdasági társaságok alapításában vesz részt, többükben társtulajdonosi pozíciót is szerez. A finom célzás az olajbusinessben elhíresült Kordax-ban, illetve a Radius Hungaricus Rt.-ben eltöltött időszakra utal. Az ÁPV Rt. megalakulásakor több más régi ÁVÜ-sel együtt lefokozták, ügyvezető igazgatói rangban az egyszerűsített privatizációért felelt. Suchman Tamás az ÁPV Rt. átszervezésekor, 1996 februárjában menesztette. Ekkor tanácsadó céget alapított, amely az önkormányzatok privatizációs ügyeiben kívánt segítséget nyújtani. Cégét pár hónapos működés után eladta a Tocsik-ügyben hírhedté vált Vektor Rt.-nek. Nagy kérdés, hogy mi volt az az érdek, amely a Vektor-t arra ösztönözze, hogy a konkurenciát kivásárolja. Csak a piac védelme, vagy különleges információk megszerése? (⇓9.5.5) Később - egy rövid ideig - Hatvani Szabó Bartha Ferenc tanácsadó cégét vezette. Mint azt az oknyomozó sajtó kiderítette1, Hatvani a rendszerváltás kezdetétől számos magáncégben rendelkezett érdekeltséggel, vagy vezetői pozícióval. Így - például - 1990 októbere és 1991 áprilisa között ő volt a cégjegyzésre jogosult tisztviselője a Global Holdings Hungary Kereskedelmi és Befektetési Kft-nek. 1998-ban Hatvani Szabó lett az ügyvezetője az üzletviteli tanácsadással foglalkozó Cég 2000 nevű Kft-nek. A cég 2003-as megszűnése óta Hatvani-Szabó az ügyvezető igazgató a kft. 1999 májusától 2001 novemberéig az akkor már privatizált Főtaxi IG tagja volt. Itt együtt dolgozott Antal Attilával, a BKV későbbi, illetve a Főtaxi akkori vezérigazgatójával.
